Kedves Testvérek!
Ismét közelít felénk az Úr Húsvétja! Hogy felkészüljünk rá, az
Isteni Gondviselés a Nagyböjtöt adja nekünk ’megtérésünk
szentségi jeleként’ („évenként visszatérő gyakorlatai
által”), amely jelzi és meg is valósítja a lehetőséget, hogy
teljes szívvel, teljes életünkkel visszatérjünk az Úrhoz.
Ebben az évben is ezen üzenettel szeretnék
segíteni az egész Egyháznak, hogy örömben és igazságban élje meg
ezt a kegyelmi időt. Az ihletet ehhez Jézus szavaiból merítem,
ahogyan Máté evangéliumában olvasható: „A gonoszság
megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet” (24,12).
Ezt a mondatot ott találjuk, amikor Jézus a
végidőkről beszél, Jeruzsálemben, az Olajfák hegyén, éppen ott,
ahol kezdetét veszi majd az Úr kínszenvedése. A tanítványok
kérdésére válaszolva Jézus leírja a nagy összeomlást és azt a
helyzetet, amelyben a hívők közössége találhatja magát. A fájó
események közepette hamis próféták fognak sokakat félrevezetni,
s ez azzal fenyeget, hogy kialszik a szívekben a szeretet, amely
szeretet az Evangélium lényege.
A hamis próféták
Hallgassuk meg ezt a részt és tegyük fel a kérdést: milyen
formákat öltenek a hamis próféták?
Olyanok, mint a „kígyóbűvölők”, vagyis kihasználják az emberi
érzelmeket, hogy rabszolgájukká tegyék és oda vigyék őket, ahova
csak akarják. Isten hány és hány gyermekét bűvölik el a
pillanatnyi gyönyörök csábításai, amit boldogságnak hisznek!
Hány férfi és nő él a pénz illúziójának varázsában, amely
valójában a haszon vagy az aljas érdekek rabszolgáivá teszi
őket! Hányan vannak, akik azt hiszik: elég, ha csak maguknak
élnek, azután a magány áldozataivá válnak!
Azok a „sarlatánok” is hamis próféták, akik egyszerű és azonnali
megoldásokat kínálnak a szenvedésekre, olyan gyógyírt, ami
azonban teljesen hatástalannak bizonyul. Hány és hány fiatalnak
kínálják hamis megoldásként a kábítószert, az „egyszer
használatos” kapcsolatokat, a könnyű, de becstelen pénzszerzést!
Hányan vannak, akiket hálójába vont a teljesen virtuális élet,
ahol a kapcsolatok könnyűnek és gyorsnak tűnnek, hogy azután
drámaian bebizonyosodjon: nincsen semmi értelmük. Ezek a csalók,
akik értéktelen dolgokat kínálnak, elveszik cserébe azt, ami
sokkal értékesebb: a méltóságot, a szabadságot és a szeretetre
való képességet. A hiúság csapdája ez, amikor a páva szerepét
játsszuk, azután nevetségessé válunk, s onnan nem lehet
visszafordulni. Nem kell ezen csodálkozni: az ördög, aki „hazug
és a hazugság atyja” (Jn 8,44) mindig jóként mutatja be a
rosszat és igazként a hamisat, hogy összezavarja az ember
szívét. Mindnyájunk számára feladat ezért szívében megvizsgálni,
nem fenyegetik-e ezeknek a hamis prófétáknak a hazugságai. Meg
kell tanulnunk, hogy ne álljunk meg az azonnali, felszínes
szinten, hanem ismerjük fel, mi hagy bennünk jó és tartós
nyomot, mivel Istentől jön és valóban a javunkra szolgál.
A hideg szív
Dante Alighieri úgy írja le a poklot, hogy a közepén derékig
jégbe van fagyva a sátán aki az elfojtott szeretet
dermesztő légkörében él. Tegyük fel tehát a kérdést: hogyan
hűlhet ki bennünk a szeretet? Mik azok a jelek, hogy kialudni
készül bennünk a lángja?
Ami elfojtja a szeretetet, az elsősorban a pénz iránti mohó
vágy, „minden baj gyökere” (1Tim 6,10). Ezt követi az Isten
elutasítása, amivel együtt jár a tőle jövő vigasz elhárítása is,
amikor inkább a reménytelenséget választjuk, semmint Igéjének és
szentségeinek vigasztalását. Mindez erőszakká válik
azokkal szemben, akikre úgy tekintünk, mint fenyegetésre a
magunk „bizonyosságai” szempontjából: a meg nem született
gyerekekkel, az idős, beteg emberekkel, az átutazó vendéggel, az
idegennel szemben, de azzal a felebarátunkkal szemben is, aki
nem felel meg az elvárásainknak.
A teremtett világ is csendben tanúskodik a szeretet eme
kihűléséről: a földet megmérgezte az ember a gondatlanul,
odafigyelés nélkül elhajigált szeméttel; a tengereknek, amelyek
sajnos szintén szennyezettek, a kényszerű migráció számos
hajótöröttjének maradványait is el kell fedniük; az egeket,
amelyek Isten terve szerint az ő dicsőségét éneklik, olyan gépek
’szántják’, amelyekből halált hozó eszközök hullnak alá.
Közösségeinkben is egyre inkább kihűl a szeretet. Az Evangelii
gaudium kezdetű apostoli buzdításomban igyekeztem leírni e
szeretet hiányának legnyilvánvalóbb jeleit. Ezek: az önző
lustaság, a terméketlen pesszimizmus, az elszigetelődés és a
folytonos testvérháborúk kísértése, a világias gondolkodás, ami
arra vezet, hogy csak a látszattal foglalkozzunk, és így
lehűtsük a küldetésünk hevét.
Mit tegyünk?
Ha meglátjuk magunkban és magunk körül a most leírt jeleket,
akkor ezekre az Egyház, édesanyánk és tanítónk, az igazság
olykor keserű gyógyszerével együtt felkínálja számunkra a
mostani nagyböjti időszakban az imádság, az alamizsnálkodás és a
böjt édes segítségét.
Ha több időt szánunk az imádságra, lehetőséget adunk a
szívünknek, hogy felfedezze azokat a titkos hazugságokat,
amelyekkel önmagunkat csapjuk be, hogy végre Istennél
keressünk vigaszt. Ő a mi Atyánk, aki az életet akarja
számunkra.
Az alamizsnálkodás gyakorlása által megszabadulhatunk a
kapzsiságtól és felfedezhetjük, hogy a másik ember a testvérünk:
amim van, soha nem teljesen az enyém. Mennyire szeretném, hogy
az adakozás valódi életstílussá válna mindenkiben! Bárcsak
követnénk keresztényekként az apostolok példáját, és meglátnánk
a másokkal való osztozás lehetőségében az Egyházban megélt
közösség kézzelfogható tanúságtételét. Ennek kapcsán felidézem
Szent Pál felszólítását, amikor a korintusi hívekhez fordult a
jeruzsálemi közösségnek szánt pénzgyűjtés ügyében: „ …mert
javatokra válik” (2Kor 8,10). Ez különösen is igaz Nagyböjtre,
amikor számos szervezet tart gyűjtést nehéz helyzetben lévő
egyházaknak és népeknek. Bárcsak mindennapi kapcsolatainkban is,
minden olyan testvérünkkel szemben, aki segítséget kér, arra
gondolnánk, hogy ez egy felhívás a Gondviselés részéről. Minden
adakozás alkalom számunkra, hogy részt vegyünk abban, ahogyan
Isten gondját viseli gyermekeinek. Ha ma engem használ fel arra,
hogy segítsen egy testvéremen, hogy ne gondoskodna az én
szükségemről is legközelebb ő, akit senki nem múlhat felül
nagylelkűségben?
Végül a böjt elveszi az erőt az erőszakból, lefegyverez minket,
jelentős alkalmat szolgáltat rá, hogy lélekben növekedjünk.
Egyrészt lehetőségünk nyílik rá, hogy megértsük: mit
tapasztalnak azok, akiknek a legszükségesebb dolgok is
hiányoznak és ismerik a napi éhezés gyötrelmeit, másrészt
kifejezésre juttatja lelkünk állapotát, amely Isten jóságára
éhezik és Isten életére szomjazik. A böjt felráz, figyelmesebbé
tesz minket Isten és a felebarátaink iránt, felkelti
akaratunkat, hogy engedelmeskedjünk Istennek, aki egyedül képes
betölteni éhségünket.
Szeretném, ha a hangom eljutna a Katolikus Egyházon kívülre is,
hogy eljusson mindannyiótokhoz, jószándékú férfiak és nők, akik
nyitottak vagytok Istent meghallgatni. Ha Benneteket is
szomorúsággal tölt el a világon eluralkodó igazságtalanság, ha
Benneteket is aggaszt az a fagyos levegő, amely megbénítja a
szíveket és a tetteket, ha úgy látjátok, hogy megfogyatkozott a
közös emberség értelme, akkor csatlakozzatok hozzánk, hogy
együtt szólítsuk Istent, együtt böjtöljünk és együtt adakozzunk
testvéreink megsegítésére!
Húsvét tüze
Főként az Egyház tagjait hívom, hogy lendülettel vágjanak bele a
Nagyböjt útjába, és támaszkodjanak az alamizsnára, a böjtre és
az imára. Ha olykor úgy tűnik is, hogy sok szívben kialszik a
szeretet, soha nem huny ki Isten szívében! Ő mindig nyújt
számunkra új alkalmakat, hogy újra elkezdhessünk szeretni.
Kiváló alkalom lesz idén is erre a „24 óra az Úrért”
kezdeményezés, amely arra hív bennünket, hogy a kiengesztelődés
szentségét a szentségimádás keretében ünnepeljük meg. 2018-ban
ez március 9-ére péntekre és március 10-ére, szombatra esik, a
130. zsoltár 4. verséből merítve ihletet: „nálad bocsánatot nyer
a vétek”. Minden egyházmegyében legalább egy templom nyitva fog
maradni 24 órára folyamatosan, hogy alkalmat nyújtson a
szentségimádásra és a szentségi gyónásra.
Húsvét éjszakáján újra átéljük majd a húsvéti gyertya
meggyújtásának nagyhatású szertartását: az „új tűzből” vett fény
lassanként el fogja űzni a sötétséget és megvilágítja majd a
liturgián részt vevő közösséget. „a dicsőségesen feltámadt
Krisztus világossága oszlassa szét szívünk és elménk
homályát”, hogy mindnyájan újra átélhessük az emmauszi
tanítványok tapasztalatát: meghallgassuk az Úr szavát és
magukhoz vegyük az Eucharisztia Kenyerét, s akkor a szívünkben
újra fellángol a hit, a remény és a szeretet.
Megáldalak benneteket és imádkozom értetek. Ne feledkezzetek meg
róla, hogy imádkozzatok értem.
Vatikán, 2017. november 1.
Mindenszentek ünnepén
FERENC