Üzenet a tömegtájékoztatás 52. világnapjára Ferenc pápa
Az igazság szabaddá tesz benneteket (Jn 8,32) –
Az álhírek és a békét szolgáló újságírás
2018. május 4.
Kedves Testvérek!
Isten tervében az emberek közötti kommunikáció a közösség
megélésének alapvető módja. Az emberi lény, aki Teremtőjének
képmása és hozzá hasonlatos, képes rá, hogy kifejezze és megossza
másokkal azt, ami igaz, ami jó, és ami szép. Képes rá, hogy
elbeszélje tapasztalatát, hogy beszéljen a világról és így építse
az események megértését, az azokra való emlékezést. Ám az ember,
ha a saját gőgös önzését követi, ettől eltérő módon is
használhatja kommunikációs képességét, amint azt már a kezdeteknél
láthatjuk Káin és Ábel vagy a bábeli torony történetében (vö. Ter
4,1-16; 11,1-9). Ennek a hamis használatnak a tipikus jele az
igazság megmásítása, az egyéni szinten csakúgy, mint közösségi
szinten. Ezzel ellentétben, az Isten elgondolásához való hűségben
a kommunikáció az a tér, ahol az ember kifejezésre juttatja
személyes felelősségét az igazság keresésében és a közös jó
építésében. Manapság, amikor a kommunikációs közeg egyre inkább
felgyorsul a digitális rendszereken keresztül, magunk előtt látjuk
az álhírek, az úgynevezett fake news jelenségét, amely
arra indít bennünket, hogy gondolkozzunk el e kérdésen, s engem
arra ösztökélt, hogy ezt az üzenetemet az igazság témájának
szenteljem, ahogy ezt tették már számos ízben elődeim is, VI.
Páltól kezdve (vö. 1972-es üzenet: A tömegkommunikáció az
igazság szolgálatában). Szeretnék e gondolatokkal
hozzájárulni ahhoz a közös törekvéshez, hogy elejét vegyük a hamis
hírek terjedésének és újra felfedezzük az újságírói hivatás
értékét, s az egyes emberek felelősségét az igazság
továbbadásában.
1. Mi a hamis a „hamis hírekben”?
A fake news kifejezést vitatják és ez a viták tárgyát
képezi. Általános értelemben a félretájékoztatás jelenségére
vonatkozik, amikor hamis híreket akár on-line, akár a
hagyományos tömegkommunikációs eszközökkel terjesztenek.
Az alaptalan információkra vonakozik tehát, amelyek nem létező,
vagy eltorzított tényekre építenek és az a céljuk, hogy az olvasót
becsapják vagy akár manipulálják. Terjesztésüknek lehet szándékos
célja a politikai döntések befolyásolása vagy gazdasági előny
szerzése.
A fake news hatásossága elsősorban azon tulajdonságuknak
köszönhető, hogy képesek hasonlítani az igazságra, kézenfekvőnek
tűnnek. Másodsorban ezek a hamis, de valószerű hírek megragadják a
célbavett emberek figyelmét, kihasználják a sztereotípiákat és
előítéleteket, amelyek az adott társadalomban el vannak terjedve,
felszínes és azonnali érzelmeket gerjesztenek, mint a félelem, a
megvetés, a harag vagy a csalódás. A hamis hírek terjedését segíti
a közösségi hálók, és az ezek működését biztosító
lehetőségek manipulatív használata: ezen a módon az alaptalan
tartalmak hatalmas nézettségre tesznek szert és a mégoly hiteles
cáfolatok is nehezen tudják korlátok közé szorítani az általuk
okozott károkat.
Azért is olyan nehéz felfedni és kiirtani a fake news
jelenségét, mert az emberek homogén, kívülről zárt digitális
környezeten belül reagálnak rá, ahova nem tudnak behatolni a
másféle vélemények és látásmódok. A dezinformáció
(félretájékoztatás) logikájának az az eredménye, hogy
ahelyett, hogy létrejönne egy egészséges szembeállítás a másfajta
információforrásokkal, s így pozitív módon megkérdőjeleződhetnének
az előítéletek és elindulhatna egy konstruktív párbeszéd,
akaratunk ellenére magunk is egyoldalú és alaptalan vélemények
terjesztőivé válhatunk. A dezinformáció drámája a másik fél
hiteltelenné tétele, ellenségként való megjelenítése egészen a
démonizálásig, amiből viszont már konfliktusok születhetnek. A
hamis hírek ilyen módon elősegítik egyrészt az intoleráns,
másrészt a túlérzékeny magatartásokat, s ennek csak az lehet az
eredménye, hogy az arrogancia és a gyűlölet még tovább terjed.
Végső soron ide vezet az igazság meghamisítása.
2. Hogyan ismerhetjük fel az álhíreket?
Semelyikünk sem vonhatja ki magát a felelősség alól, hogy
szembeszálljon ezekkel a hamisításokkal. Ez nem könnyű feladat,
mivel a dezinformáció sokszor változatos, szándékosan körülményes
és ravaszul becsapós utakat választ és nem egyszer igen finom
megoldásokat használ. Dícséretesek ezért azok a neveléshez
kapcsolódó kezdeményezések, amelyek során megtanítják, hogyan kell
olvasni és értékelni a kommunikatív környezetet, miképpen lehet
elkerülni, hogy az ember maga is tudatlanul a dezinformáció
terjesztőjévé váljon, hanem cselekvő módon leleplezze azt.
Dicsérendők azok az intézményi és jogi lépések is, amelyeknek
célja az ennek a jelenségnek gátat szabó szabályok meghozatala, s
azoké a technológiai és médiavállalatoké is,
amelyek arra törekszenek, hogy ellenőrizzék a sokmillió digitális
profil mögött rejtőző személyi identitásokat.
Ám, ha elejét akarjuk venni és le akarjuk leplezni a
félretájékoztatás mechanizmusait, ehhez mély és figyelmes
mérlegelés is szükséges. Amit fel akarunk tárni, nem más, mint
amit a „kígyó logikájának” nevezhetünk, ami mindig álcázni tudja
magát, hogy azután megmarjon. Ez ugyanaz a stratégia, mint amit a
Teremtés könyvében olvasunk a „ravasz kígyóra”
vonatkoztatva, aki az emberiség létének hajnalán megalkotta az
első „fake news”-t (vö. Ter 3,1-15), ami elvezetett
a bűnbeesés tragikus következményeihez, és az első
testvérgyilkosságban konkretizálódott (vö. Ter 4), majd
számtalan más bűnben is, amit Isten, a többi ember, a társadalom
és a teremtett világ ellen követtek el. A „hazugság atyjának” (Jn
8,44) ügyes módszere az álcázás, az észrevétlen és
veszedelmes csábítás, amely behálózza az ember szívét hamis és
behízelgő érvelésével. A bűnbeesés elbeszélésében a kísértő úgy
közelít az asszonyhoz, hogy barátjának tetteti magát, aki az ő
javáért aggódik, és beszédét egy olyan állítással kezdi, amely
igaz, de csak részben az: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek
a kert valamennyi fájáról?” (Ter 3,1). Amit Isten
Ádámnak mondott, valójában nem az volt, hogy egyetlen fáról
sem ehetnek gyümölcsöt, csak egyetlen fáról volt
szó: „a jó és rossz tudás fájáról ne egyél” (Ter 2,17). Az
asszony válaszában elmagyarázza ezt a kígyónak, ám enged a
provokációnak: „Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről
mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok” (Ter
3,2). Ennek a válasznak jogi érvelése és pesszimista áthallása
van, és az asszony, amikor hitelt ad a hamisítónak és enged annak,
ahogyan ő állítja be a tényeket, engedi letéríteni magát a helyes
útról. Így először figyelmesen meghallgatja, amikor az
bizonygatja: „Semmi esetre sem fogtok meghalni” (Ter 3,4).
Ezután a kísértő által felvázolt elemzés már hihető színben tűnik
fel: „Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek
felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és
a rosszat” (Ter 3,5). Végül eljut oda, hogy megkérdőjelezi
Isten atyai figyelmeztetésének hitelét, ami az ember javát
szolgálta, és enged ellenfele vonzó csábításának: „Az asszony
látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás
megszerzésére” (Ter 3,6). Ez az elbeszélés egy lényegi
tényt emel ki a mi témánk szempontjából: semmilyen
félretájékoztatás nem ártatlan; sőt, ha bízunk a hamis dolgokban,
annak tragikus következményei lehetnek. Ha az igazságot csupán
kicsiny mértékben torzítja is valaki, ennek igen veszélyes
következményei lehetnek.
Ami ebben szerepet játszik, az a vágyunk. A fake news
gyakran vírus módjára terjed tova gyorsan és szinte
meggátolhatatlanul, s ennek oka nem annyira a megosztás logikája,
amely a közösségi médiát jellemzi, hanem sokkal inkább a
telhetetlen vágy, amely oly könnyen felébred az emberben. A
félretájékoztatás gazdasági és egyéb alkalmi okai is a hatalom, a
gazdagság és az élvezet iránti vágyban gyökereznek, és végső soron
egy olyan csalás áldozataivá leszünk, amely sokkal tragikusabb az
egyes bajok megjelenési formáinál, mert ez maga a bűn, amely
hazugságról hazugságra szállva végül megfosztja szívünket
szabadságától. Ezért mondhatjuk, hogy igazságra nevelni nem más,
mint megtanítani mérlegelni, megítélni, értékelni azokat a
vágyakat és hajlamokat, amelyeket saját magunkban érhetünk tetten:
ezáltal érhetjük el, hogy ne fosszon meg minden jótól az, hogy
minden kísértésbe „beleharapunk”.
3. „Az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,32)
A félrevezető nyelvezettel való folytonos érintkezés ugyanis
elhomályosítja az ember belső világát. Dosztojevszkij írt ezzel
kapcsolatban egy figyelemreméltó megfigyelést: „Aki önmagának
hazudik, és a tulajdon hazugságát hallgatja, odáig jut, hogy nem
fedez fel semmilyen igazságot se magában, se maga körül, így aztán
tiszteletlenségbe süllyed mind magával, mind másokkal szemben. Ha
meg nem tisztel senkit, szeretni sem tud többé, azért pedig, hogy
szeretet hiányában is elfoglalja magát és szórakozzék, átengedi
magát szenvedélyeknek, a durva élvezeteknek, mígnem teljesen
elállatiasodik bűneiben, és mindez attól van, hogy szüntelenül
hazudik az embereknek is, magának is.” (Karamazov testvérek,
II,2).
Akkor hát hogyan védekezhetünk ez ellen? A hamisság vírusa elleni
leghatékonyabb védelem, ha engedjük az igazságnak, hogy
megtisztítson bennünket. A keresztény világlátás szerint az
igazság nem csupán egy fogalmi valóság, ami a dolgokról alkotott
ítéletünket meghatározza, és igazként vagy hamisként sorolja be
őket. Az igazság nem csupán abban áll, hogy világosságra hoz
homályos dolgokat, „felfedi a valóságot”, amire a régi görög
kifejezés, az aletheia utal (ennek eredete az a-lethès,
vagyis a „nem elrejtett”). Az igazságnak az élet egészéhez köze
van. A Bibliában egybekapcsolódik a támogatással, a szilárdsággal,
a bizalommal, amint ezt a szó gyöke, az ’aman is
sugallja, amelyből liturgikus szavunk, az Amen is
származik. Az az igazság, amire támaszkodhatunk, hogy el ne
essünk. Ebben az értelemben az egyetlen valóban megbízható és
bizalmat érdemlő támaszunk, amelyre számíthatunk, amely „igaz”,
maga az élő Isten. Ezért mondja Jézus: „Én vagyok az
igazság” (Jn 14,6). Az ember akkor fedezi fel az igazságot
mindig újra, amikor megtapasztalja önmagában annak hűségét és
megbízhatóságát, aki szereti őt. Egyedül ez teszi szabaddá az
embert: „Az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,32).
Megszabadulni a hamisságtól és keresni a kapcsolatot: ez az a két
összetevő, amely nem hiányozhat ahhoz, hogy szavaink és tetteink
igazak, hitelesek és megbízhatóak legyenek. Ahhoz, hogy az
igazságról ítéletet tudjunk alkotni, azt kell mérlegre tennünk,
hogy mi az, ami segíti a közösséget és előmozdítja a jót és ezzel
szemben mi az, ami elszigetel, megoszt és ellentétet szül. Az
igazságot valójában nem lehet úgy birtokba venni, hogyha rajtunk
kívül álló, személytelen dologként ránk kényszerítik, hanem csak
úgy, ha az emberek közötti szabad kapcsolatban, egymás kölcsönös
meghallgatásában ölt testet. Ezen túl az igazságot soha nem
szűnhetünk meg keresni, mivel valami hamisság mindig beférkőzhet
abba is, amikor igaz dolgokat mondunk. Hibátlan érvelést lehet
építeni tagadhatatlan tényekre, ám ha ezt arra használják, hogy
valakit ennek segítségével bántsanak és lejárassanak mások előtt,
bármilyen igaz is, nem lakik benne az igazság. A kimondott szavak
igazságát a gyümölcsökön tudjuk lemérni: veszekedés,
megosztottság, beletörődés támad belőlük, vagy pedig tudatos és
érett utánagondolást, építő párbeszédet, termékeny munkát
eredményeznek.
4. A valódi hír: a béke
A hamisság elleni legjobb ellenszert nem stratégia, hanem a
személyek jelentik, olyan emberek, akik lemondanak a vágyról,
készek meghallgatni másokat és az őszinte párbeszéd fáradságán
keresztül segítik elő az igazság előtérbe kerülését. Olyan
emberek, akiket vonz a jó és felelősen bánnak a nyelvvel. Ha a
félretájékoztatás útvesztőjéből kivezető út a felelősség útja,
különösen nagy jelentősége van azoknak a személyeknek, akik
munkájuknál fogva felelősséget viselnek a tájékoztatás terén: az
újságírók, a hírek őrei. A mai világban az újságírás ez
nem csupán egy a foglalkozások közül, hanem valóságos küldetés. Az
újságíróknak a hírek áradata és a szenzációk örvénylése közepette
az a feladatuk, hogy a hírekben nem az a legfontosabb, hogy minél
gyorsabban juttassák el az olvasóhoz és minél nagyobb
olvasottságra tegyenek szert – a legfontosabb az emberi személy.
Aki informál, az formál, alakít, és emberi személyek életével
bánik. Ezért a források megbízhatósága és a közlés hiteles volta
valóban olyan folyamat, amely hozzájárul a közjó fejlődéséhez,
képes bizalmat szülni és megnyithatja a közösség és a béke útjait.
Szeretnék ezért felhívni mindenkit, hogy segítsék elő a békét
szolgáló újságírást, s ezalatt a kifejezés alatt nem a
„mindent feljavító” újságírást értem, amely tagadná a súlyos
problémák létezését és megédesítene mindent hírt. Éppen
ellenkezőleg, olyan újságírást értek alatta, amely nem kendőz el
semmit, szembeszáll a hamissággal, a nagyhatású szlogenekkel és
látványos nyilatkozatokkal – olyan újságírást, amelyet személyek
végeznek személyek számára, szolgálatként, mindenkinek, főként
azoknak – és a világban ők vannak többen –, akiknek nem hallatszik
a hangja. Olyan újságírást értek alatta, amely nem „felégeti” a
híreket, hanem utánajár a konfliktusok valódi okainak, hogy meg
lehessen érteni azok gyökerét, és túl lehessen lépni rajtuk
jószándékú folyamatok elindításával. Olyan újságírásra van
szükség, amely alternatív megoldásokat kínál a szenzáció
tovaterjedésével és a verbális erőszakkal szemben.
Ezért, egy ferences imádságból kiindulva, most így fordulhatunk
ahhoz, aki maga az Igazság:
Uram, tégy minket békéd eszközévé.
Engedd, hogy felismerjük a rosszat, amely beférkőzik a
kommunikációba és nem szolgálja a közösséget.
Tégy minket képessé rá, hogy ítéleteinkben ne legyen méreg.
Engedd, hogy úgy beszéljünk a többi emberről, mint testvéreinkről.
Te hűséges és bizalomra méltó vagy; add, hogy a szavaink a világ
javát szolgáló magvak lehessenek:
ahol zaj van, ott hallgassuk meg a másik embert;
ahol zavar uralkodik, oda egyetértést vigyünk;
ahol kétértelmű a helyzet, oda világosságot;
ahol kizárnak embereket, oda az osztozás szellemét;
ahol a szenzációkat hajszolják, oda hadd vigyünk józanságot;
ahol felszínesség uralkodik, ott valódi kérdéseket tegyünk fel;
ahol előítélet van, ott keltsünk bizalmat;
ahol agresszív a légkör, oda egymás iránti tiszteletet vigyünk;
ahol a hamisság az úr, oda az igazságot.
Ámen.
FERENC
|