Az emberi szexualitás jelentése és jelentősége A Családok Pápai Tanácsa
Segítő útmutatás a családban való neveléshez
1995. december 8.
TARTALOM
BEVEZETÉS
Helyzet és problémák
Az emberi szeretet mint önátadás
Szeretet és emberi nemiség
A házastársi szeretet
Az élet számára nyitott szeretet
A tisztaság mint önátadás
Az önfegyelem
A tisztaság a házasságban
A tisztaságra való nevelés
1. A házasságra szóló hivatás
Házastársi szeretetre hivatva
A szülők jelenleg aggasztó helyzetben vannak
2. A szüzességre és a papi nőtlenségre szóló
hivatás
A szülők és a papi, szerzetesi életre szóló hivatás
A szülők jogai és kötelességei
A szülői kötelességek jelentősége
Az otthoni környezet különleges jelentősége
Nevelés az élet és a szeretet közösségében
A szemérmesség és a szerénység
A jogos intimitás
Az önuralom
A szülők mint gyermekeik példaképei
Az élet és a hit szentélye
A nemi nevelés négy alapelve
A gyermek fejlődésének legfontosabb szakaszai
1. Az ártatlanság évei
2. A serdülőkor
3. A fiatalkor az élettervben
4. Felnőtté válni
Ajánlások a szülőknek és a nevelőknek
1. Ajánlások a szülők számára
2. Ajánlások minden nevelőnek
Négy alapelv a cselekvésre és a rájuk vonatkozó
különleges szabályok
Az egyes módszerek
a) Ajánlott módszerek
b) Kerülendő módszerek és ideológiák
Az inkulturáció és a szeretetben való nevelés
VIII.
VÉGKÖVETKEZTETÉS
Támogatás a szülőknek
Értékes források a szeretetben való nevelés
számára
Szolidaritás a szülőkkel
Remény és bizalom
Helyzet és problémák
1. A sokféle nehézség között, amelyekkel a szülők a mai világban
találkoznak – a különböző kultúrákat figyelembe véve – bizonyára ott
van az a nem könnyű feladat is, hogy a gyermekeket megfelelően fel
tudják készíteni a felnőttkorra, amelyhez lényegileg hozzátartozik a
szexualitás igazi jelentőségéről való őszinte beszéd is. Ennek a
nehéz feladatnak, amely nem teljesen új, több oka is lehet.
Bár a régebbi időkben a család nem adott semmilyen igazi nemi
nevelést, az általános képzést mégis áthatotta az alapértékek
tisztelete, és ez alkalmassá tette a családot arra, hogy tárgyilagos
módon védje és őrizze ezeket az alapértékeket. Amióta azonban a
hagyományos minták a társadalom nagyobb része számára egyre inkább
elvesztik jelentőségüket, a fejlett országokban éppúgy, mint a
peremterületeken, a fiatalok hiába keresnek egyértelmű és gyakorlati
tájékoztatást, a szülők pedig gyakran nem tudnak nekik helyes
válaszokat adni. Súlyosbítja ezt az újfajta helyzetet, hogy ma
elhomályosítják az emberről szóló igazságokat, mégpedig többek közt
a nemiség lealacsonyítására törekvő irányzat révén.
Így fejlődött ki egy olyan kultúra, amelyben a társadalom és a
tömegtájékoztató eszközök a szemlélőnek legtöbbször személytelen,
felszínes, gyakran pesszimista felvilágosítást adnak, ami ezenkívül
a gyermekek és fiatalok eltérő műveltségi és fejlődési szintjét sem
veszi figyelembe. Mindez a személyes kibontakozás eltorzult
felfogásán alapul, és olyan környezetben történik, amelynek már
nincs fogalma az élet, az emberi szeretet és a család
alapértékeiről.
Végül pedig az iskola, amely felajánlja, hogy szexuális
felvilágosító programokat készít, és gyakran átveszi ebben a
kérdésben a család szerepét, kizárólag felvilágosítani akar, és
ezáltal olykor szabályosan félreneveli a lelkiismeretet. A szülők
viszont számos esetben lemondanak róla – a téma nehézsége és hiányzó
képzettségük miatt –, hogy ellássák feladatukat ezen a téren, vagy
pedig egyetértenek azzal, hogy a feladatot másnak engedjék át.
Minthogy ez így van, számos katolikus szülő az Egyházhoz fordul,
hogy adjon irányítást és indításokat a gyermekek nevelésével
kapcsolatban, mindenekelőtt a gyermek- és ifjúkor időszakára
vonatkozólag. Néhány esetben maguk a szülők fejezik ki egyet nem
értésüket azzal a felvilágosítással, amit az iskola ad, és amit a
gyermekek az iskolából hazavisznek. Ennek következtében ismételten
sürgetve kérték a Családok Pápai Tanácsát, adjon a szülők kezébe
olyan vezérfonalat, amely alkalmas arra, hogy a nevelésnek ebben a
kényes kérdésében segítségükre legyen.
2. Intézményünk tudatában van annak a szerepnek, amit a család a
szeretetre és a saját szexualitás helyes kezelésére való nevelésében
betölt, ezért az a szándékunk, hogy néhány lelkipásztori jellegű
iránymutatást adjunk. Ebben a munkában annak a bölcsességnek a
teljéből merítünk, amely az Úr Igéjéből árad, továbbá azokból az
értékekből is, amelyek az Egyház tanítását megvilágítják, ezenkívül
átgondoljuk azokat a „tapasztalatokat az emberi természetre
vonatkozólag” is, amelyek a hívők közösségének a birtokában vannak.
Az a szándékunk, hogy tájékoztatónkat mindenekelőtt a nemiségre
vonatkozó igazságról és jelentéséről szóló alapvető kijelentésekkel
összhangban állítsuk össze, és megkeressük eredeti, gazdag
antropológiai értelmüket. Amikor ezt az igazságot fölkínáljuk,
tudatában vagyunk annak, hogy „mindenki, aki az igazságból való” (Jn
18, 37), annak szavára hallgat, aki személyében maga az Igazság (vö.
Jn 14, 6).
Ez a vezérfonal nem morálteológiai értekezés és nem is pszichológiai
kézikönyv, de kellő mértékben figyelembe óhajtja venni a tudomány
eredményeit, a család társadalmi és kulturális környezetét és az
Evangélium értékrendjét, amely frissítő forrásul kínálkozik minden
korcsoport számára, és alkalmat ad arra, hogy kézzelfogható
valósággá tegyük.
3. Néhány kétségbevonhatatlan igazság ezen a területen támaszul
szolgál az Egyháznak, és ennek az iratnak a megfogalmazásakor
irányító jellegűnek is tekintettük őket.
Az a szeretet, amely a férfi és a nő találkozásából táplálkozik és
benne kifejeződik, isteni ajándék; ezért pozitív erő, a személyiség
érettségéhez kötődik; emellett magasztos önfegyelem is önmaguk
odaadásában, amire mindannyian, férfiak és nők, felszólítást kaptak,
ha az életnek azon a helyén, ahova hivatásuk szól, boldogok akarnak
lenni, és önmagukat meg akarják valósítani. Mert az ember
szellemként a testben, azaz testként és lélekként a személy
egységében szeretetre van hivatva. Tudjuk, hogy az ember szerelme
testi is, a test viszont kifejezi a lélek szerelmét.[1] Ebből következik, hogy a nemiség semmiképpen
sem tisztán biológiai adottság, hanem a személyiség legbenső
lényegét jelenti. A szexualitás fizikai odaadásként tehát akkor
szolgálja tulajdonképpeni rendeltetését, ha a férfi és a nő élete
végéig tartó személyi odaadását fejezi ki. Ez a szerelem, hasonlóan
az egész emberi élethez, esendő. Ez az áteredő bűn következménye, és
számos területen negatívnak, olykor károsnak és lelki sérülést
okozónak ítélik. De Urunk megváltói műve a tisztaság megélését
reális lehetőséggé és örömöt szerző valósággá tette. Ez éppúgy
vonatkozik a házasságra hivatottakra – akár a házasság előtt, a rá
való előkészületben, akár a házasélet folyamán –, mint azokra, akik
különleges hivatást kaptak ajándékként az Istennek szentelt életre.
4. A megváltás szemszögéből nézve, és a serdülők és fiatalok
fejlődésére vonatkoztatva a tisztaság erénye, amelynek tartalma az
önfegyelem, és egyike a sarkalatos erényeknek, amit a keresztségben
a kegyelem fölemelt és gazdagított – nem korlátozás, ellenkezőleg,
egy drága és gazdag ajándék megnyilvánulása és megőrzése, a
szereteté, amit azért kaptunk, hogy megvalósítsuk az önátadást,
ki-ki a maga hivatása területén. A tisztaság eszerint „az a szellemi
erő, ami a szeretetet az egoizmustól és az agresszivitástól meg
tudja védeni, és teljes kibontakozáshoz segíti.”[2]
A Katolikus Egyház Katekizmusa a tisztaságot így írja le egy
meghatározott szempontból: „A tisztaság a nemiség sikeres
integrálását jelenti a személyiségben, és ezáltal az ember testi és
szellemi valójának belső egységét.”[3]
5. A tisztaság erényének a kialakítására való irányítás a fiatalság
önmegvalósításra és önátadásra való nevelésének a folyamán
megkívánja, hogy különösen a szülők közreműködjenek más erények
kialakításában is, így a mértékletesség, a bátorság és az okosság
fejlesztésében. A tisztaság erénye nem lehet meg lemondásra,
áldozatra és várakozásra való képesség nélkül.
Amikor a szülők továbbadják az életet, együttműködnek Isten teremtő
erejével, és megkapják egy újszerű felelősség ajándékát: ez nemcsak
annyit jelent, hogy gyermekeiket táplálják, és anyagi és kulturális
szükségleteiket kielégítik, hanem mindenekelőtt azt jelenti, hogy
közvetíteniük kell nekik a hit átélt igazságait, és a másik ember
szeretetére kell nevelniük őket. Ez első feladatuk a „családegyház”
ölén.[4]
Az Egyház mindig kitartott amellett, hogy a szülőknek joga és
kötelessége, hogy gyermekeik első és igazi nevelői legyenek.
A Katolikus Egyház Katekizmusa a II. Vatikáni Zsinatra hivatkozva
így int: „Időben, megfelelő módon s lehetőleg családi körben kell
oktatást adni a fiataloknak a házastársi szeretet méltóságáról,
rendeltetéséről és megvalósulásáról.”[5]
6. A szülőknek nem szabad elveszteniük bátorságukat a mai
közgondolkozás és a társadalmi környezet részéről őket érő támadások
miatt. Egyrészt nem szabad elfelejtenünk, hogy a keresztényeknek az
Evangélium hirdetése kezdetétől meg kellett küzdeniük az anyagelvű
hedonizmus hasonló kihívásaival. Másrészt, „bár nagyon sok előnyös
tényező írható civilizációnk javára anyagi és kulturális téren,
azonban tudomásul kell venni, hogy többféle szempontból beteg
civilizáció, és mélységes torzulásokat okoz az emberben. Miért van
ez így? Mert társadalmunk elszakadt az emberre vonatkozó teljes
igazságtól, attól, hogy a férfi és a nő mint személyek léteznek.
Ennek következtében civilizációnk nem képes megfelelő módon
felfogni, mit jelent a személyek önajándékozása a házasságban, a
felelős szeretet az apaság és anyaság szolgálatában, és mit jelent
az életadás és nevelés hiteles értéke.”[6]
7. A szülők nevelői tevékenysége pótolhatatlan, mert „az élet
ajándékozásában és így Isten teremtői művében vesznek részt”;
közreműködnek „a nevelés révén apai és ugyanakkor anyai
nevelőmunkájában (...). Krisztus által minden nevelés, a családban
és azon kívül az isteni nevelőmunka üdvözítő távlatába kapcsolódik,
ami az emberre és a családra irányul, és csúcspontja az Úr húsvéti
halálának és föltámadásának titka.”[7]
A szülőknek tehát nem szabad olykor nehéz és kényes feladatuk
teljesítésekor elbátortalanodniuk, hanem bízniuk kell Istenben, a
Teremtőben és Krisztusban, a Megváltóban, és arra gondolniuk, hogy
az Egyház imádkozik értük azokkal a szavakkal, amelyekkel I. Kelemen
kérte az Urat mindazokért, akiknek az Ő nevében tekintélyük van:
„Adjál nekik, Uram, egészséget, békességet, egyetértést,
boldogulást, hogy a kormányzás munkáját, amit Te adtál nekik,
háborgatás nélkül végezhessék. Te pedig Urunk, időknek mennyei
Királya, ki az emberek fiainak hatalmat és méltóságot adsz a földiek
feletti uralkodásban, te Uram, igazgasd a mi szándékainkat arra, ami
színed előtt szép és tetszésre talál, hogy békességben és
egyszerűségben, istenfélő módon használják a tőled kapott hatalmat,
és így tenálad irgalomra leljenek.”[8]
Ezenkívül a szülőknek, akik az életet a szeretet légkörében
ajándékozták és fogadták, olyan nagy nevelői erejük van, mint senki
másnak: mindenkinél jobban megismerik gyermekeiket
megismételhetetlen egyszeri voltukban, és megtapasztalják az igazi
szeretet titkát és kincseit.
I.
AZ IGAZI SZERETETRE HIVATVA
8. Az ember mint Isten képmása, arra van teremtve, hogy szeressen.
Ezt az igazságot az Újszövetségben teljes világossággal
kinyilatkoztatták nekünk, mégpedig a Szentháromság belső életével
kapcsolatban: „Az Isten szeretet (1Jn 4, 8): benső életét a
személyes szeretetközösség misztériumában éli. Azáltal, hogy a férfi
és a nő emberi természetét a saját képmására teremti (...), beléjük
oltotta a szeretetre és közösségre való meghívást, azaz a képességet
és a felelősséget. Ezért van az emberben képesség a szeretetre és a
közösségre, s ugyanakkor felelős is a kibontakoztatásukért. Így a
szeretet minden egyes ember alapvető és természetszerű hivatása.”[9] A személyes szabadság és a belőle
következő önfegyelem értelme tehát teljesen a közösségben való
önátadásra és az Istennel és az emberrel való barátságra irányul.[10]
Az emberi
szeretet mint önátadás
9. Az ember tehát a szeretet magasabb formájára képes: nem arra a
vágyra, amely tárgyát csak saját ösztönei kielégítésének eszközévé
teszi, hanem barátságra és áldozatkészségre, amellyel a másik embert
önmagáért tudja szeretni és tisztelni. Ez a szeretet, amely tud
nagylelkű lenni, mint Isten szeretete; azért vonzódik a másik
emberhez, mert felismeri, hogy méltó a szeretetre. Ez a szeretet az
emberek közösségét teremti meg, mert mindegyik a másikban levő jót
sajátjának tekinti. Ez így önátadás a bennünket szerető személy
iránt, önátadás, amelyben saját jóságunk mutatkozik meg és
teljesedik be a közösségben, ahol megtanuljuk, mit jelent az, hogy
szeretnek és szeretünk.
Minden ember hivatása a baráti és önfeláldozó szeretet, és a többiek
szeretete, amely által megszabadul önző hajlamától: a szülők vagy
helyetteseik szeretetétől kezdve Isten szeretetéig, Akitől minden
igazi szeretet származik, és csak az Ő szeretetében ismerheti fel az
ember, hogy mennyire szeretik. Ez a gyökere a kereszténység nevelő
erejének: „Isten szereti az embert! Ezzel az egyszerű híradással
tartozik az Egyház az embernek.”[11]
Így fedte fel Krisztus az ember igazi identitását: „Krisztus, az új
Ádám, az Atya misztériumának és szeretetének kinyilatkoztatásával
megmutatja az embernek magát az embert, és feltárja előtte nagyszerű
hivatását.”[12]
A Krisztus által kinyilatkoztatott szeretet, „amelynek Pál apostol
korintusiakhoz írott levelében himnuszát szentelte (...),
kétségtelenül igényes szeretet. De éppen ez a szépsége: az
igényesség, mert így építi föl az emberben az igazi Jót”[13], és sugározza ki a többiekre.
Ezért olyan szeretet ez, amely az egyes ember személyét tiszteli és
felemeli, mert „a szeretet akkor igazi, ha jóságot kelt életre a
személyekben és közösségekben, életre kelti és továbbadja másoknak.”[14]
Szeretet és
emberi nemiség
10. Az ember testből és lélekből álló egységében a szeretetre és az
önátadásra hivatott. A női és férfilét egymást kiegészítő adományok,
amelyeknek szükségük van az emberi nemiségre, mint a szerelemre való
konkrét képesség lényeges alkotórészére, amelyet Isten az emberbe
oltott. „A nemiség a személyiség lényeges alkotórésze; a személyiség
egyik módja arra, hogy létezzen, közölje magát, kapcsolatba lépjen
másokkal, emberi szeretetet érezzen, kifejezze és élje.”[15] Ez a képesség a szeretetre mint
önátadásra tehát többek közt a test házasságra való alkalmasságában
testesül meg, amelyben a személy férfi és női voltának megvan a maga
rendeltetése. „Az emberi test nemisége, a férfi és nő adottságai a
teremtés titka felől szemlélve nemcsak a termékenység és szaporodás
forrása a természet rendjének egészében, hanem »kezdettől« fogva
benne van a »jegyesi« tulajdonság, vagyis a képesség arra, hogy a
szeretetet kifejezze, azt a szeretetet, amelyben az ember mint
személy ajándékká válik, és ezáltal az ajándék által
létének és egzisztenciájának tulajdonképpeni értelmét valósítja
meg.”[16] A szeretet minden formája a
férfi és női létnek ezekhez a fogalmaihoz kapcsolódik.
11. Ennek következtében az emberi nemiség jó: része a teremtés
ajándékának, amiről Isten látta, hogy „nagyon jó”: Ő az embert saját
képére és hasonlatosságára teremtette, „férfinak és nőnek” (Ter 1,
27). A nemiség út, amelyen a másik emberhez közeledünk, és
megnyílunk számára, így viszont igazi célja a szeretet, pontosabban:
kifejezni a szeretetet mint ajándékot és befogadást, mint adást és
kapást. A férfi és nő közti kapcsolat lényegét tekintve
szeretetviszony: „A nemiség, amelyet a szeretet alakít, fölemel és
kiegészít, ezáltal válik valóban emberivé.[17]
Ha az ilyen szeretet házassággá teljesedik ki, akkor a testi
önátadás az odaadás kölcsönösségét és teljességét fejezi ki; tehát a
házastársi szeretet a személyeket gazdagító és fejlesztő erővé
válik, egyszersmind hozzájárul a szeretet civilizációjához. Ha
viszont elvész a nemiség értelme és jelentése, helyébe a »dolgok«
civilizációja lép és nem a »személyeké«; az a civilizáció, amelyben
»személyeket« »dolgokként« használnak. Az élvezet civilizációja
esetében a nő a férfi számára tárggyá, a gyermek pedig a szülők
számára akadállyá válhat.”[18]
12. Nagy igazságként és alapvető valóságként kell, hogy jelen legyen
a keresztény szülők és gyermekek lelkiismeretének középpontjában ez
a kijelentés: Isten ajándéka. Arról az ajándékról van szó, amelyet
Istentől kaptunk, amikor hivatásul adta, hogy éljünk, és férfi és
női létünk legyen meg nem ismételhető módon, amelyben
kimeríthetetlen szellemi és erkölcsi fejlődésre van lehetőségünk:
„Az emberi élet olyan ajándék, amit tovább kell adni.”[19] „Mert önmagunk odaajándékozása különleges
ismertetőjele a személyes létnek, sőt a személy tulajdonképpeni
lényegét fejezi ki. Amikor Isten (Jahve) azt mondja: »nem jó az
embernek egyedül lennie« (Ter 2, 18), megerősíti, hogy az ember
»egyedül« nem valósítja meg teljesen ezt a lényeget. Csak akkor
valósítja meg, ha »valakivel« él, és még mélyebben és tökéletesebben
teszi ezt, ha »valakiért« él”.[20] Ha
az ember megnyílik a másik számára, és neki ajándékozza magát, akkor
a házastársi szeretet abban a tökéletes önátadásban teljesedik be,
ami a házas állapot sajátja.
Az Istennek szentelt életre szóló hivatás is – amely
„legkiválóbb módja annak, hogy minél könnyebben, a szív
megosztottsága nélkül szentelhessük magunkat Istennek”[21], és hogy jobban szolgálhassunk az Egyházban –
a különös kegyelem által segített önátadásban kapja meg értelmét. Ez
az odaadás azonban minden környezetben és élethelyzetben még
csodálatosabbá válik a felszabadító kegyelem által, amely „az isteni
természetben részesít bennünket” (2Pt 1, 4), és hivatásunkká teszi,
hogy Istennel és a testvérekkel való természetfölötti
szeretetközösségben éljünk. A legnehezebb élethelyzetekben sem
szabad a keresztény szülőknek elfelejteniük azt, hogy az egész
személyes és családi körben kibontakozó fejlődés kezdete Isten
ajándéka.
13. „Az ember mint megtestesült szellem, azaz testben megnyilvánuló
lélek és halhatatlan szellemmel átitatott test, a maga összetett
voltában kapja a meghívást a szeretetre. A szeretet az emberi testet
is magában foglalja, s az részesévé válik a szellemi szeretetnek.”[22] Ugyanígy kell a nemiségnek, mint
a személyt a személyhez fűző kapcsolatnak jelentését a keresztény
kinyilatkoztatás fényében szemlélnünk: „A nemiség meghatározó
jelleget ad a férfinak és a nőnek, nemcsak biológiai adottságait,
hanem pszichológiai és szellemi valóját is, és meghatározza őt élete
minden mozzanatában. Ez a különbözőség a két nem kölcsönösen egymást
kiegészítő jellegével együtt tökéletesen megfelel Isten tervének
aszerint, hogy kinek mire szól a hivatása.”[23]
A házastársi
szeretet
14. Ha a szeretetet házasságban élik meg, az magában foglalja a
barátságot, és több is annál, hiszen egy férfi és egy nő valósítja
meg, amikor egész férfi és női mivoltukban odaadják magukat, és a
házas szövetségben megalapozzák a személyeknek azt a közösségét,
amit Isten akart, hogy benne emberi élet foganhasson, születhessen
és kibontakozhasson. Ehhez a házastársi szeretethez, és csakis ehhez
tartozik a szexuális önátadás, ami „csak akkor nyilvánul meg igazán
emberi módon, ha kiegészítő része annak a szeretetnek, amellyel a
férfi és a nő teljes önmagát kölcsönösen és mindhalálig elkötelezi.”[24] A Katolikus Egyház Katekizmusa
azt mondja: „A házasságban a házastársak testi meghittsége lelki
közösség záloga. A megkeresztelt emberek házassági kötelékét a
kegyelem szenteli meg.”[25]
Az élet számára
nyitott szeretet
15. A házastársi szeretet valódiságának világos jele az élet számára
való nyitottság: „A szeretet belső lényege szerint ajándék, és ha a
szeretet
– miközben a házastársakat elvezeti erre a kölcsönös »megismerésre«,
(...), nem merül ki csupán a házastársak egymás közti kapcsolatában,
hiszen alkalmassá teszi őket arra a lehető legnagyobb ajándékozásra,
amellyel Isten munkatársai lesznek egy új emberi élet
adományozásában. Így tehát a házastársak, amikor egymásnak adták
magukat, önmagukon túl a gyermeket ajándékozzák egymásnak: mint
szerelmük eleven képét, a házastársi egyesülés örök jelét, továbbá
saját állapotuknak azt az élő és felbonthatatlan bizonyságát,
melynek következtében édesapa és édesanya lettek.”[26] A szeretetnek és életnek ebből a közösségéből
kiindulva jutnak el a házastársak ahhoz az emberi és lelki
gazdagsághoz, ami lehetővé teszi számukra, hogy úgy segítsék
gyermekeiket, hogy szeretetre és tisztaságra nevelik őket.
II.
IGAZI SZERETET ÉS TISZTASÁG
16. A szüzességben élők szeretete ugyanúgy, mint a házastársaké,
abban a két formában, amelyben a személy szeretetre való hivatása
megvalósul, megkívánja kibontakozásához, hogy mindegyikük kötelezze
magát az állapota szerinti tisztaságra. A szexualitás – így fogalmaz
A Katolikus Egyház Katekizmusa – „ akkor válik igazán személyessé és
emberivé, amikor beépül a személyek közti kapcsolatba, amely a férfi
és a nő között teljes és időben korlátlan, kölcsönös ajándékozás.”[27] Magától értetődik, hogy az
érzések, szenvedélyek, érzelmek megfékezése, ami az önuralomhoz
vezet, növeli a szeretetet, feltéve, hogy valódi odaadással
szeretnek. Senki sem adhatja azt, amije nincsen. Ha az ember nem ura
önmagának – az erények révén, és kimondottan a tisztaság révén –,
akkor nincs önmaga birtokában, és nem is ajándékozhatja oda önmagát.
A tisztaság az a lelki erő, ami megszabadítja a szeretetet az
önzéstől és az agressziótól. Ahogyan csökken az emberben a
tisztaság, úgy válik szeretete egyre önzőbbé, vagyis az már nem
önátadás,
hanem a vágy kielégítése.
A tisztaság
mint önátadás
17. Örömmel válik a tisztaság hívévé az, aki képes az önátadásra
anélkül, hogy kapcsolata szolgaivá vagy önzővé válna. Ennek az a
föltétele, hogy előzőleg megtanuljuk a másik ember személyiségét
tudomásul venni, egészen feléje fordulni és másságának méltóságát
tisztelni. Aki tiszta, az nem forgolódik önmaga körül, és más
emberhez fűződő kapcsolatai sem önző jellegűek. A tisztaság
harmonikussá teszi a személyiséget, érleli, és belső békével tölti
el. A testnek és a léleknek ez a harmóniája segít bennünket, hogy
valódi önbecsülésünk legyen, és képessé tesz arra, hogy tiszteljük a
másikat, mert olyan személynek mutatja be, akinek joga van a
tiszteletre, mert Isten képére teremtették, és a kegyelem által
Isten gyermeke, akit Krisztus alakított újjá, „aki a sötétségből
meghívott benneteket csodálatos világosságára.” (1Pt 2, 9)
Az önfegyelem
18. „A tisztaság magában foglalja az önuralom gyakorlását, amely az
emberi szabadság pedagógiája. Az alternatíva világos: vagy az ember
parancsol a szenvedélyeinek, és így békére jut, vagy hagyja, hogy
azok igázzák le őt, és tegyék szerencsétlenné.”[28] Mindenki tudja tapasztalatból is, hogy a
tisztaság megkívánja bizonyos bűnös gondolatok, szavak és tettek
elutasítását, ahogyan Szent Pál nagyon világosan figyelmeztet
bennünket (Róm 1, 18; 6, 12-14; 1Kor 6, 9-11; 2Kor 7, 1; Gal 5,
16-23; Ef 4, 17-24; 5, 3-13; Kol 3, 5-8; 1Tessz 4,1-18; 1Tim 1,
8-11; 4, 12). Ehhez szükség van arra, hogy képesek legyünk magunkon
uralkodni. Ez a jele belső szabadságunknak és felelősségünknek
magunkért és másokért, és azt is bizonyítja, hogy hívő módon
gondolkodunk. Ez az önuralom arra vonatkozik, hogy egyrészt kerüljük
a bűnre felhívó és vezető alkalmakat, másrészt meg tudjuk fékezni
saját természetünk ösztönös vágyait.
19. Ha a családi nevelés valóban segít és bátorít minden erény
gyakorlására, akkor könnyebbé válik a tisztaságra való nevelés, és
mentes lesz a belső konfliktusoktól akkor is, ha a fiatalok bizonyos
pillanatokban különösen kényes helyzetekbe kerülnek.
Egyeseknek, akiknek környezetében a tisztaságot megsértik és
gyalázzák, talán keményen és olykor hősiesen kell küzdeniük a tiszta
életért. De Krisztus kegyelmével, amely jegyese, az Egyház iránti
szeretetéből árad, mindenki képes a tiszta életre még akkor is, ha
kedvezőtlen helyzetben van.
Az a tény, hogy a II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint mindenki
életszentségre van hivatva, könnyebben érthetővé teszi, hogy
mindenki kerülhet valamikor, valamilyen körülmények között hosszabb
vagy rövidebb időre olyan helyzetbe, amelyben elkerülhetetlenné
válik, hogy hősies módon cselekedjék.[29]
Így válik a házasélet is örömteli és igényes úttá az
életszentséghez.
A tisztaság a házasságban
20. „A házas emberek meghívása arra szól, hogy éljenek házastársi
tisztaságban; a többiek a tisztaságot a megtartóztatásban
gyakorolják.”[30] A szülők tudják,
hogy az gyermekeik tiszta szerelemre való nevelésének leghatékonyabb
feltétele, ha ők maguk is élik a
házassági tisztaságot. Vagyis tisztában vannak azzal, hogy
szerelmükben Isten szeretete van jelen, és ezért szerelmi
odaadásukban Isten tisztelete és szeretetének terve kell hogy
megvalósuljon, hűségben, tiszteletben, nagylelkűségben Isten és az
élet iránt, ami esetleg szerelmi kapcsolatukból származik.
Csak így válik ez az odaadás a caritas[31] kifejezésévé; ezért a keresztény
ember a házasságban arra van hivatva, hogy odaadását Istennel való
kapcsolatában valósítsa meg – hitének és szeretetének
kifejezéseként, ennek következtében hűségesen és bő termést hozva az
isteni szeretet jele legyen.[32]
Csak így tesz ez az odaadás eleget Isten szeretetének és akaratának,
amit a parancsok segítségével ismerhetünk föl. Nincs olyan igaz
szeretet, ami legmagasabb formájában ne volna Isten szeretete is.
Istent szeretni annyi, mint parancsait teljesíteni: „Ha szerettek,
tartsátok meg parancsaimat.” (Jn 14, 15.)[33]
21. Ahhoz, hogy tisztaságban éljenek, a férfinak és a nőnek szüksége
van „a Szentlélek által kapott folytonos megvilágosításra.” A
házassági lelkiség központjában (...) a tisztaság van, nem csupán
(szeretet által kialakított) erkölcsi erényként, hanem olyan
erényként is, amely a Szentlélek ajándékaihoz van kötve –
mindenekelőtt a tisztelethez minden iránt, ami Istentől jön (a
jámborság ajándéka – donum pietatis). (...) Így tehát a házassági
együttélés belső rendje – ami a „szerelem megnyilvánulásainak”
tekinthető, lehetővé teszi, hogy helyes mértékük és jelentőségük
szerint kibontakozzanak –, nem csupán az erény gyümölcse, amelyet a
házasok gyakorolnak, hanem a Szentlélek ajándékaié is, akivel
együttműködnek.”[34]
A szülők, akik meg vannak győződve arról, hogy saját tiszta életük
és fáradozásuk azért, hogy a mindennapi életben tanúságot tegyenek a
szentségről, feltétele és segítője nevelői tevékenységüknek, saját
hitéletük veszélyeztetésének, az élet- és kegyelmi közösségük
fenyegető rombolásának kell, hogy tekintsenek minden támadást is,
ami gyermekeik erényessége és tisztasága ellen irányul (vö. Ef 6,
12).
A tisztaságra
való nevelés
22. A gyermekek tisztaságra való nevelésével három célt kell elérni:
a) hogy a családban meglegyen a szeretet, az erényesség és az Isten
adományai, különösen az élet adománya iránti tisztelet légköre[35]; b) a gyermekekkel fokozatosan
meg kell értetni a nemiség és a
tisztaság értékét, felnőtté válásuk folyamán pedig
oktatással, példás magatartással és imával támogatni őket; c)
adottságaik, hajlamaik és lelki adományaik figyelembevételével és
velük összhangban segíteni kell őket, hogy a házasságra vagy a mennyország
szolgálatában Istennek szentelt szüzességre való hivatásukat
megértsék és felfedezzék.
23. Ebben a feladatban segíthetik ugyan őket más nevelők, de a
feladatot mégsem vehetik át tőlük, kivéve, ha súlyos ok van rá,
például a fizikai vagy erkölcsi képesség hiánya. Erről a kérdésről
világosan nyilatkozott az egyházi tanítóhivatal[36], mégpedig a gyermeknevelés egészére
vonatkozólag: „Annyira jelentős a szülői nevelés, hogy hiányát alig
lehet pótolni. A szülők feladata, hogy Isten és az emberek
tiszteletével olyan családi légkört teremtsenek, amely elősegíti a
gyermekek minden irányú nevelését az egyéni és közösségi élet
számára. A család az első iskolája azoknak a szociális erényeknek,
amelyekre minden közösségnek szüksége van.”[37] A nevelés a szülők feladata, mert a nevelési
tevékenység a nemzés folytatása és emberségük odaajándékozása[38], amire a házassági szertartásban
ünnepélyesen kötelezték magukat. A szülők első és legfőbb nevelői
saját gyermekeiknek, ebben elsősorban ők az illetékesek: nevelők,
mert szülők.
Nevelői megbízatásukat megosztják más személyekkel és
intézményekkel, így az Egyházzal és az állammal; ez azonban mindig a
szubszidiaritás elvének megfelelő alkalmazásával kell hogy
történjék. Ez magában foglalja a szülőknek nyújtott segítség
törvényes voltát, sőt, az erre vonatkozó kötelezettséget, azonban az
ő elsőbbségi joguk és önmagukból fakadó tényleges lehetőségeik
sérthetetlen határt szabnak ennek. A szubszidiaritás elve tehát a
szülői szeretetet és a család legbelső javát kell hogy szolgálja.
Valóban nem képesek a szülők arra, hogy egyedül tegyenek eleget az
egész nevelési folyamat követelményeinek, különösen a képzésre és a
szocializációra vonatkozólag. Így egészíti ki a szubszidiaritás a
szülői szeretetet, megerősítve azt, hogy szerepe a legfontosabb,
mert a nevelési folyamat minden más résztvevője csak a szülők
nevében, hozzájárulásukkal, sőt bizonyos mértékig csak az ő
megbízásukból tevékenykedhet.[39]
24. Különösen a nemiség és az igazi, önátadásra kész szerelem
kérdésében kell a nevelői szándéknak a pozitivista beállítottságú
kultúrával szembeszállnia, amint ezt a Szentatya Levél a családokhoz
c. írásában kifejti: „A modern civilizáció fejlődése a
természettudományi-technikai fejlődéshez van kötve, ami gyakran
bizonyul egyoldalúnak, és ennek következtében tisztán pozitivista
lényegi jegyei vannak. Ismeretes, hogy a pozitivizmusnak elméleti
téren agnoszticizmus, gyakorlati és erkölcsi téren utilitarizmus az
eredménye (...) Az utilitarizmus a termelés »civilizációja« és az
élvezeté, a dolgoké és nem a »személyeké«; ebben a civilizációban a
»személyeket« »dolgokként« használják (...) Hogy erről meggyőződjünk
– fejti ki a Szentatya –, csak néhány szexuális nevelési programot
kell megvizsgálnunk, amelyet számos szülő ellenkező véleményét és
tiltakozását figyelmen kívül hagyva vezetnek be az iskolákban.”[40]
Ebben a helyzetben szükséges, hogy a szülők az Egyház tanítását
megfontolva és az Egyház támogatásával újra átvegyék az őket
megillető feladatot; hogy összefogjanak, ahol szükséges vagy
segítség kell, és így olyan nevelői tevékenységet fejtsenek ki,
amely a személy és a keresztény szeretet igazi értékeire irányul, és
világos állásfoglalásával leküzdheti az erkölcsi utilitarizmust.
Hogy a nevelés megfelelhessen az igazi szeretet objektív
követelményeinek, a szülők felelősségi körébe kell utalni.
25. A házas állapotra való előkészítésről is azt mondja az Egyházi
Tanítóhivatal, hogy ez a nevelési feladat elsősorban a család ügye.[41] Bizonyos, hogy „azok a
változások, amelyek korunk szinte minden társadalmában lezajlottak,
azt követelik, hogy ne csupán a család, hanem a társadalom és az
Egyház is törekedjék arra, hogy a fiatalokat jól felkészítse
eljövendő feladataikra.”[42] Éppen
ezért válik a család által történő nevelés már a gyermekkor
legelején még nagyobb jelentőségűvé: „a távoli előkészület a
gyermekkorban kezdődik, abban a bölcs családi pedagógiában, amely
törekszik arra, hogy a gyermekeket önismeretre vezesse, mint olyan
embereket, akik összetett lelki tulajdonságokkal, egyedi
személyiséggel, sajátos erényekkel és gyengeségekkel rendelkeznek.”[43]
III.
A HIVATÁSRA FIGYELVE
26. A családnak döntő szerepe van minden hivatás kibontakoztatásában
és fejlődésében, amint a II. Vatikáni Zsinat tanítja: „A házastársak
egysége hozza létre a családot, és a családban születnek a
társadalom új polgárai, akiket a keresztségben a Szentlélek kegyelme
Isten gyermekeivé tesz, hogy a századok folyamán fennmaradjon Isten
népe. A szülők legyenek ebben a családi egyházban gyermekeik első
hithirdetői szavukkal és példájukkal, és ápolják mindegyikük sajátos
hivatását, különös gonddal pedig a papi hivatást.”[44] Igen, éppen az a tény a jele a megfelelő
lelki gondozásnak a családban, hogy a hivatások szabadon
kibontakozhatnak: „Azokban a családokban, ahol világos és hatékony
lelki gondozás van, ott éppúgy természetes, hogy az életet örvendő
„Isten hozott”-tal fogadják, mint ahogy könnyebben hangzik föl Isten
szava, és nagyobb figyelemmel is hallgatják.”[45]
Akár házasságra, akár szüzességre és nőtlenségre szóló hivatásról
van szó, az mindig életszentségre szóló hivatás. Mert mint a Lumen
gentium dokumentumban a II. Vatikáni Zsinat kifejti az
életszentségre való hivatásról szóló tanítást: „Az Úr tehát ilyen
nagy bőségben adja meg az üdvösség hatékony eszközeit minden rendű
és rangú kereszténynek; fel is szólítja őket arra a tökéletesen
szent életre, amelynek teljessége az Atyában van meg.”[46]
1. A házasságra
szóló hivatás
27. Az igazi szeretetben való nevelés a legjobb előkészület a
házasságra szóló hivatáshoz. A házasságban a gyermekek és fiatalok
megtanulhatják, hogy az emberi nemiséget hogyan lehet élni a
keresztény élet erejében és értelme szerint. Lépésről lépésre
felfedezhetik, hogy a szilárd keresztény házassági szövetséget nem
lehet megegyezés vagy szexuális vágyak következményének tekinteni.
Mivel a házasság hivatás, nem jöhet létre jól megfontolt döntés, az
Isten előtti kölcsönös kötelezettségvállalás és Isten imában történő
állandó segítségül hívása nélkül.
Házastársi
szeretetre hivatva
28. A keresztény szülők, akik kötelesek gyermekeiket szeretetre
nevelni, ebben mindenekelőtt saját házastársi szeretetükre
támaszkodhatnak. Amint a Humanae vitae enciklika fogalmaz, „A
házastársi szeretet akkor mutatja meg igazi természetét és
nagyszerűségét, ha végső forrásként Istenből származtatjuk, „aki a
szeretet” (vö. 1Jn 4, 8), és aki az Atya, „akitől minden atyaság
nevét kapta az égben és a földön” (vö. Ef 3, 15). A házasság tehát
nem véletlenül, vagy a természet vak erőinek játékaként születik,
hanem a teremtő Isten bölcsen és előrelátóan azért alapította, hogy
az emberek között megvalósítsa szeretetének tervét. A kölcsönös és
személyes önátadás által, amely sajátosan és kizárólag az övék, a
házastársak olyan személyes közösséget érnek el, amellyel egymást
tökéletesítik, hogy az új életek létrehozásában és nevelésében
Istennel együtt munkálkodjanak. A keresztények számára a házasság –
mint kegyelemközlő szentség – Krisztus és az Egyház kapcsolatát
jelzi.”[47]
A Szentatya Levelében a családokhoz azt mondja: „A család valóban
személyek közössége, akiknek sajátos létformája és együttélésük
módja a közösség: communio personarum”[48];
és hivatkozva a II. Vatikáni Zsinat tanítására, a Szentatya rámutat,
hogy egy ilyen közösség „bizonyos módon hasonlít (...) az isteni
Személyek és Isten gyermekeinek egységére igazságban és szeretetben”[49]. „Ez a különösen gazdag tartalmú
és kifejező megfogalmazás mindenekelőtt azt erősíti meg, ami eldönti
minden férfi és minden nő belső azonosságát. Ez az azonosság az
igazságban és a szeretetben való élet képessége, s még inkább az
igazság és szeretet igénye, melyek a személy életének alapvető
feltételei. Az igazság és a szeretet igénye nyitja meg az embert
Isten és a teremtmények felé, a „közösségben” való életre, különösen
a házasságra és a családi életre.”[50]
29. A házastársi szeretetnek a Humanae vitae enciklika kijelentése
szerint négy ismertető jele van: emberi szeretet (érzéki és lelki),
kizárólagos, hűséges és termékeny szeretet.[51]
Ezek az ismertető jegyek azon a tényen alapulnak, hogy „a férfi és a
no a házasságban olyan bensőséges módon egyesül, hogy – a Genesis
szavai szerint – »egy hús« lesznek (Ter 2, 24). A két emberi lény,
akik fizikai alkatuk szerint férfiak és nők, testi különbözőségük
ellenére mindketten ugyanolyan módon részesek abban a képességben,
hogy »igazságban és szeretetben« éljenek. Ez a képesség az emberi
lényre jellemző lelki és testi tulajdonságokban mutatkozik meg,
mivel az emberi lény személy (...). Az ebből az egyesülésből
származó család a házastársak szövetsége által lesz belsőleg
szilárd, amelyet Krisztus szentséggé emelt. Közösségi jellegét, sőt
»közösségként« lényegi jegyeit a házastársak gyermekekben folytatódó
alapvető közösségétől kapja. »Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel
Isten megajándékozza a házasságotokat?« – kérdezi a szertartást
végző a házassági szertartásban. A jegyesek válasza az őket
összekötő szeretet legmélyebb igazságának felel meg.”[52] És a házasságkötési szertartásnak ugyanezzel
a formulájával kötelezik rá magukat a jegyesek és ígérik, hogy
„egymáshoz egész életükben hűek maradnak”[53]
pontosan azért, mert a házastársak hűsége a személyeknek abból a
közösségéből ered, ami a Teremtő tervében gyökerezik, a
Szentháromság szeretetében és a szentségben, amely Krisztus egységét
fejezi ki Egyházával.
30. A keresztény házasság szentség, amely a nemiséget az
életszentség útjához köti, és ez a kötelék az elválaszthatatlan
házassági egység által még erősebbé válik: „A szentség ajándéka a
keresztény házasfelek számára egyszerre hivatás és parancs, hogy
egymáshoz minden megpróbáltatást és nehézséget elviselve örökre
hívek maradjanak, nagylelkű engedelmességgel az Úr szent akaratát
követve: »Amit tehát Isten összekötött, ember szét ne válassza.«”[54]
A szülők
jelenleg aggasztó helyzetben vannak
31. Sajnos, manapság a keresztény társadalmakban is minden okuk
megvan a szülőknek arra, hogy aggódjanak gyermekeik jövendő
házasságának tartós voltáért. De a válások növekvő aránya és a
családok válságának erősödése ellenére optimistáknak kell lenniük,
és ebből az optimizmusból kiindulva azt a kötelezettséget kell
vállalniuk, hogy gyermekeiket a legodaadóbb keresztényi módon
nevelik, hogy azok úrrá tudjanak lenni a sokféle nehézségen.
Pontosabban a tisztaság szeretete, amit a szülők a fiatalokban
felébreszthetnek, kedvez a férfi és a nő egymás iránti
tiszteletének, és képessé teszi őket együttérzésre, gyöngédségre,
toleranciára, nagyvonalúságra és mindenekelőtt arra az
áldozatkészségre, ami nélkül lehetetlen a kitartó szeretet. Így a
gyermekek azzal az okos realizmussal jutnak el a házas állapotba,
amiről Szent Pál beszél, aki azt tanítja, hogy minden házastársnak
folyton újra el kell nyernie a másik szeretetét, és egymással való
érintkezésük kölcsönös vonzódás és türelem legyen (vö. 1Kor 7, 3-6;
Ef 5, 21-23).
32. A tisztaságra való legkorábbi nevelés által a családban
megtanulják a felnövők és a fiatalok, hogy a nemiséget személyes
kapcsolatnak tekintsék, vagyis utasítsák el a nemiség bármiféle
elválasztását az önátadó szeretettől, és a házastársi szeretet
elválasztását a családtól.
A szülők tisztelete az élet és az élet továbbadásának titka iránt
megvédi a gyermeket vagy a fiatalt attól a téves föltételezéstől,
hogy a házassági aktus két dimenzióját, vagyis az egyesülést és az
élet továbbadását saját tetszésük szerint el lehet választani
egymástól. Ezáltal felismerik, hogy a család a házasságra való
hivatás szilárd eleme.
A tisztaságra való keresztény családi nevelés nem hallgathatja el,
hogy erkölcsileg milyen súlyos következménye van annak, ha a két
eseményt, az egyesülést és az élet továbbadását a házaséletben
elválasztják egymástól, ami mindenekelőtt a fogamzásgátlással és a
mesterséges megtermékenyítéssel történik: az első esetben a
szexuális kielégülést keresik, és beleavatkoznak a házassági aktus
beteljesedésébe, hogy megakadályozzák a fogamzást; a második esetben
a fogamzást akarják elérni, és a házassági aktust technikai
eljárással helyettesítik. Mindkettő ellentétben van a házastársi
szeretet igazi jelentésével és a házastársak teljes közösségével.
Ezért kell a fiatalok tisztaságra való nevelésének előkészületnek
lennie a felelős szülői magatartásra, „ami abban a eseményben
mutatkozik meg, amelyben a férfi és a nő »egy testben« egyesülve
szülővé válhat. Különleges értékekkel teljes esemény ez, akár
személyes kapcsolatukat, akár az élet szolgálatát nézzük: szülőkké –
édesapává és édesanyává – válhatnak azáltal, hogy életet adnak egy
új emberi lénynek. A házastársi egyesülés két, egyesítő és
életfakasztó dimenziója mesterségesen nem választható el anélkül,
hogy ne érintsék a házastársi aktus belső igazságát.”[55]
Szükséges az is, hogy a fiatalok szeme elé tárjuk azokat a még
súlyosabb következményeket, amik a nemiség és a szaporodás
szétválasztásából származnak, ha sterilizálás vagy magzatelhajtás
történik, vagy ha a szexuális életet a házasság előtt vagy mellett,
a házastársi szeretettől elválasztva élik.
A nevelésnek ez a mozzanata szilárdan benne van Isten tervében, a
nemiség szerkezetében, a házasság és a család legbelső lényegében;
ettől a mozzanattól függ elsősorban az erkölcsi rend és a családon
belül a házasság harmóniája – és evvel a társadalom valódi java.
33. A szülők, akik legsajátabb jogukkal élnek, és kötelességüket
teljesítik, amikor gyermekeiket tisztaságra nevelik, bizonyosak
lehetnek, segítik őket abban, hogy ők is tartós és egyetértő
családot alapítsanak, és így a Paradicsom örömét, amennyire lehet,
előre érezzék. „Hogyan írjam le annak a házasságnak a boldogságát,
amelyet az Egyház egyesített, az áldozat erősített meg, az angyalok
hirdettek ki, és az Atya elismert? (...) A két házastárs olyan, mint
a testvérek, akik egymást szolgálják anélkül, hogy valami
elválaszthatná őket, sem a testet, sem a lelket tekintve (. ).
Krisztusnak öröme telik bennük, és békéjét küldi rájuk; ahol ketten
vannak, ott van Ő is, és ahol Ő van, ott már nem lehet a Gonosz.”[56]
2. A
szüzességre és papi nőtlenségre szóló hivatás
34. A keresztény kinyilatkoztatás kétféle, szeretetre szóló hivatást
tár elénk: a házasságot és a szüzességet. A jelenkor néhány
társadalmában válságban vannak a családos és a házasság mellett
nemritkán a papságra és szerzetességre szóló hivatások is. A két
terület nem választható el egymástól: „Valahányszor nem becsülik
nagyra a házasságot, az Istennek szentelt szüzesség sem létezhet;
valahányszor nem úgy kezelik a nemiséget, mint a Teremtő által adott
értéket, a mennyek országáért történő lemondás elveszíti minden
erejét.”[57]
A házasság szétesését követi a hivatások hiánya; ahol azonban a
szülők nagylelkűen elfogadják az életet, ott a gyermekek is inkább
készek arra, hogy ha arról van szó, Istennek szenteljék azt: „A
családoknak vissza kell térniük az élet nagylelkű szeretetéhez, és
az élet szolgálatába kell állniuk, mindenekelőtt azáltal, hogy
felelősségtudattal és vele szilárdan egybefonódó derűs bizalommal
elfogadják a gyermekeket, akiket az Úr nekik szeretne ajándékozni”;
valamint, hogy még teljesebben kifejezzék készségüket a gyermekek
elfogadására, „nem csupán folyamatos nevelői tevékenységükkel (...),
hanem azzal a szükséges, néha talán elhanyagolt feladattal, hogy
mindenekelőtt segítséget adjanak a felnövekvő fiatal embereknek,
hogy minden élet hivatásbeli oldalát Isten terve szerint tudják
felfogni. (...) Az emberi élet akkor teljesedik ki egészen, ha
önátadássá válik: önátadássá, ami anyaságban, Istennek szentelt
szüzességben, egy eszményt szolgálva a felebarát iránti odaadásban,
vagy a papságot választó döntésben nyilvánulhat meg. A szülők akkor
tesznek valódi szolgálatot gyermekeiknek, ha segítenek életüket
adománnyá alakítani, ha tisztelik érett döntéseiket, és örömmel
támogatnak minden hivatást, a szerzetességre és papságra szólót is.”[58]
A nemi neveléssel kapcsolatban II. János Pál pápa ezért hangoztatja
Familiaris consortio c. írásában: „A keresztény szülők, akik
felismerik Isten hívásának jeleit, különös figyelmet és gondot
szenteljenek a szüzességre való nevelésnek, amely az önátadás
legfölső foka; azé az önátadásé, ami az emberi nemiségnek is
értelme.”[59]
A szülők és a
papi, szerzetesi életre szóló hivatás
35. Ezért örülniük kell a szülőknek, ha egyik gyermekük életében
fölismerik a jeleit annak, hogy Isten kiválasztotta az Isten országa
iránti szeretetből vállalt szüzességre vagy cölibátusra. Tehát
tiszta szeretetre való nevelésüket ezeknek a gyermekeknek az
igényeihez kell alkalmazniuk, bátorítani őket, hogy járják a maguk
útját a szemináriumba vagy a rendházba való belépésig, vagy meg kell
érlelniük a gyermekekben ezt a hivatást, amely osztatlan szívű
önátadást jelent. Továbbá a szülőknek mindegyik gyermekük
szabadságát tiszteletben kell tartaniuk és elismerniük, és személyes
hivatásukban erősíteniük kell őket anélkül, hogy egy hivatást rájuk
akarnának erőltetni.
A II. Vatikáni Zsinat kifejezetten utal a szülőknek erre a
különleges és megtisztelő feladatára, akiket ebben a
tevékenységükben a tanárok és a papok támogatnak. „A szülők a
szerzetesi életre szóló hivatást keresztény neveléssel kell hogy
ápolják és védjék.”[60] „A
hivatásoknak nyújtott segítség az egész keresztény közösség
feladata. (...) Legfontosabb közreműködők ebben egyrészt a családok;
a hit, a szeretet és a jámborság szellemétől áthatva mintegy ők
lesznek az első szemináriummá; másrészt a plébániai közösségek,
amelyek virágzó életében a fiatalok maguk vesznek részt.”[61] „A szülők, tanárok és mindenki,
aki bármilyen módon részt vesz a fiatalság és a fiatalemberek
tanításában, úgy neveljék őket, hogy felismerjék az Úr gondoskodását
nyájáról, mérlegeljék az Egyház követelményeit, és legyenek készen
arra, hogy az Úr hívására nagylelkűen feleljék a próféta szavával:
»Itt vagyok, küldj engem« (Iz 6, 8).”[62]
Az, hogy ennyire szükséges a családi környezet a szerzetesi és papi
állapotra szóló hivatások ébresztéséhez, felhívja a figyelmünket a
családok aggasztó helyzetére, különösen bizonyos országokban, ahol a
családokban alig van élet, mert szándékoltan vagy egyáltalán nincs
gyermekük, vagy csak egy van, és így a hivatások megjelenése és
megfelelő társadalmi nevelésük csak nehezen valósulhat meg.
36. Továbbá egy valóban keresztény család képes lesz arra is, hogy a
keresztény nem-házas állapot és tisztaság értékét gyermekeik közül
azokkal is megértessék, akik nem házasok, vagy akaratukon kívüli
okból nem képesek a házasságra. Ha őket gyermekkoruktól fogva és
fiatalságuk idején helyesen tanítják, jobban el tudják fogadni
helyzetüket. Sőt, fel tudják ismerni ebben a helyzetben Isten
akaratát, megtalálják életük értelmét és békéjét abban az
élethelyzetben mint hivatásban.[63]
Ezek az emberek, különösen, ha testi fogyatékosságban szenvednek,
arra vannak hivatva, hogy felfedjék az önmegvalósítás és a lelki
termékenység nagy lehetőségét, amely számukra a hit és Isten
szeretete által nyílik, a szeretet által, amely gondoskodik
szegényebb és szükséget szenvedő testvéreiről.
IV.
AZ APA ÉS AZ ANYA MINT NEVELŐK
37. Isten, aki a házastársaknak a szülői lét előjogát és nagy
felelősségét adta, kegyelmet is ajándékoz nekik, hogy küldetésüket
méltó módon töltsék be. Ezenkívül „két alapigazság világosítja meg a
szülők nevelői feladatát (. ): az első, hogy az ember igazságban és
szeretetben való életre hivatott; a második alapigazság az, hogy
minden ember az őszinte odaajándékozás révén valósítja meg önmagát.”[64]
Jézus Krisztus a szülőket házastársi, szülői állapotukban és mint a
házasság szentségi kegyelmének sáfárait különleges lelki
erőforrásokkal segíti naponta, mert menyasszonyát, az Egyházat
szereti és táplálja.
Házasokként, akik a házassági kötelék révén „egy test” lettek,
osztoznak egymással a kötelességben, hogy gyermekeiket készségesen
együttműködve és eleven párbeszédben neveljék, „amely új és sajátos
forrást nyer a házasság szentségében, amely a gyermekek keresztény
nevelésére szenteli őket. Arra kapnak tudniillik meghívást, hogy
részük legyen az Isten atyai és Krisztus pásztori szeretetében és
tekintélyében, továbbá az Egyház anyai szeretetében. A szentség
felruházza őket a bölcsességgel, a jótanáccsal, az erősséggel és a
Szentlélek összes többi ajándékával, amelyekkel segíthetik
gyermekeik emberi és keresztényi érlelődését.”[65]
38. A tisztaságra való nevelés tekintetében az „apa-anyaság” magától
értetődően vonatkozik az egyedül nevelőkre és az örökbefogadó
szülőkre is. Az egyedül nevelők feladata bizony nem könnyű, mert
hiányzik nekik a másik házasfél támogatása, és ezzel együtt a
másnemű szülő szerepe és példája. Isten azonban az egyedül nevelőket
különös szeretettel segíti, és felszólítja őket, hogy ezt a
feladatot ugyanolyan nagylelkűen és tapintattal lássák el, amilyen
szeretettel szeretik és féltve gondozzák gyermekeiket a családi élet
más területein.
39. Vannak még más személyek is, akik néhány esetben hivatva vannak
arra, hogy a szülőket helyettesítsék: azok, akik például árvák vagy
kitett gyermekek mellett tartósan átvették a szülő szerepét. Nekik
jut az a feladat, hogy a gyermekeket és a fiatalokat a teljes életre
neveljék, így tisztaságra is, és meg fogják kapni az állapotbeli
kegyelmet is, hogy ezt ugyanolyan elvek szerint tegyék, mint a
keresztény szülők.
40. A szülőknek sohasem szabad azt hinniük, hogy magukra hagyták
őket. Az Egyház segíti és bátorítja őket, mert szilárd bizalommal
hiszi, hogy ők mindenki másnál inkább be tudják tölteni azt a
feladatot.
Ugyanígy megerősíti azokat a férfiakat és nőket, akik szülő nélküli
gyermekeket gyakran nagy áldozat árán a szülői szeretet és a családi
élet valamilyen formájával ajándékoznak meg. Feladatuk megoldásához
azonban minden esetben az imádság lelkületével, nyitottsággal, a
hitnek és az értelemnek az Egyház által jóváhagyott igazságai iránti
engedelmességgel kell közeledniük, miközben a gyermekeket és
fiatalokat személyeknek, Isten gyermekeinek, és az ország
örököseinek kell tekinteniük.
A szülők jogai
és kötelességei
41. Mielőtt rátérnénk a fiatalok tisztaságra való nevelésének
gyakorlati részleteire, fel akarjuk hívni a figyelmet arra, hogy a
szülők legyenek tudatában jogaiknak és kötelességeiknek
mindenekelőtt az állammal és az iskolával szemben, amelyek hajlanak
arra, hogy a szexuális felvilágosítás terén magukhoz ragadják a
kezdeményezést.
Familiaris consortio c. iratában a Szentatya, II. János Pál
megerősíti: „A szülők nevelői joga és kötelessége lényeges, mert
szorosan összetartozik az emberi élet továbbadásával; eredeti és
elsődleges, mert minden egyéb nevelői tevékenységgel szemben a
szülők és a gyermekek közti szeretetkapcsolatra épül;
elcserélhetetlen és elidegeníthetetlen, azaz másokra át nem
ruházható, és mások nem bitorolhatják”;[66]
a fent említett testi és lelki alkalmatlanság természetesen kivétel.
42. Ez a tanítás a II. Vatikáni Zsinatra támaszkodik[67], és a Családi Jogok Chartájában is
megfogalmazták: „Mivel ők ajándékozták gyermekeiknek az életet, a
szülők eredendő, első és elidegeníthetetlen joga, hogy neveljék
őket; (. ) joguk van rá, hogy gyermekeiket erkölcsi és vallási
meggyőződésük szerint neveljék, és ebben tekintettel legyenek
családjuk kulturális hagyományaira, és a gyermek javát és méltóságát
szolgálják; meg kell hogy kapják a társadalom támogatását ahhoz,
hogy nevelői feladatukat jól tölthessék be.”[68]
43. A pápa hangsúlyozza, hogy ez különösen áll a nemiségre: „A nemi
nevelést, amely a szülők elsődleges joga és kötelessége, mind
otthon, mind az általuk kiválasztott és ellenőrzött iskolában az ő
gondos irányításuk alatt kell végezni. Erre vonatkozóan az Egyház
ismételten hangsúlyozza a kölcsönös felelősség törvényét, melyet az
iskolának – valahányszor segítséget nyújt a nemi nevelésben –
tiszteletben kell tartania azáltal, hogy ugyanolyan szellemben
nevel, mint a szülő.”[69]
A Szentatya hozzáfűzi: „A szoros összefüggések miatt, amelyek a
személy nemi jellege és etikai értékei közt állnak fenn, a
nevelésnek rá kell vezetnie a gyermekeket arra, hogy az erkölcsi
törvényeket úgy fogják fel, és úgy is értékeljék, mint szükséges és
drága oltalmat a felelős személyiség kifejlődéséhez mindabban, ami
az emberi nemiséghez tartozik.”[70]
Senki sem tudja az erkölcsi nevelést ezen a nehéz területen jobban
elvégezni, mint a szülők, ha megfelelő módon előkészítik rá őket.
A szülői
kötelességek jelentősége
44. Ez a jog nevelői feladatot is magában foglal: ha a szülők nem
részesítik gyermekeiket a szükséges módon a tisztaságra való
nevelésben, akkor nem teljesítik világosan megfogalmazott
kötelességüket; és ugyanígy bűnössé válnának akkor is, ha
megengednék, hogy gyermekeik otthonukon kívül erkölcstelen és nem
megfelelő módon végzett nevelést kapjanak.
45. Különösen nehéz ez a feladat ma a társadalmi kommunikációs
eszközök által sugárzott pornográfia miatt, amit kereskedelmi
szempontok irányítanak. A pornográfia a felnövekvő fiatalok finom
érzését tompulttá teszi. A szülőknek ez ellen kétféle szempontból
kell védekezniük: a gyermekek megelőző és kritikára való nevelésével
és az állami szerveknél való határozott fellépéssel. A szülőknek
egyénenként vagy többedmagukkal az a joguk és kötelességük, hogy
gyermekeik javáról gondoskodjanak, és az államhatalomtól olyan
törvényeket kívánjanak meg, amelyek tiltják és megakadályozzák, hogy
a gyermekek és fiatalok érzékeny lelkületével ilyen üzletet
csináljanak.[71]
46. A Szentatya hangsúlyozza a szülőknek ezt a feladatát,
meghatározza irányát és célkitűzését: „Egy olyan kultúrával szemben,
amely legnagyobbrészt »vulgarizáljam az emberi nemiséget – mert
elszegényítve csak a testhez köti, és nem lát benne mást, mint az
önző gyönyörvágy kielégülését –, a szülők nevelői szolgálatának
egészen és igazán a személyes nemi kultúrára kell támaszkodnia. A
nemiség ugyanis az egész személy kincse – a személyé, aki érzékelő
test és lélek –, és úgy mutatja meg a maga benső tartalmát, hogy
előreviszi az embert a szeretetben való önátadás felé.”[72]
47. Semmi esetre sem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a nemi
nevelés olyan jog és kötelezettség, amit a keresztény szülők eddig
csak kevéssé vettek tudomásul és kevéssé gyakoroltak, talán azért,
mert a kérdés nem volt annyira komoly, mint ma; vagy azért, mert
fáradozásukat részben pótolta a társadalmat vezérlő normák hatása,
valamint az Egyház és a katolikus iskola ezen a téren végzett
munkája. Manapság nem könnyű a szülők számára, hogy ezt a nevelői
feladatot átvegyék, mert ez a munka nagyon sokrétű, a család
lehetőségeit is meghaladja, és mert legtöbb esetben nem tudnak saját
szüleik nevelésére építeni.
Ezért tartja kötelességének az Egyház, hogy ezzel a dokumentummal is
hozzájáruljon ahhoz, hogy a szülők visszaszerezzék bizalmukat saját
képességeikben, és segítse őket feladatuk teljesítésében.
V.
ÚTMUTATÓ A CSALÁDI KÖRNYEZETBEN VÉGZETT NEVELÉSHEZ
48. A családi környezet a normális és szokásos helye annak, hogy
családegyházként a gyermekeket és fiatalokat a szeretet, az
önmérséklet, a bátorság és ebből következően a tisztaság erényében
való szilárdságra, és ezeknek az erényeknek a gyakorlására
ráneveljük. A család valóban a gazdagon megnyilvánuló emberség
iskolája.[73] Ez elsősorban az
erkölcsi és lelki nevelésre vonatkozik, mindenekelőtt olyan nehéz
kérdésben, mint a tisztaság: benne ugyanis testi, lelki és szellemi
szempontok ütköznek, szabadságra való törekvés és társadalmi
eszményképek irányító hatása, természetes szemérem és az ember
testiségébe oltott heves ösztönök; mindezek a tényezők összefüggnek
az esetleg csak a tudattalanban meglevő tudással az emberi személy
méltóságáról, amely az Istennel való együttműködésre van hivatva,
mégis saját törékenységének bélyege van rajta. Egy keresztény
szellemű családban elég erősek a szülők arra, hogy gyermekeik
személyiségét Krisztust követve és Misztikus Testén, az Egyházon
belül, keresztény módon
elvezessék az érettségig.[74]
Noha a család rendelkezik ezzel az erővel, mégis szüksége van az
állam és a társadalom segítségére a szubszidiaritás elve szerint:
„Mégis előfordul, hogy amikor a család a hivatásának teljesen meg
kíván felelni, az állam nem részesíti a szükséges támogatásban, és
ezért nem áll elegendő erőforrás a rendelkezésére. Emiatt nemcsak a
családpolitikát, hanem az olyan társadalompolitikát is sürgősen elő
kell mozdítani, amelyben a család kerül a középpontba. A
társadalompolitika megfelelő erőforrások és hatékony támogatási
módozatok kialakításával segíti a családot mind a gyermeknevelésben,
mind az idősek gondozásában, elkerülve, hogy az idősek kiszakadjanak
a családból, és megerősítve a nemzedékek közötti kapcsolatot.”[75]
49. Erre való tekintettel és a beláthatatlan nehézségekkel
szembesülve, amelyekkel a fiataloknak manapság számos országban meg
kell küzdeniük, főleg akkor, ha az erkölcsi és szociális hanyatlás
tényezői kezdenek működni, a szülőknek bátran többet kell
javasolniuk, és többet kell követelniük. Nem szabad belenyugodniuk,
hogy semmi rosszabb nem történik – hogy a gyermekek nem élnek
kábítószerrel, és nem követnek el bűntényt –, hanem egész odaadással
a személyiség igazi, a hit, remény és szeretet erényei által
megújított értékeire kell nevelniük őket: szabadságra, felelősségre,
apaságra, anyaságra, szolgálatra, hivatásbeli munkára,
szolidaritásra, becsületességre, művészetre, sportra, arra az
örömre, hogy ők Isten gyermekei, és ezáltal minden ember testvérei
stb.
Az otthoni
környezet különleges jelentősége
50. A pszichológia és a pedagógia legújabb eredményei megegyeznek a
hétköznapi tapasztalattal abban, hogy döntő jelentőséget
tulajdonítanak a harmonikus és áldásos nemi nevelésben a család
szeretetteljes légkörének, mégpedig mindenekelőtt a kisgyermek- és
gyermekkor első éveiben és talán már a születés előtt is, tehát
azokban az időszakokban, amikor a gyermekek érzésvilága nagy erővel
és mélységgel kiformálódik. Kiemelik a férj és a feleség
kapcsolatában a kiegyensúlyozottság, egymás elfogadása és a megértés
fontos szerepét. Továbbá hangsúlyozzák a házastársak zavartalan
kapcsolatának értékét, pozitív jelenlétüknek – az apáénak éppúgy,
mint az anyáénak –, valamint a gyermekek iránti bizalomkeltő
szeretetüknek fontosságát az önazonosulás folyamata számára döntő
években.
51. Bizonyos nagy fontosságú hiányok vagy kiegyensúlyozatlanságok a
szülők viszonyában (például ha egyik vagy mindkét szülő nem vesz
részt a családi életben, ha nem érdekeltek a nevelésben, vagy ha túl
szigorúak), a gyermekek érzelmeiben és érzéseiben zavarokat okoznak,
amik fiatal korukban komoly károsodáshoz vezetnek, és olykor egész
életükre rányomják bélyegüket. Szükséges, hogy a szülők időt
találjanak arra, hogy gyermekeikkel együtt legyenek, és
beszélgetésben nekik szenteljék magukat. Legfontosabb feladatuk a
gyermekek ajándékként és kötelezettségként való elfogadása, noha ez
látszatra nem mindig hoz nagy hasznot; mégis fontosabb, mint a
hivatás, fontosabb, mint a szórakozás, fontosabb, mint a társadalmi
állás. Az ilyen beszélgetésekben – az évekkel növekvő mértékben –
mindig figyelmesen kell rájuk hallgatni, igyekezni kell megérteni a
gyermekeket, és képesnek kell lenni rá, hogy a lázadás néhány
formájában esetleg meglevő jogosságot elismerjék. Ez ne azért
történjen, hogy bizonyos magatartásformákat
kialakítsunk bennük, hanem azért, hogy megmutassuk nekik azokat a
természetfölötti és emberi okokat, amelyek ezeket a
magatartásformákat megkívánják. Legnagyobb sikere azoknak a
szülőknek lesz, akik idejüket gyermekeiknek szentelik, és
szeretettel igazán belehelyezkednek belső világukba.
Nevelés az élet
és a szeretet közösségében
52. A keresztény család meg tudja teremteni azt az Isten
szeretetével átitatott légkört, amit a kölcsönös, valódi odaadás
tesz lehetségessé.[76] Azok a
gyermekek, akik ezt tapasztalatból megismerik, készségesebben élnek
azok szerint az erkölcsi igazságok szerint, amelyeket szüleik
életében megvalósulva látnak. Bíznak bennük, és megismerik azt a
szeretetet, ami minden félelmet legyőz, mert semmi sem tesz jobban
képessé a szeretetre, mint az a tudat, hogy szeretik az embert. Így
a szülők gyermekeik iránt tanúsított és viszonzott szeretetének
köteléke a gyermekek zavartalan érzelmi világának biztos védelmévé
válik. Ez a kötelék finomítja az értelmet, az akaratot és az
érzelmeket, és távol tart mindent, ami az emberi nemiség ajándékát
megfosztaná méltóságától vagy lealacsonyítaná, mert abban a
családban, ahol a szeretet uralkodik, mindig úgy fogják fel a
nemiséget, mint az Isten és az emberek iránti szeretetből történő
önátadásra való meghívásnak egy részét. A család az első és alapvető
iskolája a szociális
magatartásnak: szeretetközösségként az önátadást teszi a maga
számára vezérlő és gyarapító törvénnyé. A házastársak egymás iránti
szeretete által ösztönzött önátadás, mint példa és norma valósul
majd meg a testvérek és a családban élő különböző generációk
kapcsolatában. Az otthoni légkörben naponta megélt közösség és az
együttérzés az örömteljes és nehéz pillanatokban a legszemléletesebb
és leghatásosabb előkészület a gyermekek aktív, felelősségteljes és
eredményes belépésére a társadalom nagyobb életterébe.[77]
53. Végül a valódi szeretetben való nevelés – amely valódi csak
akkor lehet, ha jóságos – tanítja a szeretett személy elfogadását és
azt, hogy úgy tekintse a másik javát, mintha sajátja volna, és ezért
természetszerűleg ez a másik emberrel való helyes bánásmódra való
nevelés is. A gyermekeknek, a serdülőknek és a fiataloknak meg kell
tanítani, hogyan lehet kapcsolatuk közvetlen Istennel, szüleikkel,
testvéreikkel, azonos és másnemű pajtásaikkal és a felnőttekkel.
54. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szeretetben való nevelés
mindent átfogó igazság: nem lehet egy személlyel való helyes
kapcsolatban előrehaladni anélkül, hogy az bármely másik személyre
ne volna hatással. Mint már említettük, a tisztaságra való nevelés
szeretetre való nevelésként egyszersmind a szellem képzése, az
érzékenységé és az érzéseké. A más emberek iránti beállítottság nem
utolsósorban attól függ, milyen útra tereljük az irántuk való
spontán érzéseket, a jókat hogyan tudjuk gazdagítani, és a rosszakat
hogyan tudjuk megfékezni. A tisztaság erénye nem szorítkozik csupán
arra a képességre, hogy olyasmit tegyünk, ami a külső magatartás
szabályainak megfelel, hanem megkívánja, hogy szabadítsuk fel és
fejlesszük a természet és a kegyelem erőit, amelyek a legfontosabb
immanens elemei annak, hogy a növekedést és szabadságot biztosító
isteni törvényt felfedezzük.[78]
55. Ezért ki kell emelnünk, hogy a tisztaságra való nevelés
elválaszthatatlan attól a feladattól, hogy minden más erényt is
ápoljunk, mindenekelőtt a keresztény szeretetet, aminek jellemzője a
tisztelet, önzetlenség és szolgálat, és amit összefoglalóan
caritasnak neveznek. A nemiség nagy fontosságú javunk, amit a hittől
megvilágosított értelem útmutatása szerint védeni kell: „Minél
fontosabb valami, annál inkább figyelembe kell venni vele
kapcsolatban az értelem rendjét.”[79]
Ebből adódik, hogy a tisztaságra való nevelésnél „önuralomra van
szükség, ami feltételezi a szemérmesség, a fegyelem és mérték,
önmagunk és mások tisztelete és felebarátunk iránti nyíltság
erényét.”[80]
Fontosak továbbá azok az erények is, amelyeket a keresztény
hagyomány a tisztaság húgainak nevezett (szerénység, saját
szeszélyeink feláldozására való készség), amelyeket a hit és az
imádságos élet erősít.
A szemérmesség
és a szerénység
56. A szemérmesség és szerénység gyakorlása szóban, tettben és
ruházatban nagyon fontos ahhoz, hogy a tisztaság kibontakoztatásához
megfelelő légkört teremtsünk, de ennek jól bele kell illeszkednie
saját testünk és a mások méltósága iránti tiszteletbe. Mint már
említettük, a szülőknek őrködniük kell, hogy bizonyos erkölcstelen
divatáramlatok és beállítottságok az otthon sértetlenségét ne
érintsék, főleg a tömegkommunikációs eszközök helytelen használata
révén.[81] A Szentatya ezzel
kapcsolatban hangsúlyozta, mennyire fontos „szorosabb együttműködést
teremteni a nevelés feladatát elsősorban ellátó szülők, a hírközlő
eszközök különböző síkon működő felelősei és a hatóságok között,
hogy a családok nevelői feladatuk egyik fontos részterületén ne
legyenek csupán magukra utalva. (...) Az egészséges szórakoztatás
kínálatait, tartalmát és műsorait és azokat, amik a tájékoztatást és
a nevelést szolgálják, és ezáltal a család és az iskola szerepét
kiegészítik, valóban elismerés illeti. Ez azonban sajnos nem
változtatja meg azt a tényt, hogy főleg néhány országban olyan
előadásokat és írásokat terjesztenek, amelyekben az erőszak minden
fajtája halmozódik, és ezekben szinte bombázzák az embereket olyan
üzenetekkel, amelyek az erkölcsi elveket aláássák, és lehetetlenné
teszik az emberi személyhez méltó értékek közvetítésére alkalmas
légkört.”[82]
A Szentatya a televízió használatával kapcsolatban külön is állást
foglalt: „Az életmód – különösen a magas ipari fejlettségű
nemzeteknél – gyakran oda vezet, hogy a családok mentesítik magukat
nevelési felelősségüktől azáltal, hogy megmenekülve a fáradozástól,
lehetőséget találnak a gyermekek foglalkoztatására, »otthon ezt
főleg a televízió és bizonyos publikációk testesítik meg«. Senki sem
tagadhatja, hogy ez bizonyos mértékig jogos, hiszen igen gyakran
hiányzik az elégséges struktúra és infrastruktúra ahhoz, hogy a
gyermekek szabadidejét értelmesen tárják föl és építsék ki, és
erejüket bizonyos irányba tereljék.”[83]
További mentő körülmény az a tény, hogy mindkét szülő házon kívül
van munkájával elfoglalva. „Mindezek következményeit azok szenvedik
meg leginkább, akiknek »felelős szabadságuk kialakulásában« a
legnagyobb szükségük van a segítségre. Ebből következik – különösen
a hívők, férfiak és nők számára, akik szeretik a szabadságot – az a
kötelesség, hogy főleg a gyermekeket és a fiatalokat védjék az
agressziótól, ami a »tömegkommunikációm hatására éri őket. Senki se
mulassza el ezt a kötelességet azáltal, hogy kényelmi okokra
hivatkozva nem teljesíti azt!”[84] „A
szülők befogadóként aktívan működjenek közre a tömegkommunikációs
eszközök kritikus, éber és okos használatában.”[85]
A jogos
intimitás
57. Az intimitás tiszteletét szoros összefüggésben kell szemlélni a
szeméremmel és a szerénységgel, ezek a személy spontán védekező
magatartásának részei, amely nem akarja, hogy a bűnös vágy tárgyának
tekintsék és így kezeljék ahelyett, hogy önmagáért tisztelnék és
szeretnék. Ha egy gyermek vagy egy fiatal látja, hogy jogos
intimitását tiszteletben tartják, akkor fölismeri, hogy tőle is
ugyanilyen viselkedést várnak másokkal szemben. Így tanulja meg,
hogy Isten előtti felelősségérzetével törődjön, vagyis fejlessze
belső életét és a belső szabadságtudatát, amelyek lehetővé teszik
számára, hogy Istent és embertársát megfelelőbben tudja szeretni.
Az önuralom
58. Általánosabban szólva mindez önuralmat kíván, ami az önátadás
képességének szükséges feltétele. A gyermekeket és a fiatalokat arra
kell bátorítani, hogy fontosnak tartsák önmaguk ellenőrzését és a
tartózkodó viselkedést, fegyelmezett életet éljenek, és személyes
áldozatokat hozzanak az Isten iránti szeretet, az önmaguk iránti
tisztelet és a mások iránti nagylelkűség szellemében úgy, hogy
érzéseiket és hajlamaikat ne nyomják el, hanem erényes életben
bontakoztassák ki.
A szülők mint
gyermekeik példaképei
59. A szülők jó példája és „vezető szerepe” lényeges, ha a fiatalok
tisztaságra való nevelésének elősegítéséről van szó. Az az anya, aki
tisztában van anyai hivatásának és az otthonban való jelenlétének
értékével, nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy leányaiban a
nőiesség és anyaság tulajdonságait kibontakoztassa, fiai számára
pedig világos, erős és nemes női minta legyen.[86] Az apa, aki a férfiúi méltóság stílusát
alakítja ki magatartásában anélkül, hogy a „férfiuralom” szellemében
előjogokat tulajdonítana magának, fiainak hatásos példaképe lesz, és
leányaiban tiszteletet, csodálatot és biztonságérzetet kelt.[87]
60. Ez érvényes az áldozatkészségre való nevelésre is a családokban,
amelyek ma jobban ki vannak téve a materializmus és a fogyasztói
gondolkodás befolyásának, mint eddig bármikor. A gyermekek csak
akkor nevelkednek „az anyagi javaktól való függetlenség légkörében,
ha az egyszerű és szűkös életkörülményeket is elfogadják abban a
meggyőződésben, hogy »az ember attól értékes ami, és nem attól,
amije van«. Egy olyan társadalomban, amelyet az emberek túlzott
önszeretete és az egymástól független, önző szándékok közötti éles
harc összetűzései és vitái zavarnak és bontanak meg, a gyermekeknek
nemcsak az igazságosság helyes érzékével kell felnőniük – amely
egyúttal az ember személyi méltóságának megbecsülését is jelenti –,
hanem a szeretet iránti nagyobb érzékkel is; amely szeretet a saját
kényelem megtagadását, valamint másokkal való őszinte törődést és
szolgálatot jelent, elsősorban a szegényekkel és rászorulókkal.”[88] „Ezzel a nevelés tökéletesen
belesimul a »szeretet civilizációjának a távlatába; tőle függ, és
nagymértékben hozzájárul felépítéséhez.”[89]
Az élet és a
hit szentélye
61. A szülőknek az a nagylelkűség, amellyel az életet elfogadják, az
első és legfőbb lehetőségük arra, hogy gyermekeik segítségére
legyenek, és példaképül szolgáljanak nekik. Akik ezt nem veszik
figyelembe, elfelejtik azt is, hogy az élet nagylelkű elfogadásával
szerényebb életmódra is nevelik őket, mert „egészen biztosan kevésbé
fontos az, hogy gyermekeiknek kényelmet vagy anyagi előnyöket
szerezzenek, mint az, hogy testvéreik legyenek, akik segítenek
abban, hogy értékes emberré váljanak és abban is, hogy az élet
szépségét minden életkorban teljes gazdagságában megtapasztalják.”[90]
62. Végül arra szeretnénk emlékeztetni, hogy a család mindenekelőtt
a hit és az ima háza kell hogy legyen ahhoz, hogy mindezeket a
célokat elérje, amelyben érzékelhetően ott van az Atyaisten; hallani
lehet Jézus Igéjét, érezni lehet a szeretet kötelékét, ami a Lélek
ajándéka, amelyben szeretik a legtisztább Istenanyát és fohászkodnak
Hozzá.[91] Ennek a hitben és imában
lejátszódó életnek „különös témája maga a családi élet, amely minden
vonatkozásában úgy bontakozik ki, mint Isten gyermekeinek az Ő hívó
szavára adott válasza: az örömök és bánatok, a remények és
szomorúságok, a születések és születésnapok, a szülők házasságkötési
évfordulói, a búcsúzások, távollétek és megérkezések, súlyos és
döntő elhatározások, halálesetek és egyéb hasonló események mind
Isten szeretetéről tanúskodva hatnak a család életére. Ezeknek az
eseményeknek alkalmat kell adniuk a hálaadásra, a kérésre, a család
bizalommal teli átadására a közös mennyei Atya oltalmába.”[92]
63. Az imádságnak és az Isten jelenlétéről és Atyaságáról való
tudásnak ilyen légkörében a hit és az erkölcs igazságait
tisztelettel fogják majd tanítani, fölfogni és lelkükbe fogadni, és
Isten Igéjét szeretettel fogják olvasni és élni. Akkor Krisztus
igazsága majd olyan családi közösséget épít föl, ami a szülők
példáján és vezetésén alapszik: így az édesapa és édesanya „leszáll
gyermekei szívének mélyébe, és ott olyan nyomokat hagy, melyeket az
élet későbbi eseményei nem tudnak kitörölni.”[93]
64. A szülők kötelessége mindenekelőtt, hogy gyermekeiket az emberi
élet titkaival megismertessék, mert „a család a legjobb környezet
annak a kötelességüknek a teljesítésére, hogy gyermekeik számára
biztosítsák a nemi életre való fokozatos nevelést. Érzelmi
gazdagsága miatt alkalmas rá, hogy a legkényesebb valóságokat is
elfogadhatóvá tegye anélkül, hogy lelki sebet okozna, és ezeket a
valóságokat kiegyensúlyozott és érett személyiségbe építse be.”[94] Ez a családnak fenntartott
feladat, amiről már beszéltünk, magában foglalja a szülők számára
azt a jogot, amely kimondja, hogy gyermekeik nem kötelezhetők a
részvételre olyan tanítási órákon az iskolában, amelyek erről a
témáról szólnak, ha ezek nem egyeznek meg vallási és erkölcsi
meggyőződésükkel.[95] Az iskolának
ugyanis nem feladata, hogy a családot pótolja, hanem sokkal inkább
„az, hogy segítse a szülők fáradozását és egészítse ki a nemiségnek
értékként való bemutatásával, a férfiként és nőként az Isten képére
teremtett egész személyiségnek mint feladatnak a
szemléletével.”[96]
Ezzel kapcsolatban szeretnénk rámutatni arra, amit a Szentatya
Familiaris consortio c. iratában tanít: „Az Egyház állandóan
szembefordul a nemi nevelésnek azzal a széles körben elterjedt
formájával, amely elszakadt az erkölcsi parancsoktól. Az ilyen nemi
nevelés nem egyéb, mint a gyönyör megtapasztalására való előkészítés
és olyan ösztökélés, amely már az ártatlanság éveiben elpusztítja az
élet derűjét, és utat nyit a bűnös szokások számára.”[97]
Föltétlenül szükséges tehát, hogy bemutassunk négy általános elvet,
és utána a gyermekek négy fejlődési szakaszával foglalkozzunk.
A nemi nevelés
négy alapelve
65. 1. Minden gyermek a maga
nemében egyetlen és megismételhetetlen személy, és egyéni nevelést
kell hogy kapjon. Mivel a szülők minden gyermeküket
ismerik, értik és szeretik egyéniségében, leginkább ők vannak abban
a helyzetben, hogy eldöntsék, mikor jött el az ideje, hogy testi és
lelki érettségüknek megfelelően megadják nekik a megfelelő
információt. Senkinek sem szabad elvitatnia a lelkiismeretes
szülőktől, hogy ezt meg tudják ítélni.[98]
66. Mindegyik gyermek érési folyamata különböző, ezért az
intimitását leginkább érintő biológiai és érzelmi szempontokat
személyiségére szabott beszélgetésben kell közölni vele.[99] A szülőknek ezek a beszélgetései
gyermekeikkel, amelyek a szeretetre és a bizalomra épülnek, és
amelyekben kifejeződik a gyermekeik iránti szeretet, képessé teszi
őket arra, hogy a nemiség érzelmi oldaláról beszéljenek, amit
másképpen nem lehet közvetíteni a gyermekeknek.
67. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a beszélgetés jobban alakul
ki, ha az a szülő, aki a biológiai, érzelmi vagy lelki
felvilágosítást adja, ugyanolyan nemű, mint a gyermek vagy fiatal.
Mivel tudatában vannak saját nemük érzéseinek és problémáinak, az
anyáknak különleges kapcsolatuk van a lányukkal és az apáknak a
fiukkal. Ezt a természetes kötődést figyelembe kell venni; ezért egy
egyedül nevelő szülőnek nagyon óvatosan kell eljárnia, ha másnemű
gyermekkel beszél, és dönthet úgy is, hogy a kényesebb részleteket
olyan személynek engedi át, akiben megbízik, és aki azonos nemű a
gyermekkel. Erre a kiegészítő jellegű támogatásra megkérhetnek a
szülők tapasztalt és jól képzett nevelőket az iskolai területről, a
templomi közösségből vagy katolikus egyesületekből.
68. 2. A magyarázatoknál az
erkölcsi szempontot mindig figyelembe kell venni. A szülők
hangsúlyozhatják, hogy a keresztények hivatása a nemiség ajándékát
Isten terve szerint, a szeretet terve szerint megélni, vagyis
elválaszthatatlanul összekötve a házassággal, az Istennek szentelt
szüzességgel vagy a cölibátussal.[100]
Hangsúlyozniuk kell a tisztaság pozitív értékét, ami az igazi
emberszeretetet szüli: ez eredeti és legfontosabb erkölcsi oldala;
csak az képes a házasságban vagy szüzességben szeretetre, aki képes
a tisztaságra is.
69. A legzsengébb gyermekkortól fogva megfigyelhetik a szülők, hogy
a gyermek elkezd foglalkozni nemi szervével. Nem lehet a nemi vágyak
elnyomásának tekinteni, ha ezeket a szokásokat, amik később bűnössé
válhatnak, szelíden helyreigazítjuk, és amikor szükséges, rávezetjük
a gyermeket fejlődésének menete szerint az erkölcsös magatartásra.
Mindig fontos, hogy a helytelen magatartási módok elutasítását,
amelyek a személy méltóságával és a tisztasággal ellentétesek,
igazoljuk megfelelő, érvényes, és meggyőző értelmi és hitbeli
érvekkel, vagyis pozitív szemléletmóddal, figyelembe véve a
személyes méltóság nagyrabecsülését. Sok szülői oktatás csupán
rendreutasítás vagy intés, a gyermek szerint abból ered, hogy a
szülők félnek a társadalmi státust vagy a közvélemény előtti
tekintélyüket illető következményektől, és nem a gyermek javát akaró
szeretet vezeti őket. „Ezért kérlek titeket, hadd javítsuk ki
komolyan mindezeket a helytelen dolgokat, és azokat a
szenvedélyeket, amik életkorunk szerint föltámadnak bennünk,
változtassuk át az ellenkezőjükre. Ha azonban életünk minden
lépcsőfokán kikerüljük azt a fáradságot, amibe az erény kerül, akkor
mindenütt hajótörést szenvedünk, és lelki kincsek nélkül érünk be a
kikötőbe.”[101]
70. 3. A tisztaságra való nevelést
és a mindenkor odaillő útmutatásokat az emberi szexualitásról a
szeretetre való nevelés nagyobb összefüggésében kell végezni.
Nem elég csupán a nemiségről való felvilágosítást az objektív
erkölcsi törvényekkel együtt közölni. A gyermek lelki életének
állandó kibontakozásában inkább folytonos támogatásra van szüksége,
hogy a biológiai fejlődést és a jelentkezni kezdő ösztönöket növekvő
szeretet kísérje Isten, a Teremtő és Megváltó iránt, és egyre jobban
tudatában legyen minden emberi személy és saját teste méltóságának.
A szülők az emberi nemiség pozitív értékeit Krisztus és az Egyház
titkának fényében, a személybe oltott szeretethivatás és szentségre
való általános hivatás szövegkörnyezetében tudják megmagyarázni.
71. A gyermekekkel való beszélgetésekből sohasem hiányozhatnak tehát
azok a tanácsok, amelyek segítenek nekik, hogy Isten és a felebarát
iránti szeretetben növekedjenek, és legyőzzék a nehézségeket: „Az
érzékek és a lélek fegyelme, éberség és okosság a bűnalkalmak
elkerüléséhez, a szemérem megőrzése, mértéktartás az élvezetben, a
tisztességes dolgokkal való foglalkozás, buzgó ima és a gyakori
szentgyónás és szentáldozás. Főleg a fiatalok tartsák meg a
Szeplőtelen Szűzanya iránti áhítatos tiszteletet.”[102]
72. Ahhoz, hogy a gyermekek megtanulják a környezetet – amiben
mozognak – kritikusan és valóban önállóan megítélni, és hogy
megszokják a tömegtájékoztatási eszközök függőségtől mentes
használatát, a szülőknek viselkedésükkel mindig pozitív példát kell
adniuk gyermekeiknek, és megfelelő lehetőségeket kell biztosítani
számukra, hogy életerejüket a barátság és a szolidaritás szellemében
az Egyház és a társadalom tág területein hasznosítsák.
Amikor deviáns hajlamok és magatartásmódok jelentkeznek, ezeket a
legnagyobb óvatossággal és okossággal kell kezelni, és hogy a
helyzetet helyesen tudják fölismerni és értékelni, a szülők
tudományosan és erkölcsileg képzett szakemberhez fordulhatnak, hogy
a tünetek mögött kikutassák az okokat, és segítsenek a gyermeknek a
nehézségek leküzdésében. A pedagógiai eljárás inkább az okokra,
felkutatásukra, mint a jelenség azonnali elnyomására[103] irányuljon, és – ha szükségessé válik –
keressenek segítséget arra képesített személyeknél, igazán
keresztény orvosoknál, pedagógusoknál, pszichológusoknál.
73. A szülők nevelő munkájának az a célja, hogy közvetítsék a
gyermekeknek azt a meggyőződést, hogy az ő élethelyzetükben a
tisztaság lehetséges, és örömöt ad. A tisztaság (öröme - ford.) az
érzelmi élet érettségének és harmóniájának a tudatából fakad, ami
Isten és a szeretet ajándékaként arra hivatott, hogy saját
hivatásukban megvalósítsa az önátadást. Az ember ugyanis az egyetlen
teremtmény a Földön, akit Isten saját magáért akart teremteni, „csak
önmaga őszinte odaadása által érezheti teljesnek magát.”[104] „Krisztus közösségi
törvényeket adott mindenkinek (. ) nem akadályozom meg, hogy
házasodj, sem azt, hogy gyönyörködj; de azt akarom, hogy
tisztességesen történjék, nem azon a szemérmetlen módon, ami
szemrehányást és feddést érdemel. Nem parancsolom meg, hogy hegyekbe
és sivatagokba vonulj vissza, hanem azt kívánom, hogy légy jó,
szerény és tisztességes, miközben a városban laksz.”[105]
74. Isten segítsége sohasem fog hiányozni, ha mindenki megteszi, ami
tőle telik azért, hogy megfeleljen Isten kegyelmének. A gyermekük
lelkiismeretét támogató, képző és tisztelő szülőknek gondoskodniuk
kell róla, hogy azok áhítattal járuljanak a szentségekhez, az ő jó
példájukat követve. Ha a gyermekek és fiatalok megtapasztalják a
szentségekben Isten kegyelmének és irgalmának hatását, képesek
lesznek majd rá, hogy a tisztaságot Isten ajándékaként éljék meg, az
Ő dicsőségére és az Őiránta való és a többi ember iránti szeretet
kifejezéseként. Szükséges és természetfeletti módon hatásos
segítséget nyújt a bűnbocsánat szentsége, különösen, ha mindig
ugyanahhoz a lelkiatyához lehet fordulni. A lelkivezetés, még ha nem
is azonos mindig a gyóntatóatya szerepével, értékes segítség a
nagyobb érettségi fokon való tanításban és az erkölcsi támogatásban.
Nagyon sokat segít továbbá válogatott és ajánlott könyvek olvasása,
akár műveltségük növelése és elmélyítése érdekében, akár azért, hogy
példákat és tanúságokat mutasson be az erény útjának követésére.
75. Minthogy tisztáztuk a nemi nevelés céljait, most a gyermekkorból
kiindulva közelebbről meg kell határozni az alkalmas időpontokat és
módszereket.
4. A szülőknek a legnagyobb
tapintattal, de félreérthetetlenül és az erre alkalmas időpontban
kell a tanítást végezniük. Jól tudják, hogy a gyermekekkel
való bánásmódnak egyéninek kell lennie, testi és lelki fejlődésük
körülményeinek megfelelően, és kellő módon figyelembe kell venni a
kulturális környezetet, valamint azokat a tapasztalatokat, amiket a
növekvő gyermek a mindennapi életben szerez. Ahhoz, hogy
megítélhessék, hogyan beszéljenek mindegyik gyermekükkel, fontos,
hogy először imában kérjék az Urat megvilágosításért, és beszéljék
meg egymással, nehogy magyarázatuk túl részletes vagy pontatlan
legyen. Kárt okoz az ügynek, ha túlzottan részletezünk, de az sem
okos, ha az első felvilágosítással túl soká várunk, mert minden
emberben természetes kíváncsiság fejlődik ki erre vonatkozólag, és
előbb-utóbb kérdéseket tesz föl magának, főleg olyan kultúrában,
amelyben mellékesen is túl sokat lehet tapasztalni.
76. A nemiséggel kapcsolatos első utalások, amiket egy kisgyermek
kap, általában nem a nemi kapcsolatra vonatkoznak, hanem a
terhességre egy fiú vagy lány kistestvér születésekor. A gyermek
természetes kíváncsisága akkor támad föl, amikor észreveszi a
terhesség jeleit édesanyján, és fölfogja, hogy anyja gyermeket vár.
A szülők fölhasználhatják ezt az örömteljes tapasztalatot arra, hogy
néhány felvilágosítást adjanak a terhességgel kapcsolatban, de
mindig összefüggésben Isten teremtő működésével, Aki úgy rendezte,
hogy az általa ajándékozott élet az anya testében és szíve alatt
legyen biztonságban.
A gyermek
fejlődésének legfontosabb szakaszai
77. Fontos, hogy a szülők figyelembe vegyék, mi fontos gyermekeiknek
fejlődésük különböző szakaszaiban. Annak ismeretében kell a
szeretetben való nevelés egyes lépéseit megtenni, hogy minden
gyermek egyéni bánásmódot igényel, minden gyermeknek különleges
szükséglete van.
1. Az
ártatlanság évei
78. A körülbelül ötéves kortól a serdülésig – amelynek kezdete arra
az időre tehető, amikor az első változások megjelennek egy fiú vagy
egy leány testén (a szexuális hormonok fokozott termelődésének
eredményeként) – azt mondják, a gyermek abban a fejlődési szakaszban
van, amit II. János Pál „az ártatlanság éveinek”[106] nevez. Ezt a nyugodt és derűs időt semmi
esetre sem szabad szükségtelen szexuális felvilágosítással
megzavarni. Ezekben az években, mielőtt a nemi fejlődés fizikai
jelei láthatóvá válnak, az a normális, ha a gyermekek érdeklődése
más élettevékenységekre irányul. A kisgyermek csírájában jelentkező,
ösztönös szexualitása csekély. Ebben az életkorban a fiúkat és a
lányokat nem különösebben érdeklik a szexuális kérdések, és inkább
velük egyező nemű gyermekekkel szeretnek kapcsolatban lenni.
A szülők rá fognak jönni: ahhoz, hogy egy nagyon fontos fejlődési
szakaszt ne zavarjanak meg, csak közvetett módon, óvatosan lehet
tiszta szeretetre nevelni a serdülés előkészítéseként, amikor majd
közvetlen felvilágosításra lesz szükség.
79. A fejlődésnek ebben a szakaszában a gyermek normális esetben jól
érzi magát saját testében és annak működéseivel. Elfogadja az
erkölcsös magatartás szükségességét a viselkedésben és
öltözködésben. Bár tudatában van a két nem fizikai különbözőségének,
a növekvő gyermek általában kevéssé érdeklődik a nemi szervek és
működésük iránt. A teremtés csodáinak felfedezését, ami ezt az
életszakaszt kíséri, valamint az iskolai és az otthoni
tapasztalatokat össze kell kapcsolni az egyházi közösségen belüli
katekézissel és a szentségi életre való előkészítéssel.
80. Mégis megvan ennek az életszakasznak a jelentősége a
pszichikaiszexuális fejlődésben. A növekvő gyermek, fiú vagy leány
megtanulja a felnőttek példáján és a családbeli tapasztalatokból,
mit jelent férfinak vagy nőnek lenni. Természetesen nem kell a
fiúkat megakadályozni abban, hogy természetes gyöngédségük és
érzékenységük megnyilvánuljon, és a lányokat sem volna szabad olyan
testi tevékenységből kizárni, amely nagyobb erőfeszítést kíván.
Másrészt nem kellene a szülőknek néhány társadalomban, amelyekre
ideológiai nyomás nehezedik, túlzottan szembeszállniuk azzal, amit
„szerepsztereotipizálásnak” neveznek.
Nem kellene a két nem tényleges különbözőségét tagadni vagy
lekicsinyelni, és egészséges családi környezetben a gyermekek
megtanulják: természetes az, hogy ezeknek a különbségeknek
megfelelően a férfiak és nők normális családi és háztartásbeli
szerepében is bizonyos különbség van.
81. Ebben a szakaszban a lányokban rendszerint kialakul a
természetes, anyai érdeklődés a kisebb gyermekek, az anyaság és a
háztartás iránt. A legszentebb Szűz anyaságára való állandó
utalással arra kellene biztatni őket, hogy saját nőiségük értékét
fölfogják.
82. A fiúk ebben az életkorban fejlődésük viszonylag nyugodt
időszakában vannak. Gyakran ez a legalkalmasabb idő arra, hogy jó
kapcsolat alakuljon ki édesapjukkal. Ekkor kellene megtanulniuk,
hogy férfi voltuk, bár isteni ajándéknak tekintendő, nem a nőkkel
szemben való fölényük jele, hanem Isten felhívása arra, hogy
bizonyos szerepeket töltsenek be, és a felelősség sajátos módját
viseljék. A fiúkat meg kellene akadályozni abban, hogy túlzottan
agresszívvé váljanak, vagy hogy férfiasságukat testi hőstettekkel
bizonyítsák.
83. Mégis jelentkezhetnek a nemi és erkölcsi neveléssel kapcsolatban
a gyermekkornak ebben a szakaszában is különböző nehézségek. Néhány
társadalomban programszerű és célzott törekvés van arra, hogy a
gyermekekre túl korai szexuális felvilágosítást kényszerítsenek rá.
Ebben a korban azonban még nem képesek arra, hogy a nemiség érzelmi
természetű oldalát teljes jelentőségében megértsék. Nem tudják
fölfogni a szexualitás jelenségét és nem képesek beleilleszteni az
erkölcsi normák rendjébe, azaz a túl korai szexuális felvilágosítást
nem tudják kellő felelősségtudattal befogadni. Az ilyen
felvilágosítás azzal a veszéllyel jár, hogy érzelmi világuk és annak
fejlődése károsodik, és ez a felvilágosítás megzavarja ennek az
életszakasznak a természetes elfogulatlanságát. A szülőknek az ilyen
kísérleteket, amelyek gyermekük ártatlanságát megsértik,
barátságosan, de határozottan el kellene utasítaniuk, mert az ilyen
törekvések veszélyeztetik a növekvésben levő személyek szellemi,
erkölcsi és érzelmi fejlődését, holott ezeknek joguk van az
ártatlanságra.
84. További probléma, ha a gyermekek a tömegtájékoztatási eszközök
által vagy idő előtt felvilágosított hasonló korúaktól túl korai
nemi felvilágosítást kapnak. Ilyen körülmények között a szülők arra
kényszerülnek, hogy őszinte és félreérthetetlen szexuális
felvilágosítást adjanak, mégpedig azért, hogy a hamis információkat
kijavítsák, vagy az illetlen kifejezésmódot megszüntessék.
85. Nem ritkán szexuálisan visszaélnek a gyermekek
tájékozatlanságával. A szülőknek meg kell védeniük gyermekeiket,
vagyis erkölcsös és idegenekkel szemben való tartózkodó magatartásra
kell őket tanítani, továbbá megfelelő módon tájékoztatni kell a
gyermekeket a nemiségről anélkül, hogy megzavarnák vagy megrémítenék
őket.
86. A szülőknek a gyermekeket úgy, mint az élet első éveiben, a
gyermekkorban is erősíteniük kell az együttes munka, az
engedelmesség, a nagylelkűség és áldozatkészség szellemében, és
segíteni kell az önuralomra és a szublimálásra (vagyis az ösztönös
energiák nemesebb szinten való felszabadítására) való képességük
kialakulását. Erre az életkorra nagyon is jellemző, hogy az értelmi
belátás fontos számukra, és az intellektuális tevékenység révén
tudja a gyermek megszerezni azt az erőt és képességet, amellyel a
környező valóságon – és a közeljövőben majd a test ösztönein – úgy
tud uralkodni, hogy intellektuális és racionális tevékenységgé
alakítja át az ösztönöket.
Egy önfegyelem nélküli vagy elnevelt gyermek később hajlamossá válik
bizonyos éretlenségre és erkölcsi gyöngeségre, mert a tisztaságot
nehéz megőrizni, ha egy ember önző és rendetlen szokásokat vesz föl,
és nem tud mások iránt érdeklődést és tiszteletet érezni. A
szülőknek objektív normákat kell adniuk arra vonatkozólag, mi helyes
vagy mi nem helyes, és így szilárd erkölcsi alapot adni a
gyermekeknek az életre.
2. A serdülőkor
87. A serdülőkor az ifjúkor első szakasza. Ebben az időszakban a
szülők arra vannak hivatva, hogy különös módon ügyeljenek fiaik és
leányaik erkölcsi nevelésére: ebben a korban fedezi föl az ember
„önmagát és saját belső világát, ez a nagy tervezések kora, és
feltör a szeretetigény és a nemi ösztön. Ebben az időszakban lobban
fel a csoporthoz való tartozás vágya és az élet felfedezéséből
fakadó öröm. Ugyanakkor az élet nagy kérdései is felmerülnek és
aggasztó, sőt kudarcokat hozó problémákkal is szembetalálja magát a
fiatal. Gyanakvó lesz, károsan el tudja magát határolni másoktól,
ezért az első konfliktusok és keserűségek korszaka is ez az
időszak.”[107]
88. A szülőknek különös figyelemmel kell kísérniük gyermekeik
fejlődését, és azokat a testi és lelki változásokat, amelyek döntő
jelentőségűek személyiségük érettsége szempontjából. Bár nem szabad
szorongásosan, félelemmel, túlzott aggodalommal megnyilvánulniuk,
azt sem szabad megengedniük, hogy gyávaság vagy kényelemszeretet
állja útját annak, hogy szülői ráhatásukat érvényesítsék. Magától
értetődően fontos szakasza ez a tisztaság értékét megmutató
nevelésüknek, és ennek megfelelőnek kell lennie a szexuális
felvilágosítás módjában is. Ebben a szakaszban a nevelésnek
foglalkoznia kell az élet továbbadásának szempontjaival (vagyis a
nemzőszervek szerepével). Ezt a szerepet az értékek síkján, az
emberélet teljességének szempontjából kell bemutatni. Ehhez
hozzátartozik az élet továbbadásának, a házasságnak és a családnak
az összefüggése, amit az igazi nemi nevelés sohasem hagyhat
figyelmen kívül.[108]
89. A szülők feladata, hogy azokból a változásokból kiindulva,
amiket leányaik és fiaik saját testükön tapasztalnak, részletes
magyarázatot adjanak a nemiségről, amikor a lányok anyjukhoz és a
fiúk apjukhoz fordulnak bizalommal – bizalmas és baráti kapcsolatuk
alapján. A bizalommal teljes és baráti kapcsolat alapjait már az
első életévekben le kell rakni.
107 II. János Pál Catechesi tradendae c. apostoli levele 1979.
október 16-án; AAS 71. (1979), 1309. old., Nr. 38.
108 Néhány kultúrában szilárdan meggyökerezett az ilyen pozitív
beállítottság, és a serdülőkort az „átmenet rítusaival” vagy a
felnőtté avatás szertartásaival ünneplik. A katolikusok az Egyház
figyelmes vezetésével átvehetik azt, ami az ilyen szokásokban jó és
igaz, ha megtisztítják mindattól, ami bennük nem megfelelő vagy
erkölcstelen.
90. A szülők fontos feladata, hogy leányaik fiziológiai fejlődését
figyelemmel kísérjék, és segítsenek nekik abban, hogy nőiességük
kifejlődését testi, lelki és szellemi tekintetben örömmel fogadják
el.[109] Ennek kapcsán rendszerint
lehet majd a termékenységi ciklusokról és jelentőségükről is
beszélni; de ez még nem szükséges, kivéve, ha kifejezetten kérik,
hogy a szexuális egyesülést részletesen ismertessék.
91. Nagyon fontos, hogy a serdülő fiúk is segítséget kapjanak nemi
szerveik fizikai és fiziológiai fejlődésének megértéséhez, mielőtt
játszótársaiktól vagy alkalmatlan személyektől tudják meg ezeket a
dolgokat. A férfi serdülőkor fiziológiai adottságaira vonatkozó
felvilágosításoknak egyszerű, tartózkodó hangnemben, és
belekapcsolva a házasság-család-apaság távlatába kell történnie. A
fiatalok felvilágosításának – a lányokénak éppúgy, mint a fiúkénak –
tartalmaznia kell a körülményekhez alkalmazott és kielégítő
tájékoztatást a másik nem testi és lelki sajátosságairól, amire
növekvő mértékben irányul kíváncsiságuk.
Egy lelkiismeretes orvos és ugyanígy egy pszichológus felvilágosító
támogatása ezen a területen hasznos lehet a szülők számára, ha ezek
a felvilágosítások nem szakadnak el a hit vonatkozásaitól és a pap
nevelő tevékenységétől.
92. Meghitt és nyílt párbeszédben nemcsak arra készíthetik föl a
szülők leányaikat, hogy bármilyen érzelmi zavarral megküzdjenek,
hanem hogy a keresztény tisztaság értékét a másik nemmel szemben
megvédjék. A lányokat és a fiúkat arra kell nevelni, hogy
fölismerjék az anyaság szépségét és az élet továbbadásának
csodálatos valóságát éppúgy, mint a szüzesség mély értelmét. Így
segítünk nekik abban, hogy a ma sok területen uralkodó hedonizmussal
(élvezetvággyal) szembe tudjanak szállni, és főleg, hogy megelőzzük
ebben a nagyon fontos életszakaszban a ma szerencsétlen módon nagyon
elterjedt „fogamzásellenes gondolkodásmódot”, amivel a lányoknak
később, a házasságban is meg kell küzdeniük.
93. A serdülőkor folyamán a fiúk pszichikai és érzelmi fejlődése
fogékonnyá teheti őket erotikus fantáziálásra, és kísértésbe viheti
őket, hogy szexuális tapasztalatokat szerezzenek. A szülők fiaik
mellett kell hogy álljanak, és helyre kell hogy igazítsák
hajlandóságukat, amely a nemiség hedonisztikus és materialista
élvezetére irányul. Tudatosítani kell tehát bennük, hogy Istentől
ajándékot kaptak, hogy Vele együttműködve „a Teremtő ősáldását a
történelem folyamán megvalósítsák”; ezáltal megerősítik őket annak
tudatában, hogy „a termékenység a házastársi szeretet jele és
gyümölcse, eleven bizonysága annak, hogy a házastársak kölcsönösen
és teljesen átadták egymásnak magukat.”[110]
Így megtanulják a fiatalok a nőknek kijáró tiszteletet is. A szülők
felvilágosító és tanító tevékenysége nem azért szükséges, mert a
fiatalok a nemiséggel kapcsolatos tudnivalókat nem ismerhetik meg
másképp, hanem azért, hogy helyes megvilágításban ismerjék meg őket.
94. Pozitív és okos módon azt fogják tenni a szülők, amit a II.
Vatikáni Zsinat atyái kívánnak: „A fiatalokat a házastársi szeretet
méltóságáról, feladatairól és beteljesedéséről legmegfelelőbben a
család körében, idejében és alkalmas módon kell oktatni, hogy
fegyelmezett tisztasághoz szoktatottan a megfelelő korban, tiszta
jegyesség után léphessenek a házasságba.”[111]
Ezt a pozitív tanítást mindig bele kell kapcsolni a nevelési tervbe,
amely keresztény szellemű összefüggést teremt az összes
felvilágosítás között, amit az életre, a szexuális aktivitásra, az
anatómiára és a higiéniára vonatkozóan kell adni. Ezért mindig
elsőbbsége kell hogy legyen a lelki és az erkölcsi távlatoknak, és
két külön célra kell irányulniuk: az isteni parancsok szerinti
életút ismertetésére és a becsületes lelkiismeret kialakítására.
Jézus annak a fiatalembernek, aki azt kérdezi Tőle, mit kell tennie,
hogy elnyerje az örök életet, azt feleli: „ Ha el akarod nyerni az
életet, tartsd meg a parancsokat.” (Mt 19, 17); és miután fölsorolta
azokat, amelyek a felebaráti szeretetre vonatkoznak, összefoglalja
őket a tömör formulában: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Mt
19, 19). Nagyon fontos, hogy a parancsolatokat Isten ajándékaiként
(Isten ujja írta őket vö. Kiv 31, 18) és a Szövetség kifejezéseként
mutassák be, hogy a fiatal ne szemlélje őket elszakítva attól a
ténytől, hogy a belsőleg gazdag és önzéstől mentes életre
vonatkoznak.[112]
95. A lelkiismeret képzésének kiindulópontjaként világos tudás kell
hogy szolgáljon: tudás arról a szeretettervről, amit Isten minden
egyes ember számára készített, az erkölcsi normák pozitív és
felszabadító jelentőségéről, a bűnből eredő esendőségről, valamint a
kegyelmi eszközökről, amelyek az embert erősítik a jó és az üdvösség
felé vezető útján.
„Személyünk legbensejében működik a lelkiismeret” – „az ember
legrejtettebb központja és szentélye”, amint a II. Vatikáni Zsinat
fogalmaz.[113] „Az embernek a kellő
pillanatban parancsolja, hogy a jót megtegye és a rosszat elkerülje.
Meghatározott választásokat is megítél, jóváhagyván azokat, amelyek
jók, és fölfedvén azokat, amelyek rosszak. A lelkiismeret tanúsítja
az igazság hatalmát, hivatkozva a legfőbb Jóra, Akitől az emberi
személy megkapja a parancsolatokat és a vonzódást feléjük.”[114]
Mert „az erkölcsi lelkiismeret az ész ítélete, amelynek segítségével
az emberi személy fölismeri erkölcsi minőségét egy meghatározott
cselekedetnek, amelyhez éppen hozzá akar látni, vagy amelyet éppen
kivitelez, vagy már befejezett.”[115]
A lelkiismeret képzése tehát megkívánja az isteni tervre vonatkozó
igazság megvilágítását, és nem szabad összetéveszteni szubjektív
érzésekkel vagy személyes véleménnyel.
96. Ha a szülők gyermekeik kérdéseire válaszolnak, jól átgondolt
érveik kell hogy legyenek a tisztaság értékére vonatkozólag, és
világossá kell tenniük, hogy a féktelen és hedonista (élvezetekre
irányuló) magatartásra ösztönző teóriák értelmileg és emberi
szempontból mennyire tarthatatlanok; feleleteik legyenek világosak
és érthetőek, és sem a beteges szexualitás problémájának ne
tulajdonítsanak túl nagy jelentőséget, sem annak a téves
felfogásnak, hogy a szexualitás szégyenletes vagy erkölcsileg
szennyes dolog, mert éppen Isten nagy ajándéka, Aki az ember testébe
ültette a nemzés képességét, és így részt ad neki teremtő erejéből.
Még többet is jelent; amint a Szentírásban, úgy a keresztény
misztikus hagyományban is láthatjuk, hogy a házastársi szeretetet
mindig úgy tekintették, mint Isten emberek iránti szeretetének
jelképét és képmását.[116]
97. Mivel egy fiú vagy egy leány a serdülés idején érzelmi hatásokra
különösen érzékeny, a szülőknek az a kötelessége, hogy gyermekeiket
beszélgetéssel és életstílusukkal megerősítsék olyan negatív külső
hatás ellen, ami talán arra ösztönözné őket, hogy lebecsüljék a
szeretetben és tisztaságban történő keresztény életalakítást.
Mindenekelőtt a fogyasztási megszállottságban élő társadalmakban
kell a szülőknek gyakrabban – anélkül, hogy ezt túlzottan kimutatnák
– gyermekeik másnemű fiatalokhoz fűződő kapcsolataival törődni. Bár
a társadalom elfogadja, néhány, a beszédmódra és a ruha
megválasztására vonatkozó szokás nem erkölcsös, és arra szolgál,
hogy a nemiség fontosságát csökkentse, azaz a fogyasztás puszta
tárgyává fokozza le. A szülőknek tehát közvetíteniük kell gyermekeik
számára a keresztény tartózkodás, az erkölcsös ruhaviselet és a
divatáramlatokkal szemben való szükséges önállóság értékét, mert
ezek az érett személyiségű férfi vagy nő jellemzői.[117]
3. A fiatalkor
az élettervben
98. A fiatalkor az önálló személyiség fejlődésében a saját élet
tervezésének időszaka és ezzel együtt a saját hivatás felfedezésének
is az ideje: manapság ez a szakasz – akár fiziológiai, akár
szociokulturális okból – általában tovább tart, mint régebben. A
keresztény szülőknek úgy kell „életre nevelniük a gyermekeket, hogy
mindenki maradéktalanul teljesítse Istentől kapott hivatása szerinti
feladatát”.[118] Mindennél nagyobb
fontosságú feladatról van itt szó, tulajdonképpen a szülői küldetés
csúcspontjáról. Mindig fontos ez, de különös módon a gyermekek
életének ebben a szakaszában: „Minden világi hívő életében vannak
különösen jelentős, döntő pillanatok, amelyekben fölismeri Isten
hívását: ezekhez tartozik a kora fiatalság ideje és az ifjúkor.”[119]
99. Nagyon fontos, hogy a fiatalok személyes hivatásuk keresésében
ne maradjanak magukra. A szülők tanácsa és egy pap vagy más
megfelelő képzettségű személyek támogatása – a plébániákon,
egyesületekben, az új és termékeny egyházi mozgalmakban stb. –, akik
segítségükre lehetnek abban, hogy létük Istentől akart értelmét és
az életszentségre való általános hivatás sokféle formáját
fölfedezzék, olykor döntő jelentőségű, mert „Krisztus hívása, a
»Kövess engem«, különböző utakon hallható, és mindegyiken az isteni
Megváltó tanítványai és hitvallói járnak”.[120]
100. A hivatás fogalmát évszázadokig a papi vagy szerzetesi állapot
számára tartották fenn. Megemlékezve az Úr tanításáról – „ti tehát
legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok is tökéletes” (Mt
5, 48) –, a II. Vatikáni Zsinat megújította az életszentségre való
általános felhívást:[121] „Ez a
nyomatékos meghívás az életszentségre – írta nem sokkal később VI.
Pál – különleges vonása e zsinat tanításának, egyszersmind végső
célkitűzése.”[122] II. János Pál
megerősíti: „A II. Vatikáni Zsinat döntő dolgot mondott az
életszentségre való egyetemes hivatásról: sőt állíthatjuk, hogy a
Zsinatnak, amelynek célja a keresztény élet megújítása volt az
Evangélium szellemében, ez a legfontosabb megbízása az Egyház minden
fia és leánya számára.[123] Ez
nemcsak erkölcsi intelem, hanem elengedhetetlen követelmény, amely
az Egyház titkából adódik.”[124]
Isten minden embert szentségre hív, és mindegyikük számára világosan
körvonalazott tervei vannak: személyes hivatás, amit mindenkinek fel
kell ismernie, el kell fogadnia, és ki kell bontakoztatnia. A népek
apostolának szavai minden keresztényre vonatkoznak: „Isten szeret
titeket, legyetek kiválasztott szentjei” (Kol 3, 12).
101. Következésképpen sem a katekézisből, sem a családban és a
családon kívül végzett nevelésből nem hiányozhat soha, amit az
egyházi tanítóhivatal nemcsak a szüzesség és a cölibátus[125] kiemelkedő jelentőségéről,
hanem a házasságra való hivatásról is mond; ezt egy keresztény
sohasem tekintheti csupán emberi kalandnak: „Nagy titok ez, én
Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom”, így beszél Szent Pál (Ef
5, 32). Az, hogy sikerül-e ezt a fiatalok szilárd meggyőződésévé
tenni, ami az Egyház és az emberiség java szempontjából
transzcendentális jelentőségű, „legnagyobb részben a szülőkön és
azon a családi életen múlik, amit otthonukban bontakoztatnak ki.”[126]
102. A szülőknek állandóan azon kell fáradozniuk, hogy saját
életükkel példát adjanak gyermekeiknek, és tanúságot tegyenek
előttük az őket Istenhez és a házassági kötelékben egymáshoz fűző
hűségükről. Különös jelentősége van azonban példájuknak a fiatalkor
idején, abban az életszakaszban, amikor a serdülők élő és vonzó
példákat keresnek magatartásuk számára. Mivel ebben a korban a
szexuális problémáknak is gyakran jelentős szerepük van, a szülőknek
tanítaniuk kell őket, hogy szeressék a tisztaság szépségét és
erejét; el kell mondaniuk nekik, hogy fölbecsülhetetlen segítségük
van ahhoz, hogy tisztán éljenek: ilyen az ima és a gyakori és
gyógyító találkozás Jézussal a szentségekben, különösen a személyes
gyónásban. Ezenkívül képesnek kell lenniük arra, hogy szükség
szerint meggyőző és kiegyensúlyozott módon elmagyarázzák a
keresztény erkölcs sarkalatos pontjait, például a házasság
fölbonthatatlanságát, a szerelem és a szaporodás összefüggését, s
ugyanúgy a házasság előtti kapcsolat, a magzatelhajtás, a
fogamzásgátlás és az önkielégítés erkölcsileg helytelen voltát.
Utóbbi erkölcstelen magatartásmódok tekintetében, amelyek
ellentétesek a házassági önátadással, segíthet az is, ha a
következőket is elmondják: „A házastársi egyesülés két dimenziója,
vagyis az egyesülés és a nemzés nem választhatók el egymástól
mesterségesen anélkül, hogy ez a házassági aktus legmélyebb
igazságát ne sértené.”[127] A
szülők számára ebben értékes segítség lehet az ezeket a kérdéseket
tárgyaló egyházi dokumentumok alapos és beható ismerete.[128]
103. Az önkielégítés súlyos rendezetlenség, természete szerint
elfogadhatatlan (mert ellentétben áll Isten tervével, amit a nemiség
céljára vonatkozóan adott - ford.), és erkölcsileg nem lehet
igazolni még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy „az érettség
serdülőkori hiánya, amely olykor a serdülőkor után is tarthat,
zavart lelki egyensúly formájában vagy átvett megszokásként kihat a
cselekvésre, annak szabadságát csökkentheti, és ennek következtében
szubjektív szempontból nem beszélhetünk mindig súlyos bűnről.”[129] A fiataloknak segíteni kell az
így jelentkező rendezetlenség leküzdésében, amely gyakran jellemző a
fejlődésnek erre a fázisára és belső konfliktusokat, nem ritkán
pedig a nemiség önös szemléletmódját fejezi ki.
104. Sajátos problémakör az érési és önazonosságot kereső folyamatok
során jelentkező homoszexualitás, ami egyébként az urbanizált
civilizációkban egyre inkább terjed. Ezt a jelenséget
kiegyensúlyozott módon, az egyházi dokumentumok fényében kell
tárgyalni.[130] A fiataloknak
segítségre van szükségük, hogy különbséget tudjanak tenni a normális
és az attól eltérő magatartás között, az egyén által elkövetett bűn
és az objektív törvény között, amely az erkölcsi rendet védi (amely
szerint a homoszexualitás erkölcsileg rendezetlennek számít);
eközben el kell kerülni, hogy a személyekkel szemben elutasító
magatartás alakuljon ki bennük, másrészt tisztázni kell, hogy a
nemiség rendező és kiegészítő jelleggel a házasságra, a szaporodásra
és a keresztény tisztaság értékeire irányul. „A homoszexualitás
olyan férfiak és nők közti viszonyt jelent, akik kizárólagosan vagy
döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. Ez a
különböző századokban és kultúrákban rendkívül változatos formát
öltött. Lelki keletkezésének
eredete még nagyban feltáratlan.”[131]
Meg kell különböztetni a hajlamot – ami lehet veleszületett – a
homoszexuális cselekvéstől, ami „önmagában rendezetlen”[132], és ellentmond a természeti
törvénynek[133].
Sok esetben, különösen ha a homoszexuális magatartásforma még nem
szilárdult meg, megfelelő gyógymód pozitív eredményhez vezethet. Az
ebben a helyzetben levő személyekkel mindenképpen tisztelettel,
illendően és tapintatosan kell bánni, kerülve bármilyen formáját az
igazságtalan lebecsülésnek. Amikor a szülők fiaikat és leányaikat
gyermekkorukban vagy ifjúkorukban ilyen hajlamok vagy
magatartásformák előfordulásáról tanítják, igénybe kellene venniük
tapasztalt és illetékes személyek segítségét, hogy a támogatás
minden formáját felhasználják.
A homoszexuális emberek legnagyobb része, helyzetük miatt,
megpróbáltatásokat él át: „Tisztelettel, együttérzéssel és
gyengédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az
igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Ezek az emberek is arra
hivatottak, hogy Isten akaratát valósítsák meg életükben, és
amennyiben keresztények, az állapotukból adódó esetleges
nehézségeket egyesítsék Urunknak a kereszten hozott áldozatával.”[134] „A homoszexuális emberek a
tisztaságra vannak meghíva.”[135]
105. A serdülők minden fejlődési szakaszban való nevelésének azon a
felfogáson kell alapulnia, hogy a nemiség pozitív jelentőségű a
személyiség harmóniájára és fejlődésére, valamint az ember családi,
társadalmi és egyházi hivatására nézve. Sohasem szabad elfelejteni,
hogy a szexualitás szabályozatlan élvezete lassan tönkreteheti a
személy szeretetre való képességét, amikor a bűnös vágyat teszi a
korlátlan odaadás helyett a nemiség céljává, és a másik embert saját
kielégülésének eszközévé alacsonyítja. Ezzel gyöngíti a férfi és a
nő kapcsolatára jellemző, az élet iránt mindig nyitott igazi
szeretetet éppúgy, mint magát a családot, és fokról fokra annak az
emberi életnek leértékeléséhez vezet, ami megfoganhatna. Ez a
helytelen gondolkodásmód a gyermeket szerencsétlenségnek tekinti,
mert bizonyos helyzetekben akadályozhatja az egyéni vágyak
kielégítését.[136] „A szexualitás
leértékelése azok közé a legfőbb tényezők közé tartozik, amelyekből
a leendő élet leértékelése ered: csak az igazi szeretet képes az
élet
megőrzésére.”[137]
106. Az is megfontolandó, hogy a felnövekvő fiatalokat az ipari
társadalmakban teljesen igénybe veszi, és olykor megzavarja
önazonosságuk keresésének problémája, saját életcéljuk fölfedezése
és annak a nehézsége, hogy a szexualitást érett és pozitív módon
személyiségükbe építsék, továbbá az is, hogy önmagukat és saját
testüket elfogadják. Jelenleg speciális tanácsadó helyek és
központok jönnek létre fiatalok számára, akiket gyakran tisztán
hedonisztikus szándékok jellemeznek. Ebben a nagyon építő jellegű,
de nem kockázatmentes életszakaszban a nevelést a testi élet
fontosságát bemutató szemléletmódnak kell kísérnie, amely eléri,
hogy a fiatalok ajándékként fogadják el magukat, és Isten és a
társadalom számára nyitott szellemiségüket.
Látva a kéjvágy fontosságát hangsúlyozó összejövetelek lehetőségét,
amelyet főleg az ipari társadalmak nyújtanak, nagyon fontos, hogy a
fiataloknak bemutassuk az emberi és keresztény szolidaritás
ideálját, ugyanúgy azt a lehetőséget is, hogy elkötelezzék magukat
egyházi egyesületekben és önkéntes katolikus és missziós
szolgálatban.
107. Ebben az életszakaszban nagyon fontosak a barátságok. A
körülményektől és annak a környezetnek a társadalmi szokásaitól
függően, amelyben élnek, ez az életkor az, amikor a felnövekvő
fiataloknak nagyobb a szabadsága a másokkal való kapcsolatok terén,
és otthon a család napi időbeosztásában. A szülőknek tudniuk kell
nemet mondani gyermekeiknek, amikor arra van szükség[138] anélkül, hogy a helyes mértékű önállóságot
elvennék, és egyidejűleg tudniuk kell fölébreszteni érzéküket
aziránt, ami szép, igaz és nemes. Ezenkívül érzékenynek kell lenniük
a fiatalok önbecsülése iránt, amely átmehet egy olyan időszakon,
amikor megzavarja őket, hogy tisztázatlan az emberi személy
méltósága és tisztázatlanok a vele járó követelmények.
108. Szeretet és türelem sugallta tanácsok segítségével vissza
tudják tartani a szülők a fiatalokat attól, hogy túlzottan magukba
zárkózzanak, és megtanítják őket arra is, hogy ha kell, azokkal a
társadalmi szokásokkal ellentétes úton járjanak, amelyek az igazi
szeretetet és a szellemi igazságokat elfojtással fenyegetik:
„Józanok legyetek és vigyázzatok! Ellenségetek, a sátán ordító
oroszlán módjára ott kószál mindenütt és keresi, kit nyeljen el.
Erősen álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy
testvéreiteket is ezek a szenvedések sújtják a világban. A minden
kegyelem Istene pedig, Aki Krisztusban örök dicsőségre hívott meg
benneteket, rövid szenvedés után maga fog titeket tökéletessé tenni,
megerősíteni, megszilárdítani, és biztos alapra helyezni.” (1Pt 5,
8-10)
4. Felnőtté
válni
109. Ennek a dokumentumnak nem az a szándéka, hogy a házasságra való
közvetlen előkészítésről beszéljen, a keresztény nevelésnek erről a
követelményéről, ami ezekben az időkben különösen ajánlatos és
amelyet az Egyház is fontosnak tart.[139]
Mindenesetre jusson eszünkbe, hogy a szülők küldetése gyermekük
nagykorúvá válásával, amely ráadásul az eltérő kultúrák és törvények
szerint más és más, nem ér véget. Különleges és nagy jelentőségű
mozzanat a fiatal emberek életében a hivatásbeli munka vagy a
felsőbb fokú tanulmányok megkezdése is, amikor – olykor göröngyös,
de talán áldásos átmeneti időszak után – más magatartási mintákkal
és helyzetekkel kerülnek érintkezésbe, amik a szó igazi és
tulajdonképpeni értelmében kihívást jelentenek számukra.
110. Ha a szülők továbbra is bizalmas beszélő viszonyban maradnak
gyermekükkel, ami által segítik felelősségérzete kialakulását, és
eközben tiszteletben tartják szükséges önállóságát, akkor
tanácsukkal és példájukkal mindig vonatkozási pont lesznek
gyermekeik számára, hogy további szocializálódási folyamatukban
érett, belsőleg és társadalmilag szilárd személyiséggé váljanak.
Főleg arra legyen gondjuk, hogy a gyermekek hívő kapcsolata az
Egyházzal és az egyházi tevékenységekkel ne szakadjon meg, sőt
erősebbé váljon; hogy jövendőbeli gondolkodásmódjukhoz és életükhöz
meg tudják találni a megfelelő egyházi tanítót, és képesek legyenek
arra, hogy keresztényként dolgozzanak kulturális és társadalmi téren
anélkül, hogy félnének hitük megvallásától és anélkül, hogy irányt
tévesztenének saját hivatásuk keresésében.
Az eljegyzés előtti időben, vagy amikor eldöntik, hogy követik
vágyaikat, ami családalapításhoz vezethet, nem szabad, hogy a szülők
szerepe arra szorítkozzék, hogy tilalmakat közölnek, vagy a jegyesre
döntést kényszerítenek, hanem segíteniük kell gyermekeiknek, hogy
biztosítsák a komoly, becsületes és sokat ígérő kapcsolat szükséges
feltételeit, és támogatniuk kell őket útjukon, amelyen tanúságot
tesznek a keresztény hűségről egy másnemű személyhez kötődő
kapcsolatban.
111. Őrizkedniük kell attól, hogy támogassák azt a közkeletű
vélekedést, ami szerint a lányokat mindenféleképpen az erényesség és
a szüzesség értékére kell tanítani, viszont a fiúktól nem kell ezt
megkívánni, mintha nekik mindent meg lehetne engedni.
A keresztény lelkiismeret, a leendő házasság és család számára és
mindenféle hivatás tekintetében érvényes Szent Pál filippieknek
szóló intése: „Arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz,
tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami
erényes és magasztos.” (Fil 4, 8).
VII.
GYAKORLATI IRÁNYVONALAK
112. Az erényekre való nevelés keretében tehát az a szülők feladata,
hogy igyekezzenek a gyermekeket szeretetben nevelni: az első
életadást, amely a gyermek fogantatásakor történik, természetszerűen
követnie kell a második életadásnak, amelyben a szülők segítik a
gyermek személyiségének kialakítását.
Ezért a következő bekezdésekben ajánlásokat kell megfogalmaznunk,
amelyek összefoglaló jelleggel újra foglalkoznak az eddig elmondott
feladatok konkrét megvalósításával.[140]
Ajánlások a
szülőknek és a nevelőknek
113. A szülőknek ajánljuk, hogy legyenek tudatában nevelői
szerepüknek, védjék és gyakorolják ezt az elsőrendű kötelességüket
és jogukat.[141] Ebből következik,
hogy minden nevelői tevékenység, így a szeretetben való nevelés is
olyan személyek által, akik nem tartoznak a családhoz, alárendelendő
a szülők szándékainak, és nem tevékenységük pótlásának, hanem
munkájuk támogatásának tekintendő, mert „a nemi nevelést, amely a
szülők elsődleges joga és kötelessége, mind otthon, mind az általuk
kiválasztott és ellenőrzött iskolában az ő gondos irányításuk alatt
kell végezni.”[142] A szülők
gyakran tudatában vannak ennek, az elszántság is megvan, de
túlzottan magukra vannak utalva, védtelenek, és telve vannak
bűntudattal. Nemcsak megértésre, hanem csoportok, egyesületek,
intézmények támogatására és segítségére van szükségük.
1. Ajánlások a
szülők számára
114. 1. Ajánljuk a szülőknek, hogy fogjanak össze más szülőkkel,
nemcsak azért, hogy gyermekük első számú nevelőinek szerepét,
elsősorban a szeretetben való nevelés területén[143] védjék, fönntartsák vagy tökéletesítsék,
hanem azért is, hogy a szexuális felvilágosítás káros formái ellen
eljárjanak, és biztosak legyenek abban, hogy gyermeküket keresztény
alapelvek szerint és személyes fejlődésével összhangban nevelik.
115. 2. Azoknak a szülőknek, akiket gyermekük szeretetben való
nevelésében mások támogatnak, ajánljuk, hogy pontosan tájékozódjanak
ennek a kiegészítő nevelésnek a tartalmáról és módjáról.[144] Senki sem kötelezheti a
gyermekeket vagy a fiatalokat arra, hogy ne szóljanak semmit a
családon kívül történő nevelés tartalmáról és módszeréről.
116. 3. Tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy a szülőknek nehéz,
és gyakran lehetetlen teljes mértékben részt venni minden olyan
kiegészítő tanításon, ami az otthonon kívül történik; de
hangoztatjuk ahhoz való jogukat, hogy folyamatosan értesüljenek a
program fölépítéséről és tartalmáról. Semmilyen esetben sem szabad
megvonni ahhoz való jogukat, hogy az összejöveteleken részt
vegyenek.[145]
117. 4. Ajánljuk a szülőknek, hogy kísérjék figyelemmel a szexuális
tájékoztatás minden formáját, amit gyermekeik otthonukon kívül
kapnak, tartsák őket távol tőlük, ha nem felelnek meg elveiknek.[146] De a szülőknek ez a döntése
nem szabad, hogy gyermekeiket bármiféle hátrányos helyzetbe hozza[147]. Másrészt viszont azok a
szülők, akik ilyen oktatásból kivonják gyermeküket, kötelesek
mindegyik gyermek vagy fiatal fejlődési állapotának megfelelő
felvilágosítást adni.
2. Ajánlások
minden nevelőnek
118. 1. Mivel minden gyermek saját nemiségét a keresztény
alapelvekkel egyezően kell hogy megélje és ennek következtében a
tisztaság erényét kell hogy gyakorolja, ezt a jogot egyetlen nevelő
– a szülő – sem csorbíthatja. (Vö. Mt 18, 4-7)[148]
119. 2. Ajánljuk, hogy a gyermek vagy a fiatal jogát a kellő
tájékoztatáshoz az erkölcsiség és a nemiség kérdéseire vonatkozólag
vegyék figyelembe; ezt a felvilágosítást szülei olyan módon adják
meg, ami segítségére van abban, hogy kívánja a tisztaságot és azt,
hogy tisztaságban neveljék.[149]
Ezt a jogot közelebbről a gyermek fejlődési foka szabja meg, arra
való képessége, hogy az erkölcsi igazságot és a nemi felvilágosítást
egységben lássa, és az, hogy vegyék tekintetbe gyermeki tisztaságát
és belső békéjét.
120. 3. Ajánlatos figyelembe venni a gyermeknek vagy a fiatalnak azt
a jogát, hogy távol tartsa magát a családon kívüli szexuálismereti
oktatás minden formájától.[150] Ha
így döntenek, sem tőlük, sem más családtagtól nem szabad ezt számon
kérni, és nem szabad ezért hátrányt szenvedniük.
Négy alapelv a
cselekvésre és a rájuk vonatkozó külön szabályok
121. Ezeknek az ajánlásoknak az alapján a szeretetben való nevelés
négy, cselekvésre vonatkozó alapelvben fogalmazható meg.
122. 1. Az emberi nemiség szent
titok, amit az Egyház hit- és erkölcstana szerint és az áteredő
bűn következményeinek figyelembevételével kell bemutatni.
Az Egyház tanításán alapuló elv, amelyet tisztelettel és keresztény
realizmussal kell átadni, át kell hogy hassa a szeretetben történő
nevelés minden pillanatát. Olyan korban, amikor az emberi nemiséget
megfosztották misztériumától, a szülőknek vigyázniuk kell arra, hogy
ők maguk, és azok, akik segítséget akarnak adni, a nemiségről ne úgy
beszéljenek, mint valami közönséges dologról. Különösen meg kell
őrizni a férfi és a nő különbözőségének a tiszteletét, ami magának
Istennek a szeretetét és teremtő erejét tükrözi.
123. Egyszersmind figyelembe kell venni a nemiséggel kapcsolatos
katolikus hittani és erkölcstani oktatásnál az áteredő bűn maradandó
következményeit, vagyis az emberi gyöngeséget és Isten kegyelmének
szükségességét, hogy ellenállhassunk a kísértéseknek, és
elkerülhessük a bűnt. Ebből a célból minden embernek szüksége van
tiszta, pontos és a lelki értékekkel összhangban levő lelkiismeret
kialakítására. A katolikus erkölcstan azonban mégsem korlátozódik
soha arra, hogy a bűn elkerülésére oktasson; számára a keresztény
erényekben való növekedés a fontos, és hogy kifejlődjön a saját
élethivatásban való odaadás képessége.
124. 2. A gyermekeknek és a
fiataloknak csak olyan felvilágosítást szabad adni, ami egyéni
fejlődésük mindenkori fokozatának megfelel.
Az alkalmas időpontnak erről az alapelvéről már volt szó, amikor a
gyermekek és fiatalok fejlődési fázisairól beszéltünk. A szülőknek
és mindazoknak, akik segítik őket, finom érzékük kell hogy legyen:
a) a fejlődés különböző szakaszainak felismeréséhez, mindenekelőtt
„az ártatlanság korához” és a serdülőkorhoz; b) annak a módnak a
megértéséhez, ahogyan egy-egy gyermek vagy fiatal az élet különböző
szakaszait érzékeli; c) az ezekkel a szakaszokkal kapcsolatos
mindenkori problémákhoz.
125. Ennek az alapelvnek a segítségével azt is meg lehet érteni,
milyen fontos a helyes időpont éppen a sajátos problémákkal
kapcsolatban.
a) A fiatalság késői éveiben meg kell ismertetni a serdülőket a
termékenység jeleivel és a természetes fogamzásszabályozással, de
csakis összefüggésben a szeretetre való neveléssel, a házastársi
hűséggel, az élet továbbadásának isteni tervével és az emberi élet
tiszteletével.
b) Az ifjúkor előtt nem beszélünk a homoszexualitásról, kivéve, ha
különleges helyzetben sajátos, súlyos probléma adódik.[151] Ezt a témát kifejteni csak a
tisztaság, az üdvösség és az „emberi nemiségnek a családi élettel
való kapcsolatáról szóló igazság fogalmainak keretében szabad (...)
úgy, ahogy az Egyház tanítja.”[152]
c) A szexuális perverziókat, mivel viszonylag ritkák, nem kell
tárgyalni, kivéve ha a szülőknek a valóságban jelentkező
problémákkal kapcsolatban egyéni tanácsokat kell adniuk.
126. 3. Bármilyen korú gyermekeket
és fiatalokat, sem egyénileg, sem csoportosan, semmilyen esetben,
semmiféle erotikus hatás nem érhet.
A tartózkodásnak ez az alapelve kell hogy védje a keresztény
tisztaság erényét. Ezért amikor a szeretetben való nevelés keretében
szexuális információk átadása történik, az oktatásnak mindig
„pozitívnak és okosnak”[153],
világosnak és tapintatosnak[154]
kell lennie. A Katolikus Egyház által alkalmazott négy előbbi
fogalom kizárja a nemi nevelésben elfogadhatatlan tanítások minden
formáját.[155]
Ezenkívül a szülés grafikus és realisztikus ábrázolásait, például
egy filmen, még ha nem is erotikusak, a fiatal férfiaknak és
lányoknak fokozatosan kell bemutatni, nehogy félelem vagy elutasítás
érzése fogja el őket a szaporodással kapcsolatban.
127. 4. Senkit sem szabad soha
felszólítani, még kevésbé kötelezni olyan viselkedésre, ami
objektíven vét az illem ellen, illetve sértheti szubjektív
érzékenységét vagy a „magánszférával” kapcsolatos érzéseit.
Az az alapelv, hogy legyünk a gyermekre tekintettel, kizárja a
gyerekek vagy fiatalok bármibe való bekapcsolásának minden
alkalmatlan formáját. Többek közt a rossz szexuális felvilágosítás
következő módszerei számítandók ide: a) minden „dramatizált”
megjelenítés, tehát mozdulatok vagy szerepek bemutatása, amelyek a
genitális vagy erotikus terület tartalmait jelenítik meg; b)
ilyesfajta képek, táblák, modellek stb. készítése; c) a felszólítás
arra, hogy a szexualitás kérdéseiről személyes információkat adjanak[156] vagy családi ügyeket
feltárjanak; d) szóbeli vagy írásos vizsga a genitális vagy erotikus
terület kérdéseiről.
Az egyes
módszerek
128. Ezek az alapelvek és szabályok útmutatásul szolgálhatnak a
szülőknek és mindazoknak, akik segítségükre vannak, mikor
alkalmazzák azokat a módszereket, amiket tapasztalt szülők és
szakértők megfelelőnek tartanak. Most rátérünk arra, hogy ezeket az
ajánlott módszereket bemutassuk, ezenkívül utalunk a kerülendő
módszerekre és azokra az elvekre, amelyeket felhasználunk, vagy
amelyek indítást adnak számukra.
a) Ajánlott
módszerek
129. A természetes és legelső módszer, amit egyébként ebben a
vezérfonalban már ajánlottunk is, a szülők és gyermekek közvetlen
beszélgetése, azaz az egyedi nevelés a család körében. Semmivel sem
helyettesíthető a szülők olyan bizalmas és nyílt párbeszéde
gyermekeikkel, ami nemcsak fejlődési állapotukat, hanem a fiatal
személyiségét mint önálló személyt veszi figyelembe. Ha a szülők
mégis mástól kérnek segítséget, akkor vannak különböző hasznos
módszerek, amelyeket ajánlani lehet azoknak a tapasztalatoknak az
alapján, amiket a szülők szereztek, és amelyek azért is fontosak,
mert a keresztény gondolkodással összhangban vannak.
130. 1. Mindkét szülő vagy az egyikük megteheti, hogy találkozik
másokkal, akik a szeretetben való nevelésre fölkészültek, hogy
tapasztalataikat és illetékességüket a maguk javára kamatoztassák.
Ezek az emberek megmagyarázhatják és rendelkezésükre bocsáthatják az
egyházi tekintélyek által jóváhagyott könyveket és más
segédeszközöket.
131. 2. Azok a szülők, akik nincsenek mindig fölkészülve arra, hogy
a szeretetre való nevelést illető kérdésekkel foglalkozzanak,
gyermekeikkel együtt részt vehetnek összejöveteleken, amelyeket
tapasztalt és bizalmat érdemlő személyek, orvosok, papok, nevelők
stb. vezetnek. A megnyilatkozások őszinteségének növelése érdekében
úgy tűnik, néhány esetben tanácsos ilyen gyűléseket vagy csak
fiúknak vagy csak lányoknak rendezni.
132. 3. Bizonyos esetekben a szülők a szeretetre való nevelést
részben átadhatják más személynek, aki bizalmukat bírja, ha olyan
kérdések kerülnek elő, amelyek különleges illetékességet vagy egyes
esetekben lelkipásztori segítséget kívánnak.
133. 4. Az erkölcstani kérdésekről szóló katekézist végezhetik más
megbízható személyek, akik szakemberei a serdülő- és a fiatalkor
szexuáletikájának. Azok a szülők foglalkozzanak erkölcsi témájú
katekézissel, akik gyermekeiket a családon kívül nevelik, és erre
építik nevelői munkájukat; mert a családon kívüli nevelés nem
tartalmazhatja a legintimebb biológiai és érzelmi szempontokat, ezek
a családon belüli egyedi nevelés tárgyai.[157]
134. 5. A szülők vallásos nevelése, különösen a felnőttek szilárd
katekétikai fölkészítése a szeretet igazságával kapcsolatban, alapja
annak az érett hitnek, ami azután vezérli őket gyermekeik
nevelésében.[158] Ez a
felnőttkatekézis lehetővé teszi nemcsak a házastársi élet- és
szeretetkapcsolat elmélyítő megértését, hanem a saját gyermekükkel
való jobb kommunikációt is. Ezenkívül a szülők a maguk számára is
sokat kapnak, amikor kötelességüket teljesítve gyermekeiket a
szeretetre nevelik, mert fel fogják fedezni, hogy ezáltal a
szeretetszolgálat által „élő marad annak az ajándéknak a tudata,
amelyben a gyermek léte részesíti őket”.[159]
Hogy a szülők képessé váljanak nevelői munkájuk végzésére,
szakértőkkel együttműködve továbbképző tanfolyamokat lehet nekik
ajánlani.
b) Kerülendő
módszerek és ideológiák
135. Manapság védekezniük kell a szülőknek az olyan a törekvések
ellen, amelyek gyermekeiket különböző módszerek segítségével
erkölcstelenségre akarják nevelni. Ilyen módszereket azok a
csoportok támogatnak, amelyek álláspontja és érdeke ellentétes a
keresztény morállal.[160] Nem lehet
az összes elfogadhatatlan módszerre rámutatni; ezért csak néhányat
akarunk bemutatni a legelterjedtebb fajták közül, amelyek a szülők
jogait és gyermekeik erkölcsi életét fenyegetik.
136. Első helyen kell elutasítaniuk a szülőknek a szekularizált és
születésellenes szexuális felvilágosítást, ami Istent az élet
peremére szorítja, és a gyermek születését veszélynek tekinti; ezt
nagy szervezetek és nemzetközi egyesületek terjesztik, amelyek a
magzatelhajtást, a sterilizálást és a fogamzásgátlást támogatják.
Ezek a szervezetek az emberi nemiség lényegével szemben hamis
életstílust akarnak elfogadtatni. Az ilyen egyesületek nemzeti vagy
térségi szervezetekben dolgoznak, és megkísérelnek a gyermekekben és
a fiatalokban félelmet kelteni a „fenyegető túlnépesedéstől”, hogy
így terjesszék a fogamzásellenes gondolkozásmódot, azaz az
„anti-life beállítottságot”; hamis gondolatokat terjesztenek a
„nemzésközpontú egészségről” és a „szexuális és nemzésközpontú”
jogról.[161] Ezenkívül a
születésellenes szervezetek támogatják azokat a klinikákat, amelyek
lehetővé teszik a fiataloknak a magzatelhajtást és a
fogamzásgátlást, és ez kedvez a fiatalok körében a promiszkuitásnak,
aminek következtében nő a terhességeik száma. „Hogyan lehet a
kétezredik évre tekintve megfeledkezni a fiatalokról? Mit javasolnak
ezek az egyesületek nekik? A »dolgok» társadalmát, nem
»személyekét«. Jogot arra, hogy fiatalkoruk legeslegelejétől mindent
korlátlanul megtegyenek, a lehető legnagyobb »biztosítással«. Az
önzetlenség, az ösztönökön való uralom, a felelősség iránti érzék
adománya
olyan elképzelések, amelyeket más korhoz tartozónak tekintenek.”[162]
137. A katolikus erkölcs és az emberi élet iránti tisztelet
segítségével már a fiatalkor kezdete előtt fokozatosan meg lehet
világítani a sebészeti vagy kémiai módszerrel végzett magzatelhajtás
erkölcstelen jellegét.[163]
Ami a nemzésre és fogamzásra képtelenné tételt és a fogamzásgátlást
illeti, ezekkel a témákkal nem szabad a fiatalkor előtt foglalkozni,
és később is csak a Katolikus Egyház tanításával egyezően.[164] Ennek során nyomatékosan kell
beszélni a természetes születésszabályozás erkölcsi, lelki és
egészségügyi tartalmáról. Mindenekelőtt rá kell mutatni a
természetes és a mesterséges módszerek lényegi és nagyon jelentős
különbözőségére, valamint Isten tervére, a házasságra, „a házasfelek
feltétlen kölcsönös egymásnak való önátadására.”[165]
138. Néhány társadalomban szövetségekbe tömörülve működnek a
hivatásos szexuális nevelők, tanácsadók és gyógyászok. Mivel
munkájuk alapjai káros és tudományosan értéktelen elméletek, amelyek
elzárkóznak az igazi antropológia elől, és félreismerik a tisztaság
jelentőségét, a szülőknek a legnagyobb körültekintéssel kell
bizonyosságot szerezniük ezeknek a szövetségeknek a milyenségéről,
bármiféle hivatalos elismerésben is részesültek; mégpedig főleg
akkor, ha álláspontjuk nem egyeztethető össze az Egyház tanításával,
ami nemcsak tevékenységükből, hanem kiadványaikból is kiderül,
amiket különböző országokban terjesztenek.
139. Másik fajtája a visszaélésnek, amikor a nemi nevelést a
gyermekek rajzokkal illusztrált oktatásával akarják végezni a nemi
élet összes intim részletéről. Ez manapság gyakran azzal a
szándékkal történik, hogy „kockázatmentes nemi kapcsolatra való
nevelést” adjanak, mindenekelőtt az AIDS terjedésére való
tekintettel. Ebben az összefüggésben a szülőknek el kell utasítaniuk
az ún. „safe sex” vagy a „safer sex” melletti veszélyes érvelést,
ami azon a téves vélekedésen alapul, hogy az óvszer a megfelelő
védekezés az AIDS ellen. A szülők maradjanak meg a házasságon kívüli
önmegtartóztatás és a házasságon belüli hűség mellett – ez az
egyetlen és biztos nevelés a fertőzés elkerülésére.
140. Egy további nagyon elterjedt kezdeményezést, ami azonban nagyon
sok kárt okozhat, az „értékek tisztázásának” neveznek. A fiatalokat
arra bátorítják, hogy erkölcsi kérdésekről a legnagyobb önállósággal
gondolkozzanak, tisztázzák azokat a maguk számára, és döntsenek,
miközben sem az általános erkölcsi normák objektív igazságát nem
ismerik, sem a sajátos, az Egyház tanítóhivatala által
helybenhagyott keresztény erkölcsi előírások szerinti lelkiismeret
kialakítását nem veszik figyelembe.[166]
A fiatalokban azt a téves véleményt alakítják ki, hogy egy erkölcsi
kódex olyasmi, amit maguk alkotnak meg, mintha az ember volna az
erkölcs forrása és mértéke.
Az értékek tisztázásának módszere a fiatalok fejlődésének
bizonytalan szakaszában akadályozza valódi szabadságukat és
önállóságukat.[167] Gyakorlatilag
nemcsak a többség véleményét állítják be helyesnek, hanem erkölcsi
szempontból nagyon összetett helyzetekkel szembesítik őket, amik
nagyon távol vannak azoktól az erkölcsi döntésektől, amelyeket
mindennap hozniuk kell, és amelyekben a jó és a rossz könnyen
fölismerhető. Ez az elfogadhatatlan módszer nagyon közel van az
erkölcsi relativizmushoz, és az erkölcsi normák iránti
közömbösséghez és engedékenységhez vezet.
141. A szülőknek azokra a törekvésekre is figyelniük kell, amelyek
szexuálismereti témákat juttatnak más anyagok egyébként értelemszerű
feldolgozásába (pl.: egészség és higiénia, személyiségfejlődés,
családi élet, gyermekek számára megfelelő olvasmányok, társadalmi és
kulturális tanulmányok stb.). Ilyen esetekben nehéz a szexuális
tanítás tartalmát ellenőrizni. Ezt a bekapcsoló módszert főleg a
születésszabályozásra irányuló szexuális felvilágosítás szószólói
alkalmazzák, vagy azok az országok, ahol a kormány nem veszi
figyelembe a szülők erre vonatkozó jogait. De a katekézis sem jár el
helyesen, ha a vallás és az erkölcs elválaszthatatlan egységére
hivatkozva bevonja a vallásoktatásba azokat az információkat a nemi,
biológiai és érzelmi életről, amelyeket okos döntésük alapján a
szülőknek kellene otthon adniuk.[168]
142. Végül mutassunk rá általános tájékoztatásul arra, hogy
mindezeket a nemi nevelési módszereket a szülőknek az Egyház
alapelvei és erkölcsi normái szerint kell megítélniük, amelyek az
emberi értékeket képviselik a mindennapi életben.[169] Azokat a negatív hatásokat is fontolóra
kell venni, amelyeket néhány módszer a gyermekek és fiatalok
személyiségére gyakorolhat.
Az
inkulturáció és a szeretetben való nevelés
143. A szeretetre való nevelés akkor valódi, ha figyelembe veszi azt
a kulturális környezetet, amelyben a szülők és a gyermekek élnek. Az
inkulturáció, mint összeköttetés a hitvallás és a tényleges élet
között abban áll, hogy a hitet és a kultúrát összehangoljuk, s ebben
Krisztusnak és az Evangéliumnak elsőbbséget tulajdonítunk. „Mivel a
keresztény hit minden természetes és kulturális rendet fölülmúl,
azért egyrészt minden kultúrával összeegyeztethető azokban a
dolgokban, amelyek a valódi értelemnek és jóakaratnak megfelelnek,
másrészt a keresztény hit olyan valóság, amely a kultúrát jelentősen
föllendíti. A hit és a kultúra kapcsolatainak összességét
megvilágító alapelv: a kegyelem tiszteli a természetet, erősíti és
fölemeli, és begyógyítja bűn okozta sebeit. A kegyelem
tulajdonképpeni rendeltetése az, hogy valamit az isteni életbe
emeljen, de ez nem lehetséges anélkül, hogy a természetet meg ne
gyógyítsa, továbbá anélkül, hogy a természetfölötti rendbe való
emelés a természetet sajátos útján a fejlődés teljességére ne
vezetné.”[170] Ezért egyáltalán nem
igazolható, hogy a gyermekek az uralkodó világi kultúra nevében
korai és a részletekre kiterjedő szexuális nevelést kapjanak.
Másrészt a szülőknek arra kell nevelniük a gyermekeket, hogy ennek a
kultúrának erőit megértsék és megküzdjenek velük, hogy mindig
követni tudják Krisztus útját.
144. A hagyományos kultúrákban nem kell elfogadniuk a szülőknek a
keresztény morállal ellentétes szokásokat, pl. a serdülőkorral
kapcsolatos rítusok keretében, amelyek olykor a fiatalok bevezetését
jelentik a szexuális élet egyes részleteibe vagy olyan
cselekvéseket, amelyek a személyiség sérthetetlensége és méltósága
ellen irányulnak, mint pl. a fiatal lányok nemi szerveinek az
operálása. Következésképpen az Egyház feladata, hogy megítélje, egy
helyi szokás összeegyeztethető-e a keresztény morállal. Az
erkölcsösség és tartózkodás hagyományait a nemiséggel kapcsolatban,
melyek néhány társadalom jellemzői, mindenütt tiszteletben kell
tartani. Ugyanakkor meg kell hogy maradjon a fiatalok joga a
megfelelő felvilágosításra. Azonkívül tisztelni kell a családok
különleges szerepét az ilyen kultúrákban,[171] és nem szabad a nemi nevelés valamilyen
nyugati modelljét rájuk kényszeríteni.
Támogatás a szülőknek
145. Különböző lehetőségek vannak arra nézve, hogy a szülők
segítséget és támogatást kapjanak gyermekeik szeretetben való
neveléséhez, amely számukra alapvető jog és kötelesség. De a szülők
támogatása sohasem jelenti azt, hogy nevelői jogukat-kötelességüket
megvonjuk tőlük, mert ez „eredeti és elsődleges”, „pótolhatatlan és
elidegeníthetetlen”[172]. Ezért az
a szerep, amit mások a szülők megsegítésében játszhatnak, (a)
szubszidiáris, mert a családi közösség nevelő szerepe mindig
előbbrevaló, és (b) alárendelt, azaz a szülők figyelmes vezetésének
és ellenőrzésének van alárendelve. Mindenkinek figyelembe kell
vennie a helyes rangsort, amikor együttműködnek a közös munkában a
szülők és azok, akik feladatukban támogathatják őket. Magától
értetődik, hogy a mások által adott támogatás lényegében a szülőkre
és nem a gyermekekre vonatkozik.
146. Azok, akik hivatva vannak arra, hogy a szülőknek gyermekeik
szeretetben való nevelésénél segítsenek, beállítottságuknál és
fölkészültségüknél fogva képeseknek kell lenniük arra, hogy ezt a
Katolikus Egyház teljes hiteles erkölcstanával összhangban tegyék.
Ezenkívül érett személyiségeknek kell lenniük, erkölcsileg jó
hírűeknek, akik akár házasok, akár nem, akár világiak, akár
szerzetesek vagy papok, hűségesnek kell lenniük ahhoz az állapothoz,
amit keresztény életük során választottak. Felkészültségüknek nem
szabad csak az erkölcsi és nemi felvilágosításra vonatkoznia, hanem
ismerniük kell a szülők és a család jogait és szerepét, ugyancsak a
gyermekek és fiatalok szükségleteit és problémáit.[173] így a jelen útmutatás alapelvei és tartalma
alapján „ugyanaz a szellem kell hogy vezesse őket, mint a szülőket”[174]; ha azonban a szülők úgy
gondolják, megfelelő módon tudják a szeretetben való nevelést
megvalósítani, nem kötelesek segítségüket igénybe venni.
Értékes
források a szeretetben való nevelés számára
147. A Családok Pápai Tanácsa tisztában van azzal, hogy nagy az
igény azokra a felhasználható művekre, amelyeket a jelen
vezérfonalban kifejtett alapelvekkel összhangban kifejezetten szülők
számára írtak. Azoknak a szülőknek, akik úgy érzik, képesek rá, és
meg vannak győződve ezeknek az alapelveknek a helyességéről, közre
kell működniük ilyen művek elkészítésében. Így saját
tapasztalataikat és bölcsességüket továbbadhatják mások számára,
hogy segítsenek nekik gyermekeik tisztaságra való nevelésében. A
szülők megkapják azoknak az egyházi tekintélyeknek a támogatását és
védelmét, akiknek az a feladata, hogy megfelelő műveket adjanak
közre, azokat a tanításokat pedig távolítsák el vagy helyesbítsék,
amelyek nem egyeztethetők össze az ebben az Útmutatóban bemutatott
alapelvekkel a tanítás tartalma, a közlés ideje vagy a nevelés
tartalma, módszere miatt.[175] Ezek
az alapelvek érvényesek minden modern kommunikációs eszközre is. A
Pápai Tanács nagyon bízik a Püspöki Konferenciák munkájában, hogy a
szülőket
érzékennyé teszik ezekre a kérdésekre és támogatják őket, a szülők
pedig tudni fogják, hogy ahol szükséges, hogyan védjék meg nevelési
ügyekben a család és a szülők jogait az állami programokkal szemben.
Szolidaritás a
szülőkkel
148. Gyermekeikért végzett szeretetszolgálatuk közben a szülők
építhessenek az Egyház más tagjainak a támogatására és
együttműködésére. A szülők jogait el kell ismerni, védeni és
fenntartani, nemcsak azért, hogy a gyermekek és a fiatalok nevelése
biztonságban történjék, hanem azért is, hogy érvényesüljön a helyes
rangsor a közös munkában való együttműködésnél a szülők és azok
közt, akik feladatukban segíthetnek nekik. Ugyanígy kell hogy
támogassák és bátorítsák a szülőket gyermekeik neveléséért való
fáradozásukban a papok és a szerzetesek a plébániákon és az
apostolkodás más területein. A szülőknek viszont meg kell
gondolniuk, hogy a család nem az egyetlen és kizárólagos nevelői
közösség, ezért legyen nagyon baráti és eleven kapcsolatuk más
személyekkel, akik segíthetnek nekik, anélkül persze, hogy saját
elidegeníthetetlen jogaikról megfeledkeznének.
Remény és
bizalom
149. A keresztény tisztaságot érő számos kihívással szemben a
keresztény szülőknek ajándékozott természeti és kegyelmi adományok
jelentik azt a legbiztosabb alapot, amin az Egyház fiait és leányait
neveli. A családban való nevelés nagyrészt közvetett, a szívre és a
gyöngédségre épül, amely a szülők jelenléte és példája által
történik, ha szeretetük tiszta és nagyvonalú. Ha a szülőket nevelési
feladatukban bizalom kíséri, akkor elég bátorságuk lesz arra, hogy
korunk kihívásain és problémáin a szeretet erejével
fölülkerekedjenek.
150. Ezért a Családok Pápai Tanácsa inti a szülőket, akik tudják:
Isten adományai segítik őket, hogy gyermekeik bölcs és tudatos
nevelésére vonatkozó jogaikat bizalommal vegyék tudomásul. Kéri,
hogy ennél a megtisztelő feladatnál a Szentlélekhez, az irgalmas
Vigasztalóhoz, minden jó adományozójához imádkozva vessék bizalmukat
állandóan Istenbe.
Kéri, hogy könyörögjenek a Szeplőtelen Szűz, a Szép Szeretet Anyja
és a hűséges tisztaság Példaképe közbenjárásáért és védelméért.
Hívják segítségül Szent Józsefet, az Ő igaz és tiszta Jegyesét, és
kövessék példáját hűségben és a szív tisztaságában.[176] Tudjanak mindig arra a szeretetre építeni,
amit gyermekeiknek ajándékoznak, „ami minden félelmet elűz”, mert
„mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel”
(1Kor 13, 7). Ez a szeretet az örökkévalóságra irányul, és rá is
kell irányulnia, arra a boldogságra, amit a mi Urunk Jézus Krisztus
ígért mindazoknak, akik követik: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők
meglátják Istent” (Mt 5, 8).
Vatikánváros, 1995. december 8.
ALFONSO LOPEZ TRUJILLO bíboros
a Családok Pápai Tanácsának
elnöke
+ Monsignore Elio Screggia
titkár
Jegyzetek:
[1] Vö. II. János Pál, Familiaris
consortio c. apostoli írásában, 1981. nov. 22., AAS 74 (1982), 105.
l. Nr. 21.
[2] Uo., Nr. 33.
[3] A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr.
2337.
[4] Vö. II. Vatikáni Zsinat, Lumen
gentium dogmatikai konstitúció, Nr. 11; 4 Vö. Apostolicam
actuositatem határozat a laikus apostolságról, Nr. 11.
[5] A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr.
1632; lásd II. Vatikáni Zsinat, Lelkipásztori konstitúció az
Egyházról a mai világban Gaudium et spes, Nr. 11.
[6] II. János Pál, Levél a családokhoz
Gratissimam sane, 1994. febr. 2.: AAS 86 (1994), 917. old., Nr. 20.
[7] Uo., Nr. l6.
[8] Római Kelemen, A Korintusiakhoz írt
levél, 61, 1–2; vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 1900.
[9] Familiaris consortio, Nr. 11.
[10] Vö. II. János Pál, Mulieris
dignitatem c. apostoli levele, 1988. aug. 15.: AAS 80 (1988), 1667.
és 1693. old. Nr. 7. és 18.
[11] II. János Pál, Christifideles
laici c. zsinat utáni apostoli levele, 1988. dec. 30.: AAS 81
(1989), 456. o., Nr. 34.
[12] Gaudium et spes, Nr. 22.
[13] Levél a családokhoz, Gratissimam
sane, Nr. 34.
[14] Uo.
[15] A Katolikus Művelődésügy
Kongregációja, Irányelvek az emberi szeretetre való neveléshez,
1983. november 1., Nr. 4.
[16] II. János Pál, Általános
kihallgatás, 1980. január 16. „L’Osservatore Romano”, 1980. január
17. 1. old.
[17] Irányelvek az emberi szeretetre
való neveléshez, Nr. 6.
[18] Levél a családokhoz Gratissimam
sane, Nr. 13.
[19] II. János Pál, Evangelium vitae
körlevél 1995. március 25., Nr. 92.
[20] II. János Pál, Általános
kihallgatás, 1980. január 10. „L’Osservatore Romano”, 1980. január
10., 1. old.
[21] A Katolikus Egyház Katekizmusa,
Nr. 2349.
[22] Familiaris Consortio, Nr. 11.
[23] Irányelvek az emberi szeretetre
való neveléshez, Nr. 5.
[24] Familiaris consortio, Nr. 11.
[25] A Katolikus Egyház Katekizmusa,
Nr. 2360.
[26] Familiaris consortio, Nr. 14.
[27] A Katolikus Egyház Katekizmusa,
Nr. 2337.
[28] Uo., Nr. 2339.
[29] Vö. II. János Pál: Beszéd a
Sacro Cuore Katolikus Egyetem és a II. János Pál Intézet által
szervezett „Felelős szülői magatartás” c. szeminárium résztvevőihez
1983. szeptember 17-én; Insegnamenti, VI, 2, 564. lap.
[30] A Katolikus Egyház Katekizmusa,
Nr. 2349.
[31] Vö. alább, Nr. 55.
[32] Vö. VI. Pál, Humanae vitae c.
enciklikáját, 1968. júl. 25.: AAS 60 (1968), 485–486, Nr. 8–9.
[33] Ha ezt nem tesszük, csalunk,
amint Avilai Szent János mondja: egyesek annyira elvakultak, hogy
„azt hiszik, engedniük kell szívük ösztönzésének, amikor az
valamilyen tettre indítja őket, akkor is, ha az Isten parancsaival
ellentétes (…); azt állítják, úgy szeretik Istent, hogy akkor sem
vesztik el szeretetét, ha parancsait megszegik. Elfelejtik, hogy
Isten Fia személyesen ennek ellentétét prédikálta: Aki ismeri
parancsaimat, és megtartja őket, az szeret engem (Jn 14, 21): aki
szeret engem, az megtartja tanításomat (Jn 14, 23). És: aki nem
szeret, nem tartja meg tanításomat. Így teljes világossággal
megmondja nekünk, hogy aki nem engedelmeskedik szavainak, nem
barátja, és nem is szereti Őt. Amint Szent Ágoston mondja: „Senki
sem szeretheti a királyt, aki utálja parancsait.” (Audi filia, cap.
50)
[34] II. János Pál, Általános
kihallgatás, 1984. nov. 14.: Insegnamenti, VII, 2, 1208. old.
[35] Vö. Evangelium vitae, Nr. 97.
[36] Vö. Familiaris consortio, Nr.
36–37.
[37] II. Vatikáni Zsinat, Gravissimum
educationis, Nyilatkozat a keresztény nevelésről, Nr. 3.
[38] Vö. Gratissimam sane, Levél a
családokhoz, Nr. 16.
[39] Uo., Nr. 16.
[40] Uo., Nr. 13.
[41] Vö. Familiaris consortio, Nr.
66.
[42] Uo.
[43] Uo.
[44] Lumen gentium, Nr. 11.
[45] Lásd: II. János Pál, beszéde a
C.E.I. XVI. közgyűlésén, 1979. május 15.: „L’Osservatore Romano”,
1979. május 17. 2. old.
[46] Lumen gentium, Nr. 11.
[47] Humanae vitae, Nr. 8.
[48] Gratissimam sane, Levél a
családokhoz, Nr. 7.
[49] Gaudium et spes, Nr. 24.
[50] Gratissimam sane, Levél a
családokhoz, Nr. 8.
[51] Vö. Humanae et vitae, Nr. 9.
[52] Gratissimam sane, Levél a
családokhoz, Nr. 8.
[53] Rituale Romanum, Ordo celebrandi
matrimonium, Nr. 60.
[54] Familiaris consortio, Nr. 20.
ebben idézve Mt 19, 6.
[55] Gratissimam sane, Levél a
családokhoz, Nr. 12; vö. Humanae vitae, Nr. 12; A Katolikus Egyház
Katekizmusa, Nr. 2366.
[56] Vö. Tertullianus: Ad uxorem, II,
VIII, 6–8: CCL 1, 393–394; vö. Familiaris consortio, Nr. 13.
[57] Familiaris consortio, Nr. 16.
[58] II. János Pál: beszéd a „Család
az élet szolgálatában” – találkozó résztvevőihez, amelyet a C.E.I.
Püspöki Bizottsága szervezett, 1990. ápr. 28. Insegnamenti, XIII, 2,
8. 1055–56.
[59] Familiaris consortio, Nr. 37.
[60] II. Vatikáni Zsinat, Perfectae
caritatis, Dekrétum a szerzetesi élet korszerű megújításáról, Nr.
24.
[61] II. Vatikáni Zsinat, Optatam
totius, Dekrétum a papok képzéséről, Nr. 2.
[62] II. Vatikáni Zsinat,
Presbyterorum ordinis, Dekrétum a papok szolgálatáról és életéről,
Nr. 11.
[63] Vö. Familiaris consortio, Nr.
16.
[64] Gratissimam sane, Levél a
családokhoz, Nr. 16.
[65] Familiaris consortio, Nr. 38.
[66] Familiaris consortio, Nr. 36.
[67] Vö. Gravissimum educationis, Nr.
3.
[68] A Családi Jogok Chartája,
előterjesztette a Szentszék 1983. október 22-én, 5. cikkely.
[69] Familiaris consortio, Nr. 37.,
lásd A Családi Jogok Chartája, 5. cikkely.
[70] Familiaris consortio, Nr. 37.
[71] További nehéz és sokrétű
probléma, amellyel ez a dokumentum nem foglalkozhat kellő mértékben,
az AIDS terjesztése droghasználat vagy nemi érintkezés által. A
helyi egyházak számos, az érintetteket segítő és megelőző
tevékenységgel szállnak be ebbe a küzdelembe.
Különösen az AIDS elleni védekezésre való tekintettel ki kell emelni
egy szabályozott és a családra irányuló szexualitás értékét, és
helyreigazításra szorul a problémának az a megítélése, amit az ún.
„safer sex”-re és az óvszerek (profilaktikus) használatára építő
felvilágosító kampányok terjesztenek. Ez a kezdeményezés, ami már
önmagában is ellentétes az erkölccsel, ráadásul megtévesztő, és
végső soron a promiszkuitás, a biztonság tekintetében téves
feltételekre építő szabad kapcsolatok elterjedéséhez vezet. Objektív
és szigorúan tudományos vizsgálatok kimutatták az ilyen eszközök
nagy százalékban megbízhatatlan voltát.
[72] Familiaris consortio, Nr. 37.
[73] Vö. Gaudium et spes, Nr. 52.
[74] Vö. Familiaris consortio, Nr.
39. és 51–54.
[75] II. János Pál, Centesimus annus,
enciklika, 1991. máj. 1.; AAS 83 (1991), 855. l., Nr. 49.
[76] Vö. Familiaris consortio, Nr.
18. 63–64.
[77] Vö. Familiaris consortio, Nr.
17.
[78] Vö. Aquinói Szent Tamás, Summa
theologiae, I–II, q. 106, a. 1.
[79] Uo., II–II, q. 153, a. 3.
[80] Irányelvek az emberi szeretetre
való neveléshez, Nr. 35.
[81] Vö. Familiaris consortio, Nr.
76; ugyancsak Tájékoztatás az emberi szeretetben való neveléshez,
Nr. 68; vö. A Társadalmi Tájékoztatási Eszközök Pápai Tanácsa,
Pornográfia és erőszak a tájékoztatási eszközökben: Egy pasztorális
felelet,1989. máj. 8.: „L’Osservatore Romano”, Supplem. A. 1989.
máj. 17., Nr. 7.
[82] II. János Pál, Beszéde A
Családok Pápai Tanácsa és A Társadalmi Tájékoztatási Eszközök Pápai
Tanácsa által „A családok jogai és a társadalmi tájékoztatási
eszközök” témájáról rendezett találkozó résztvevőihez, 1993. jún.
4.: „L’Osservatore Romano”, l993. jún. 5., 5. old.
[83] II. János Pál, Üzenet A
Társadalmi Tájékoztatási Eszközök 15. Világnapjához, 1981. máj. 10.:
Messaggi del Papa, Libreria Editrice Vaticana, 73. old.
[84] Uo., 73. o.
[85] Familiaris consortio, Nr. 76.
[86] Vö. Mulieris dignitatem, Nr.
18–19.
[87] Vö. Familiaris consortio, Nr.
25.
[88] Familiaris consortio, Nr. 37.,
vö. Nr. 47–48-cal is.
[89] Gratissimam sane, Levél a
családokhoz, Nr. 16.
[90] II. János Pál, Szentbeszéd az
USA Washington DC-beli Kapitóliumnál tartott istentiszteleten 1979.
okt. 7-én; „L’Osservatore Romano”, 8./9., 1979. okt., melléklet,
LXXVII. old.
[91] Vö. Familiaris consortio, Nr.
59–61.; Hittani Kongregáció, Nyilatkozat a szexuáletika néhány
kérdéséhez, Persona Humana, 1975. dec. 21.; „L’Osservatore Romano”,
1976. jan. 16., 1. old., Nr. 12.
[92] Familiaris consortio, Nr. 59.
[93] Vö. Familiaris consortio, Nr.
60.
[94] Irányelvek az emberi szeretetre
való neveléshez, Nr. 48.
[95] Vö. Családjogi charta, 3c.
cikkely
[96] Irányelvek az emberi szeretetre
való neveléshez, Nr. 69.
[97] Familiaris consortio, Nr. 37.
[98] Vö. Familiaris consortio, Nr.
37.
[99] Vö. Irányelvek az emberi
szeretetre való neveléshez, Nr. 58.
[100] Vö. Familiaris consortio, Nr.
16.
[101] Vö. Aranyszájú Szt. János,
Homíliák Mátéhoz.
[102] Persona humana, Nr. 12.
[103] Vö. uo., Nr. 9.
[104] Gaudium et spes, Nr. 24.
[105] Aranyszájú Szent János,
Homiliae in Matthaeum, 7,7: PG 57, 80–81.
[106] Familiaris consortio, Nr. 37.
[107] II. János Pál Catechesi
tradendae c. apostoli levele 1979. október 16-án; AAS 71. (1979),
1309. old., Nr. 38.
[108] Néhány kultúrában szilárdan
meggyökerezett az ilyen pozitív beállítottság, és a serdülőkort az
„átmenet rítusaival” vagy a felnőtté avatás szertartásaival
ünneplik. A katolikusok az Egyház figyelmes vezetésével átvehetik
azt, ami az ilyen szokásokban jó és igaz, ha megtisztítják
mindattól, ami bennük nem megfelelő vagy erkölcstelen.
[109] Vö. Mulieris dignitatem, Nr.
17. és a köv. oldalakon.
[110] Familiaris consortio, Nr. 28;
vö. még Gaudium et spes, Nr. 50.
[111] Gaudium et spes, Nr. 49.
[112] Vö. A Katolikus Egyház
Katekizmusa, Nr. 2052.
[113] Gaudium et spes, Nr. 16.
[114] A Katolikus Egyház
Katekizmusa, Nr. 1777.
[115] Uo., Nr. 1778.
[116] Vö. Avilai Teréz Költeményei,
5–9; Keresztes Szt. János Költeményei, 10.
[117] Vö. Irányelvek az emberi
szeretetre való nevelésről, Nr. 90.
[118] Familiaris consortio, Nr. 53.
[119] Christifideles laici, Nr. 58.
[120] II. János Pál, Parati semper,
Apostoli levél a világ fiataljaihoz, 1985. márc. 31.: AAS 77 (1985),
602. o. Nr. 9.
[121] Vö. Lumen gentium, 5.
fejezet.
[122] VI. Pál, Sanctitatis clarior,
Motu proprio 1969. márc. 19.: AAS 61 (1969), 149. o.
[123] Lásd ehhez különösen a Lumen
gentium ötödik fejezetét, 39–42. o., amelynek tárgya a szentségre
való általános hivatás az Egyházban.
[124] Christifideles laici, Nr. 16.
[125] Vö. Tertullianus: De
exhortatione castitatis, 10: CCHL 2, 1029–1030; Cyprianus, De habitu
virginum, 3 és 22: Csel 3/1, 189 és 202–203; Athanasius, De
virginitate: PG 28, 252–281; Aranyszájú Szt. János, De virginitate:
Sch 125; XII. Pius, Menti nostrae, Apostoli levél 1950. szept. 23.:
AAS 42 (1950), 682. o.; XXIII. János, Beszéd „A tökéletesség
állapotáról a mai világban” tartott konferencia résztvevőihez,
amelyet a női szerzetesrendek Kongregációja folytatott le, 1961.
dec. 16.: AAS 54 (1962), 33. o.; Lumen gentium, Nr. 42.; Familiaris
consortio, Nr. 16.
[126] II. János Pál, Szentbeszéd a
szentmisén Limerickben (Írország), 1979. okt. 1-jén: „L’Osservatore
Romano”, 1979. okt. 1/2. melléklet, XX. o.
[127] Gratissimam sane, Levél a
családokhoz, Nr. 12.
[128] A Gaudium et spes, Nr.
47–52., a Humanae vitae és a Familiaris consortio mellett
rendelkezésre állnak a Hittani Kongregáció más fontos dokumentumai
is, így a Persona humana és a Homoszexuális személyek lelki
gondozása, 1986. okt. 1-jéről, „L’Osservatore Romano”, 1986. okt.
21., 5. o., és a Katolikus Nevelés Kongregációjától Útmutató az
emberi szeretetben való nevelésben, kapcsolatban A Katolikus Egyház
Katekizmusa, Nr. 2331–2400 és Nr. 2514–2533 tanításával.
[129] Persona humana, Nr. 9.
[130] A Hittani Kongregáció
dokumentumai, a Persona humana és a Homoszexuális személyek lelki
gondozása; A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 2357.
[131] A Katolikus Egyház
Katekizmusa, Nr. 2357.
[132] Persona humana, Nr. 8.
[133] Vö. A Katolikus Egyház
Katekizmusa, Nr. 2357.
[134] Uo., Nr. 2358.
[135] Uo., Nr. 2359.
[136] Ez, és ugyanígy tudásunk a
libidó erejéről – amit az emberi pszichére vonatkozó kutatások
fedeztek fel – érthetővé teszik az Egyház tanítását a nemiség
bármilyen szabályozatlan élvezetének nagysúlyú voltáról: „A
keresztény hagyomány (…) és az egészséges értelem tanúsága szerint a
szexualitás erkölcsi rendje az emberi élet számára oly nagy
jelentőségű értékeket tartalmaz, hogy ennek a rendnek minden
közvetlen megsértése objektíven súlyos” (Persona humana, Nr. 10).
Jegyezzük meg, hogy az Egyház tanítja a cselekedet objektíven súlyos
jellegét, de nem zárja ki a súlyos bűn elkerülését, ha az akarás nem
teljes; sőt a Persona humana c. iratnak ugyanebben a részében
kijelenti, hogy lehetséges, hogy valaki ezen a területen nem követ
el teljes mértékben súlyos bűnt.
[137] Evangelium vitae, Nr. 97.
[138] Elég, ha csak azokra a
visszaélésekre gondolunk, amik már 16 éven aluli gyermekekkel
történnek néhány diszkóban.
[139] Vö. Familiaris consortio, Nr.
16.
[140] A következő ajánlásokat a)
minden személy azon jogának alapján fogalmazzuk meg, hogy katolikus
hitét megvallja és gyakorolja: vö. Dignitatis humanae, a II.
Vatikáni Zsinat nyilatkozata a vallásszabadságról, Nr. 1. 2. 5. 13.
14. A Családi Jogok Chartája, 7. cikkely; b) a család szabadsághoz
és méltósághoz való jogainak keretében: vö. A Családi Jogok
Chartájának bevezetőjét; Dignitatis humanae, Nr. 5; Familiaris
consortio, Nr. 226, 42, 46.
[141] Vö. Gravissimum educationis,
Nr. 3.; Familiaris consortio, Nr. 36; A Családi Jogok Chartája, 5.
cikkely.
[142] Familiaris consortio, Nr. 37.
[143] Vö. A Családi Jogok Chartája,
8a és 5c cikkely; A kánonjog kódexe, 1983. január 25. can. 215, can.
223, 2. §, can. 799; Gratissimam sane, Levél a családokhoz, Nr. 16.
[144] Ez az ajánlás A Családi Jogok
Chartája 5c, d, e cikkelyéből vezetődik le, mert a tudásra való jog
magában foglalja a szülők felülvizsgálatra és ellenőrzésre való
jogát.
[145] Ez az ajánlás A Családi Jogok
Chartája 5c, d, e cikkelyeiből vezethető le, mert a részvétel
megkönnyíti a szülőknek, hogy gyermekeik szeretetben való nevelését
felülvizsgálják és ellenőrizzék.
[146] Ez az ajánlás A Családi Jogok
Chartája 5c, d, e cikkelyeiből vezethető le, mert a szülőknek az ad
jogot arra, hogy gyermekeiket a szexuális oktatásból kivegyék, hogy
érvényesítik jogukat gyermekeik lelkiismeretükkel összhangban való
nevelésére (5a cikkely).
[147] Vö. A Családi Jogok Chartája,
7. cikkely.
[148] Uo., 4e cikkely.
[149] Ez az ajánlás a Gravissimum
educationis nyilatkozat Nr. 1-ből vezethető le.
[150] Ez az ajánlás a gyerek
tisztasághoz való jogának gyakorlati alkalmazása, lásd fent Nr.
118., és megfelel a szülők jogának, lásd fent Nr. 117.
[151] Vö. Irányelvek az emberi
szeretetre való neveléshez, Nr. 101–105.
[152] Homoszexuális személyek lelki
gondozása, Nr. 17.
[153] Gratissimum educationis, Nr.
1.
[154] Familiaris consortio, Nr. 37.
[155] Például a) vizuális erotikus
anyagok, b) írásos vagy szóbeli erotikus ábrázolások (vö. Útmutató
az emberi szeretetre való neveléshez, Nr. 76.; c) illetlen vagy
durva kifejezésmód; d) illetlen humor; e) a szemérmesség megsértése
és f) kísérlet arra, hogy a tisztaság erénye elleni bűn súlyosságát
lekicsinyeljék.
[156] Kivétel azonban ebben az
összefüggésben az okos és megfelelő mértékű tájékoztatás a
természetes fogamzásszabályozásról.
[157] Vö. Irányelvek az emberi
szeretetre való neveléshez, Nr. 58.
[158] Vö. ugyanott, Nr. 63.
[159] Familiaris consortio, Nr. 21.
[160] Vö. Gratissimam sane, Levél a
családokhoz, Nr. 13.
[161] Vö. Családok Pápai Tanácsa,
„Instrumentum laboris”, Demográfiai fejlődés, etikai és pasztorális
dimenziók, 1994. márc. 25., Nr. 28. és 84., Libreria Editrice
Vaticana; Irányelvek az emberi szeretetre való nevelésre, Nr. 62.
[162] A Szentatya levele az
államfőkhöz az 1994. márc. 19-i kairói konferencia előtt:
„L’Osservatore Romano”, 1994. ápr. 15., 1. old.
[163] Vö. Evangelium vitae, Nr.
58–63.
[164] Vö. Irányelvek az emberi
szeretetre való neveléshez, Nr. 62.
[165] Familiaris consortio, Nr. 32.
[166] Vö. II. János Pál, Veritatis
splendor c. enciklikája 1993. aug. 6.: AAS 85 (1993), 1208–1210, Nr.
95–97.
[167] Vö. uo., Nr. 41, az ember
valódi erkölcsi autonómiájáról.
[168] Vö. Irányelvek az emberi
szeretetre való neveléshez, Nr. 58.
[169] Vö. uo., Nr. 19; Familiaris
consortio, Nr. 37.
[170] Nemzetközi Teológiai
Bizottság, Hit és inkulturáció, I, 10, 3–8. 1988. október: Omnis
Terra, VII. évf., 21. sz., szept.–dec. 1989, 220. old.
[171] Vö. Familiaris consortio, Nr.
66.
[172] Vö. Familiaris consortio, Nr.
36 és 40; Levél a családokhoz Gratissimam sane, Nr. 16.
[173] Azok a személyek, akik a
szülőket segítik, alkalmazhatják azokat az alapelveket, amelyek az
Irányelvek az emberi szeretetre való neveléshez c. iratban a nevelők
számára vannak kifejtve, Nr. 79–89.
[174] Familiaris consortio, Nr. 37.
[175] Vö. fenn, Nr. 65–76; 121–144.
[176] Vö. II. János Pál Redemptoris
custos c. apostoli levele, 1989. augusztus 15.: AAS 82 (1990) 33.
o., Nr. 31.
Szent István Társulat az
Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 1999
A fordítás alapjául szolgáló mű címe: MENSCHLICHE SEXUALITÁT:
WAHRHEIT UND BEDEUTUNG
Fordította: Kiss B. Zsolt
Szakmai szempontból lektorálta: Beran Ferenc
Sorozatszerkesztő: Dr. Németh László a Pápai Magyar Intézet
rektora
ISBN 963 360 615 2 összkiadás ISBN 963 361 106 7
© Szent István Társulat 1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 1.
Felelős kiadó: Dr. Rózsa Huba alelnök
Felelős szerkesztő: Farkas Olivér mb. igazgató
|