|
Üzenet 2015 nagyböjtjére Ferenc pápa
Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket
(1Jn 4,19)
2015
Kedves Testvéreim!
A nagyböjt a megújulás ideje az Egyház, a közösségek és minden egyes
hívő számára. Legfőképpen azonban a kegyelem ideje (vö. 2 Kor 6,2).
Isten nem kér tőlünk semmi olyat, amit előtte már meg ne adott volna
nekünk: „Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket”
(1Jn 4,19). Nem közömbös velünk szemben. Mindannyiunk életét szívén
viseli, név szerint ismer minket, gondoskodik rólunk és keres
minket, akkor is ha elhagyjuk Őt. Mindannyiunk élete külön-külön
érdekli Őt. Szeretete az, amely megakadályozza, hogy közömbös legyen
az iránt, ami történik velünk. Csakhogy előfordul, hogy amikor jól
vagyunk, jól érezzük magunkat, bizonnyal elfelejtkezünk másokról
(amit az Atya Isten soha sem tesz), nem érdekelnek a problémáik,
szenvedéseik, az igazságtalanságok, amiket elszenvednek… ilyenkor
szívünk közömbössé válik: amíg én viszonylag jól vagyok és jól érzem
magam, elfelejtkezem azokról, akik nincsenek jól. Ez az önző,
közömbös magatartás mára világméreteket öltött olyannyira, hogy a
közömbösség globalizációjáról beszélhetünk. Olyan visszás helyzetről
van szó, amivel keresztényként szembe kell néznünk.
Amikor Isten népe megtér az ő szeretetéhez, megtalálja a választ
azokra a kérdésekre, melyeket a történelem folytonosan elé állít. Az
egyik legsürgetőbb kihívás, amiről szeretnék beszélni ebben az
üzenetben, az a közömbösség globalizációja.
A felebarát és Isten iránti közömbösség valós kísértés nekünk,
keresztényeknek is. Minden nagyböjtben szükségünk van arra, hogy
újra meghalljuk a próféták kiáltását, akik felemelik hangjukat és
felráznak minket.
Isten nem közömbös a világ iránt, hanem annyira szereti, hogy Fiát
adja oda minden ember üdvösségéért. Isten Fiának megtestesülésében,
földi életében, halálában és feltámadásában végérvényesen megnyílik
a kapu Isten és az ember között, az ég és a föld között. Az Egyház
pedig olyan, mint egy kéz, mely nyitva tartja ezt a kaput az ige
hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása által, a hitről való
tanúságtételen keresztül, amely a szeretetben válik hatékonnyá (vö.
Gal 5,6). A világ mégis az önmagába zárkózás és afelé hajlik, hogy
becsukja azt a kaput, amelyen keresztül Isten belép a világba és a
világ Istenbe. Így a kéznek, vagyis az Egyháznak sosem kell
meglepődnie, ha elutasítják, elnyomják és megsebzik.
Isten népének tehát meg kell újulnia, hogy ne váljon közömbössé és
ne zárkózzon önmagába. Három szentírási szakaszt szeretnék
elmélkedésül ajánlani ehhez a megújuláshoz.
1. „Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele” (1Kor
12,26) – az Egyház
Isten szeretetét, amely megtöri a közömbösségnek ezt a halálos
magába zárkózását, az Egyház kínálja fel tanításával és legfőképpen
tanúságtételével. Azonban csak arról lehet tanúságot tenni, amit
előtte megtapasztaltunk. A keresztény az az ember, aki megengedi
Istennek, hogy betöltse őt jóságával és irgalmával, hogy magára
öltve Krisztust hozzá hasonlóan Isten és az emberek szolgájává
legyen. Jól emlékeztet erre a nagycsütörtöki liturgiában a lábmosás
szertartása. Péter nem akarta, hogy Jézus megmossa a lábát, de aztán
megértette, hogy Jézus nem pusztán példa akar lenni arra, hogyan
mossuk meg egymás lábát. Ezt a szolgálatot csak az tudja megtenni,
aki előtte hagyta, hogy Krisztus megmossa a lábát. Csak az lehet
„közösségben vele” (Jn 13,8) és ezáltal tudja szolgálni az embert.
A nagyböjt megfelelő idő arra, hogy hagyjuk, hogy Krisztus
szolgáljon minket, és így olyanokká váljunk mint Ő. Ez akkor valósul
meg, amikor hallgatjuk Isten igéjét, és amikor a szentségekben
részesülünk, különösen az Eucharisztiában. Ebben azzá válunk, amit
magunkhoz veszünk: Krisztus testévé. Ebben a testben a közömbösség,
amely úgy tűnik, oly gyakran hatalmába keríti szívünket, nem talál
helyet. Mert aki Krisztusé, az egyetlen testhez tartozik, és Benne
az emberek nem közömbösek egymás iránt. „Ha szenved az egyik tag,
valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik
tagnak, mindegyik örül vele” (1Kor 12,26).
Az Egyház communio sanctorum (szentek közössége), mert a szentek is
részét képezik, és azért is, mert szent dolgok közössége: benne van
Isten szeretete, melyet Krisztusban és minden ajándékában
kinyilatkoztatott számunkra. Ezek között van mindazoknak a válasz
is, akik hagyják, hogy eljusson hozzájuk ez a szeretet. A szentek e
közösségében és a szent dolgokban való részesedésben senki sem
birtokol csak saját magának, hanem amije van, az mindenkié. És mivel
Istenben kapcsolatban vagyunk egymással, a tőlünk távol lévőkért is
tehetünk valamit, azokért, akikhez csupán saját erőnkből soha sem
tudnánk eljutni, mert velük és értük imádkozunk Istenhez azért, hogy
mindannyian megnyíljunk üdvözítő művének.
2. „Hol van a testvéred?” (Ter 4,9) – a plébániák és a közösségek
Az egyetemes Egyházról mondottakat meg kell valósítanunk a plébániák
és közösségek életében. Meg tudjuk-e tapasztalni az Egyháznak ezeken
a színterein, hogy egyetlen testhez tartozunk? Ahhoz a testhez,
amely együtt kapja meg és osztja meg, amit Isten ajándékozni akar?
Ahhoz a testhez, amely ismeri a leggyengébb, legszegényebb,
legkisebb tagjait és gondjukat viseli? Vagy belemenekülünk egy
egyetemes szeretetbe, mely elkötelezetten munkálkodik a világ távoli
részén, de elfelejtkezik a saját zárt ajtaja előtt ülő Lázárról?
(vö. Lk 16,19-31).
Ahhoz, hogy megkapjuk és teljességében gyümölcsöztessük mindazt,
amit Isten ad, két irányban kell túllépnünk a látható Egyház
határain.
Először is, az imádságban egyesülünk a megdicsőült Egyházzal. Amikor
a zarándok Egyház imádkozik, akkor létrejön a kölcsönös szolgálat és
jó közössége, amely elér egészen Isten színe elé. A szentekkel, akik
Istenben találták meg teljességüket, részét képezzük annak a
közösségnek, amelyben a szeretet legyőzi a közömbösséget. A
megdicsőült Egyház nem azért győzedelmes, mert hátat fordított a
világban lévő szenvedéseknek és önmagában örvend. Sokkal inkább
azért, mert a szentek már szemlélhetik azt és örvendhetnek annak,
hogy Jézus halála és feltámadása révén végérvényesen legyőzték a
közömbösséget, a keményszívűséget és a gyűlöletet. Amíg a
szeretetnek e győzelme nem járja át az egész világot, a szentek
mellettünk, földi zarándokok mellett maradnak. Lisieux-i Szent Teréz
egyházdoktor meggyőződve írta, hogy a Mennyben a keresztre feszített
(Jézus) szeretetének győzelme miatt nem teljes az öröm addig, amíg
akár csak egyetlen ember is szenved és gyötrődik a földön: „Nagyon
bízom benne, hogy a mennyországban nem leszek majd tétlen, mert az a
vágyam, hogy tovább dolgozzak az Egyházért és a lelkekért (vö. 254.
levél, 1897. július 14.).
Mi is részesedünk a szentek érdemeiben és örömében, és ők is
részesednek a mi küzdelmünkben, a béke és kiengesztelődés iránti
vágyunkban. A feltámadt Krisztus győzelméből fakadó örömük nekünk
erőforrás lehet ahhoz, hogy legyőzzük a közömbösség és a
keményszívűség sokféle formáját.
Másrészről, minden keresztény közösség arra hivatott, hogy átlépje
azt a küszöböt, amely az őt körülvevő társadalommal, szegényekkel,
távollevőkkel összeköti. Az Egyház természeténél fogva missziós és
nem befelé forduló, hanem minden emberhez szóló küldetése van.
Ez a küldetés türelmes tanúságtételt jelent Arról, aki az Atyához
akarja vinni a teljes valóságot és minden embert. A küldetés abban
áll, hogy a szeretet nem hallgathat. Az Egyház követi Jézus
Krisztust azon az úton, amely minden emberhez elvezeti a föld
legvégső határáig (vö. ApCsel 1,8). Így felebarátunkban azt a
testvért láthatjuk, akiért Krisztus meghalt és feltámadt. Mindazt,
amit kaptunk, értük is kaptuk. És ugyanúgy, amivel ezek a testvérek
rendelkeznek, ajándék az Egyháznak és az egész emberiségnek.
Kedves Testvéreim! Mennyire szeretném, hogy mindazok a helyek, ahol
az Egyház valamilyen formában megnyilvánul – különösképpen
plébániáink és közösségeink –, az irgalom szigeteivé váljanak a
közömbösség tengerében!
3. „Erősítsétek meg szíveteket” (Jak 5,8) – az egyes hívő ember
Egyénileg is érint minket a közöny kísértése. Telis tele vagyunk
felkavaró hírekkel és képekkel, amelyek emberek szenvedését tárják
elénk, ugyanakkor tejesen tehetetlennek érezzük magunkat, hogy
segítsünk nekik. Mit tegyünk, hogy az ijedtség és a tehetetlenség
spirálja ne nyeljen el minket?
Mindenekelőtt imádkozhatunk a földi és mennyei Egyház közösségében.
Ne becsüljük le az olyan sok ember imájának erejét! Szeretném, hogy
a 24 óra az Úrért elnevezésű kezdeményezést az egész Egyházban,
egyházmegyei szinten is megtartsák március 13-án és 14-én: ez az
alkalom éppen az imádság szükségességét hivatott kifejezni.
Másodsorban, segíthetünk a szeretet különféle megnyilvánulásaival, a
hozzánk közel vagy tőlünk távol lévő embereknek az Egyház számos
karitatív szervezetének köszönhetően. A nagyböjt megfelelő idő arra,
hogy kimutassuk érdeklődésünket a másik iránt, akár egy kicsi, de
konkrét jellel, mely egyben kifejezi a közös emberségben való
részesedésünket.
Harmadsorban pedig, a másik szenvedése a megtérésre hív, mert a
testvér szükséglete életem törékenységére emlékeztet, illetve az
Istentől és a testvérektől való függőségemre. Ha alázattal kérjük
Isten kegyelmét, és elfogadjuk lehetőségeink korlátait, akkor bízni
fogunk azokban a végtelen lehetőségekben, amelyeket Isten szeretete
tartogat számunkra. És ellen tudunk majd állni az ördögi
kísértésnek, mely el akarja hitetni velünk, hogy egyedül meg tudjuk
váltani magunkat és a világot.
Azért, hogy legyőzzük a közömbösséget és a mindenhatóságra való
igényeinket, azt szeretném kérni mindenkitől, hogy ezt a nagyböjtöt
„szívünk képzésének” útjaként éljük meg, ahogy XVI. Benedek mondta
(vö. Deus caritas est enciklika, 31). Az irgalmas szív nem jelent
gyenge szívet. Aki irgalmas akar lenni, annak erős, megingathatatlan
szívre van szüksége, mely bezárja kapuit a kísértő előtt, de nyitott
Isten felé. Az ilyen szív hagyja, hogy átjárja a Lélek és vigye a
szeretet útjain, melyek a testvéreinkhez vezetnek. Alapjában véve
szegény szív ez, vagyis ismeri saját szegénységét, és a másik
emberért éli életét.
Ezért, kedves testvéreim, szeretném veletek kérni Krisztust ebben a
nagyböjtben: „Fac cor nostrum secundum cor tuum” – „Alakítsd
szívünket a te szent Szíved szerint!” (könyörgés a Jézus Szíve
litániából). Akkor erős és irgalmas szívünk lesz, éber és nagylelkű,
amely nem hagyja, hogy bezárkózzon, és nem esik bele a közömbösség
globalizációjának szédületébe.
Ezzel a jókívánsággal biztosítok mindenkit imáimról, hogy minden
hívő, minden egyházi közösség gyümölcsözően járja végig a nagyböjti
utat, és kérlek titeket, imádkozzatok értem. Az Úr áldjon meg és a
Szűzanya őrizzen meg Benneteket.
Vatikán, 2014. október 4.
Ferenc pápa
|
|
|
Jézus mondja: Az én juhaim hallgatnak szavamra. Jn 10,22-30
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|