Az egyházi levéltárak szerepe a lelkipásztori életben Az Egyházi Kulturális Javak Pápai Bizottságának körlevele
1997. március 11.
Tartalom
1. A dokumentum-örökség továbbadásának egyházi
fontossága
1.1. Továbbadás mint a
hagyomány egy mozzanata
1.2. A továbbadás mint az
evangelizálás emléke
1.3. Az átadás mint
lelkipásztori eszköz
2. Egy szerves egységet alkotó terv körvonalai
2.1. Egyházmegyei történeti
levéltár fejlesztése és létesítése
2.2. Az irattárak szabályozása
2.3. Kölcsönös együttműködés a
civil szervekkel
2.4. A Püspöki Konferenciák
közös irányelvei
2.5. Képzett személy felvétele
3. Az irat-emlékek megőrzése
3.1. A dokumentumanyag
megismételhetetlensége
3.2. Alkalmas helyek
3.3. Leltározás és számítógépes
adatkezelés
4. A dokumentum-vagyonnak a történeti
kultúrájához és az Egyház küldetéséhez való felhasználása
4.1. A levéltári örökség
egyetemes rendeltetése
4.2. A levéltárak szabályozása
4.3. A dokumentumanyag
kontextusba helyezése
4.4. Kulturális képzés az
összegyűjtött dokumentumanyagon keresztül
4.5. A történeti kutatás
előrevitele
5. Következtetés
Jegyzetek
FŐTISZTELENDŐ BÍBOROS ÉS PÜSPÖK URAK!
Az Egyház ezeréves történelme során sokféle lelkipásztori
kezdeményezést indított el az Evangélium hirdetésének kizárólagos
szándékával, alkalmazkodva az egymástól oly nagyon különböző
természetű kultúrákhoz. A létrehozott művek emlékei tanúskodnak a
hívők azon megfelelő javak keresése céljából tett szüntelen
erőfeszítéseiről, hogy keresztény ihletésű kultúrát hozzanak létre a
teljes emberi személy fejlesztése céljából, amely evangelizálásának
nélkülözhetetlen előfeltétele.
Majd ezen kulturális javak létrehozásán túl az Egyház érdekeltté
vált azok pasztorális felhasználásában, és ebből következően annak
védelmére, melyet saját missziójának kifejezése és megvalósítása
érdekében hozott létre. Ez utóbbi szemponthoz tartozik a levéltárak
segítségével végzett sok és különféle lelkipásztori tevékenység
emlékének megőrzése és ápolása. Az Egyház gondolkodásában a
levéltárak valóban a keresztény közösségek emlékezetének helyei és
az új evangelizáció kulturális tényezői. Tehát elsődleges fontosságú
kulturális értékének sajátossága abban rejlik, hogy megörökíti az
Egyház századok során az őt alkotó egyes valóságokban megtett útját.
Amennyiben az emlékezet helyei, rendszerezetten össze kell
gyűjteniük valamennyi adatot - mellyel az egyházi közösség tagolt
története íródott -, megfelelő értékelési lehetőségeket nyújtson az
elért eredményekre, a mulasztásokra, a hibákra, valamint arra
vonatkozóan, hogy mi minden történt. Saját múltjának dokumentumokra
és nem előítéletekre alapozott tanulmányozása „emberségben
tapasztaltabbá” teszi az Egyházat, mivel megismerteti történelmi
jelentőségét és egyidejűleg lehetővé teszi, hogy felismerje a maga
szükségszerűségében sokféle és folyamatos munkálkodását az
inkulturáció és a kultúrák átalakítása tekintetében. A
dokumentálható dolgok megfontolt összegyűjtését lehetővé tevő
kutatás azt a célt szolgálja, hogy megmutassa a Hagyomány
összetevőire alapozott jövőt, ahol az emlék egyben prófécia is. A
Chartres-i iskoláról való boldog visszaemlékezésre átváltva azt
mondhatjuk: óriásoknak érezzük magunkat, annak ellenére, hogy törpék
vagyunk, amennyiben tudatában vagyunk annak, hogy mögöttünk
generációk vannak, akik megelőztek minket az egy hit jelében. A
történeti források valójában egy megszakítatlan, folytonos
rendszerbe foglalják az Egyházat. Ez Jézus üzenetéből indul, az első
apostoli közösség írásain át rengeteg képen keresztül jut el
hozzánk, melyek valamennyi részegyház és az egyetemes egyház
evangelizációs fejlődését dokumentálják. A dokumentált anyag
védelmezésére és értékelésére tett erőfeszítéseinknek számos
történelmi körülmény kegyetlenségével kell tehát szembeszállnia -
melyek a gondviselésnek köszönhetően nagy vonalakban nem
pusztították el az események emlékét - azért, hogy azt az Egyház hic
et nunc-jában felhasználhassák.
Ami a különleges tartalmakat illeti, a levéltárak megőrzik az
egyházi közösség történelmi fejlődésének forrásait, illetve a
liturgikus és szentség, nevelő és segítő tevékenységre vonatkozó
forrásokat, továbbá azt, hogy mely klerikusok, világi hívők, a
megszentelt élet intézményeinek és az apostoli élet társaságainak
tagjai tevékenykedtek a századok során és tevékenykednek mindmáig.
Ezek nemritkán megőrzik az általuk megóvott művek létrehozásáról
szóló, valamint a különböző közösségek, intézetek és személyek
közötti jogi kapcsolatokra vonatkozó dokumentumokat.
A levéltárakat illető kérdésekre vonatkozóan számos pápai
megnyilatkozás született, melyek egyébként megőrizték az ő
emléküket, példaértékűen a Lateráni bazilika antik és dicső Scrinium
Sanctae Sedis-ében és a legmodernebb Vatikáni Titkos Levéltárban.
Megismétlődtek az általános és az egyházmegyei zsinatok által
megadott normák, ahogyan a nemes levéltári hagyományok
megszámlálhatatlan példáját találjuk meg a részegyházakban, a
Szerzetes Rendekben és a Szerzetesi Társulatokban.[1] Az aktuális, ahogyan már az előző 1917-es[2] Egyházi Törvénykönyv (1983. január
25.)[3] és a Keleti Egyházak Kánoni
Törvénykönyve (1990. október 18.)[4]
megadják a gondos megőrzéshez és a levéltári források odafigyelő
értékeléséhez szükséges normákat. Az 1923. évtől kezdve aztán a
Pápai Paleográfiai és Diplomatikai Iskola Levéltártani képzést
nyújt, melyért az intézmény felvette a VATIKÁNI PALEOGRÁFIAI,
DIPLOMATIKAI ÉS LEVELTÁRI ISKOLA hivatalos nevet. Emellett meg kell
említeni a II. János Pál pápa által 1988. június 28-án a Klérusi
Kongregáción[5] belül alapított
MŰVÉSZETI ÉS TÖRTÉNELMI ÖRÖKSÉG MEGŐRZÉSÉNEK PÁPAI BIZOTTSÁGÁT és az
ezt követő reformot, melyért a fent nevezett MŰVÉSZETI ÉS TÖRTÉNELMI
ÖRÖKSÉG MEGŐRZÉSÉNEK PÁPAI BIZOTTSÁGA a római pápa akarata szerint
saját önállóságának elnyerésével felvette az EGYHÁZI KULTURÁLIS
JAVAK PÁPAI BIZOTTSÁGA nevet.[6]
Ezenkívül II. János Pál pápa a Pastor bonus Apostoli Konstitú-cióban
(1988. június 28.) ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy „a
történelmi értékek közül különleges jelentőséggel bír valamennyi
dokumentum és jogi eszköz, amely a lelkipásztori életre és
tevékenységre vonatkozik, illetve erről tanúskodik, deklarálta
továbbá az egyházmegyék, plébániák, templomok és az Egyház által
létrehozott egyéb jogi személyek jogait és kötelezettségeit.”[7] Maga a pápa az Egyházi Kulturális
Javak Pápai Bizottságának Első Plenárius Ülése alkalmából elmondott
programbeszédében visszatért a témához, felvázolva a kulturális
értékek széles skáláját, „melyek az Egyház küldetését szolgálják,
melyek közé sorolhatók az egyházi közösségek levéltáraiban őrzött
doku-mentumok”.[8]
A fent nevezett tekintélyes hozzászólásokból és a gyarapodó
tudományos és történelmi irodalomból kitűnik Isten népének saját
történelmére való figyelemfelkeltését célzó emlékek élő javainak
megőrzését szolgáló tevékenység iránti egyházi érdeklődés.
Az Egyházi Kulturális Javak Pápai Bizottsága saját részéről többször
tolmácsolta II. János Pál pápa óhaját az Eminenciás és Excellenciás
Érsekek és Püspökök felé, hogy az Egyház kulturális értékeire az
őket megillető figyelmet fordítsák, mivel azok a keresztény
hagyományok tanúbizonyságai és a jelen történelmi pillanatában
szükséges új evangelizációs tevékenység eszközei. A Püspöki
Konferenciák Elnökeinek küldött első körlevél után (1989. április
10.) a kulturális javakról való információgyűjtés, és a levéltárak
megszervezése céljából gondoskodni kellett egy második körlevél
elkészítéséről az Európai Püspöki Konferenciák Elnökei részére
(1991. június 15.) az európai határok elkövetkező megnyitására való
tekintettel, megsürgetendő a történelmi-művészeti értékekre
vonatkozó dokumentáció leltárba vételét és összegyűjtését. Ezt
követően ez a Bizottság az 1992. október 15-i körlevéllel
kívánságának adott hangot a jövő papjainak megfelelő képzésére
vonatkozóan a filozófiai-teológiai tanulmányaik során a kulturális
értékek fontosságáról és szükségességéről a hit kifejezésében és
elmélyítésében. Az 1994. március 19-i körlevéllel azonban felhívta a
figyelmet az egyházi könyvtárak sajátosságára az Egyház
küldetésében. Végül jelen körlevéllel fel akarja ébreszteni a
levéltárakra irányuló érdeklődést, tekintettel azok kulturális és
pasztorális fontosságára, ily módon engedelmeskedve a pápa azon
kívánságának - melyet e Pápai Bizottság Első Plenáris Ülése
tagjainak mondott el -, amely a kulturális értékek öröksége tiszta
megőrzésének gondolatát felülmúlva megerősíti, hogy „meg kell
valósítani annak szerves és megfontolt előrevitelét, hogy beillessze
az Egyház kulturális és pasztorális tevékenységének életáramába”.[9]
1. A dokumentum-örökség
továbbadásának egyházi fontossága
A Katolikus Egyház levéltáraiban megőrzött dokumentáció
felbecsülhetetlen és értékes örökség. Elég figyelembe venni a
levéltárak nagy számát, amelyek a püspöki városokban a püspökök
jelenlétének és tevékenységének következtében jöttek létre. A
legősibbek közül meg kell említeni a püspöki és plébániai
levéltárakat. Ezek a változó történelmi események ellenére sok
esetben új, az Egyház intézményi felépítése megvalósítására és annak
pasztorális és missziós tevékenysége fejlődésére vonatkozó
dokumentumokkal gyarapodtak.
A gyűjtött anyag régisége és fontossága miatt számottevőek a
különböző hagyományú monostorok levéltárai. A cenobita élet
elsődleges szerepet játszott a vallási létesítmények környékén élő
népek evan-gelizációjában; fontos karitatív és oktatási
intézményeket indított útjukra, az antik kultúrát közvetítette és az
utóbbi időben szakműhelyek létesítésével gondoskodott a levéltári
dokumentumok restaurálásáról. A monostorok levéltárain kívül
említésre méltók a szerzetesi társulatok, a megszentelt élet egyéb
intézményei, az apostoli élet társaságainak levéltárai jellegzetes
helyi, tartományi, nemzeti és nemzetközi felépítésükkel.
Hozzá kell még venni mind a székesegyházi, mind a társaskáptalanok
által létrehozott dokumentációt őrző levéltárakat; a klérus nevelő
központjainak (mint pl. szeminárium, egyházi egyetemek és különféle
felsőfokú intézmények); a hívők régi és jelenkori csoportjainak és
társaságainak levéltárait, melyek közül a társulatok sok évszázados
múltjuk és érdemeik miatt kiemelkedő helyet foglalnak el; valamint a
kórházi és oktatási intézmények levéltárait; a missziós munkák
levéltárait, mely tevékenységeken keresztül öltött testet a
keresztényi szeretet apostoli küldetése. Igazából lehetetlen a
teljesség igényével felvázolni az egyházi levéltárak geográfiáját,
melyek - a kánoni rendelkezések figyelembevételével is -
szabályozásukat tekintve önállóak, szervezeti felépítésükben
különbözőek, az Egyház kétezer éves történelme során kialakult
sajátosságoknak megfelelően.
1.1. Továbbadás mint a
hagyomány egy mozzanata
Az egyházi levéltárak a személyeket és eseményeket illetően
keletkezett hamisítatlan és spontán dokumentáció megőrzésével az
Egyház életének emlékét ápolják és a Tradíció értelmét juttatják
kifejezésre. Az ott összegyűjtött információkkal valóban lehetővé
válik az evangelizáció és a keresztény életre nevelés
viszontagságainak rekonstruálása. A levéltárak alkotják a vallási
élet és a keresztény szeretet sokféle kifejeződési formája
történetének megszerkesztéséhez az elsődleges forrást.
A keresztény közösségek és különösképp az egyházi intézmények azon
akarata, hogy az apostoli kortól kezdve összegyűjtsék a hit
tanúbizonyságait és ápolják azok emlékét, kifejezi a történelem
utóbbi időszakában élő Egyház egységességét és folytonosságát. Jézus
szavainak és tetteinek az első keresztény közösségnek, a vértanúknak
és egyházatyáknak, a kereszténység világban való elterjesztésének
becses emléke elegendő motívum az Úr dicsőítésére és arra, hogy
köszönetet mondjunk Neki a „nagy dolgokért”, melyeket népének
sugalmazott. Az Egyház gondolkodásában a kronologikus emlékezet az
üdvösség eseményének összefüggésében (eventum salutis) a történések
egy lelki újraértelmezéséhez vezet és felveti a megtérés sürgősségét
azért, hogy mindnyájan egy legyenek (unut sint).
1.2. A továbbadás mint az
evangelizálás emléke
Ezek a teológiai indoklások alapozzák meg, hogy a keresztény
közösségek figyelmet fordítsanak és gondoskodjanak levéltáraik
megőrzéséről. Az ősi ládákban vagy modern szekrényekben őrzött
történeti források lehetővé teszik és elősegítik az események
rekonstruálását, és ezért hozzájárulnak a püspökök
egyházmegyéjükben, a plébánosoknak plébániájukon, a
misszionáriusoknak az első evangelizáció területein, a
szerzeteseknek pedig az intézeteikben folytatott pasztorális
tevékenységük történetének átadásához. Gondoljunk a lelkipásztori
látogatások eseteire, az ad limina látogatásokra készített
jelentésekre, a nunciusok és apostoli küldöttek kapcsolatára, a
nemzeti és egyházmegyei zsinatok dokumentumaira, a misszionáriusok
leveleire, a megszentelt élet intézményei egyezményeinek okmányaira
és az apostoli élet társaságaira stb.
A szentségek kiszolgáltatását igazoló és az elhunytakat feljegyző
plébániai anyakönyvek, a kúriai (püspökség) iratokkal együtt
tartalmazzák a felszenteléseket, bepillantást engednek a maga
intézményi és társadalmi dinamikájában a keresztény nép
megszentelésének történetébe. A szerzetesi fogadalmakra vonatkozó
levelezések lehetővé teszik a lelkiségi mozgalmak fejlődésének
megragadását azokban a történelmi formákban, melyekben megnyilvánult
a sequela Christi. Az egyházi javadalmak kezelésére vonatkozó iratok
is tükrözik a személyek feladatát és - fontos dokumentumforrást
képezve - a létesítmények gazdasági tevékenységét.
A levéltárakban összegyűjtött anyag a maga teljességében előtérbe
állítja a sokféle egyházi létesítmény vallási, kulturális és
támogató tevékenységét, elősegítve a kultusz kifejezése céljából az
évszázadok folyamán létrejött művészeti megnyilvánulások, a népi
vallásoság, az irgalmasság cselekedeteinek történelmi megértését.
Az egyházi levéltárakat tehát figyelem illeti meg, úgy történelmi,
mint lelki szempontból és lehetővé teszik az Egyház életében e két
szempont belső kapcsolatának megértését. Azonban a közösség
iratokkal megerősített tarka történetén keresztül kézzelfoghatóak
Krisztus cselekedeteinek nyomai, aki termékennyé teszi egyházát, az
üdvösség egyetemes szentségét, és azt az emberek útjaira indítja.
Ahogy VI. Pál szerette mondani, az egyházi levéltárakban őrzik az
emberek történelmébe való „transitus Domini” nyomait.[10]
1.3. Az átadás mint
lelkipásztori eszköz
Az egyházi létesítmények tevékenységük során különböző kultúrák és
történelmi helyzetek arculatait és változatait öltötték magukra.
Ugyanakkor fontos kulturális hivataloknak mutatkoztak. A harmadik
évezred kezdetével nagyon hasznos újra felfedezni az Evangéliumnak
azt a sokféle terjesztését, melyet az elmúlt századok során vitt
véghez, és amely még olyan mértékben aktuális, ahogy a hívő
közösségek számtalan helyi szokással és különböző lelkipásztori
gyakorlattal hirdetik, hiszik és élik meg az Úr Igéjét.
A történeti emlék minden egyes közösség életének része és mindannak
ismerete, ami a generációk egymásutániságáról, az ő tudásukról,
ismereteikről és cselekedeteikről tesz tanúságot, folytonos
rendszert teremt. Ezért az ismert és közzétett
dokumentum-örökségükkel a levéltárak hasznos eszközzé válhatnak a
felvilágosult lelkipásztori tevékenység számára, mivel az tettek
emlékén keresztül kézzelfoghatóvá teszik a Hagyományokat. Ezenkívül
az igehirdető tevékenységükben kölcsönösen elfoglalt
lelkipásztoroknak és világi hívőknek a különböző távoli és jelenkori
tapasztalatokról nyújt tájékoztatást.
A levéltárakból vett egyházi tevékenység visszatekintő ismerete
lehetőséget nyújt az egyházi létesítményeknek a mai kor hívői és
emberi szükségleteihez való megfelelő alkalmazkodásra. Történelmi,
kulturális és társadalmi kutatáson keresztül a
dokumentáció-központok igazán elősegítik a korábbi egyházi
tapasztalatok fejlődését, a mulasztások felülvizsgálatát, az
átalakult történelmi körülményekkel kapcsolatos megújulást. A saját
múltját elfelejtő intézmény nehezen tudja a meghatározott
társadalmi, kulturális és vallási helyzetben élő emberek között
képviselni feladatát. Ebben az értelemben a vallási hagyományok és a
lelkipásztori gyakorlat tanúbizonyságait őrző levéltáraknak megvan a
maguk belső vitalitása és értéke. A levéltárak hatékonyan
hozzájárulnak minden egyes generáció Egyházhoz tartozási érzésének
növeléséhez, és kiemelik az Egyház meghatározott területén
betöltendő feladatát. Így érthetővé válik az a gondoskodás, melyet
sok helyi közösség végez a jelenben és végzett a múltban ezeknek a
kulturális és egyházi tevékenységű központoknak a javára.
2. Egy szerves egységet
alkotó terv körvonalai
A levéltárak a megőrizendő és közvetítendő, élénkítendő és
felhasználandó egyházi emlékezet helyei, mivel a keresztény közösség
örökségével való legközvetlenebb kapcsolatot jelentik.
Felhasználásuk számára kedvezőek a kilátások, figyelembe véve a sok
részegyházban kifejlődött kulturális javak, és különösen a helyi
történések emléke iránti fogékonyságot. Sokféle és jelentős
megfelelő kezdeményezés létezik nemcsak egyházi, hanem civil vonalon
is. Sok nemzetben ténylegesen él és növekszik az egyházi kulturális
javakra irányuló érdeklődés, figyelembe véve a Katolikus Egyháznak a
maga története során betöltött szerepét. A nemrégiben evangelizált
és mély szociális gondokkal küzdő országokban is a levéltárak
védelme társadalmilag és kulturálisan kiemelkedő jelentőséggel bír.
Az egyházi levéltárak helyzete összességében nagyon differenciált.
Ebből kifolyólag az Egyházi Kulturális Javak Pápai Bizottsága
szükségesnek tartja a specifikus műveleti tervek megfogalmazásához a
Főtisztelendő Bíboros és Püspök Uraknak néhány általános irány
megmutatását, melyek a részegyházak levéltári örökségének megőrzését
és felhasználását célozzák, tekintettel a különböző helyzetekre.
A levéltárak egyházi tipológiája mgkülönböztet egyházmegyei
levéltárat, plébániai levéltárat, más, nem a megyéspüspök
hatáskörébe tartozó csoportok levéltárait, jogi személyek
levéltárait. A funkciójukat tekintve vannak kurrens levéltárak (az
illető szerv életére és vezetésére vonatkozó dokumentumokkal),
történeti levéltárak (történeti jelentőségű dokumentumokkal), titkos
egyházmegyei levéltárak (bűnperek, lelkiismereti házasságok
tanúsítványai, a titkos akadályok alóli felmentés stb.
dokumentumaival).
Az ott összegyűjtött dokumentumanyagért elsősorban az egyes egyházi
szervek felelősek. Ennek értelmében „in loco” kell meghatározni a
végrehajtáshoz szükséges kritériumokat, előrehaladva a történeti
levéltárak fejlesztése vagy létesítése irányába, valamint a titkos
levéltár védelme és megőrzése, a működő levéltárak megfelelő
elhelyezéséhez, az adatok kellő számítógépes feldolgozásához képzett
személyek felvétele, technikusok segítsége, a különböző levéltárak
közötti információ-áramlás, a nemzeti és nemzetközi Társaságokban
való részvétel, az összegyűjtött anyag hozzáférhetőségéhez és
tanulmányozásához, közölhetőségének előreviteléhez szükséges
kritériumokat. Továbbá ott, ahol lehetséges, kívánatos az
egyházmegyében levő levéltárak vezetőiből és a terület
szakembereiből álló Bizottságok alapítása.
Különböző módszereket lehet alkalmazni a levéltárak megszervezésére
és azok vezetésére vonatkozóan, melyek meghatározott levéltári
felfogásokat tesznek magukévá, megfelelnek a különleges elvárásoknak
és a konkrét tevékenységi lehetőségeknek. Nem lehet egy
- valamennyi egyházi levéltárra érvényes - szervezeti tervet
elképzelni, hanem ugyanakkor ki kell hangsúlyozni egy következetes,
a jövőbeli fejlesztések - akár technológiai is - és az
információcserére nyitott terv kidolgozásának szükségességét. Ebben
az értelemben felmerül néhány példaértékű tevékenységi irányelv a
levéltári kérdés kontextusba helyezése céljából.
2.1. Egyházmegyei
történeti levéltár fejlesztése és létesítése
Ki kell emelni a részegyházak elsődleges fontosságát a maga
történeti emlékeinek tekintetében. Ezért az Egyházi Törvénykönyv azt
javasolja a megyéspüspöknek, és ebből következően a vele a 381.
kánon 2. §. szerint egyenjogú személyeknek, hogy legyen gondja arra,
hogy „a területén levő székesegyházi, társaskáptalani, plébániai és
más templomok templomi levéltárainak dokumentumait és okmányait
gondosan őrizzék meg és készítsék el a leltárt vagy katalógust két
példányban, melynek egyik példányát a hozzátartozó templom
levéltárában kell megőrizni, míg a másikat az egyházmegyei
levéltárban”,[11] melyhez hozzá kell
tenni azt a kötelezettséget, hogy az egyházmegyében „legyen
történeti levéltár és ott a történeti értékű dokumentumokat gondosan
őrizzék meg és legyenek rendszerezettek”[12].
Magának a megyéspüspöknek a 491. kánon 3. §-ának[13] megfelelően gondoskodnia kell a levéltár
számára egy szabályzatról, mely annak a meghatározott célú,
megfelelő működését teszi lehetővé.
Az egyházmegyei történeti levéltár megfelelő megszervezése példa
lehet a területen levő más szervek és egyházi társaságok számára.
Különösképpen hasznos példát alkothat a megszentelt élet intézetei
és az apostoli élet társaságai számára - melyekben sok esetben
bőséges levéltári anyag található -, hogy ugyanazon szempontok
szerint gondoskodjanak a hozzájuk tartozó történeti levéltárak
létesítéséről és fejlesztéséről.
Az egyházi történeti levéltárnak lehetősége nyílhat arra, hogy a
magánlevéltárak anyagait befogadja (az Egyház egyes híveinek vagy
egyházi jogi személyek privát levéltárát). Ezen levéltárak tulajdona
a hívőé vagy a letéteményes szervé marad, kivéve a levéltári fond
átengedésekor megszerzett különleges jogokat (mint pl. a maga
teljességében való megőrzés, a külön helyen való elhelyezés
szabályai, hozzáférhetőségi kritériumok). Ezen fondok egyházi
levéltárba való befogadásakor a hivatalos megegyezésben foglalt
kikötéseknek meg kell valósulnia a befogadó levéltár
rendelkezéseinek pontos végrehajtásával. Ha pedig az említett fondok
a város hatáskörébe tartoznak, az ország érvényben levő szabályait
kell követni.
A kánoni és civil illetékesek tiszteletben tartásával lehetséges az
az elképzelés is, hogy vonják össze ezeket a nem eléggé védett
kisebb levéltárakat (tárolóhely, az egyházi jogi személy megszűnése,
megszüntetése stb.) a központi székhelyekre, legyenek azok bármilyen
rangúak.
Ez az összevonás az anyag megőrzésének védelmezését célozza, annak
felhasználása és megóvása céljából. A megyéspüspöknek és más
törvényes felelősöknek intézkedniük kell, amikor félő, hogy a
dokumentumok nem megfelelő, vagy pedig már nem védett helyen vannak,
mint pl. pap vagy beosztott nélküli plébániákon vagy templomokban,
vagy olyan monostorokban vagy kolostorokban, melyekben már nem élnek
szerzetes közösségek. Ezt az összevonási elképzelést elfogadva
azonban épen kell megőrizni a fondot, lehetőleg az eredeti
elrendezésben, mivel ez az egyetlen mód az áthelyezett anyag eredeti
egységének megőrzésére.
Az összegyűjtött dokumentáció összetettsége és kényessége miatt
elsődleges fontosságú a történeti levéltár vezetését különösen
hozzáértő személyekre bízni és különleges problémák esetén
felhasználni a szakértők együttműködését.
2.2. Az irattárak
szabályozása
Az egyházi közösségek rendezett életében komoly jelentőséggel bír a
kurrens levéltár. Ez kifejezi egy egyházi körzet lelkipásztori
tevékenységének szövevényét, ezért olyan kritériumok alapján kell
megszervezni, hogy figyelembe vegyék a jelen igényeit és nyitottak
legyenek az eljövendő fejlődésre.
A jelenkori dokumentáció levéltárba helyezése épp olyan fontos, mint
az ősi dokumentumok összegyűjtése és a történeti levéltárak
megőrzése. A holnap történeti levéltárai a különböző püspöki és
vidéki plébániahivatalok irattáraiban és az egyes egyházi
létesítmények titkárságainak mai levéltáraiban vannak. Ezekben
dokumentálják percről percre a maga folyamatos fejlődésében,
szerteágazó szervezetében és a tagjai által végzett sokféle
tevékenységben az egyházi közösség életét. Különösen a zsinat utáni
időszakban indult útjára egy eredményes megújulási folyamat, az
egyházi intézmények szervezetében radikális változások is történtek,
az Egyház missziós tevékenységében új fejlődéseket és kihívásokat
jegyeztek fel, sok intézményben felvetődött a hivatások csökkenése
és egyéb mostoha körülmények miatt - melyek elsősorban a nyugati
államokat érintik - az átszervezés sürgőssége. A létrehozott
dokumentáció bőséges volt és különleges fontossággal bír, ezért van
szükség megfelelő szabályozásra és szervezésre.
Jelenleg az irattárak működésétől függhet a tájékoztatás és a
sokféle kezdeményezés összehangolása, a jövőben pedig az
egyházmegye, a plébánia, a megszentelt élet intézményeinek, a hívők
társaságainak, az egyházi mozgalmak képe. Ha nem gondoskodnak
megfelelő módon és kellő gyorsasággal működő levéltárak
beindításáról, olyan károk keletkezhetnek, melyek veszélyeztetik a
történeti emlékeket és ebből adódóan a részegyházak pasztorális
tevékenységét.
A jól vezetett levéltárak hasznos ellenőrző eszközei a rövid-,
közép-és hosszú távú kezdeményezéseknek, ezért le kell rögzíteni az
okmányok beszerzésének kritériumát, szervezetten elrendezni azokat,
típus szerint megkülönböztetni őket (pl. a jegyzőkönyvek és az
egyházi élet ügyiratai - melyek folytatólagos rendszerrel
rendelkeznek -, mindig el kell választani őket az egyes
gyakorlattól, melyek kimerülnek azok kiaknázásában). Az Egyházi
Törvénykönyv leírja az egyházi javak valamennyi kezelője számára,
hogy „megfelelő módon katalogizálja azokat a dokumentumokat és
eszközöket, melyeken alapulnak az Egyház vagy az intézmény javakra
vonatkozó jogai, alkalmas és megfelelő levéltárakban őrizve őket”[14].
Különleges figyelem irányul a levéltárak elrendezési módjára. Ez nem
korlátozódhat a gyűjtemény megtervezésére és az iratanyag
rendszerezésére, hanem meg kell szerveznie már - a komputeres úton,
hang vagy képi rögzítéssel - a különböző technikai eszközök által
felkínált dokumentációt, mely a multimédiák felé (diák,
hangkazetták, videokazetták, lemezek, CD, CD-ROM stb.) halad. Ennek
tekintetében az egyházi levéltárak keretei között, ahol ez
lehetséges, ilyen esetben a modern technológiának megfelelő alkalmas
kezelési gondolkodásmódot kell elsajátítani.
2.3. Kölcsönös
együttműködés a civil szervekkel
Sok országban a kulturális javak politikájának megvalósítása már
előrehaladott állapotban van, lefordítva meghatározott törvényekre,
szabályzatokra, a magánszervekkel való egyezményekre és konkrét
tervekre. Az Egyház az államokkal való kapcsolatában megerősíti
saját javainak kiemelten lelkipásztori célját és azok állandó
aktualitását saját célkitűzései elérésével kapcsolatosan. Ez a
helyzet nem zárja ki, sőt még életteltelibbé teszi a
dokumentumvagyon felhasználását, amely egy meghatározott terület
sajátos kulturális felemelkedés keretei között, különböző módon
gyűlt össze, és az egyházi és civil közösség számára egyaránt
előnyös.
A politikai közösségek érdeklődése különböző módon kiterjed az
egyházi csoportokhoz tartozó kulturális javakra, ezért nemritkán sor
került kölcsönös megállapodások megfogalmazására és előszeretettel
hangolták össze a beavatkozásokat. Igazán elterjedt az a
meggyőződés, hogy az egyházi szervek történeti levéltárai - a maguk
kellő önállóságában is - a nemzeti örökség részét képezik. Ebben az
értelemben olyan szabályokat kell biztosítani és előmozdítani,
melyek tiszteletben tartják azok hovatartozását, természetét,
eredeti és sajátos rendeltetésüket. Ezenkívül elő kell segíteni és
szorgalmazni az Egyház által egy meghatározott politikai közösségben
végzett tevékenység ismertté tételére tett kezdeményezéseket a
levéltárakban összegyűjtött dokumentáción keresztül.
A politikai közösséggel kapcsolatban szükség van arra, hogy a
megyéspüspökök és valamennyi egyházi levéltár tiszteletben tartsa a
különböző országok érvényben levő törvényeit, természetesen az
Egyházi Törvénykönyv 22. kán.-ban meghatározott feltételek
értelmében. Szintén kívánatos, hogy a részegyházak éljenek a
politikai közösséggel való együttműködés lehetőségével az Apostoli
Szentszék által vagy kifejezett megbízására megkötött egyezmény
alapján.
2.4. A Püspöki
Konferenciák közös irányelvei
Az illetékes egyházi hatóság és a civil hatóság közötti kölcsönhatás
arra sarkallja a nemzeti és nemzetközi Püspöki Konferenciákat, hogy
a részegyházakban közös irányvonalat mozdítsanak elő a
történeti-kulturális javak és különösen a levéltárak érdekében
végzett beavatkozások összehangolását célzandó, a megyéspüspök saját
isteni jogú törvényhozói hatalma megerősítésével is.[15]
Ezért szükséges, hogy:
- megerősítse azt a tiszteletet, melyet az Egyház mindig is táplált
a kultúrák felé, a nem keresztény „klasszikusok” felé is, melyekből
- nemritkán a valószínűsíthető feledésbe merüléstől megmentve - sok
írásos tanúskodó emléket őrzött meg és hagyományozott át;
- felszítsa azt a meggyőződést, hogy a levéltárak ápolása és
használata komoly kulturális jelentőséggel bír, mély lelkipásztori
jelentése lehet és a jelenkori társadalommal való párbeszéd hatékony
eszközévé válhat;
- a levéltárakban megőrizze a számba vett okmányokat és azt, ami az
egyházi közösség konkrét életének megismertetéséhez szükséges;
- segítőleg támogassa az egyes egyházi csoportok történetét
tartalmazó krónikák kiadását, hogy képet adjon a levéltárakban
összegyűlt dokumentumanyagra vonatkozóan;
- különös módon gondoskodjon a megszűnőben levő vallási hagyományok
és egyházi kezdeményezések dokumentációjának megőrzéséről (akár új
technológiák alkalmazásával is), hogy halhatatlanná tegyék a
történeti emlékeket;
- a részegyházak feladatát közös műveleti irányba terelje a
gyűjtési, az állagmegőrzési, a védelmi, a felhasználási stb.
módszerek vonatkozásában;
- a tanulmányozza a múltban, gyakorta az összetett történelmi
események miatt elkobzott és más csoportokhoz került levéltárak
megmentésének lehetőségét és módját visszaszolgáltatásról szóló
egyezmények vagy informatikai reprodukciók útján (mikrofilm, optikai
lemezek stb.) különösen akkor, amikor ezek a levéltárak az egyházi
közösség története szempontjából jelentős dokumentumokat foglalnak
magukba;
- erősítse meg minden egyes egyházi javak kezelésével foglalkozó
személyben a dokumentáció kánoni rendelkezéseknek megfelelő
megerősítése iránti felelősséget;
- bátorítsák a levéltárosokat megőrzési munkájukban, előremozdítva
azok naprakésszé tételét, arra híva őket, hogy vegyenek részt az
adott szakterület illetékes nemzeti Egyesületeiben, és az egyházi
levéltárak irányításával kapcsolatos kérdések elmélyítésére szolgáló
tudományos találkozók szervezésével;
- ébresszék fel újra a hatáskörükbe tartozó levéltárak iránti
fogékonyságot a plébánosokban és a megyéspüspök alá tartozó jogi
személyek valamennyi vezetőjében, hogy feladatot vállaljanak az
anyag összegyűjtésében, rendszerezésében és felhasználásában;
- az esperesek szorgalmazzák „a plébániai könyvek gondos
szerkesztését és kellő módon való megőrzését”[16].
2.5. Képzett személy
felvétele
Az illetékes szerveknek képzett személyekre kell bízniuk az egyházi
levéltárak igazgatását. Körültekintő döntést kell hozniuk ezen
egyházi szolgálatfajta fejlődése céljából, melyet lehetőség szerint
gyakorlott és erre alkalmas embereknek hosszú távon kellene
betölteniük.
Ennek a szolgálatnak a jelentőségét a 491. kánon 1. és 2. §-ának
megfelelően a történeti és kurrens levéltárak vonatkozásában kell
tekintetbe venni:
- az egyházmegyei történeti levéltár vezetője a megyéspüspök
utasítása szerint segítő munkát végezhet az egyházmegyében levő
levéltárakban és összehangolhatja a különböző levéltárak által
indított kulturális tevékenységeket;
- a kurrens levéltár vezetője az összegyűjtött anyag kellő
hozzáférhetőségének biztosításán túl a betekintést és a kutatást
megkönnyítő megszervezésen keresztül elősegítheti a különböző
útjukra indított kezdeményezések felügyeletét.
Ebből kifolyólag alapvető fontosságú a személyzet képzése, akik
különböző szinteken vesznek részt a levéltári munkában. Hosszú távon
ez a képzési munka hozzájárul a kulturális alap kifejlődéséhez, ami
ma a lelkipásztori munkában soha nem látott módon szükséges. E
célból évtizedek óta - dicséretre méltó módon - működik a Vatikáni
Titkos Levéltárban létesített Paleográfiai, Diplomatikai és
Levéltári Vatikáni Iskola. Az utóbbi időben ez az Egyházi Kulturális
Javak Pápai Bizottsága pártfogolta az egyházi kulturális javak
felsőfokú tanfolyamát a római Pápai Szt. Gergely Egyetemen. Az
egyházi levéltári egyesületek is minden országban előrébb haladnak,
mert ahol aktívan működnek, tevékenységük a levéltárosok
naprakészsége és a kulturális javak megőrzése miatt dicséretre méltó
kulturális örökség.
A sokféle levéltárosi követelménynek való megfelelés a személyzet
szakértelmétől függ, akikre és ebből következően az egyház és a
kultúra irányában érzett felelősségtudatra a megyéspüspökök rábízzák
a levéltárak igazgatását és vezetését.
A technikai hozzáértés és a kötelességtudat nélkülözhetetlen
feltételei a levéltári fond egysége, új, esetleg más levéltárakból
származó irat megszerzése, a tárolt anyag rendjének, annak kutatása
és a dokumentum esetleges megszüntetése, figyelembe vétele egy olyan
szabályozásnak megfelelően, mely meghatározza az irattárból a
történelmi levéltárba való átmenetet.
3. Az irat-emlékek
megőrzése
A részegyházak levéltáraival kapcsolatos elsődleges aggodalmat
természetesen - az utódok számára teljességében való áthagyományozás
céljából - az igen értékes örökség gondos megóvása jelenti. A
levéltárak megszervezésében a megkülönböztetésben való egység
szempontját kell követni. Az összegyűjtött anyag részekre osztása
nyilvánvalóvá teszi az egyházi közösség szerteágazó tevékenységét és
ugyanakkor kifejezi a törekvések lényegi egységét.
A megóvás egy olyan igazságossági követelmény, amellyel ma azoknak
tartozunk, akiknek örökösei vagyunk. Az érdektelenség sértés az
őseinkre és emlékükre nézve. Ezért van szükség arra, hogy a
megyéspüspökök a vonatkozó kánoni rendelkezéseket tiszteletben
tartsák.[17] A fiatal egyházakat arra
kérik, hogy folyamatosan dokumentálják lelkipásztori tevékenységüket
a kánoni szabályzat szerint azon célból, hogy átadhassák az első
evangelizáció emlékét egy meghatározott közösségben, a hit
elterjesztésére irányuló törekvéseiben.
3.1. A dokumentumanyag
megismételhetetlensége
Kellően meg kell becsülni a levéltárakat, amelyek a könyvtáraktól
eltérően szinte mindig egyedi jellegű dokumentumokat gyűjtenek
össze, melyek a történelmi kutatások fő forrását alkotják, mivel
közvetlenül vonatkoznak az eseményekre és az emberek cselekedeteire.
Elvesztésük vagy megsemmisülésük kétségessé téve a tényekre irányuló
objektív kutatást, és akadályozva az előzetes tapasztalatok
megszerzését, bizonytalanná teszi a kulturális és vallási értékek
átadását.
Tehát a pergamenek, papírok és az informatikai anyag megőrzését a
levéltárak megfelelő használati szabályzatával, hatékony
leltározással, esetleges állagmegőrzési restaurálással,
rátermettséggel és a környezet biztosításával kell garantálni. A
megőrzésen kívül hasznos a nem saját székhelyre került anyagok
visszaszerzésének előmozdítása, és az összehangolt tevékenység
céljából szükséges a megyéspüspök hatalma alá nem eső egyházi
csoportok levéltáraival való egyeztetés.
A papír vagy másfajta anyag kiválasztását körültekintően kell
megfontolni annak érdekében, hogy azok meghatározott klimatikus és
környezeti feltételek közötti élettartama tartósan biztosítva
legyen. Ezen tevékenységek a levéltár megfelelő igazgatásának
elengedhetetlen feltételei.
A vezetők aggodalma ezért az anyagtárolásra alkalmas helyek
felszereltségének kötelezettségében koncentrálódik. Tehát a
helységeknek alapvető higiéniai (világítás, klímaberendezés,
páratartalom és hőmérsékleti értékek stb.), biztonsági (tűzvédelmi
és riasztórendszerrel való ellátottság) és őrzési (őrző szolgálat a
betekintés alatt, időszakos ellenőrzések stb.), előírásoknak kell
megfelelniük.
A levéltárak kialakításakor előre el kell készíteni a tárolóhelyet
és a dokumentum-olvasásra alkalmas termeket, lehetőség szerint a
kutatáshoz és olvasáshoz felhasználva a sokféle technikai és
informatikai felszereltséget. Természetesen ez a szervezés az
egyházi levéltárak különböző fajtáihoz és a nyújtandó hozzáférés
jellegéhez igazodjon.
3.3 Leltározás és számítógépes adatkezelés
A részegyházak levéltárainak megőrzéséhez szükséges tehát, hogy a
legjobb levéltári hagyományok és az alkalmazott technika
(elektronikus katalogzálás, hálózati összeköttetés és internet,
mikrofilm, dokumentum reprodukció scanner segítségével, optikai
lmezek stb.) irányelveit kövessék, ezért az anyag első
informatizálásának fázisához rendkívüli alapok fellelésén kell
fáradozni és az anyagok folyamatban levő beviteli munkájához
szokványos alapok megtalálásán, nemzeti és nemzetközi adománykérés
útján is.
A leltár elkészítése alapvető lépés a levéltári örökség
hozzáférhetővé tétele szempontjából, ahogy más részről a 486. kánon
3. §-a és a 491. kánon 1. §-a rendelkezik. A leltár lehetővé teszi
az anyag hozzáférhetővé tételéhez hasznos egyéb eszközök
létrehozását (katalógus, repertórium, regesta, mutató) és megengedi
a modern informatikai rendszerek alkalmazását, hogy összeköttetést
létesítsen a különböző levéltári központok között, és elősegítse a
széles skálájú kutatást. Továbbá, az új technológiák alkalmazásával
védett helyen kell őrizni a kiemelkedő értékű dokumentumok
másolatát, hogy egy esetleges baleset folytán ne vesszen el a teljes
dokumentáció.
4. A dokumentum-vagyonnak a történeti
kultúrához
és az Egyház küldetéséhez való felhasználása
A levéltárakban levő dokumentáció az átadás és hasznosítás céljából
őrzött vagyon. Az ezekhez való hozzáférés valójában egy bizonyos
részegyház és a hozzátartozó társadalom történeti rekonstrukcióját
teszi lehetővé. Ebben az értelemben az iratemlékek élő kulturális
javak, mert a generációk folyamán az egyházi és civil közösség
tanítására fordítják, és ez az, ami miatt szükségessé válik a gondos
őrzés.
4.1. A levéltári örökség
egyetemes rendeltetése
Mivel a levéltárak kulturális értékeket jelentenek, elsősorban az
azt létrehozó közösség hasznát szolgálják, de az idő múlásával
egyetemes rendeltetést töltenek be, az egész emberiség vagyonává
válnak. Az elhelyezett anyag nem lehet elzárva azok elől, akik azt a
keresztény nép története, annak vallásos, civil, kulturális és
társadalmi eseményei megismerésének hasznára tudják fordítani.
A vezetőknek gondoskodniuk kell arról, hogy az egyházi levéltárak
anyagának használata könnyebbé váljon nemcsak az arra jogosult
érdekeltek számára, hanem a kutatók szélesebb köre számára is,
ideológiai és vallási előítéletek nélkül, a legjobb egyházi
hagyományok szerint, azért betartva a szükséges egyetemes jog adta
és megyéspüspöki utasításból adódó védelmi szabályokat. Ezeket az
elfogulatlan nyitási, jó szándékú befogadási és a hozzáértői munka
perspektíváit körültekintően kell megfontolni, hogy az Egyház
történeti emlékét az egész közösség rendelkezésére bocsáthassák.
4.2. A levéltárak
szabályozása
Abból az általános érdeklődésből adódóan, melyet a levéltárak
ébresztettek, nyilvánossá kell tenni az egyes szabályzatokat és a
szabályoknak - a lehetőség határain belül - harmonizálni kell az
állami előírásokkal, mintegy hangsúlyozandó a levéltárak
közszolgálatiságát, amelyre hivatottak. Az egyházmegyei
levéltár-szabályozáson kívül meg kell határozni a közös irányelveket
a kánoni szabályok értelmében, a plébániai levéltárak használatára
vonatkozóan is, és a levéltárakhoz hasonlóan más levéltárakét is,
hogy kiküszöböljék az adatok rögzítésének, vagy a dokumentumok
összegyűjtésének elmulasztását. Ez az összehangolás elősegítheti az
egyházmegyei adatok esetleges számítógépre vitelét, hogy megfelelő
statisztikai áttekintésük legyen az adott részegyház teljes
lelkipásztori tevékenységéről. A nevezett szabályozásról meg kell
állapodni más egyházi szervezetekkel, különösképp a megszentelt élet
intézményei és az apostoli élet társaságai levéltáraival, a
törvényes autonómia tiszteletben tartásával.
Szükséges azonban korlátokat szabni az olyan személyes iratok és
egyéb levelezések hozzáférhetőségének, amelyek természetükből
adódóan bizalmasak vagy a vezetők ilyennek tartanak.[18] Ez nem az egyházmegyei hivatal titkos
levéltárára vonatkozik, melyről kifejezetten rendelkezik a 489-490.
kánon, hanem általában az egyházi levéltárakra. Ezzel kapcsolatban
az egyes levéltári módszerek azt sugallják, hogy ezeket a bizalmas
levéltári iratokat lássák el megfelelő jelöléssel a kutatók számára
hozzáférhető leltárakban.
4.3. A dokumentumanyag
kontextusba helyezése
A kutatómunkához és a levéltárakban őrzött dokumentumok jobb
kiértékeléséhez nagyon hasznosnak tűnnek mind az eredendően
levéltári eszközök, mind a bibliográfiai segédeszközök, melyek
nagyon előnyösek a dokumentumok tanulmányozásához, amennyiben
tartalmazzák az adott történeti kontextust. Ezért nem hiányozhatnak
az egyházi titkos levéltárakból az egyházi létesítmények
történeti-jogi szempontú megismerésére szakosodott munkák és
általános művek, melyek megvilágítják az Egyház történetét.
Valójában minden dokumentumot a maga kontextusába kell helyezni,
melytől megkapja teljes történeti értékét. Ebben a értelemben még
világosabbá válnak a kutatási eredmények, mivel kapcsolatba kerülnek
a korábban szerzett és feljegyzett adatokkal.
Ezek a segédeszközök az antik dokumentumok olvasásához és azok
esetleges másolati reprodukciójához való eszköztárral együtt
hozzájárulnak a levéltári örökség jobb alkalmazásához és
felhasználásához.
4.4. Kulturális képzés az
összegyűjtött dokumentumanyagon keresztül
Az Egyház az összegyűjtött dokumentumanyagon keresztül adja át az
évszázadok során kibontakozó történetét, amely beékelődött sokféle
kultúrába, eltűrve azok ráhatását és azokat egyidejűleg
megváltoztatva. Az egyházi levéltárak is bekerülnek egy civilizáció
örökségébe és elválaszthatatlan információs és formáló értékkel
rendelkeznek, aminek következtében fontos kulturális központokká
válhatnak.
Ebből a nézőpontból az egyházi levéltárakban dolgozók hatékonyan
járulnak hozzá a kulturális fejlődéshez, mivel tudományos
szakértelmükkel segítenek kiemelni a dokumentum lényegét és
jelentőségét, melyet a kutatók rendelkezésére bocsátanak. A külföldi
kutatók javára végzett munkájuk során konkrétan hozzájárulnak ahhoz,
hogy a különböző nemzetek kulturális munkatársait közelebb hozzák
egymáshoz, valamint a különfélek kultúrák megértését elősegítsék.
Így ők a „béke és az emberek közötti egység munkálói”[19].
4.5. A történeti kutatás
előrevitele
Kívánatos volna, hogy az Egyház a levéltárak szervezésének
előmozdítójává váljon - annak kulturális jelentőségét megindokolva
-, különösen ott, ahol nincs még meg a civil csoportokban a
megfelelő fogékonyság. Ezért össze kell hangolni egymással
valamennyi részegyházban levő egyházi levéltárat, mind a
megyéspüspök, mind a más hatáskörbe tartozókat. Ez az emlék-örökség
vonatkozási és találkozási ponttá válhat azzal, hogy kulturális
kezdeményezéseket és történeti kutatásokat inspirál az egyházi,
katolikus, szabad és állami egyetemek szakintézeteivel
együttműködve. Továbbá nagyon hasznos még a levéltárak és
dokumentációs központok közötti kapcsolat.
Mivelhogy a levéltárak tudományos, a keresztény közösség vallási és
pasztorális hagyományairól való találkozók módszertani és
dokumentumkiállításoknak helyet adó központok arra hivatottak, hogy
kulturális képviselet szerepét töltsék be nemcsak a terület
szakemberei, hanem a megfelelően képzett diákok és fiatalok számára
is. Továbbá az egyes fondok és tanulmányok kiadásának előrevitelével
az emlékek ilyen frigyládáiként a teljes vitalitásuk kifejezésére
hivatottak, a kultúra alkotófolyamataiba és a helyi egyház
pasztorális küldetésébe épülnek be.
Az egyházi közösségek levéltári vagyonáról szólva biztosak vagyunk
abban, hogy Eminenciád(Excellenciád)-ban mély emlékeket és érzéseket
idéztünk fel az Egyház történelmi eseményeiről, melyért
pasztorálisan felelős.
A nagyra becsült VI. Pál pápának meggyőződése, hogy „a történeti
kultúrára szükség van, induljon ki a szellemből, lelkületből,
magából a katolikus életből, mely hagyománnyal rendelkezik,
következetes és az évszázadokon át tervet hajt végre, melyre
nyugodtan azt lehet mondani, hogy misztérium.
Krisztus irányítja az időben, és valóban Ő írja annak történetét,
ezért van az, hogy ezek a papírdarabjaink az Egyház, sőt Jézus
Krisztus világban való útjának visszhangjai és nyomai. És íme, akkor
az iratok, dokumentumok, levéltárak kultuszával való rendelkezés -
közvetetten - Jézus kultuszának birtoklása, az egyházias érzület
birtoklása; továbbá azt jelenti: a világba való transitus Domini e
szakasza történetét adni magunknak és annak, aki jön”[20].
Tehát e vagyon megőrzése - hogy azt át lehessen adni a jövő
generációinak - jelentős feladat, mint annak a történeti kultúrához
és az Egyház küldetéséhez való megfelelő felhasználása. Ezért az
Egyházi Kulturális Javak Pápai Bizottsága alkalmasnak gondolta ezen
javaslatok felvetését, hogy organikus tervek létrehozását segítse
elő.
Örvendünk és hálásak vagyunk azért, hogy viszonzásra találtak az
általunk elmondott észrevételek és a kifejtett javaslatok, így
termékennyé kell tenni a dialógust, mely további kezdetet fog adni a
részegyházak helyzetéhez hangolt tevékenységünknek és lehetővé fogja
tenni érvényes, mindenki tapasztalata által elfogadott
kezdeményezések felvetését.
Az ilyen jellegű kezdeményezések, mint a kulturális javak megőrzése
és hasznosítása, embereket és időt igényelnek. A levéltárakkal
kapcsolatban is szükséges, hogy kifejlődjön egyfajta pasztorális
hozzáállás
- figyelembe véve, hogy azok megőrzése eljövendő kulturális
fejlődéseket készíthet elő -, és azok felhasználása érvényes
találkozást hozhat létre a mai kultúrával és az egész emberiség
fejlődésében való részvétel lehetőségét kínálja fel.
A levéltári vagyon[21], mint egyházi
érték, az Egyház ezen javainak saját célkitűzéseit újra birtokolva[22], számottevően hozzájárulhat az új
evangelizációhoz. Az egyházi közösségek valamennyi létrehozott
kulturális értékét megfelelően hasznosítva lehet folytatni és
gyarapítani a keresztényeknek a mai világgal való párbeszédét. A
Szentatya, II. János Pál, az Egyházi Kulturális Javak Pápai
Bizottsága első plenáris ülésének tagjaihoz szólva kiemelte „a
kulturális javaknak a hit kifejezésében és elterjesztésében,
valamint az Egyháznak az emberiséggel folytatott párbeszédében való
jelentőségét [...]. A vallás és a művészet, a vallás és a kultúra
között nagyon szoros kapcsolat van [...]. És mindenki számára ismert
tény, hogy vallási értelemben a művészeti és kulturális alkotások
előidézik a keresztény generációk hitének megerősödését az
évszázadok
során”.[23]
Abban a testvéri reményben, hogy az Ön lelkipásztori munkája
kulturális eredményekben is termékeny legyen, idekapcsolva
legtisztelettel-jesebb és legszívélyesebb üdvözletemet, addig is
Eminenciád (Excellen-ciád) alázatos híve Jézus Krisztusban
+ Francesco Marchisano
elnök
Carlo Chenis SDB
titkár
Vatikánváros, 1997. február 2
Jegyzetek
[1] Ez utóbbi században a Pápai
Tanítóhivatal jelentős dokumentumokat bocsátott ki az egyházi
levéltárakról: Államtitkárság körlevele az olasz püspökökhöz (1903.
szeptember 30.); Államtitkárság levele az olasz püspökökhöz (1907.
december 12.); Állami Titkárság körlevele (1923. április 15.); A
Paleográfiai és Diplomatikai Pápai Iskola Levéltári Kurzusának
Konstitúciója (1923. november 6.); XI. Pius, Pápai nyilatkozat a
Levéltári és Könyvtárvezetési Iskolákhoz (1938. június 13.); XII.
Pius, Pápai nyilatkozat a Levéltári és Könyvtárvezetési Iskolákhoz
(1942. június 15.); Könyvtári és Levéltári Körlevél S. R. E. (1942.
november 1.); Könyvtári és Levéltári Utasítás S. R. E. (1942.
november); A Zsinati Kongregáció levele (1952. december 30.); XII.
Pius, Pápai Nyilatkozat az Egyházi Levéltárak Egyesületének I.
Kongresszusához (1956. december 5.); A Pápai Bizottság utasítása az
olaszországi Egyházi Levéltárakhoz az egyházi levéltárak vezetéséről
(1960. december 5.); A Szemináriumok és a Tudományegyetemek
Kongregációjának levele (1963. május 27.); Gaudium et Spes Apostoli
Konstitúció (1965. december 7.) nn. 56-62.
[2] CIC/1917, 304 kán. 1. §; 372. kán.
1 §; 375-384. kán.; 435. kán. 3. §; 470. kán. 4. §; 1010. kán. 1. §;
1522. kán.; 1523. kán.; 1548. kán. 2. §; 2405. kán.; 2406. kán.
[3] CIC/1983, 173. kán. 4. §; 428. kán.
2. §; 482. kán. 1. §; 486-491. kán.; 535. kán. 4. §; 895. kán.;
1053. kán.; 1082. kán.; 1121. kán. 3. §; 1138. kán.; 1208. kán. 3.
bek.; 1284. kán. 2. §. 9. bek.; 1306. kán. 3. §; 1339. kán. 3. §;
1719. kán.
[4] CCE0/1990, 37. kán.; 123. kán. 1.
és 3. §; 189. kán. 2. §; 228. kán.
2. §; 252. kán. 1. §; 256-261. kán.; 296. kán. 4. §; 470. kán.; 535.
kán. 2. §; 769. kán. 2. §; 774. kán.; 799. kán.; 840. kán. 3. §;
871. kán. 2. §; 955. kán. 5. §; 1026. kán.; 1028. kán. 2. §, 8.
bek.; 1050. kán.; 1470. kán.
[5] II. János Pál: Pastor bonus,
Apostoli Konstitúció (1988. június 28.) 99-104. cikk.
[6] II. János Pál: Motu Proprio Inde a
Pontificatus Nostri initio (1993. március 25.).
[7] II. János Pál: Pastor bonus,
Apostoli Konstitúció (1988. június 28.) 101. cikk, 1. §.
[8] II. János Pál: A művészeti örökség
jelentősége a hit és az emberiséggel folytatott párbeszéd
megnyilvánulásában - Pápai nyilatkozat (1995. október 13.).
[9] Ibid.
[10] Vö. VI. Pál: Az Egyházi
Levéltárak - Beszéd (1963. szeptember 26.).
[11] CIC/1983, 491. kán. 1. §.
[12] CIC/1983, 491. kán. 2. § -
Gondoskodjék a megyéspüspök arról is, hogy az egyházmegyében legyen
történelmi levéltár, és a történelmi értékű okmányokat abban őrizzék
gondosan, módszeresen elrendezve.
[13] CIC/1983, 491. kán. 3. § - Az 1.
és 2. §-ban említett iratok és okmányok megtekintésével vagy
kivitelével kapcsolatban a megyéspüspök által megállapított
szabályokat kell követni.
[14] CIC/1983, 1284. kán. 2. §, 9.
bek.
[15] Vö. CIC/1983, 381. kán.; 375.
kán. 1. §; 455. kán. 4. §, a vonatkozó forrásokkal.
[16] CIC/1983, 555. kán. 3. §; vö.
535. kán.
[17] Vö. CIC 1983, 486. kán. 1. §. Az
egyházmegyére vagy plébániákra vonatkozó minden okmányt igen
gondosan kell őrizni.
2. §. Minden egyházmegyei hivatalban létesítsenek biztos helyen
egyházmegyei levéltárat, melyben az egyházmegyei lelki és anyagi
ügyekre vonatkozó okmányokat és iratokat elrendezve és gondosan
elzárva őrzik.
3. §. A levéltárban található okmányokról leltárt vagy kimutatást
kell készíteni az Egyes iratok rövid áttekintésével.
487. kán. - 1. §. A levéltárnak zárva kell lennie, kulcsa csak a
püspöknek és az irodaigazgatónak legyen hozzá; senki sem léphet a
levéltárba a püspök engedélye vagy a hivatalvezető és az
irodaigazgató együttes engedélye nélkül.
2. §. Az érdekelteknek joguk van ahhoz, hogy a természetüknél fogva
nyilvános és személyi állapotukra vonatkozó okiratokról írott vagy
fénymásolt hiteles másolatot kapjanak személyesen vagy képviselőik
útján.
488. kán. - A levéltárból okiratokat csak rövid időre és a püspök
beleegyezésével vagy a hivatalvezető és az irodaigazgató együttes
beleegyezésével szabad kivinni.
489. kán. - 1. §. Legyen az egyházmegyei hivatalban titkos levéltár
is, vagy legalább a rendes levéltárban egy teljesen csukott és
lezárt szekrény vagy rekesz, melyet nem lehet a helyéről
elmozdítani; ebben tárolják nagy gonddal azokat az okiratokat,
amelyeket titokban kell őrizni.
2. §. Évente semmisítsék meg azoknak az erkölccsel kapcsolatos
büntetőügyeknek az iratait, melyeknek vádlottai meghaltak, vagy
amelyeknek elmarasztaló ítélettel való lezárása óta már tíz év
eltelt; de meg kell őrizni ezeknek rövid összefoglalását és a
perdöntő ítélet szövegét.
490. kán. - 1. §. A titkos levéltárhoz csak a püspöknek legyen
kulcsa.
2. §. Széküresedés idején a titkos levéltárat vagy szekrényt csak
valódi szükség esetén, maga az egyházmegyei kormányzó nyithatja ki.
3. §. A titkos levéltárból vagy szekrényből ne vigyenek el
okmányokat.
491. kán. - 1. §. A megyéspüspöknek legyen gondja arra, hogy a
területén lévő székesegyházak, társegyházak, plébánia- és egyéb
templomok levéltárának iratait és okmányait gondosan őrizzék, s
készítsenek róluk két példányban leltárt vagy kimutatást; ennek
egyik példányát a saját levéltárukban, a másikat az egyházmegyei
levéltárban kell őrizni.
2. §. Gondoskodjék a megyéspüspök arról is, hogy az egyházmegyében
legyen történelmi levéltár, és a történelmi értékű okmányokat abban
őrizzék gondosan, módszeresen elrendezve.
3. §. Az 1. és 2. §-ban említett iratok és okmányok megtekintésével
vagy kivitelével kapcsolatban a megyéspüspök által megállapított
szabályokat kell követni.
[18] Vö. CIC/1983, 491. kán.
[19] Agostino Casaroli bíboros
(államtitkár), Üzenet a Francia Egyház IV. Levéltári Kongresszusához
(Párizs, 1979. november 26-28.).
[20] VI. Pál, Egyházi Levéltárak -
beszéd (1963. szeptember 26.).
[21] Vö. CIC/1983, 1257. kán. 1. §.
Az egyetemes egyház, az Apostoli Szentszék és az Egyházban levő
egyéb hivatalos jogi személyek összes anyagi javai egyházi javak, és
velük kapcsolatban az itt következő kánonok, valamint saját
szabályzatuk az irányadók.
[22] Vö. CIC/1983, 1254. kán. 2. §. A
főbb sajátos célok pedig a következők: az istentisztelet
megrendezése, a klérus és a többi szolgálattevők tisztes ellátásának
biztosítása, a szent apostoli tevékenység és különösen a
szegényekkel szemben a segítő szeretet cselekedeteinek gyakorlása.
[23] II. János Pál: A művészeti
örökség jelentősége a hit és az emberiséggel folytatott párbeszéd
megnyilvánulásában - Pápai nyilatkozat (1995. október 13.).
Szent István Társulat
az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 1998
A fordítás alapjául szolgáló mű:
Pontificia Comissione per i beni culturali della Chiesa La
funzione pastorale degli archivi ecclesiastici Cittá del
Vaticano, 2 Febbraio 1997
Fordította: Bertus Ildikó
Lektorálta: Dr. Varga Lajos
Sorozatszerkesztő: Dr. Németh László a Pápai Magyar Intézet
rektora
ISBN 963 360 615 2 összkiadás
ISBN 963 361 037 0 XI. kötet
Szent István Társulat 1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 1.
Felelős kiadó: Dr. Ákos Géza igazgató
|