Üzenet a béke 50. világnapjára Ferenc pápa
A békét szolgáló cselekvés stílusa: az erőszakmentesség
2017. január 1.
1. Ennek az új évnek a kezdetén őszinte békeköszöntéssel fordulok
a világ népeihez és nemzeteihez, az államok és kormányok, a
vallási közösségek és a civil társadalom különféle
szerveződéseinek vezetőihez. Békét kívánok minden férfinak, nőnek,
kisfiúnak és kislánynak és imádkozom érte, hogy Isten képmását
lássuk meg minden emberben, s ezáltal úgy fogadjuk egymást, mint
hatalmas méltósággal felruházott szent ajándékot. Különösképpen
azokon a helyeken, ahol konfliktus dúl, tartsuk tiszteletben ezt a
„legmélyebb méltóságot” [1] és legyen cselekvésünk stílusa a
tevékeny erőszakmentesség.
Ez az üzenet a Béke 50. Világnapjára szól. Az első ilyen
üzenettel Boldog VI. Pál pápa minden néphez, nem csupán a
katolikusokhoz fordult ezekkel a félreérthetetlen szavakkal:
„Végre teljesen tisztán beigazolódott, hogy a béke az egyetlen
igazi útja az emberi haladásnak (és nem a versengő nacionalizmusok
közötti feszültségek, az erőszakos hódítások, vagy a hamis polgári
rendet eredményező elnyomás).” Figyelmeztetett rá: fennáll a
„veszély, hogy elhisszük: a nemzetközi feszültségeket nem lehet
racionális úton, vagyis a jogon, igazságosságon és egyenlőségen
alapuló tárgyalások révén feloldani, hanem egyedül csak az
elrettentő és gyilkos erőszak révén”. Elődje, Szent XXIII. János
pápa Pacem in terris kezdetű enciklikájából idézve VI. Pál
kiemelte ennek az ellenkezőjét: „az igazságra, igazságosságra,
szabadságra és szeretetre alapozott béke értelmét és szeretetét”.
[2] Megdöbbentő ezeknek a szavaknak az aktualitása, amelyek ma sem
kevésbé fontosak és sürgetőek, mint ötven évvel ezelőtt.
Ezen alkalommal az erőszakmentesség, mint a békét szolgáló
cselekvés stílusa lesz üzenetem középpontjában, és azt kérem
Istentől, segítsen mindnyájunknak, hogy tudjunk erőt meríteni az
erőszakmentességből érzelmeinkben és személyes értékeinkben.
Legyen a szeretet és az erőszakmentesség az a mód, ahogy egymáshoz
viszonyulunk a személyek közötti, a társadalmi és a nemzetközi
kapcsolatokban. Az erőszak áldozatai, ha ellen tudnak állni a
bosszú kísértésének, a leghitelesebb tanúi lehetnek a béke
erőszakmentes építésének. Bárcsak az erőszakmentesség lenne a
döntéseinket, kapcsolatainkat, cselekedeteinket, s mindenféle
politikát jellemző stílus, a helyi, mindennapos szinttől egészen a
világméretű szintig.
A széttöredezett világ
2. Az előző évszázadban átéltünk két gyilkos világháborút, a
nukleáris háború fenyegetését és számos más konfliktust, és
napjainkban is egy szörnyű, kisebb részekben folyó világháborúban
találjuk magunkat. Nehéz megmondani, hogy a világ ma
erőszakosabb-e mint korábban, és azt is, hogy a modern
tömegkommunikációs eszközök és a korunkat jellemző mobilitás révén
jobban tudatában vagyunk-e az erőszaknak, vagy jobban
beletörődtünk.
Ez az erőszak, amely „darabokban” fejti ki hatását, különféle
módokon és szinteken, minden esetben hatalmas szenvedést okoz,
amelynek teljesen tudatában vagyunk: háborúk zajlanak számos
országban és földrészen, terrorizmus, bűnözés, fegyveres támadások
történnek, a migránsokkal és az emberkereskedelem áldozataival
szemben visszaéléseket követnek el, pusztítják a természetes
környezetet. Mi ennek a célja? Vajon az erőszak lehetővé teszi-e
valaha maradandó értékű célok elérését? Vajon amit így elérnek,
nem csak arra szolgál-e, hogy elszabaduljon a halálos konfliktusok
végeláthatatlan sorozata, amelyből csak kevesen, a „háború urai”
szereznek busás hasznot?
Az erőszak révén nem tudunk gondoskodni darabokra esett
világunkról. Ha az erőszakra erőszakkal válaszolunk, az a legjobb
esetben is kényszerű elvándorláshoz és rengeteg szenvedéshez
vezet, mivel az anyagi erőforrásokat óriási mennyiségben katonai
célokra fordítják, elvonván ezeket a fiatalok, a nehézségekkel
küzdő családok, az idősek, a betegek mindennapos szükségleteitől,
vagyis a föld lakosságának java részétől. A legrosszabb esetben
azonban az erőszak sokak vagy akár mindenki halálához vezethet
fizikai és szellemi értelemben.
A Jó Hír
3. Jézus is erőszakos korban élt. Ő azt tanította, hogy a
csatamező, ahol az erőszak és a béke megküzd egymással, az ember
szíve: „Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz
gondolatok” (Mk 7,21). Ám Krisztus üzenete e valósággal szemben
radikálisan pozitív választ fogalmaz meg: fáradhatatlanul hirdette
Isten feltétel nélküli szeretetét, aki elfogad minket és megbocsát
nekünk, és azt tanította tanítványainak, hogy szeressék
ellenségeiket (vö. Mt 5,44), tartsák oda a másik orcájukat is (vö.
Mt 5,39). Amikor megakadályozta, hogy vádlói megkövezzék a
házasságtörő asszonyt (vö. Jn 8,1-11) és amikor a halála előtti
estén felszólította Pétert, hogy helyezze vissza hüvelyébe kardját
(vö. Mt 26,52), Jézus felvázolta számunkra az erőszakmentesség
útját, amin ő végighaladt egészen a keresztfáig. Ezáltal
megvalósította a békét és lerombolta az ellenségeskedést (vö. Ef
2,14-16). Ezért az, aki befogadja Jézus Jó Hírét, képes felismerni
az erőszakot, amit önmagában hordoz és engedi Istennek, hogy
irgalmával meggyógyítsa őt, s így maga is a kibékülés eszközévé
válik, Assisi Szent Ferenc buzdításának megfelelően: „Amint
ajkatokkal hirdetitek a békét, hasonló módon, sőt még nagyobb
mértékben szívetekben is szülessék az meg”. [3]
Ha Jézus valódi tanítványai akarunk lenni ma, ez azt is jelenti,
hogy csatlakozunk az erőszakmentességre történő felszólításához.
Ez a felszólítás – ahogy ezt elődöm, XVI. Benedek pápa
megállapította – „realisztikus, mivel számot vet azzal, hogy a
világban túl sok az erőszak, túl sok az igazságtalanság és ezért
ezt a helyzetet nem lehet másképpen feloldani, mint még több
szeretettel és még több jósággal. Ez a ’még több’ Istentől jön”.
[4] Nagy erővel fűzte még ehhez a következő szavakat: „Az
erőszakmentesség a keresztények számára nem csupán taktikus
viselkedés, hanem a személy létezésmódja, annak az embernek a
magatartása, aki annyira meg van győződve Isten szeretetéről és
hatalmáról, hogy nem fél szembeszegülni a rosszal a szeretet és az
igazság puszta fegyverével. Az ellenségszeretet a ’keresztény
forradalom’ lényegét alkotja”. [5] A ’Szeressétek
ellenségeiteket!’ (vö. Lk 6,27) evangéliumi felszólítást méltán
nevezhetjük a „keresztény erőszakmentesség Magna Chartájának”: a
lényege nem abban áll, hogy „megadjuk magunkat a gonosznak […],
hanem abban, hogy a rosszra jóval válaszolunk (vö. Róm 12,17-21),
megtörve ezáltal az igazságtalanság láncolatát”. [6]
Erősebb az erőszaknál
4. Az erőszakmentességet sokszor úgy értelmezik, mint megadást,
az elkötelezettség hiányát vagy passzivitást, ám a valóságban ez
nincs így. Amikor Teréz anya 1979-ben átvette a Béke Nobel-díjat,
világosan kifejtette üzenetét, a tevékeny erőszakmentességet:
„Családunkban nincsen szükségünk bombákra és fegyverekre, arra,
hogy pusztítást okozva szerezzük meg a békét, csak arra, hogy
együtt legyünk és szeressük egymást […] Így túlléphetünk minden
rosszon, ami a világban van.” [7] A fegyverek ereje ugyanis
csalóka dolog. „Miközben a fegyverkereskedők végzik a maguk
munkáját, ott vannak a szegény békességszerzők, akik azért adják
életüket, hogy egy, még egy s még egy emberen segítsenek”; ezeknek
a békességszerző embereknek a szemében Teréz anya „korunk
szimbóluma, ikonja”. [8] Az elmúlt év szeptemberében lehetett
részem abban az örömben, hogy szentté avathattam őt. Dicsértem
mindenki irányában megnyilvánuló segítőkészségét, vagyis azt, hogy
„befogadta és védelmezte az emberi életet, a születés előtti
állapotától az elhagyatott és elvetett állapotáig. […] Lehajolt a
végkimerült, az utak mentén hagyott haldoklókhoz, mert felismerte
bennük azt a méltóságot, amelyet Isten ajándékozott számukra.
Hallatta hangját a világ hatalmasai előtt, hogy ismerjék fel
bűneiket – igen, a bűneiket! – az általuk okozott szegénységben”.
[9] Erre válaszul abban állt küldetése – és ebben sok ezer, sőt
sok millió embert képvisel –, hogy nagylelkűen és odaadással az
áldozatok felé fordult, megérintette és bekötözte sérült testüket,
gyógyította a megtört életeket.
A határozottan és következetesen gyakorolt erőszakmentesség
megdöbbentő eredményeket ért el. Mahatma Gandhinak és Khan Abdul
Ghaffar Khannak India felszabadításában, Martin Luther Kingnek a
faji megkülönböztetés elleni küzdelemben elért eredményeit soha
nem fogjuk elfelejteni. A nők különösen sokszor álltak az élére az
erőszakmentes megmozdulásoknak, mint például Leymah Gbowee és sok
ezer libériai asszony, akik imatalálkozókat és erőszakmentes
tiltakozásokat (pray-ins) szerveztek, és magas szintű
egyeztetéseken elérték a második libériai polgárháború lezárását.
Nem feledkezhetünk meg arról a korszakváltó évtizedről sem,
amelynek végén összeomlottak az európai kommunista rezsimek. A
keresztény közösségek ehhez is hozzájárultak a maguk kitartó
imádságával és bátor tetteikkel. Különösképpen nagy hatást fejtett
ki Szent II. János Pál pápa szolgálata és tanítása. Az 1989-es
eseményekre reflektálva elődöm a Centesimus annus kezdetű
enciklikájában (1991) kiemelte, hogy a népek, a nemzetek és az
államok életében a változás „békés küzdelemmel ment végbe,
amelyben csak az igazság és az igazságosság fegyvereit
használták.” [10] Ez a politikai átmenet a béke irányába azért
volt lehetséges többek között, mert táplálkozhatott „olyan emberek
erőszakmentes elkötelezettségéből, akik soha nem engedtek a
politikai hatalomnak, és mindig megtalálták annak hatékony módját,
hogy miképpen tegyenek tanúbizonyságot az igazságról.” E szavakkal
fejezi be gondolatát: „Bár megtanulnának az emberek erőszak nélkül
küzdeni az igazságosságért, lemondva az osztályharcról a belső
vitákban és a háborúról a nemzetközi színtéren”. [11]
Az Egyház arra törekedett, hogy a békét előmozdító erőszakmentes
stratégiákat kövessenek számos országban, arra igyekezvén rávenni
még a legerőszakosabb szereplőket is, hogy vállaljanak részt az
igazságos és tartós béke építésében.
Az igazságtalanságok és az erőszak áldozatai iránti
elkötelezettség nem a Katolikus Egyház kizárólagos tulajdona,
hanem megtalálható számos vallási hagyományban, amelyek szemében
„alapvető az együttérzés és az erőszakmentesség és ezek mutatják
meg az élet útját.” [12] Határozottan kijelentem: „Egyik vallás
sem áll a terrorizmus mellett”. [13] Az erőszak Isten nevének
meggyalázását jelenti. [14] Soha ne fáradjunk bele, hogy
elismételjük: „Isten neve soha nem igazolhatja az erőszakot.
Egyedül a béke szent. Csak a béke szent, a háború nem az!” [15]
Az erőszakmentes politika gyökerei a családban
5. Ha az erőszak az emberi szívben gyökerezik, fontos az
erőszakmentesség útját járnunk elsőként már a családban. Ez a
szeretetben megtalált öröm egyik összetevője, amint ezt
kifejtettem a múlt márciusban közzétett Amoris laetitia kezdetű
apostoli buzdításomban, miután az Egyház két éven keresztül
gondolkozott a házasság és a család témájáról. A család az a
feltétlenül szükséges hely, ahol a házastársak, a szülők és a
gyermekek, a testvérek megtanulnak kommunikálni egymással és
gondoskodni egymásról saját érdekeikről lemondva, és ahol a
súrlódásokat vagy akár konfliktusokat nem erővel, hanem
párbeszéddel, tisztelettel, egymás javának keresésével, irgalommal
és megbocsátással lehet feloldani. [16] A család belsejéből a
szeretet öröme kiárad a világba és az egész emberi társadalomra.
[17] Másfelől az emberek és a népek testvériségének és békés
együttélésének etikája nem alapozható a félelemre, az erőszakra és
a bezárkózásra, hanem egyedül csak a felelősségvállalásra, a
tiszteletre és az őszinte párbeszédre. Ebben az értelemben emelem
fel szavamat a fegyverek leszerelésért, az atomfegyverek
betiltásáért és kiiktatásáért. A nukleáris elrettentés és egymás
kölcsönös tönkretétele nem lehet ennek az etikának az alapja. [18]
Hasonlóan sürgető módon kérem azt is, hogy hagyjanak fel az
emberek az otthoni erőszakkal és a nőkkel és gyermekekkel szembeni
visszaélésekkel.
Az Irgalmasság Jubileumi Szentéve, amely múlt novemberben zárult,
arra hívott mindnyájunkat, hogy nézzünk szívünk mélyére és
engedjük be oda Isten irgalmasságát. A szentév tudatára ébresztett
bennünket, hogy milyen számosan vannak és milyen sokfélék azok a
személyek és társadalmi csoportok, akik felé közömbösséggel
fordulnak, akik igazságtalanság áldozatai és akik erőszaktól
szenvednek. Ők mind a mi „családunk” tagjai, ők a testvéreink.
Éppen ezért az erőszakmentesség alkalmazását az otthon falai
között kell elkezdenünk, s onnan kell kiterjesztenünk azután az
emberiség egész családjára. „Lisieux-i Szent Teréz példája arra
hív minket, hogy a szeretet kis útján járjunk: ne szalasszuk el
egy kedves szó, egy mosoly vagy bármilyen békét és barátságot
árasztó apró gesztus lehetőségét. Az átfogó ökológiához a
mindennapi élet egyszerű gesztusai is hozzátartoznak, amelyek
megtörik az erőszak, a kizsákmányolás és az önzés logikáját”. [19]
Az én felhívásom
6. A békét a tevékeny erőszakmentesség révén szükséges
felépítenünk, ez egybecseng az Egyháznak azzal a folyamatos
törekvésével, hogy mindenkor csökkentse az erő alkalmazását az
erkölcsi normákra való hivatkozással a nemzetközi intézményekben
történő részvétele során és azzal, hogy sok keresztény vesz részt
értő módon a törvénykezés munkájában, a legkülönbözőbb szinteken.
Maga Jézus adta meg ennek a stratégiának a „kézikönyvét”, amellyel
felépíthetjük a békét: ez az úgynevezett Hegyibeszéd. A nyolc
boldogság (vö. Mt 5,3-10) felvázolja annak a személynek a képét,
akit boldognak, jónak, hitelesnek nevezhetünk. Boldog a szelídek –
mondja Jézus -, az irgalmasok, a békességszerzők, a tisztaszívűek,
és azok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot.
Ez ugyanakkor olyan program, amely kihívást jelent minden
politikai és vallási vezetőnek, a nemzetközi intézmények élén
állóknak, a vállalatok, a tömegkommunikáció felelős irányítóinak
az egész világon: hogyan tudják alkalmazni ezeket a boldogságokat
abban, ahogy felelősségi körüket gyakorolják. Komoly kihívás olyan
módon építeni a gondjaikra bízott társadalmat, közösséget,
vállalkozást, hogy ezt a békességszerzők módján tegyék: legyenek
irgalmasak, ne forduljanak el az egyes személyektől, ne tegyenek
kárt a környezetben és ne akarjanak mindenáron győzni. Ehhez
késznek kell mutatkozniuk rá, hogy „a konfliktust el kell viselni,
meg kell oldani és egy új folyamat összekötő láncszemévé
formálni”. [20] Ha így tevékenykedik valaki, az azt jelenti, hogy
a szolidaritást választja a történelem alakításának és a
társadalmi kapcsolatok építésének folyamatában. A tevékeny
erőszakmentesség módot jelent rá, hogy megmutassuk: az egység
erősebb és termékenyebb a konfliktusoknál. A világban minden
mindennel összefügg. [21] Természetesen előfordul, hogy a
különbözőségekből súrlódás támad: kezeljük ezeket konstruktív és
erőszakmentes módon, hiszen a „konfliktusok, a feszültségek és
ellentétek változatos egységet alkothatnak, amely új életet
fakaszt”, megőrizve „a szemben álló pólusok értékes feszültségét”.
[22]
Biztosíthatok mindenkit, hogy a Katolikus Egyház a béke építésére
irányuló minden törekvést tevékeny és kreatív erőszakmentességgel
fog kísérni. 2017. január elsején kezdi meg működését az Átfogó
Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma, amely abban fogja
segíteni az Egyházat, hogy egyre hatékonyabban előmozdítsa „az
igazságosság, a béke, a teremtett világ megőrzésének
felmérhetetlen értékeit”, és buzgón segítse a migránsokat, „a
szükséget szenvedőket, a betegeket, a kirekesztetteket, a
társadalom szélére szorultakat, a fegyveres konfliktusok és a
természeti csapások áldozatait, a bebörtönzötteket, a
munkanélkülieket és mindazokat, akik a rabszolgaság vagy kínzás
bármilyen formájától szenvednek”. [23] Minden olyan tevékenység,
amely ebbe az irányba hat, bármily szerény is, hozzájárul egy
olyan világ építéséhez, amely szabad az erőszaktól, s ez az első
lépés az igazságosság és a béke megvalósítása felé.
Befejezés
7. A hagyománynak megfelelően ezt az üzenetemet december 8-án
írom alá, a Boldogságos Szűzanya Szeplőtelen Fogantatásának
ünnepén. Mária a béke királynője. Fiának megszületésekor az
angyalok Istent dicsőítették és békét kívántak a földön minden
jóakaratú férfinak és asszonynak (vö. Lk 2,14). Kérjük a Szent
Szüzet, hogy ő vezessen bennünket.
„Mindnyájan vágyunk a békére: számos ember építi a békét napról
napra apró cselekedetekkel és sokan szenvednek és viselik
türelemmel a fáradságot a béke építésére tett kísérletekben. [24]
2017-ben tegyünk azért imádságunkkal és tetteinkkel, hogy olyan
emberekké váljunk, akik száműzték az erőszakot szívükből,
szavaikból és tetteikből, és törekedjünk erőszakmentes közösségek
kialakítására, amelyek képesek gondoskodni közös otthonunkról.
„Semmi sem lehetetlen, ha imádságunkkal Istenhez fordulunk.
Mindnyájan a béke építőivé válhatunk”. [25]
Vatikán, 2016. december 8.
Ferenc
----------------------------------------
[1] Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 228.
[2] Üzenet a Béke I. Világnapjára, 1968. január 1.
[3] „A három társ legendája”: Ferences Források, 1469.
[4] Úr angyala imádság, 2007. február 18.
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] Teréz anya, Beszéd a Nobel-díj átvételekor, 1979. december 11.
[8] „A béke útja” – elmélkedés a Szent Márta-ház kápolnájában,
2015. november 19.
[9] Homília Boldog Kalkuttai Teréz anya szenttéavatásán, 2016.
szeptember 4.
[10] 23.
[11] Uo.
[12] Beszéd a vallásközi audiencián, 2016. november 3.
[13] Beszéd a népi mozgalmak 3. világtalálkozóján, 2016. november
5.
[14] Vö. Beszéd a kaukázusi muzulmánok sejkjével és a többi
vallási közösség képviselőjével tartott találkozón, Baku, 2016.
október 2.
[15] Beszéd, Assisi, 2016. szeptember 20.
[16] Vö. Amoris laetitia szinódust követő apostoli buzdítás,
90-130.
[17] Vö. Uo., 133, 194, 234.
[18] Vö. Üzenet a nukleáris fegyverek humanitárius
következményeiről szóló konferenciára, 2014. december 7.
[19] Laudato sì enciklika, 230.
[20] Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 227.
[21] Vö. Laudato sì enciklika, 16, 117, 138.
[22] Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 228.
[23] „Motu proprio” formájában kiadott apostoli levél, amellyel
létrejön az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma,
2016. augusztus 17.
[24] Regina Caeli, Betlehem, 2014. május 25.
[25] Felhívás, Assisi, 2016. szeptember 20.
|