Üzenet 2017 nagyböjtjére Ferenc pápa
Az Ige ajándék. A másik ember ajándék.
2017
Kedves Testvérek!
A Nagyböjt egy új kezdet, olyan út, amely elvezet a biztos célhoz,
a feltámadáshoz, Húsvéthoz, amikor Krisztus győzedelmeskedik a
halál felett. Ebben az időszakban mindig erős indítást kapunk a
megtérésre. A keresztény arra kap meghívást, hogy „teljes
szívével” (vö. Jo 2,12) térjen meg az Úrhoz, ne elégedjen
meg a középszerű élettel, hanem növekedjen az Úr barátságában.
Jézus a mi hűséges barátunk, aki soha nem hagy bennünket cserben,
hiszen még akkor is, ha bűnt követünk el, ő türelmesen várja, hogy
visszatérjünk hozzá, és e várakozással kifejezi, hogy meg akar
nekünk bocsájtani (vö. a 2016. január 8-i szentmisén mondott
szentbeszédéből).
A Nagyböjt kedvező időszak arra, hogy intenzívebbé tegyük lelki
életünket azon eszközök segítségével, amelyeket az Egyház felkínál
számunkra: a böjttel, az imádsággal és az alamizsnaadás révén.
Mindezek alapja az Isten Igéje, amit ebben az időszakban jóval
nagyobb odafigyeléssel kell hallgatnunk és megfontolnunk. Itt most
szeretném külön kiemelni a gazdag és a szegény Lázárról szóló
példabeszédet (vö. Lk 16, 19-31). Engedjük, hogy
megihlessen bennünket ez a jelentős részlet, amely kulcsot kínál
ahhoz, hogy meglássuk általa, miképpen kell cselekednünk, hogy
eljussunk a valódi boldogságra és az örök életre, figyelmeztetve
minket az őszinte megtérésre.
1. A másik ember: ajándék
A példabeszéd azzal kezdődik, hogy bemutatja a két
főszereplőt, ám a szegény Lázárról kapunk csak pontosabb leírást:
kétségbeejtő helyzetben van, már fel sem bír kelni, a gazdag
kapujában fekszik és azokat a morzsákat eszi, amelyek ennek
asztaláról elé hullanak. Testét mindenütt sebek borítják és a
kutyák nyaldossák ezeket (vö. 20-21.vers). A helyzet tehát
nyomasztó: Lázár mélyre süllyedt és megalázó helyzetben találja
magát.
A jelenet még drámaibb, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy a
szegényt Lázárnak nevezik: e név ígéreteket hordoz,
hiszen azt jelenti. „Isten megsegít”. Ez a szereplő tehát
nem névtelen valaki, pontos leírásunk van róla és olyan emberként
áll előttünk, akihez személyes történetet csatolhatunk. A gazdag
Lázár számára ő szinte láthatatlan, a mi számunkra azonban ismert,
közel állónak érezzük, saját arca van: ajándék, felmérhetetlen
értékű gazdagság, az Isten által akart, szeretett lény, akiről meg
is emlékezik – még ha kézzelfogható állapota olyan is, mintha
emberi szemét volna (vö. a 2016. január 8-i szentmisén mondott
szentbeszédéből).
Lázár azt tanítja a számunkra, hogy a másik ember ajándék.
A másik emberhez való helyes viszonyunk abban áll, hogy hálával
felismerjük értékét. A gazdag ember kapujában fekvő szegény sem
útban lévő akadály csupán, hanem felszólítás a megtérésre, az
élete megváltoztatására. E példabeszéd először is arra szólít fel
bennünket, hogy nyissuk meg a szívünk ajtaját a másik ember előtt,
mivel minden ember ajándék, legyen az a szomszédunk vagy akár egy
szegény ismeretlen. A nagyböjt megfelelő idő rá, hogy kinyissuk az
ajtónkat minden szükséget szenvedő ember előtt, és felismerjük
benne Krisztus arcát. Mindnyájan találkozunk utunkon ilyen
emberekkel. Minden élet, amely utunkba akad, érdemes rá, hogy
befogadjuk, tiszteljük, szeressük. Isten Igéje segít a számunkra,
hogy felnyissa a szemünket, és be tudjuk fogadni és szeretni
tudjuk az életet, főként a törékeny életet. Ám ahhoz, hogy ezt meg
tudjuk tenni, komolyan kell vennünk ezt is, amit az Evangélium a
gazdag emberrel kapcsolatban mond el.
2. A bűn elvakít
A példabeszéd kendőzetlenül megmutatja azokat az ellenmondásokat,
amelyek között a gazdag ember él (19. vers). Neki, a szegény
Lázárral ellentétben nincsen neve, csak „gazdag”-ként jellemzik.
Jólétét kimutatják a ruhák, amelyeket visel, a túlzott luxus. A
bíbor ugyanis értékesebb volt ekkor az aranynál és az ezüstnél is,
és ezt fenntartották az istenségek (vö. Jer 10,9) és a királyok
(vö. Bír 8,26) számára. A patyolat olyan különleges
lenvászon volt, amely viselőjét szinte szakrális jeggyel látta el.
Ennek az embernek a gazdagsága tehát túlzó, már csak azért is,
mert minden nap, szokása szerint közszemlére teszi. „Minden nap
nagy lakomát rendezett” (19.v.). Azt látjuk rajta drámaian, hogy
valakit teljesen megront a bűn, három egymást követő lépésben: a
pénz szeretete, a hiúság és a gőg (vö. a 2013. szeptember 20-i
szentmisén mondott szentbeszédéből).
Pál apostol azt állítja: „Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni
sóvárgás” (1 Tim 6,10). Ez az ember megromlásának fő oka és az
irigység, a veszekedés és gyanakvás forrása. A pénz képes átvenni
fölöttünk az uralmat, olyannyira, hogy egyeduralkodó bálványunkká
válik (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 55). Ahelyett,
hogy eszköz volna, amelyekkel jót cselekedhetünk és gyakorolhatjuk
a mások iránti szolidaritást, a pénz az önzés logikájának
szolgájává tehet minket és az egész világot, nem hagy teret a
szeretetnek és meggátolja a békét.
A példabeszéd megmutatja azt is, hogy a gazdag embert a kapzsiság
hiúvá is teszi. Személyiségét a látszatokban jeleníti meg, abban,
hogy másoknak megmutatja, mi mindent engedhet meg magának. Ám a
látszat a belső üresség álcája. Élete a külsőségek rabja, a lét
legfelszínesebb és legátmenetibb dimenziójáé (vö. uo.,
62).
Ennek az erkölcsi züllésnek legmélyebb lépcsőfoka a gőg. A gazdag
ember úgy öltözködik, mintha király lenne, utánozza egy istenség
viselkedését, elfeledve azt, hogy egyszerű halandó. A gazdagság
szeretete által megromlott ember számára nem létezik más mint a
saját énje és ezért az őt körülvevő személyek nem lépnek be a
látóterébe. A pénzhez való ragaszkodás gyümölcse tehát egyfajta
vakság: a gazdag nem látja az éhes, sebekkel borított és
megalázottságában elesett szegény embert.
Ha ezt a szereplőt vizsgáljuk, megértjük, hogy az Evangélium miért
ítéli el ilyen világosan a pénz szeretetét: „Senki sem szolgálhat
két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy
ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem
szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is” (Mt 6,24).
3. Az Ige ajándék
A gazdag és a szegény Lázárról szóló evangéliumi rész segít
bennünket abban, hogy jól felkészüljünk a közelgő Húsvétra. A
Hamvazószerda liturgiája nagyon drámai módon arra figyelmeztet
bennünket, hogy mi is éljük át hasonlóan azt, amit a gazdag ember
tesz. A pap, amikor homlokunkra rajzolja a keresztet a hamuval,
ezeket a szavakat ismétli: „Emlékezz, ember, hogy porból vagy
és porrá leszel!” A gazdag és a szegény ember ugyanis
egyaránt meghal és a példabeszéd nagyobbik része már a másvilágon
zajlik. A két főszereplő hirtelen rádöbben: „semmit sem hoztunk
erre a világra, s nem is vihetünk el semmit” (1 Tim 6,7).
A mi pillantásunk is a túlvilágra szegeződik, ahol a gazdag ember
hosszas párbeszédet folytat Ábrahámmal, akit „atyjának” nevez (Lk
16, 24.27), s ezzel megmutatja, hogy ő is Isten népéhez tartozik.
Ez életét még ellentmondásosabbá teszi, hiszen eddig semmit sem
tudtunk meg Istennel való kapcsolatáról. Életében nem volt hely
Isten számára, az egyetlen isten ő maga volt saját maga számára.
Csak a túlvilági gyötrelmek között ismeri fel a gazdag ember
Lázárt és azt szeretné, hogy a szegény enyhítse kínjait egy kis
vízzel. Hasonló dolgokat kér Lázártól, amelyeket a gazdag meg
tudott volna tenni, ám soha nem tett meg. Ábrahám azonban
elmagyarázza neki: „Emlékezzél csak vissza, hogy milyen jó dolgod
volt életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a rosszból. Most tehát
neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a
gyötrelem” (25.v). A túlvilágon valamiképpen helyreáll az igazság,
és az életben elszenvedett gyötrelmeket kiegyenlítik a jó dolgok.
A példabeszéd folytatódik és így üzenetet hordoz minden keresztény
számára. A gazdag ugyanis, akinek élnek még testvérei, azt kéri
Ábrahámtól, hogy küldje el ezekhez Lázárt, hogy az figyelmeztesse
őket, ám Ábrahám így válaszol: „Van Mózesük és vannak prófétáik.
Azokra hallgassanak” (29.v). És a gazdag ember ellenvetésére, meg
is erősíti: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a
halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek” (31.v).
Ilyen módon előttünk áll a gazdag ember igazi problémája: rossz
sorsának eredete abban áll, hogy nem hallgatja meg Isten
igéjét; ezért nem szereti már Istent és ezért veti meg
felebarátját. Isten Igéje élő erő, amely képes kiváltani a
megtérést az ember szívében és a személyt ismét Isten felé
fordítani. Ha bezárjuk szívünket Isten nekünk szóló ajándéka
előtt, következésképpen testvérünk előtt is zárva marad a szívünk.
Kedves Testvérek! A Nagyböjt alkalmas idő rá, hogy megújuljunk az
Ő Igéjében, a szentségekben és a felebarátainkban élő Krisztussal
való találkozásban. Az Úr, aki a pusztában eltöltött negyven nap
alatt legyőzte a Kísértő cseleit, megmutatja nekünk, hogy melyik
úton járjunk. Vezessen minket a Szentlélek a valódi megtérés
útján, hogy újra felfedezzük Isten Igéjének ajándékát,
megtisztuljunk a látásunkat elvakító bűneinktől és Krisztust
szolgáljuk a szükséget szenvedő testvéreinkben. Bátorítok minden
hívőt, hogy e lelki megújulást mutassák ki azokban a nagyböjti
gyakorlatokban, amelyeket az egyházi szervezetek kezdeményeznek
szerte a világban, hogy növekedjen a találkozás kultúrája az
emberiség egyetlen nagy családján belül. Imádkozzunk egymásért,
hogy Krisztus győzelmében részesedve képesek legyünk megnyitni
kapuinkat a gyengék és a szegények előtt. Így tudjuk majd Húsvét
örömét teljesen megélni és tanúskodni róla.
Vatikán, 2016. október 18.
Szent Lukács evangélista ünnepén
FERENC
|