Üzenet 2016 nagyböjtjére Ferenc pápa
„Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” (Mt 9,13)
2016
Az irgalmasság cselekedetei a jubileumi
szentév útján
1. Mária, egy olyan egyház jelképe, amely evangelizál, mert már
befogadta az Evangéliumot
A jubileumi szentévet meghirdető bullában arra hívtam fel
mindenkit, hogy „a jubileumi szentév nagyböjtjét fokozottabban
éljük meg, úgy, mint Isten irgalmassága ünneplésének és
megtapasztalásának intenzív időszakát” (Misericordiae Vultus,
17). Isten Igéjének hallgatására, és a „24 óra az Úrért”
kezdeményezésre való felhívással szerettem volna kiemelni az Ige,
különösképpen a prófétai ige imádságos meghallgatásának
elsődlegességét. Isten irgalmassága ugyanis üzenet a világ
számára: de az üzenet átadását minden kereszténynek magának kell
megtapasztalnia. Ezért küldöm el nagyböjt idején az irgalom
misszionáriusait, hogy mindenki számára Isten közelségének és
megbocsátásának konkrét jelévé váljanak.
Miután Mária megkapta Gábriel arkangyaltól a jó hírt, a
Magnificat-ban prófétai módon megénekli az irgalmat, amellyel
Isten kiválasztotta őt. A názáreti Szűz, József jegyese ily módon
az Egyház tökéletes jelképévé válik, amely evangelizál, mivel ő
az, aki a Szentlélektől szűz méhébe fogadta az Evangéliumot.
A prófétai hagyományban, az irgalom valóban, már etimológiai
szinten is szoros kapcsolatban van az anyaméhhel (rahamim),
valamint azzal a nagylelkű, elkötelezett és hűséges jósággal
(hesed), amely a rokoni és szülői kapcsolatokat jellemzi.
2. Az Isten emberekkel kötött szövetsége: az irgalmasság
története
Az isteni irgalmasság misztériuma Isten és népe, Izrael közötti
szövetség történetében mutatkozik meg. Isten valójában mindig
irgalommal teli, minden körülmények között kész arra, hogy népére
feltétlen együttérzéssel és gyöngédséggel tekintsen, főleg a
legdrámaibb időszakokban, amikor a hűtlenség eltépi a szövetségi
köteléket, és az egyezséget a jog és igazság talaján kell újra
megkötni. Itt állunk a szeretet igazi drámája előtt, amelyben
Isten az atya és az elhagyott férj szerepét játssza, miközben
Izrael a tékozló fiú/lány, vagy hűtlen feleség. Tulajdonképpen ez
a családot lefestő kép az – mint Ozeás esetében (Oz 1-2) –, amely
kifejezi, milyen mértékben szeretne Isten kötődni népéhez.
A szeretetnek ez a drámája a megtestesült Fiúban éri el
csúcspontját. Őáltala Isten határtalan irgalma árad ki, egészen
addig a pontig, amíg „megtestesült irgalmassággá” válik (Misericordiae
Vultus, 8). Emberként, a názáreti Jézus minden tekintetben
Izrael fia. És olyannyira az, hogy megtestesíti Isten tökéletes
befogadását, amelyet a Shemá elvár minden zsidótól, amely még ma
is az Isten és Izrael közötti szövetség szíve: „Halld, Izrael! Az
Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet
szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!” (MTörv 6,4-5) Az Isten
Fia a Vőlegény, aki mindent megtesz, hogy elnyerje Jegyese
szeretetét, akihez az a feltétel nélküli szeretet köti, amely a
vele való örök menyegzőn mutatkozik meg.
Ez az apostoli kérügma dobogó szíve, amelyben az isteni
irgalmasságnak központi és alapvető helye van. Ez az „Isten
üdvözítő szeretetének a szépsége, amely a meghalt és feltámadott
Jézus Krisztusban nyilvánult meg” (Evangelii gaudium
apostoli buzdítás, 36), az első kinyilatkoztatás, amelyet
„különféle módokon újra és újra meg kell hallgatni, s amelyet újra
és újra kell hirdetni a katekézis során” (uo. 164). Az irgalmasság
tehát „Istennek a bűnös iránti magatartását fejezi ki, mellyel
további lehetőséget nyújt számára, hogy átgondolja életét,
megtérjen és higgyen” (Misericordiae Vultus, 21), ily módon
újból megerősítve a vele való kapcsolatot. És a keresztre
feszített Jézusban Isten elérkezik odáig, hogy a bűnöst szeretné
elérni, bármilyen távol legyen is tőle, éppen ott, ahol
elvesztette őt, és eltávolodott tőle. Mindezt abban a reményben
teszi, hogy végre meg tudja lágyítani Jegyese megkeményedett
szívét.
3. Az irgalmasság cselekedetei
Isten irgalma átalakítja az ember szívét, megmutatva neki a
hűséges szeretetet, és ezzel alkalmassá téve őt az irgalmasságra.
Ez egy mindig megújuló csoda, hogy az isteni irgalmasság be tudja
ragyogni bármelyikünk életét, a felebarátaink iránti szeretetre
ösztönözve bennünket, és arra indítva minket, amit az egyházi
hagyomány az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek nevez.
Ezek arra emlékeztetnek minket, hogy a hitünk mindennapos és
kézzelfogható cselekedetekben mutatkozik meg, amelyek arra
irányulnak, hogy felebarátunkat testileg és lelkileg segítsük, és
amelyek alapján meg leszünk ítélve: enniük kell adnunk,
látogatnunk, vigasztalnunk, tanítanunk kell őket. Ezért fejeztem
ki vágyamat, hogy: „a keresztény nép a Jubileum ideje alatt
elmélkedjen az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről. Ez az
egyik módja annak, hogy lelkiismeretünk – mely gyakran elszunnyad
a szegénység drámája előtt – fölébredjen, és egyre mélyebbre
hatoljunk az Evangélium szívébe, ahol a szegények az isteni
irgalmasság különleges kedvezményezettjei.” (uo. 15) A szegény
emberben valóban Krisztus teste „válik újra láthatóvá, mint
megkínzott, megsebzett, megostorozott, kiéheztetett, menekülő
test…, hogy fölismerjük, megérintsük és ápoljuk.” (uo.) Ez
hallatlan és botrányos misztérium, melynek során az ártatlan
Bárány szenvedései meghosszabbodnak a történelemben. Az önzetlen
szeretet égő csipkebokra ez, amely elé Mózeshez hasonlóan csak
levetett saruval állhatunk (vö. Kiv 3,5); még inkább így van ez,
ha a szegény ember olyan testvérünk Krisztusban, akit a hitéért
üldöznek.
Ezelőtt a szeretet előtt, amely erős, mint a halál (vö. Énekek
éneke 8,6), a legszerencsétlenebb szegény ember az, aki saját
magát nem tartja szegénynek. Gazdagnak hiszi magát, de valójában a
szegények között a legszegényebb. Azért szegény, mert a bűn rabja,
amely arra sarkallja, hogy gazdagságát és hatalmát ne Isten és a
többi ember szolgálatára használja, hanem hogy elfojtsa magában a
mély meggyőződést, hogy ő sem más, mint egy szegény koldus. És
minél nagyobb a rendelkezésére álló gazdagság és hatalom, annál
nagyobbá válik hazug vaksága. Elérkezik oda, hogy látni sem akarja
az ajtajánál kolduló szegény Lázárt, (vö. Lk 16, 20-21), aki maga
Krisztus, aki a szegényeken keresztül a megtérésünket koldulja.
Lázár a megtérés lehetősége, amelyet Isten felkínál, és amit talán
nem veszünk észre. És ehhez az elvakultsághoz a hatalom gőgjének
önkívületi érzése társul, amelyben baljóslatúan visszhangzik az–
„olyanok lesztek, mint az Isten” (Ter 3,5) – démoni mondata, amely
minden bűn forrása. Ez az elvakultság társadalmi és politikai
struktúrák alakját is öltheti, amint az a XX. század totalitárius
rendszereiben is megmutatkozott, és amint ez napjaink technokrata
és egyeduralkodó ideológiáiban is megjelenik, amelyek megkísérlik
Istent jelentéktelenné tenni, és az embert kihasználható tömeggé
alacsonyítani. És ezt mutatják meg napjainkban a bűnözés kialakult
struktúrái, amelyek a pénzt bálványozó hamis fejlődési modellhez
kapcsolódnak, amely közömbössé teszi a leggazdagabb embereket és
társadalmakat a szegények sorsa iránt, bezárják előttük a kapukat,
és még látni sem akarják őket.
Ennek a jubileumi szentévnek a nagyböjti időszaka tehát mindenki
számára alkalmat nyújt arra, hogy végre kilépjen saját
elidegenedett létezésmódjából az Ige hallgatásának, és az
irgalmasság cselekedeteinek köszönhetően. Ha a testi
szükségleteiken keresztül megérintjük Jézus testét rászoruló
testvéreinkben, akiknek ételt, ruhát, szállást adunk, akiket
meglátogatunk, a lelki szükségleteik – tanácsadás, tanítás,
megbocsájtás, figyelmeztetés, imádkozás – közvetlenebbül
megérintik bűnös voltunkat. A testi és lelki cselekedeteket ezért
soha sem szabad szétválasztani. És valóban, a keresztre feszített
Jézus testének a szükséget szenvedőben történő megérintésével
válhat tudatossá a bűnös ember számára a meggyőződés, hogy ő maga
is csak egy szegény koldus. Ezen az úton járva a „gőgősök”, a
„hatalmasok”, és a „gazdagok”, akikről a Magnificat
beszél, megkapják a lehetőséget annak megtapasztalására, hogy
érdemtelenül őket is szereti a keresztre feszített, aki őértük is
meghalt és föltámadt. Csak ez a szeretet lehet válasz a boldogság
és szeretet iránti végtelen szomjúságra, amelyet az ember a tudás,
a hatalom és a birtoklás bálványaival képzel csillapítani. De
mindvégig fennmarad annak veszélye, hogy a Krisztustól történő
mind nagyobb elzárkózás miatt, aki a szegényeken keresztül tovább
kopogtat szívük ajtaján, a gőgősök, a hatalmasok és a gazdagok
végül önmagukat ítélik arra, hogy alámerülnek a magány örök
örvényébe, amely a pokol. Emiatt kell értük, és mindnyájunkért
elismételni újra Ábrahám szívből jövő szavait: „Van Mózesük és
vannak prófétáik. Azokra hallgassanak” (Lk 16,29). Ez a cselekvő
odafigyelés a legjobb módja annak, hogy felkészüljünk a már
feltámadt Vőlegény halál és bűn fölötti végleges győzelmének
megünneplésére, aki szeretné megtisztítani Jegyesét, miközben
jövetelére vár.
Ne vesztegessük el a nagyböjt alkalmas időszakát, amely a
megtérésünket szolgálhatja! Szűz Mária anyai közbenjárásával
kérjük ezt, aki az ajándékba kapott isteni irgalom nagysága előtt
elsőként ismerte fel saját kicsinységét (vö. Lk 1,48), és az Úr
alázatos szolgálójává vált (vö. Lk 1,38).
Vatikán, 2015. október 4.
Assisi Szent Ferenc ünnepén
FERENC
|