Üzenet a betegek 26. világnapjára Ferenc pápa
Mater Ecclesiae (Egyház Anyja):
„‘Asszony, nézd, a fiad!’... ‘Nézd, az anyád!’.
Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány...” (Jn 19,26-27).
2018. február 11.
Kedves Testvérek!
Az Egyháznak mindig megújuló erővel folytatnia kell a betegek és
a róluk gondoskodók szolgálatát, hűségesen az Úr megbízásához
(vö. Lk 9,2-6; Mt 10,1-8; Mk 6,7-13) és
követve Alapítója és Mestere ékesszóló példáját.
Ebben az évben a Betegek Világnapjának témáját a keresztre
felfeszített Jézus szavai adják, amelyekkel édesanyjához,
Máriához és Jánoshoz fordul: „’Asszony, nézd, a fiad!’... ‘Nézd,
az anyád!’. Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány...”
(Jn 19, 26-27).
1. Az Úrnak ezek a szavai rávilágítanak a kereszt misztériumának
lényegére. A kereszt nem reménytelen tragédia, hanem az a hely,
ahol Jézus megmutatja dicsőségét és ránk hagyományozza szerető
végakaratát, amely a keresztény közösség és minden tanítvány
életének alapszabályává válik.
Jézus szavai elsősorban Szűz Mária édesanyai hivatásának
eredetét jelentik az egész emberiség felé. Ő különösen is
Fia tanítványainak lesz az édesanyja ekkor, és gondoskodik róluk
és kíséri útjukat. És jól tudjuk, hogy az anyai gondoskodás a
gyermekei felé magában foglalja nevelésük anyagi és lelki
oldalát is.
A kereszt kimondhatatlan fájdalma keresztüldöfi Mária lelkét
(vö. Lk 2,35), de nem teszi bénulttá. Éppen
ellenkezőleg, mint az Úr édesanyja az odaadás új útjára lép. A
kereszten Jézus gondoskodik Egyházáról és az egész emberiségről.
Mária arra hivatott, hogy vegye ki részét ebből a
gondoskodásból. Az Apostolok Cselekedetei, amikor beszámol a
Szentlélek pünkösdi nagy kiáradásáról, megmutatja azt is, hogy
Mária hozzálátott e feladatának teljesítéséhez az Egyház első
közösségében. S ennek a feladatnak soha nincs vége.
2. A szeretett tanítvány, János, az Egyházat, a messiási népet
jelképezi. Az ő feladata, hogy elismerje Máriát saját
édesanyjának. Ebben a elismerésben benne van az is, hogy
befogadja őt, szemlélje benne a tanítványi lét mintáját és azt
az anyai hivatást is, amit Jézus rábízott mindazokkal a
gondokkal és tervekkel, amelyek együtt járnak ezzel. Ő az
Édesanya, aki létre segíti és szereti gyermekeit, akik Jézus
parancsának megfelelően képesek szeretni. Így Mária édesanyai
hivatása, minden gyermeke iránti gondoskodása átszáll Jánosra és
az egész Egyházra. A tanítványok teljes közössége részesül Mária
anyai hivatásából.
3. János, mint olyan tanítvány, aki mindenben osztozott
Jézussal, tudja, hogy a Mester minden embert el akar vezetni
az Atyával való találkozásra. Tanúságot tud róla tenni,
hogy Jézus sok olyan emberrel találkozott, akik betegek voltak
lelkükben, mert szívük gőggel volt telve (vö. Jn 8,31-39) és
olyanokkal, akik testükben voltak betegek (vö. Jn 5,6).
Ő mindenkinek nyújtotta irgalmát és megbocsátását, a betegeknek
fizikai gyógyulást is, mint az Isten országa túláradó életének
jelét, ahol minden könnyet letörölnek majd. Máriához hasonlóan a
tanítványok nem csak arra kaptak meghívást, hogy gondoskodjanak
egymásról. Tudják ugyanis, hogy Jézus Szíve kivétel nélkül
mindenki előtt nyitva áll. Az Isten országának Evangéliumát
mindenki számára hirdetni kell és a keresztényeknek szeretettel
kell fordulniuk mindenkihez, aki szükséget szenved, egyszerűen
azért, mert személyek, Isten gyermekei.
4. Az Egyháznak a szükséget szenvedők és betegek iránti
anyai hivatása a kétezer éves története során konkrét
formákat öltött, egy sor gazdag kezdeményezésben, amellyel a
betegek felé fordult. Elkötelezettségünk történetét nem szabad
elfelednünk; ma is folytatódik szerte a világban. Azokban az
országokban, ahol létezik elégséges közegészségügy, a katolikus
szerzetesrendek, az egyházmegyék és kórházaik munkája nem merül
ki abban, hogy magas színvonalú orvosi tevékenységet végeznek,
hanem arra is törekednek, hogy a gyógyítási folyamat
középpontjába az emberi személyt helyezzék, tudományos
kutatásaikat az élet és a keresztény erkölcsi értékek tisztelete
jellemzi. Azokban az országokban viszont, ahol nem elégségesek
vagy egyáltalán nincsenek egészségügyi rendszerek, azért
dolgozik az Egyház, hogy mindazt nyújtani tudja az embereknek,
ami egészségük érdekében lehetséges, hogy megszüntesse a
gyermekhalandóságot és legyőzze a széles körben elterjedt
bizonyos betegségeket. Mindenütt azon van, hogy legalább
gondoskodást nyújtson, ott is, ahol a gyógyítás nem lehetséges.
Az Egyház képe, mint „tábori kórház”, ahova befogadnak
mindenkit, akiket megsebzett az élet, nagyon kézzelfogható
valóság, hiszen a világ egyes tájain csak a misszionáriusok és
egyházmegyék kórházai nyújtják a szükséges gondoskodást a nép
számára.
5. Az emlékezés a betegek szolgálatában töltött hosszú időre
örömre ad okot a keresztény közösségnek és főként azoknak,
akik a jelenben végzik ezt a szolgálatot. Ám a múltra főképpen
azért tekintünk, hogy most gazdagodjunk belőle. Tanulnunk kell
belőle: a betegek szolgálatára létrehozott intézmények számos
alapítójának életáldozatig is elmenő nagylelkűségéből; abból a
szeretetből fakadó találékonyságból, ami az évszázadok során
létrejött kezdeményezéseket jellemezte; az elkötelezett
kutatásból, amely a betegek számára újabb és megbízható
gyógymódokat keres. A múltnak ez az öröksége segít bennünket
abban, hogy megtervezzük a jövőt. Például abban, hogy megőrizzük
a katolikus kórházakat az anyagias szemlélettől, amely az egész
világon az egészségügyet a piac részévé teszi, s így végül
kizárja a szegényeket. Az okos szervezés és a szeretet azt
kívánja meg, hogy a beteg személy méltóságát tartsák
tiszteletben és mindig ez álljon a gyógyítás középpontjában.
Ezeket az elveket kell követnie azoknak a keresztényeknek is,
akik állami intézményekben dolgoznak, és akiknek szolgálatukkal
az Evangéliumról kell hiteles tanúságot tenniük.
6. Jézus Egyházára hagyta gyógyító
hatalmát:
„Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: […] ha
betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak” (Mk
16,17-18). Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk a Péter (vö. ApCsel
3,4-8) és Pál (ApCsel 14,8-11) által végbevitt csodák
leírását. Jézus adományának megfelel az Egyház feladata, amely
tudja, hogy ugyanazzal a gyengéd és együttérző tekintettel kell
a betegekre néznie, mint az Úrnak. Az egészségügyben végzett
lelkipásztori munka szükséges és lényegi feladat marad és az is
fog maradni mindig, amelyet megújult lendülettel kell végezni az
egyházközségi szinttől a legkiválóbb egészségügyi központokig
mindenütt. Nem feledkezhetünk itt el arról a gyengédségről és
kitartásról, amellyel számos család gondoskodik tulajdon
gyermekéről, szüleiről, rokonairól, akik krónikus betegségben
vagy súlyos fogyatékosságban szenvednek. A családon belül
végzett gondoskodás az emberi személy iránti szeretetről szóló
rendkívüli tanúságtétel, megfelelő elismerés jár érte és
megfelelő intézkedésekkel támogatni is szükséges azokat. Így
ebben az egyházi küldetésben részt vesz minden orvos és ápoló,
pap, szerzetes és önkéntes, a családtagok és mindazok, akik
betegekről gondoskodnak. Olyan közös felelősség ez, amely
gazdagítja hétköznapi szolgálatunk értékét.
7. Szűz Máriára, a gondoskodó szeretet
édesanyjára bízunk mindenkit, aki testében vagy lelkében beteg,
hogy támogassa őket reménnyel. Azt is kérjük tőle, hogy segítsen
befogadó emberekké válnunk beteg testvéreink irányában. Az
Egyház jól tudja, hogy különleges kegyelemre van szüksége ahhoz,
hogy megfeleljen evangéliumi szolgálatának a betegekről való
gondoskodásban. Ezért imádkozzunk mindnyájan együtt az Úr
édesanyjához kitartó könyörgéssel, hogy az Egyház minden tagja
megélje szeretettel az élet és az egészség szolgálatára szóló
hivatását. Szűz Máriát kérjük a Betegeknek ezen a XXVI.
Világnapján: segítsen a betegeknek, hogy szenvedéseiket az Úr
Jézussal közösségen éljék meg, és támogassa azokat, akik
gondoskodnak róluk. Mindnyájukra, a betegekre, az egészségügyi
dolgozókra és az önkéntesekre is szívből adom apostoli
áldásomat.
Vatikán, 2017. november 26.
Krisztus Király ünnepén
FERENC
|