|
|
|
Nagyböjti üzenet 2002-ben
II. János Pál pápa
Vatikán, 2001. október 4.
Kedves Testvéreim!
1. A nagyböjti idő kezdetén állunk, amelynek el kell vezetnie
bennünket hitünk központi titkának: a szenvedés, a halál és Krisztus
feltámadása misztériumának ünnepéhez. A böjttel az Egyház lehetővé
teszi a hívőknek, hogy átgondolják azt az üdvözítő tettet, amelyet
az Úr a kereszten vitt véghez. A Mennyei Atya megváltó terve az Ő
egyszülött Fiának szabad önátadásával valósult meg. „Senki sem veszi
el tőlem az életemet, hanem magam adom oda” (Jn 10,18) – mondja
Jézus, és ezzel kiemeli, hogy életét önként adja oda a világ
megváltásáért. Azért, hogy a szeretet e nagy ajéndéka még nagyobb
hangsúlyt kapjon, így folytatja: „Senki sem szeret jobban, mint aki
életét adja barátaiért” (Jn 15,13).
A nagyböjt, amely meghívás a megtérésre, a szeretetnek ezt a
csodálatos titkát szemlélteti. Ez a meghívás a hit gyökereihez való
visszatérés. Amikor a megváltás mérhetetlen kegyelmének ajándékára
gondolunk, megértjük, hogy mindent a szeretetteljes Isten
kezdeményezésének köszönhetünk. Az üdvösség misztériumának éppen ezt
az oldalát hangsúlyozva választottam az idei nagyböjti üzenet
témájaként az Úr Jézus szavát: „Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok”
(Mt 10,8).
2. Isten szabadon adta nekünk Fiát: ki tudott vagy ki tud ilyen
kegyet kiérdemelni? Szent Pál apostol mondja: „Mindnyájan vétkeztek
és nélkülözik Isten dicsőségét, s így megigazulnak ingyen az Ő
kegyelméből” (Róm 3,23-24). Isten végtelen irgalommal szeretett
minket, anélkül, hogy figyelembe venné a lázadást, amibe a bűn vitte
az embert. Jósága gyengeségünk felé fordult és szeretetének újabb,
még csodálatosabb tettét eredményezte. Az Egyház nem szűnik meg az Ő
végtelen jóságának beláthatatlan mélységét hirdetni, magasztalja
Isten szabad választását és vágyát, hogy az embert ne kelljen
elítélnie, hanem, hogy újra belevonhassa a Vele való közösségbe.
„Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.” Bárcsak visszhangoznának az
Evangéliumnak ezen szavai minden keresztény közösség szívében, amely
elindul a vezeklés útján húsvét felé. A nagyböjti idő, amely az Úr
halálának és feltámadásának misztériumára figyelmeztet, minden
keresztényt e nagy ajándék megcsodálására serkent. Igen, ingyen
kaptuk! A mi egész földi létünk nemde Isten jóságát jelzi? Minden
élet keletkezése és növekedése nemde Isten ajándéka? S mivel mindez
ajándék, nem szabad birtoknak vagy személyes tulajdonnak tekinteni,
akkor sem, ha az életminőség javításának lehetősége az embert az
élet urának tünteti fel.
Valóban, az orvostudomány és a biotechnológia vívmányai olykor arra
csábítják az embert, hogy önmaga teremtőjének tekintse magát, és
engedjen annak a kísértésnek, hogy az „élet fájával” (Ter 3,24)
rosszindulatúan visszaéljen. Ez esetben is le kell szögezni: nem
minden, ami technikailag megvalósítható, fogadható el erkölcsileg
is. Csodálatra méltó a tudomány törekvése az ember méltóságának
jobban megfelelő életminőség biztosítására, de soha nem szabad
elfelejteni, hogy az emberi élet érték, és hogy értékes marad akkor
is, ha szenvedés és más akadályok nehezítik is. Az életet mindig
ajándékként kell fogadnunk és szeretnünk: ingyen kaptuk és ingyen
kell mások szolgálatába állítanunk.
3. A nagyböjt Krisztus felé fordítja tekintetünket, aki feláldozta
magát értünk a Golgotán. Ez az idő egyedülálló módon érteti meg
velünk, hogy az élet Őbenne nyerte el a megváltást, a Szentlélek
által. A Szentlélek megújítja életünket, részesít az isteni életben,
bennsőségesen egyesít minket Istennel és megtapasztalhatóvá teszi
számunkra az Ő szeretetét. Ez olyan magasztos ajándék, amelynek
örömteli hirdetését nem mulaszthatja el a keresztény ember. Szent
János írja evangéliumában: „Az örök élet pedig az, hogy
megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus
Krisztust” (Jn 17,3). Ezt az életet, melyet a keresztségben kaptunk,
szüntelenül és hűségesen táplálni kell az imádság, a szentségek
ünneplése és az Evangéliumról való tanúságtétel személyes és
közösségi válasza által.
Mivel valóban ingyen kaptuk az életet, ezért azt a magunk részéről
ingyen kell továbbadnunk testvéreinknek. Erre szólítja fel Jézus az
ő tanítványait, amikor – mint tanúit – a világba küldi őket: „Ingyen
kaptátok, ingyen is adjátok”. Isten ingyenes szeretetének mások felé
való továbbadása elsősorban saját életünk megszentelését szolgálja.
Bárcsak minden hívőt elvezetne ez a nagyböjt arra, hogy mélyebben
vállalja ezt a sajátos hivatását. Mint hívők nyíljunk meg a jelenlét
számára, amely ingyenes és amelyre a végtelen odaadás a jellemző.
4. „Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7) – figyelmeztet Szent Pál
apostol. Ez a felismerés azt követeli, hogy szeressük
felebarátainkat és legyünk jelen számukra. Minél nagyobb az ínségük,
annál erősebben sürgeti a hívőket ez a szolgálat. Isten talán azért
engedi meg a nyomorúságot, hogy odalépjünk a másikhoz, felhagyjunk
az önzésünkkel, és így az Evangélium igaz szeretete szerint éljünk.
Jézus parancsa félreérthetetlen: „Ha csak azokat szeretitek, akik
benneteket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok ezért? Nem ezt
teszik a vámosok is?” (Mt 5,46) Az emberek többsége akkor lép
kapcsolatba a másikkal, ha az valamilyen hasznot hoz. Az általános
énközpontúság gyakran nem ad életteret a rászorulóknak és a
gyengéknek. Valójában minden személyt, még a jelentéktelent is,
önmagáért kell elfogadnunk és szeretnünk, előnyökre vagy hátrányokra
való tekintet nélkül. Sőt, minél nehezebb helyzetben vannak, annál
konkrétabb módon kell feléjük fordulnunk. Erről a szeretetről tesz
bizonyságot az Egyház számtalan intézménye és ezért vállalja fel a
betegekkel, a kirekesztettekkel, a szegényekkel és a
kizsákmányoltakkal való törődést. Így válnak a keresztények a remény
apostolaivá és a szeretet civilizációjának építőivé.
Figyelemreméltó, hogy Jézus akkor mondja ki ezeket a szavakat
„Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok” amikor elküldi apostolait, hogy
hirdessék az üdvösség örömhírét, az első és legfőbb ajándékot, amit
az emberiségnek hozott. Jézus azt akarja, hogy közelgő országa (vö.
Mt 10,5) tanítványainak az ingyenes szeretetről való tanúságtétele
által terjedjen el. Így tették ezt az apostolok az ősegyház
idejében. Aki velük találkozott, felismerte, hogy olyan üzenetet
hirdetnek, amely túlmutat a hírhozón. Ma éppúgy, mint egykor, a
hívek jó tettei jellé válnak és gyakran hitre indítanak. Amikor a
keresztény ember irgalmas szamaritánusként a felebarát gondjával
törődik, a segítése soha nem csupán anyagi. A segítségnyújtás
egyúttal Isten Országának hirdetése, amely az élet, a remény és a
szeretet teljes értelmét adja tudtul.
5. Kedves Testvéreim! Éljünk tehát a nagyböjt idején ilyen
nagylelkűn szeretetben a szükséget szenvedők iránt. Ha megnyílunk
feléjük, megértjük, hogy odafordulásunk válasz arra a számtalan
adományra, amelyet az Úr folytonosan ad nekünk. Ingyen kaptuk, adjuk
is ingyen! Mely időszak volna a nagyböjtnél alkalmasabb arra, hogy a
nagylelkűség tanúságtételét nyújtsuk a világnak, melynek erre oly
nagy szüksége van? Isten irántunk való szeretete egyben a mi
meghívásunk arra, hogy mérlegelés nélkül ajándékozzuk önmagunkat
másoknak. Köszönetet mondok mindazoknak, – laikusoknak,
szerzeteseknek, papoknak – akik bárhol a világon a szeretetről így
tesznek tanúbizonyságot. Bárcsak minden keresztény így tenne
tanúságot ott, ahol él!
Szűz Mária, a remény és a szép szeretet anyja vezessen és kísérjen
bennünket nagyböjti utunkon. Szívből imádkozom mindnyájatokért és
küldöm különleges apostoli áldásomat, különösen azoknak, akik
napról-napra eleget tesznek a szeretet sokféle kihívásának.
Vatikán, 2001. október 4., Assisi Szent Ferenc ünnepén
II. János Pál pápa
|
|
|
| |
Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van!
Lk 1,26-38
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|
Nyomtatóbarát változat
