Az ökumenizmus elvei Keresztények Egységét
Előmozdító Pápai Tanács
II. ÖKUMENIKUS
DIREKTORIUM
AZ ÖKUMENIZMUS ELVEINEK
ÉS SZABÁLYAINAK
ALKALMAZÁSÁRÓL
1993. III. 25.
Ford. Dr Diós István
1995
TARTALOMJEGYZÉK
ELŐSZÓ 1
1. A jelen felülvizsgálat indítékai 2--3
2. Kiknek szól a Direktórium? 4--5
3. A Direktórium célja 6
4. A Direktórium szerkezete 7--8
I. A KERESZTÉNYEK KÖZÖTTI EGYSÉG KERESÉSE
1. Az Egyház és egysége Isten tervében 11--12
2. Az Egyház mint kommunió 13--17
3. A keresztények
közötti megosztottság és az egység helyreállítása 18--21
4. Az ökumenizmus a keresztények életében 22--25
5. Az ökumenikus tevékenység különböző szintjei 26--29
6. Az ökumenikus helyzet sokfélesége és bonyolultsága 30--34
7. A szekták és az új vallási mozgalmak 35--36
II. SZERVEZETEK
A KATOLIKUS EGYHÁZBAN A KERESZTÉNYEK KÖZÖTTI EGYSÉG SZOLGÁLATÁRA
Bevezetés 37--40
1. Egyházmegyei ökumenikus megbízott 41
2. Egyházmegyei ökumenikus bizottság vagy titkárság 42--45
3. A keleti katolikus egyházak szinodusai és a Püspöki
Konferenciák által szervezett ökumenikus bizottság 46--47
4. Más ökumenikus egyházi szervezetek 48--49
5. A megszentelt
élet intézményei és az apostoli élet társaságai 50--51
6. A hívők szervezetei 52
7. A Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács 53--54
III. ÖKUMENIKUS KÉPZÉS A KATOLIKUS EGYHÁZBAN
Az ökumenikus képzés szükségessége és célja 55
A képzés összehangolása a konkrét személyek adottságaival 56--57
A) A hívők képzése 58
1. A képzés eszközei 59--64
2. A képzés megfelelő környezete 65--69
B) A lelkipásztori szolgálatot végzők képzése
1. A fölszentelt szolgák 70--71
a) Elméleti képzés 72
A különböző tananyagok ökumenikus dimenziója. 73--75
A teológiai tantárgyak ökumenikus dimenziója általában 76
A teológiai tantárgyak ökumenikus dimenziója részleteiben 77--78
Az ökumenizmus speciális kurzusai 79--81
b) Ökumenikus gyakorlat 82
2. A nem fölszentelt szolgák és munkatársak
Elméleti képzés 83--85
Ökumenikus gyakorlat 86--87
C) Különleges képzés
A dialógusra képzés jelentősége. 87
Az egyházi fakultások szerepe 88
A katolikus egyetemek szerepe 89
A kifejezetten ökumenikus intézetek szerepe 90
D) A folyamatos képzés 91
IV. AZ ÉLET ÉS A LELKI TEVÉKENYSÉG
KÖZÖSSÉGE A MEGKERESZTELTEK KÖZÖTT.
A) A keresztség szentsége 92--101
B) Közös részesedés lelki tevékenységben és eszközökben
Általános elvek 102--107
A közös imádság 108--115
Közös részvétel nem szentségi liturgiában 116--121
C) Közös részvétel a szentségi életben, különösen az Eucharisztiában.
Közös részvétel a szentségi
életben a különböző keleti egyházak tagjaival 122--128
Közös részvétel a szentségi életben
más egyházak és egyházi közösségek keresztényeivel 129--136
D) A lelki élet és
lelki tevékenység egyéb eszközeinek közös használata 137--142
E) A vegyes házasságok 143--160
V. ÖKUMENIKUS EGYÜTTMŰKÖDÉS,
DIALÓGUS ÉS
KÖZÖS TANÚSÁGTÉTEL 161--162
1. Az ökumenikus együttműködés formái és szervezetei 163--165
2. Az egyházak tanácsai és a keresztény tanácsok 166--171
3. Az ökumenikus dialógus 172--182
4. Közös foglalkozás a Szentírással 183--186
5. Közös liturgikus szövegek 187
6. Ökumenikus együttműködés a katekézisben 188--190
7. Ökumenikus együttműködés a felsőfokú tanintézetekben 191
a) Ökumenikus együttműködés
a szemináriumokban és az első tanulmányi ciklusban 192--195
b) Ökumenikus együttműködés
a felsőfokú intézményekben és a teológiai kutatásban 196--203
8. Lelkipásztori együttműködés különleges helyzetekben 204
9. Ökumenikus együttműködés a missziós tevékenységben 205
10. Ökumenikus
együttműködés a más vallásokkal folytatott dialógusban 210
11. Ökumenikus
együttműködés a társadalmi és kulturális életben 211--213
a) Ökumenikus együttműködés
a szociális és erkölcsi kérdések közös tanulmányozásában 214
b) Ökumenikus együttműködés a fejlődés, az emberi
igények és a teremtett világ megőrzése területén 215
c) Ökumenikus együttműködés az egészségügyben 216
d) Ökumenikus együttműködés a tömegtájékoztató eszközökben 217--218
ELŐSZÓ
1. A keresztények közötti egység keresése egyike volt
a II. Vatikáni Zsinat fő célkitűzéseinek. A zsinaton
fölmerült egy ökumenikus direktórium igénye, mely hamarosan két részletben -- az első 1967-ben, a második
1970-ben1 -- látott napvilágot, "s nagyon jó
eszköznek bizonyult az ökumenikus erőfeszítések kibontakoztatásához, irányításához és összehangolásához."2
1. A jelen felülvizsgálat indítékai
2. Az említett direktórium után számos dokumentumot
tettek közzé az ökumenizmusról az illetékes hatóságok.3
A latin Egyház Kánonjogi Kódexe (CIC 1983) és a Keleti
Kódex (CCEO 1990) az ökumenizmus kérdésében a katolikus
hívők számára részben új egyházfegyelmi helyzetet teremtettek.
Hasonlóképpen a Katolikus Egyház Katekizmusának (1992)
tanításában az Egyház minden hívője
számára alapvető fontosságú lett az ökumenikus dimenzió.
3. A zsinat után fölerősödtek a testvéri kapcsolatok
azokkal az egyházakkal és egyházi közösségekkel, melyek
nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal;
megkezdődött és sokféle formát öltött a teológiai
dialógus. Az Egységtitkárságnak a Direktórium fölülvizsgálatával
foglalkozó teljes ülésén (1988) a Szentatya kiemelte,
hogy "az ökumenikus mozgalom és a dialógus terjedése,
az igény, hogy Isten egész népe jobban részt vegyen
e mozgalomban, s annak szükséges volta, hogy pontos
elméleti megalapozása legyen ennek a kezdeményezésnek,
mindez föltétlenül megköveteli, hogy időszerű irányítást
adjunk."4 Ebben a szellemben és
e fejlődés fényénél jártunk el a Direktórium fölülvizsgálatában.
2. Kiknek szól a Direktórium
4. E Direktórium első címzettjei a katolikus Egyház
pásztorai, de szól minden hívőnek is, akik arra hivatottak,
hogy püspökük irányításával imádkozzanak és cselekedjenek
a keresztények egységéért. A püspökök a Szentszék irányításával
személy szerint saját egyházmegyéjükért, a kollegialitás
alapján pedig az egész Egyházért felelősek
az ökumenikus ezdeményezések és tevékenység tekintetében.5
5. Az is kívánatos azonban, hogy e Direktórium javára
váljék azoknak az egyházaknak és egyházi közösségeknek
is, melyek nincsenek teljes közösségben a katolikus
Egyházzal. A katolikusokkal együtt ugyanis nekik is
gondjuk az ökumenikus törekvés minősége. Hasznos lesz
megismerniük az irányt, amerre a katolikus Egyház felelősei
az ökumenikus tevékenységet kifejteni akarják, s a
kritériumokat, melyek az Egyházban hivatalos jóváhagyást
nyertek.
Ez minden szinten segíteni fogja őket a katolikus kezdeményezésekértékelésében, hogy megfelelő választ tudjanak adni
e katolikus kezdeményezésekre, illetve hogy jobban
megérthessék az ő kezdeményezéseikre adott katolikus
válaszokat. Jól észben kell tartani, hogy e Direktórium
nem akar foglalkozni a katolikus Egyház és a szekták,
illetve az Egyház és az új vallási mozgalmak kapcsolataival.6
3. A Direktórium célja
6. E Direktórium új kiadásának az a rendeltetése, hogy
eszköz legyen az egész Egyház, s különösen azok szolgálatában,
akik a katolikus Egyházban közvetlenül vesznek
részt az ökumenikus tevékenységben. A dokumentum indokolni,
magyarázni és irányítani kívánja e tevékenységet, sőt
különleges esetekben kötelező szabályokat is ad a
Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács illetékességi
körébe tartozó kérdésekben.7 A zsinat óta eltelt
idő tapasztalatainak birtokában és számolva a pillanatnyi
ökumenikus helyzettel, e Direktórium összegyűjti s,
ha szükséges, alkalmazza a jelen adottságokhoz mindazokat
a szabályokat, melyeket eddig a zsinati határozatok
megvalósítása érdekében hoztak. Megerősíti a szervezeteket,
melyeket az ökumenikus tevékenység támogatására és irányítására hoztak létre az Egyházban minden szinten.
A különböző szintű hatóságok illetékességének teljes
tiszteletben tartásával általános érvényű irányelveket
és szabályokat ad a katolikusoknak az ökumenikus tevékenységhez.
Ezek alkalmazása az ökumenizmus különféle megnyilvánulásainak -- melyekkel az egyes részegyházak8 és
a részegyházak csoportjai válaszolnak a különböző helyi
kihívásokra -- állandóságot biztosít és egységbe
foglalja őket. E Direktórium fogja biztosítani, hogy
az ökumenikus tevékenység a katolikus Egyházban összhangban
legyen a hitnek és az egyházfegyelemnek a katolikusokat
egymás között egyesítő egységével. Napjainkban néhol
bizonyos tanbeli zűrzavar mutatkozik. Ezért nagyon
fontos, hogy az ökumenizmus területén, miként másutt is, elkerüljük az olyan visszaéléseket, melyek
tanbeli közömbösséghez vezethetnek. Ha az Egyház irányítását
e kérdésben figyelmen kívül hagynák, akadályozná a
keresztények közötti teljes egység hiteles keresését.
A helyi ordináriusra, a püspöki konferenciákra, illetve
a keleti katolikus egyházak szinodusaira vár, hogy
az ebben az Ökumenikus Direktóriumban foglalt elveket
és szabályokat hűségesen alkalmazzák, s lelkipásztori
gonddal ügyeljenek arra, hogy elkerüljék a tévutakat.
4. A Direktórium szerkezete
7. A Direktórium a katolikus Egyház ökumenikus törekvésének
leírásával kezdődik (I. fejezet). Ezután fölsorolja
az e kezdeményezés megvalósítását szolgáló eszközöket,
melyekkel a katolikus Egyház él. A megvalósítás szervezetek
(II. fejezet) és az Egyház tagjainak képzése által
(III. fejezet) történik. A IV. és V. fejezet
rendelkezéseinek
címzettei e szervezetek tagjai, akik külön képzést kaptak:
I. A keresztények közötti egység keresése
A katolikus Egyház
ökumenikus törekvése a II. Vatikáni Zsinat tanításán alapszik.
II. Szervezetek a
katolikus Egyházban a keresztények közötti egység szolgálatára
Az ökumenizmust szolgáló különböző szintű
szervezetek, személyek és a tevékenységüket szabályozó normák.
III. Ökumenikus képzés a katolikus Egyházban
Kiket kell képezni;
az elméleti és gyakorlati képzés célja, helye és módszerei.
IV. Az élet
és a lelki tevékenység közössége a megkereszteltek között.
A keresztség szentségi köteléke alapján már
meglévő közösség a többi keresztényekkel; a közös imádság
és más lelki tevékenységek szabályai,
beleértve különleges esetekben bizonyos szentségi javakat is.
V. Ökumenikus együttműködés, dialógus és közös tanúságtétel
A keresztények közötti együttműködés elvei,
különböző formái és szabályai
a dialógus és a közös tanúságtétel szempontjából.
8. Így ebben az egyre inkább szekularizálódó korszakban,
mely a keresztényeket arra hívja, hogy Isten országának
reményében közösen cselekedjenek, a katolikusok és a többi keresztény kapcsolatait, valamint a közöttük
kibontakozó együttműködés különböző formáit szabályozó
normák olyan megfogalmazást nyertek, hogy a Krisztus
által óhajtott egység kiegyensúlyozottan és következetesen
tudjon megvalósulni
a II. Vatikáni Zsinat által kijelölt úton és elvek szerint.
I. A KERESZTÉNYEK KÖZÖTTI EGYSÉG KERESÉSE
9. Az ökumenikus mozgalom -- Isten terve szerint, aki
az emberiséget el akarja vezetni az üdvösségre és az
egységre Krisztusban a Szentlélek által -- válasz óhajt
lenni Istennek az összes keresztényt az Egyház
misztériumában a hitre hívó kegyelmi ajándékára. Ez
a mozgalom a keresztényeket annak reményében hívja,
hogy teljesen meg fog valósulni Krisztus imádsága:
"hogy mindnyájan egyek legyenek"9 . A Krisztus
új parancsa szerinti szeretetre hívja őket, mely a
Szentlélek minden hívőt egyesítő ajándéka.
A II. Vatikáni Zsinat kifejezetten óhajtotta, hogy
a katolikusok olyan szeretettel öleljék át az összes
keresztényt, mely az igazságban le akar győzni mindent,
ami elválaszt; reménykedve és imádkozva cselekedjenek
a keresztények egysége előmozdításáért; az Egyház misztériumába
vetett hitük ösztökélje és világosítsa meg őket úgy,
hogy ökumenikus tevékenységüket annak az Egyháznak
igaz megértése indítsa és vezesse, amely Krisztusban
mintegy "szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel
való bensőséges
egyesülésnek és az egész emberi nem egységének"10 .
10. Az Egyház ökumenizmusra vonatkozó tanítása mint
a reményre szóló bátorítás és a szeretetre szóló meghívás
a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiban, különösen a
Lumen gentiumban és az Unitatis redintegratioban
nyert hivatalos kifejezést. A későbbi dokumentumok,
melyeknek tárgya az Egyházon belüli ökumenikus tevékenység
-- ahogyan azt az Ökumenikus Direktórium (1967, 1970)
összefoglalta -- a zsinati dokumentumokban megfogalmazott
elméleti, spirituális és lelkipásztori elvekre támaszkodnak. Elmélyítettek néhány témát, melyeket a zsinati dokumentumok
csak érintettek, kidolgozták a teológiai szókészletet,
és részletes cselekvési szabályokat alkottak, természetesen
mindig ragaszkodva a zsinati tanításhoz. Mindebből
egy összefüggő tanítás bontakozott ki, melyet nagy
vonásaiban e fejezetben ismertetünk.
A jelen Direktórium alapját e tanítás alkotja.
1. Az Egyház és egysége Isten tervében
11. A zsinat az Egyház misztériumát Isten bölcsességének
és jóságának misztériumában szemléli, aki az egész
emberi családot és az egész teremtést a vele való
egységre vonzza.11 Ennek érdekében Isten elküldte
a világba egyszülött Fiát, aki -- miután keresztre
feszítették és bement a dicsőségbe -- kiárasztotta
a Szentlelket, aki által összehívja és összegyűjti
a hit, a remény és a szeretet egységében az új szövetség
népét, az Egyházat. Hogy a szent Egyházat mindenütt
megalapítsa az idők végezetéig, Krisztus a Tizenkettő
kollégiumára -- melynek Pétert adta fejéül -- bízta
a tanítás, a kormányzás és a megszentelés feladatát.
"Jézus Krisztus azt akarja, hogy az apostolok
és utódaik, tudniillik Péter utódának fősége alatt
a püspökök, a Szentlélekkel együttműködve hűségesen
hirdessék az evangéliumot, szolgáltassák ki a szentségeket,
a szeretetben kormányozva gyarapítsák az Ő népét,
és tökéletesítsék annak közösségét az egységben: az
egy hit megvallásában, a közös istentiszteletben és
Isten családjának testvéri egyetértésében."12
A zsinat úgy mutatja be az Egyházat, mint Isten új
népét, mely egyesíti magában különbözőségük minden
gazdagságával a férfiakat és a nőket minden
nemzetből és minden kultúrából, akik a természetnek
és a kegyelemnek egymás szolgálatára kapott sokféle
ajándékát hordozzák, és tudatára ébredtek,
hogy azért vannak a világon, hogy üdvözüljenek.13
Hittel hallgatják Isten igéjét, megkeresztelkedtek
Krisztusban, megerősödtek a pünkösdi Lélektől, és
együtt ünneplik Krisztus testének és vérének szentségét
az Eucharisztiában: "A Szentlélek, aki a hívőkben lakozik, betölti és kormányozza az egész
Egyházat, megteremti a hívők e csodálatos közösségét,
és Krisztusban oly szorosan kapcsol össze mindenkit,
hogy az Egyház egységének elve lesz. Ő osztja ki a
különféle lelki adományokat és szolgálatokat,14 különféle
ajándékokkal gazdagítva Jézus Krisztus Egyházát, 'hogy
szolgálatuk betöltésére
neveljék a szenteket és fölépítsék Krisztus testét'."15
12. Isten népének hívő és szentségi élete szolgálatára
vannak rendelve a fölszentelt szolgák: a püspökök,
a papok és a diákonusok.16 Ily módon a hit, a szentségi
élet és a hierarchikus szolgálat hármas kötelékének
egységében valósítja meg Isten egész népe azt, amit
az ősegyháztól kezdődően a hívő hagyomány17 mindig
koinónia/communio néven nevezett. Ez az alapfogalom
hatja át a II. Vatikáni Zsinat ekkleziológiáját,18
s a Tanítóhivatal
későbbi tanítása is igen nagy jelentőséget tulajdonít neki.
2. Az Egyház mint kommunió
13. A kommunió, melyben a keresztények hisznek és remélnek,
a maga legmélyebb valóságában azt jelenti, hogy egységben
vannak az Atyával Krisztus által a Szentlélekben; pünkösd után ajándékul adatott, és az Egyház, a
szentek közössége befogadta; beteljesedése a mennyei
dicsőségben lesz, de már a földi Egyházban valósul,
miközben ez a beteljesedés felé zarándokol. Azok, akik
a hit, a remény és a szeretet egységében, a kölcsönös
szolgálatban, a közös tanításban és a szentségekben
élnek pásztoruk vezetése alatt,19 részesei a kommuniónak,
mely Isten Egyházát alkotja. E kommunió konkréten a
részegyházakban valósul meg, melyek saját püspökük
körül egyesülnek. Mindegyikükben "valóban jelen
van és cselekszik Krisztus egy, szent, katolikus és
apostoli Egyháza"20
. E kommunió éppen ezért természete szerint egyetemes.
14. Az egyházak közötti kommunió különleges módon a
püspökeik közötti kommunió révén áll fönn és fejeződik
ki. A püspökök együtt kollégiumot alkotnak, mely az
apostolkollégium helyébe lépett, és feje Róma püspöke
mint Péter utóda.21 Így a püspökök biztosítják, hogy
az egyházak, melyeknek szolgái, Krisztusnak
az apostolok hitére és szolgálatára alapított egyetlen
Egyházát folytatják. Ők hangolják össze a hívők és
társulásaik lelki energiáit
és adományait az Egyház épülésére és küldetésének teljesítésére.
15. Az önmagukban egységes és az egy, szent, katolikus
és apostoli Egyház kommuniójában élő részegyházak Krisztus
nevében és a Szentlélek ereje által valamennyien arra
kapnak küldetést, hogy egyre több embernek hirdessék
az ország evangéliumát, fölkínálva nekik az Istennel
való közösséget. Akik befogadják az evangéliumot,
közösségre lépnek mindazokkal, akik már korábban hittek,
s velük együtt alkotják Isten igazi családját. Ez a
család a maga egységével tesz tanúságot az
Istennel való kommunióról. Épp az Egyháznak ebben a
küldetésében valósul meg Jézus imája; ő ugyanis azért
imádkozott, "hogy mindnyájan egyek legyenek.
Miként te, Atyám, bennem, és én tebenned, úgy ők is
egyek legyenek
mibennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem."22
16. A részegyházak belső és egymás közti kommuniója
Isten ajándéka. Örömmel és hálával kell fogadni és
gondozni kell. Különösen azok őrzik, akik arra kaptak
meghívást, hogy pásztori szolgálatot végezzenek az
Egyházban. Az Egyház egysége a különbözőségek gazdag
hálózatában valósul meg. A különbözőség az Egyház
katolicitásának egyik dimenziója. Az ilyen különbözőségek
gazdagsága azonban feszültségeket támaszthat a közösségben. A Szentlélek e feszültségek ellenére is
folyamatosan működik az Egyházban, és különböző
mivoltukban egyre mélyebb egységre hívja a keresztényeket.
17. A katolikusok őrzik azt a szilárd meggyőződést,
hogy Krisztus egyetlen Egyháza a "Péter utóda
és a vele közösségben lévő püspökök által kormányzott"23
katolikus Egyházban létezik. Vallják, hogy a kinyilatkoztatott
igazság, a szentségek és a szolgálat teljessége, melyet
Krisztus Egyháza épülésére és sajátos küldetésének
teljesítésére adott, a katolikus Egyház közösségében
található meg. A katolikusok annak is tudatában vannak,
hogy személy szerint nem használták és nem használják
a maguk teljességében mindazokat a kegyelmi ajándékokat,
melyeket az Egyház kapott. Ennek ellenére az Egyházba
vetett bizalmuk töretlen marad. A hit adja nekik a
bizonyosságot, hogy az Egyház "megmarad Ura méltó
menyasszonyának, és a Szentlélek hatására szüntelenül
megújul mindaddig, amíg a kereszt által el nem jut
a fényre, mely soha nem ismer alkonyt"24 . Amikor
tehát a katolikusok ilyen kifejezéseket használnak,
mint "egyházak" "más egyházak", "más egyházak és egyházi közösségek"
stb. azok jelölésére, akik nincsenek teljes közösségben
a katolikus Egyházzal, mindig
figyelembe kell venni ezt a szilárd meggyőződést és hitvallást.
3. A keresztények közötti megosztottság és az egység helyreállítása
18. Az emberek értelmetlensége és bűne végig a történelmen
ellenállt a Szentlélek egyesítő akaratának, és gyöngítette
a szeretet erejét, mely fölülmúlja az egyházi
életben jelentkező feszültségeket. Az Egyházban kezdettől
fogva történtek szakadások. Az idő múlásával egyre
súlyosabb nézeteltérések mutatkoztak, s néhány
keleti egyház többé már nem volt teljes kommunióban
a római Székkel és a nyugati egyházzal.25 Később keleten
súlyosabb megoszlások más egyházi közösségek
kialakulásához vezettek. Ezek a szakadások tanbeli
vagy egyházfegyelmi kérdésekből fakadtak, és az Egyház természetére vonatkozó nézetkülönbségekre vezettek.26
A II. Vatikáni Zsinat ökumenikus határozata elismeri,
hogy a nézeteltérésekben olykor "az emberek mindkét részről vétkesek"27 . Mindazonáltal, bár
az emberi vétkesség súlyosan ártani tudott a kommuniónak,
soha nem szüntette meg. Krisztus Egyháza egységének
teljességét ugyanis a katolikus Egyházban megőrizték,
a többi egyházak és egyházi közösségek pedig, bár nincsenek
teljes közösségben a katolikus Egyházzal, valójában
bizonyos fokú kommuniót megőriztek vele. A zsinat így
fejezi ki magát: "Hisszük, hogy (ez az egység)
a katolikus Egyházban elveszíthetetlenül megvan, és
reméljük, hogy gyarapodni fog napról napra a világ
végezetéig."28 Egyes zsinati szövegek megnevezik
azokat az elemeket, melyek közösek egyrészt a katolikus
Egyház és a keleti egyházak,29 másrészt a
katolikus Egyház és más egyházak illetve egyházi közösségek
között.30 "Krisztus Lelke ugyanis nem vonakodik
fölhasználni őket az üdvösség eszközéül."31
19. Azonban egyetlen keresztény férfi vagy nő sem elégedhet
meg a kommunió e tökéletlen formáival, melyek nem felelnek
meg Krisztus akaratának, és erőtlenné teszik Egyházát sajátos küldetése teljesítésében. Isten kegyelme
főként a mi századunkban néhány egyház és egyházi közösség
tagjait arra indította, hogy elszántan keressék
a lehetőséget: hogyan lehetne legyőzni a múltból örökölt
megosztottságokat, s fölépíteni a szeretet kommunióját
az imádság, a bűnbánat, a múlt és jelen megoszlásait
kiváltó bűnök kölcsönös megbocsátása által, továbbá
találkozókkal, együttműködéssel és teológiai dialógussal.
Ide tartoznak azok a célkitűzések és tevékenységek,
melyeket együtt ökumenikus mozgalomnak neveztek el.32
20. A II. Vatikáni Zsinaton a katolikus Egyház ünnepélyesen
elkötelezte magát a keresztények egységének munkálása
mellett. Az Unitatis redintegratio nyilatkozat
pontosan megfogalmazza: "Jézus Krisztus azt akarja,
hogy az apostolok és utódaik, tudniillik Péter utódának
fősége alatt a püspökök, a Szentlélekkel együttműködve
hűségesen hirdessék az evangéliumot, szolgáltassák
ki a szentségeket, a szeretetben kormányozva gyarapítsák
az Ő népét és tökéletesítsék annak közösségét az egységben:
az egy hit megvallásában, a közös istentiszteletben
és Isten családjának testvéri egyetértésében."33
Az ökumenikus mozgalom végső célja ez az egység, mely
természete szerint az összes keresztény látható, teljes
kommunióját követeli meg. A zsinat kinyilvánítja, hogy
ezért az egységért nem kell föláldozni a lelkiség,
az egyházfegyelem, a liturgikus szertartások és a kinyilatkoztatott
igazság feldolgozásának gazdag különbségeit, melyek
a keresztények között fejlődtek ki, amennyiben
ez a különbözőség nem tagadja meg az apostoli hagyományt.34
21. A II. Vatikáni Zsinat után az ökumenikus tevékenységet
az egész Egyházban a Szentszék különböző dokumentumai
és kezdeményezései, a részegyházakban a püspökök,
a keleti katolikus egyházak szinodusai és a püspöki
konferenciák dokumentumai és kezdeményezései indították
és vezették. Meg kell említenünk az előrelépéseket
az ökumenikus dialógus sokféle formájában és a különféle
ökumenikus együttműködésekben is. Az 1985. évi rendkívüli püspöki szinodus szerint az ökumenizmus
"mélyen és kitörölhetetlenül
belevésődött az Egyház lelkiismeretébe."35
4. Az ökumenizmus a keresztények életében
22. Az ökumenikus mozgalom Isten kegyelmi ajándéka,
melyet az Atya Jézus imádságára36 és az Egyház Szentlélektől
sugallt könyörgéseire37 válaszul ajándékoz.
Bár beilleszkedik az Egyház általános missziójába,
tudniillik, hogy Krisztusban
egyesítse az emberiséget, ennek az ajándéknak sajátos célja mégisaz, hogy a keresztények közötti egységet állítsa helyre.38
Akiket Krisztus nevében megkereszteltek, egyidejűleg
meghívást kaptak, hogy kötelezzék el magukat az egység
keresésére.39 A keresztség kommuniója a teljes egyházi
kommunióra van rendelve. Élni a saját közösség keresztségét
azt jelenti, hogy az ember részese Krisztus küldetésének,
mely éppen arra irányul, hogy mindenkit egységbe gyűjtsön össze.
23. A katolikusok arra hivatottak, hogy pásztoraik
útmutatásai szerint különböző szervezetekben, melyekkel
együttműködést vállalnak, szolidaritással és hálával válaszoljanak azokra az egységet helyreállítani
szándékozó erőfeszítésekre, melyeket sok egyház és
egyházi közösség keresztényei fejtenek ki. Ha valahol
semmiféle ökumenikus tevékenység nem történik, a katolikusok
legalább gyakorlatilag próbálják meg előmozdítani;
ott viszont, ahol az ökumenikus kezdeményezés
-- szektás irányzatok vagy olyan tevékenységek következtében,
melyek tovább
mélyítik a megosztottságot a magukat kereszténynek vallók között-- ellenkezésbe vagy akadályokba ütközik, legyenek
türelmesek és állhatatosak. A helyi ordináriusoknak,40
a keleti katolikus egyházak szinodusainak41 és a püspöki
konferenciáknak olykor különleges intézkedéseket
kell hozniuk, hogy elkerüljék a közömbösség
vagy a prozelitizmus veszedelmét.42 Ez különösen
vonatkozik a fiatal egyházakra. A katolikusoknak
a más egyházak és egyházi közösségek tagjaival való
kapcsolataikban tisztességgel, okosan és hozzáértéssel
kell viselkedniük. Ha fokozatosan és óvatosan, a nehézségeket
nem megkerülve járnak el, nem fognak engedni a közömbösség
vagy a prozelitizmus kísértésének,
mely az igazi ökumenikus szellem halálát jelentené.
24. Bármilyenek legyenek a helyi adottságok, a katolikusoknak
püspökeikkel együtt és velük összhangban kell cselekedniük,
ha vállalni akarják ökumenikus felelősségüket. Mindenekelőtt
alaposan ismerniük kell a katolikus Egyház természetét,
képesnek kell lenniük számot adni tanításáról, egyházfegyelméről
és ökumenikus elveiről. Minél inkább ismerik mindezt,
annál jobban tudják majd előadni a többi kereszténnyel
való megbeszéléseken, s megfelelő módon tudják magyarázni és indokolni ezeket. Pontos ismeretekkel kell
rendelkezniük azokról az egyházakról és egyházi közösségekről,
melyekkel kapcsolatban állnak. Figyelemmel kell lenniük
az ökumenikus törekvés előföltételeire is,
melyeket a II. Vatikáni Zsinat ökumenikus határozata tartalmaz.43
25. Az ökumenizmus emberi és erkölcsi igényeivel együtt
annyira a Fiú által a Szentlélekben titokzatosan működő
atyai Gondviselésben gyökerezik, hogy a keresztény
lelkiség mélységeit érinti. Az ökumenizmus megkívánja
"a szívbéli megtérést és életszentséget a keresztények
egységéért mondott magán- és nyilvános könyörgésekkel
együtt", melyeket az Ökumenikus Direktórium "lelki
ökumenizmusnak" nevez és az "egész ökumenikus
mozgalom lelkének" tart.44 Akik őszintén hasonlóvá
válnak Krisztushoz, azoknak imádságát is, különösen
az egységért mondott imádságát is magukévá kell tenniük;
akik a Lélekben élnek, azoknak engedniük kell, hogy
átformálja őket az a szeretet, mely az egység kedvéért
"mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél,
mindent elvisel"45 ; akik bűnbánó lélekkel élnek,
különlegesen érzékenyek lesznek a megoszlást kiváltó
bűnre, és imádkozni fognak a bocsánatért és
a megtérésért; akik életszentségre törekszenek, föl
fogják ismerni az életszentség gyümölcseit egyházuk
látható határain kívül is.46 Mindezek el fognak
jutni arra a fölismerésre, hogy egyedül
Isten képes mindenkit egységbe gyűjteni, mert Ő mindenki Atyja.
5. Az ökumenikus tevékenység különböző szintjei
26. Az ökumenikus tevékenység lehetőségei és követelményei
nem egyformán mutatkoznak egy plébánián, egyházmegyében,
az egyházmegyék regionális vagy nemzeti szervezeteiben,
vagy az egyetemes Egyház szintjén. Az ökumenizmus Isten
népének elkötelezettségét az egyes egyházi szervezeteknek
és az egyes szinteknek megfelelő formákban igényli.
27. Az egyházmegyében, mely püspöke körül szerveződik
a plébániákon, a különböző csoportokban és közösségekben,
napról napra épül és megnyilvánul a keresztények egysége:47
férfiak és nők hittel hallgatják Isten igéjét, imádkoznak,
fogadják a szentségeket, egymás szolgálatára
vannak és tanúskodnak
az üdvösség evangéliumáról azok előtt, akik még nem hisznek.
Amikor pedig egy és ugyanazon család tagjai különböző
egyházakhoz vagy egyházi közösségekhez tartoznak, amikor
keresztények nem áldozhatnak házastársukkal, gyermekeikkel
vagy barátaikkal, fájdalommal érzékelhető a megosztottság,
s ennek még erősebben
kellene ösztökélnie az imádságra és az ökumenikus tevékenységre.
28. Amikor a katolikus közösségen belül, a részegyházak
rokon intézményei között -- mint például a keleti egyházak
szinodusai és a püspöki konferenciák -- egység
jön létre, megnyilvánul az ezen egyházak között létező
kommunió. Az ilyen összejövetelek érezhető módon megkönnyíthetik
a hatékony ökumenikus kapcsolatok kialakulását ugyanannak
a régiónak olyan egyházaival és egyházi közösségeivel,
melyek nincsenek teljes közösségben velünk, de kulturális és polgári hagyományaikon túl olyan közös egyházi
örökséget hordoznak, melyek a szétválás előtti időből
származnak. A keleti katolikus egyházak szinodusainak
és a püspöki konferenciáknak, mivel egy részegyháznál
nagyobb egységet -- tudniillik regionális vagy nemzeti
szintet -- képviselnek, nagyobb lehetőségük
van a területi adottságokból olyan tevékenységet kialakítani,
mely támogatni képes a részegyházakat, s be tudja
őket kapcsolni a katolikus ökumenikus kezdeményezések egészébe.
29. A püspöki Kollégium és az apostoli Szentszék a
legfelső fórum annak megítélésére, miként kell megfelelni
a teljes kommunió követelményeinek.48 Ezen a legfelső
szinten összegezik és értékelik az összes részegyház
ökumenikus tapasztalatait; összefogják azokat az eszközöket,
melyek az egyetemes kommuniót és a -- benne részesedő
és érte tevékenykedő -- részegyházak közötti kommuniót
egyaránt szolgálják; irányítják az ökumenikus tevékenységet az Egyház egészében. Más egyházak és egyházi
közösségek gyakran ehhez a legfelső fórumhoz fordulnak,
amikor ökumenikus kapcsolatot keresnek a katolikus
Egyházzal. És e fórumra
tartoznak az egység helyreállításával kapcsolatos végső döntések.
6. Az ökumenikus helyzet sokfélesége és bonyolultsága
30. Az ökumenikus mozgalom engedelmeskedni akar Isten
Igéjének, a Szentlélek sugallatainak és azok tekintélyének,
akikre az a szolgálat bízatott, hogy biztosítsák az
Egyház hűségét ahhoz az apostoli hagyományhoz, melyben
Isten igéje és a Szentlélek ajándékai elnyerhetők.
A cél a kommunió, mely az Egyház szolgálatának a szíve, ezért a püspökök apostoli szolgálatára különösen
is szükség van az ökumenikus tevékenység területén.
Az ökumenizmus gyakran kerül előzmények nélküli
új helyzetekbe, melyek helyenként és időnként változnak.
Bátorítani kell az ökumenizmus területén a hívők kezdeményezéseit is. Éppen ezért elengedhetetlen a folyamatos és
figyelmes megkülönböztetés, mely azok feladata, akik
végső fokon felelősek az Egyház tanításáért és fegyelméért.49
Az ő feladatuk, hogy bátorítsák a komoly kezdeményezéseket
és gondoskodjanak az ökumenizmus katolikus elvei szerinti
végrehajtásukról. Vissza kell adniuk azok önbizalmát,
akik elbátortalanodtak a nehézségek miatt, s ugyanakkor
fékezniük kell azok elhamarkodottságát, akik nem veszik
kellő módon figyelembe az egység felé vezető
úton fölmerülő nehézségeket. A Keresztények Egységét
Előmozdító Pápai Tanács, melynek feladata és felelőssége
az ökumenikus tevékenység ösztönzése és
irányítása, ugyanezt a szolgálatot végzi az egész Egyház számára.
31. Az egy régióban elindított ökumenikus tevékenység
mindig az adott hely ökumenikus helyzetének hatása
alatt áll. A megfelelő cselekvés meghatározása elsődlegesen a püspök feladata, akinek számba kell vennie
egyházmegyéjének sajátos felelősségét és követelményeit.
Lehetetlen fölsorolni az összes
konkrét helyzetet, de néhány általános megállapítás tehető:
32. Az ökumenikus feladat másként jelenik meg egy olyan
országban, mely túlnyomórészt katolikus, és egy olyanban,
melyben a keleti keresztények, anglikánok vagy protestánsok
vannak többségben vagy nagy számban. További különbséget
jelentenek azok az országok, melyekben a népesség többsége
nem keresztény. Az olyan országok katolikusainak részvétele az ökumenikus mozgalomban, ahol ők vannak
többségben, perdöntően
fontos, mert az ökumenizmus az Egyház egészét átható mozgalom.
33. Hasonlóképpen meghatározza az ökumenikus feladat
sajátosságát, hogy azok a keresztények, akikkel kapcsolatban
kell lenni, melyik keleti egyházhoz vagy protestáns
közösséghez tartoznak. Minden esetnek megvan
a maga saját dinamikája és külön lehetőségi köre. Ezeken
túlmenően sok más -- politikai, társadalmi, kulturális,
földrajzi és
etnikai -- tényező teheti sajátossá az ökumenikus feladatot.
34. Az ökumenikus feladat sajátosságai mindig a helyi
körülményektől függenek. Nagyon fontos, hogy a katolikusok
bárhol élnek a világon, támogassák egymást imádsággal és bátorítással a közös erőfeszítésben, oly
módon, hogy az Úr parancsa
szerint hatékonyan lehessen keresni a keresztények egységét a magasokféleségében.
7. A szekták és az új vallási mozgalmak
35. Az utóbbi évtizedekben a világ vallási képe jelentősen
megváltozott, s a föld egyes
részeire jellemző a szekták és új vallási mozgalmak megjelenése,melyeknek a katolikus Egyházzal vagy nincs, vagy csak
nagyon gyenge a békés kapcsolata. 1986-ban a római
kúria négy hivatala közösen tett közzé egy jelentést,50
mely fölhívja a figyelmet arra, hogy alapvetően
különbséget kell tenni egyrészt a szekták és az új
vallási mozgalmak, másrészt az egyházak és egyházi
közösségek között. E téren folynak a további kutatások.
36. A szekták és az új vallási mozgalmak meglehetősen
bonyolult és a kulturális összefüggések szerint különböző
helyzetekben jelentkeznek. Egyes országokban a szekták
alapvetően vallásos kulturális környezetben fejlődnek.
Másutt egyre inkább szekularizálódó, ugyanakkor hiedelmeket
és babonákat őrző társadalomban terjednek. Egyes szekták
a valóságnak megfelelően nem keresztény eredetűnek
vallják magukat; más szekták eklektikusak, ismét mások
kereszténynek vallják magukat, s vagy tartanak még
kapcsolatot a kereszténységgel, vagy teljesen elszakadtak
a keresztény közösségtől. Nyilvánvaló, hogy elsősorban
a püspökre, a püspöki konferenciára vagy a keleti
katolikus egyházak szinodusaira tartozik megválasztani
a legjobb módot arra, hogy az adott régió szektáinak
kihívására válaszolni tudjanak. Itt azonban hangsúlyoznunk
kell, hogy a lelki közösség és a gyakorlati együttműködés
elvei, melyeket e Direktórium leszögez, kizárólag azokra
egyházakra és egyházi közösségekre vonatkoznak,
melyekkel a katolikus Egyház fölvette az ökumenikus
kapcsolatokat. Aki e Direktóriumot olvassa, világosan
látni fogja, hogy az ilyen közösség és együttműködés
egyedüli alapja a már meglévő, jóllehet tökéletlen
kommunió kölcsönös elismerése,
melyhez a kölcsönös nyitottság és tiszteletadás társul.
II. SZERVEZETEK
A KATOLIKUS EGYHÁZBAN A KERESZTÉNYEK KÖZÖTTI EGYSÉG SZOLGÁLATÁRA
Bevezetés
37. A részegyházak révén a katolikus Egyház sok helyen
érintkezik más egyházakkal és egyházi közösségekkel.
Ezeknek a régióknak megvan a maga sajátos lelki, néprajzi,
politikai és kulturális jellegzetessége. Nemegyszer
egy püspöki konferencia vagy a keleti katolikus egyházak
szinodusának joghatósági területén található más
egyházak és egyházi közösségek legfelső vezetőségének székhelye.
Ennek következtében egy katolikus részegyház vagy bizonyos
szorosan együttműködő részegyházak olyan helyzetben
lehetnek, mely nagyon kedvez a más egyházakkal és egyházi közösségekkel való kapcsolat fölvételének. Eredményes
ökumenikus kapcsolatokat alakíthatnak
ki, melyek kedvezően hatnak az ökumenizmus egészére.51
39. A II. Vatikáni Zsinat az ökumenikus tevékenységet
különösen is "ajánlja minden püspöknek, hogy jó
elgondolásokkal mozdítsák elő, és nagy bölcsességgel
ők maguk irányítsák"52 . Ez az irányelv, melyet
egyes püspökök, a keleti katolikus egyházak szinodusai
és a püspöki konferenciák
már a gyakorlatba is átültettek, bekerült a Kánonjogi Kódexbe is.
A latin Egyház számára a 755. kánon előírja: "1.§
A püspökök egész testületének és az Apostoli Szentszéknek
különösen feladata, hogy előmozdítsák és irányítsák
a katolikusok részvételét az ökumenikus mozgalomban,
melynek célja az összes keresztények között az egység
helyreállítása, melynek munkálására az Egyház Krisztus akaratából köteles.
2.§ Ugyancsak a püspökök és a jognak megfelelően a
püspöki konferenciák feladata, hogy ezt az egységet
előmozdítsák, és amennyire a körülmények szükségessé vagy ajánlatossá teszik, gyakorlati szabályokat
alkossanak
a legfőbb egyházi hatóság előírásainak figyelembevételével."
A keleti katolikus egyházak számára a Keleti Kódex
902--904. kánonja írja elő: "902. Minthogy az
összes keresztények egysége helyreállításának gondja
az egész Egyházra tartozik, minden Krisztus-hívő,
főként pedig az Egyház pásztorai, kötelesek az Egyház
egységének az Úrtól óhajtott teljességéért imádkozni
és együttmunkálkodni, szorgalmasan részt vállalva
a Szentlélek kegyelmétől életre keltett ökumenikus munkában.
903. A keleti katolikus egyházakra tartozik az a különleges
feladat, hogy az egységet ápolják az összes keleti
egyház között, elsősorban imádságukkal, életük példájával, a keleti egyházak ősi hagyományai iránti
vallásos hűséggel, a kölcsönös és jobb megismeréssel,
együttmunkálkodással
és a dolgok és lelkek testvéri megbecsülésével.
904. 1.§ Az ökumenikus mozgalom kezdeményezéseit minden
saját jogú Egyházban szorgalmasan mozdítsák elő a részleges
jog különleges szabályai szerint, míg magát
a mozgalmat az egyetemes
Egyház számára a római Apostoli Szék szabályozza."53
40. Az ökumenikus tevékenység előmozdítására és irányítására
vonatkozó különleges illetékesség fényében az egyes
megyéspüspökök, a keleti katolikus egyházak szinodusai
vagy a püspöki konferenciák felelősek azért, hogy meghatározzák
azokat a szabályokat, melyek szerint az alább fölsorolandó személyek vagy bizottságok végzik a rájuk bízott
tevékenységet, és ellenőrizzék e szabályok végrehajtását.
Gondoskodniuk kell továbbá arról, hogy akikre ökumenikus
feladatokat bíznak, megfelelő szinten ismerjék az ökumenizmus
katolikus elveit és jól föl legyenek készítve feladatukra.
1. Egyházmegyei ökumenikus megbízott
41. A püspök nevezzen ki az egyházmegyében egy megfelelő
személyt az ökumenikus kérdések egyházmegyei megbízottjává.
Őt megbízhatja azzal, hogy irányítsa az egyházmegyei
ökumenikus bizottságot és hangolja össze a 44. pontban
említett tevékenységeket (vagy ha ilyen bizottság nincs,
végezze el annak feladatát). Mint a püspök közvetlen
munkatársa megfelelő segítséggel e megbízott bátorítsa
az egyházmegyében a keresztények egységért imádkozókat, gondoskodjékarról, hogy az egyházmegye tevékenységére hassanak
az ökumenikus követelmények, gyűjtse össze az egyházmegye
sajátosságait, és kísérje azokat figyelemmel. E megbízott
képviseli felelősen a katolikus közösséget más egyházakkal
és egyházi közösségekkel, illetve azok vezetőivel fenntartott
kapcsolatában, s különböző szinteken közvetít
köztük és a helyi püspök, a klérus és a világi Krisztus-hívők
között. A püspök és az egyházmegye más hatóságainak
tanácsadója ökumenikus kérdésekben, és segít megosztani
az ökumenikus kezdeményezéseket és tapasztalatokat
a lelkipásztorok és az egyházmegyei szervezetek között.
Kapcsolatot tart más egyházmegyék ökumenikus megbízottjaival,
vagy bizottságaival. A katolikus többségű vagy személyek
és anyagi lehetőségek szempontjából szegény egyházmegyékben
is ajánlott egy ilyen megbízott (férfi vagy nő) kinevezése
a fönt felsorolt
tevékenység lehetséges és megfelelő elvégzésére.
2. Egyházmegyei ökumenikus bizottság vagy titkárság
42. Az egyházmegyei ökumenikus megbízott kinevezésén
túlmenően a megyéspüspök hozzon létre egy tanácsot,
bizottságot vagy titkárságot ökumenikus kezdeményezéseinek
végrehajtására, s általánosabb értelemben az egyházmegyei
ökumenikus tevékenység előmozdítására.54 Ahol a körülmények javallják, több
egyházmegye hozhat létre egy ilyen bizottságot vagy titkárságot.
43. E bizottság vagy titkárság képviseli az egész egyházmegyét,
s ideális esetben egyházmegyés papok, szerzetesek,
szerzetesnők, különböző szakképzettségű világi Krisztus-hívők,
s főként olyan személyek alkotják, akik az ökumenikus
kérdés szakértői. Kívánatos, hogy a papi és lelkipásztori tanács, az egyházmegyei vagy regionális szeminárium
képviselői is legyenek tagjai a bizottságnak vagy titkárságnak.
E bizottságnak együtt kell működnie a már létező vagy
később alapítandó ökumenikus intézményekkel és szervezetekkel,
fölvéve velük a kapcsolatot alkalmas időben. Készségesen
kell segítenie az egyházmegyei ökumenikus megbízottat,
a kölcsönös elgondolás- és információcsere érdekében
nyitottnak kell lennie a többi egyházmegyei szervezet
vagy magán-kezdeményezés felé. Nagyon fontos, hogy
kapcsolatot tartson a plébániákkal és a plébániai szervezetekkel,
a megszentelt élet intézményei és az apostoli élet
társaságai tagjainak apostoli kezdeményezéseivel,
s a világi Krisztus-hívők mozgalmaival és társulataival.
44. A fölsoroltakon túl e bizottság feladatai a következők:
a) át kell ültetnie a gyakorlatba a megyéspüspöknek
azokat az intézkedéseit, melyek megvalósítják a II.
Vatikáni Zsinat ökumenizmusra vonatkozó tanítását és szabályait, a Szentszék, a keleti katolikus
egyházak
szinodusai és a püspöki konferenciák zsinat utáni dokumentumait;
b) tartson kapcsolatot a területi ökumenikus bizottsággal
(lásd alább), és alkalmazza a helyi körülményekre annak
tanácsait és ajánlásait; amikor a helyzet úgy kívánja, ajánlatos, hogy a keresztények egységének
előmozdítása érdekében küldjön jelentést
a Pápai Tanácsnak tapasztalatairól és eredményeiről;
c) támogassa a lelki ökumenizmust a zsinati határozat
elvei és e Direktóriumnak a keresztények egységéért
végzett
nyilvános és magánimádságra vonatkozó pontjai szerint;
d) nyújtson segítséget -- például szemináriumok és
megbeszélések szervezésével -- a papság és a világi
Krisztus-hívők ökumenikus képzéséhez, annak érdekében,
hogy az ökumenikus lelkület az élet egészét át tudja
hatni; külön figyelmet fordítson a szeminaristák fölkészítésére, hogy igehirdetésük, hitoktatásuk, tanításuk
és lelkipásztori tevékenységük (például a vegyesházasságban
élők gondozása) kellően ökumenikus jellegű legyen;
e) az alább (főként a 205--218. pontokban) felsorolandó
ajánlásoknak és eligazításoknak megfelelően ápolja
a baráti kapcsolatokat és a szeretetet a katolikusok
és a velük még teljes közösségben nem lévő keresztények között;
f) kezdeményezzen és vezessen megbeszéléseket és tanácskozásokat
velük, figyelembe
véve a résztvevők és a szóbanforgó tárgy sajátosságait;55
g) jelölje ki azokat a szakértőket, akik egyházmegyei
szinten megbízhatók a más egyházakkal és egyházi közösségekkel
folytatandó dialógusban az egyházmegye képviseletével;
h) amennyire lehetséges, a többi egyházmegyei szervezetekkel
és más keresztényekkel együttműködve mozdítsa elő a
közös tanúságtételt a keresztény hitről, és a közös
tevékenységet a nevelés, a köz- és magánerkölcs, a
társadalmi igazságosság,
a kultúra, a tudomány és a művészetek kérdéseiben;56
i) javasolja a püspöknek, hogy küldjön és fogadjon
megfigyelőket a jelentősebb konferenciákra, szinodusokra,
vallásos összejövetelekre és más hasonló rendezvényekre.
45. Az egyházmegyén belül bátorítani kell a plébániákat,
hogy a maguk szintjén vegyenek részt
az ökumenikus kezdeményezésekben, s amikor lehetséges, alkossanakcsoportokat az ilyen tevékenység elvégzésére (vö. alább
a 77. p.). A plébániáknak szoros kapcsolatban kell
maradniuk az egyházmegyei hivatalokkal, s információkat
és
tapasztalatokat kell cserélniük velük és más csoportokkal.
3. A keleti katolikus egyházak szinodusai és
a püspöki konferenciák által szervezett ökumenikus bizottság
46. A keleti katolikus egyházak minden szinodusa és
minden püspöki konferencia saját szabályzata
szerint állítson föl ökumenikus bizottságot püspökökből, ésrendeljen melléje a papok, szerzetesek, szerzetesnők
és világi Krisztus-hívők közül szakértőket. Amennyiben
lehetséges, e bizottságnak legyen állandó titkársága.
E bizottságnak -- melynek munkamódszerét a szinodus
vagy a Konferencia szabályzata határozza meg -- az
a feladata, hogy az ökumenizmus témakörében olyan irányelveket
és konkrét teendőket javasoljon, melyek összhangban
állnak a törvényekkel, az irányelvekkel, az élő törvényes
egyházi szokásokkal, és számba veszik az adott terület
lehetőségeit. Figyelembe kell vennie a helyi és személyi
adottságokat és az egyetemes Egyház szempontjait is.
Amennyiben egy püspöki konferencia kis létszáma nem
teszi lehetővé püspöki bizottság fölállítását, legalább
egy püspököt ki kell nevezni a következő
pontban fölsorolandó ökumenikus feladatok felelősének:
47. E bizottság feladatköre magában foglalja mindazt,
amit a 44. pontban fölsoroltunk abban a formában, ahogy
a keleti egyházak szinodusai és a püspöki konferenciák
joghatósági területe azt megkívánja, de más feladatokat is elvégezhet, például:
a) átültetheti a gyakorlatba a Szentszék szabályait és eligazításait;
b) tanáccsal és segítséggel állhat a püspökök mellé
az egyházmegyei ökumenikus bizottság megszervezésekor,
és serkentheti az együttműködést az egyházmegyei ökumenikus
megbízottak és bizottságok között, például
azáltal, hogy szabályos időközökben találkozót szervez számukra;
c) bátoríthatja, s ha alkalom kínálkozik, segítheti
a püspöki konferenciák és a keleti katolikus
egyházak szinodusainak más bizottságait, hogy figyelembe tudják venniaz ökumenikus igényeket tevékenységükben;
d) elősegítheti a keresztények közötti együttműködést,
lelki és anyagi segítséget nyújtva, ahol erre mód van,
mind a már létező ökumenikus szervezeteknek, mind
az ökumenikus kezdeményezéseknek a tanítás és kutatás
támogatásában; illetve a lelkipásztori munkában és
a keresztény élet elmélyítésében
a 9--12. pontban fölsorolt zsinati elveknek megfelelően;
e) tanácskozást és dialógust kezdeményezhet az Egyház
felelős személyeivel s a nemzeti vagy területi egyházi
tanácsokkal,
s megfelelő szervezetet hozhat létre e dialógus számára;
f) szakértőket jelölhet ki, akik hivatalos egyházi
megbízással vesznek részt az egyházak és egyházi közösségek
szakértőivel és a fönt említett szervezetekkel folytatandó tanácskozásokban és dialógusban;
g) kapcsolatra és együttműködésre léphet az adott terület
ökumenikus szervezeteivel, melyeket szerzetes és apostoli
életet
élő közösségek, illetve más katolikus egyesületek hoztak létre;
h) megszervezheti a megfigyelők és meghívottak cseréjét
területi vagy nemzeti egyházi összejövetelek,
kongresszusok vagy más hasonló rendezvények alkalmával;
i) a konferenciák és a szinodusok püspök tagjait tájékoztathatja
a területen folyó dialógus fejleményeiről; ezeket az
információkat megadhatja a római Keresztények
Egységét Előmozdító Pápai Tanácsnak is, oly módon,
hogy a vélemények, tapasztalatok és dialógus-eredmények
kölcsönös cseréje segíthesse az Egyházban folyó különböző szintű dialógusokat;
j) általában az ökumenizmus témakörében kapcsolatot
tarthat a keleti katolikus egyházak szinodusaival,
a többi püspöki konferenciával, a Keresztények Egységét
Előmozdító Pápai Tanáccsal és a többi hozzá hasonló Tanácsokkal.
4. Más ökumenikus egyházi szervezetek
48. A különböző nemzetek fölötti szervezeteknek, melyek
a püspöki konferenciák együttműködését biztosítják,
szintén legyen olyan szerve, mely ökumenikus dimenziót
biztosíthat munkájuknak. Tevékenységük határait és
módját saját szabályzatuk
határozza meg működési területük lehetőségei szerint.
49. A katolikus Egyházban vannak olyan közösségek és
szervezetek, melyek különleges helyet foglalnak el
az Egyház apostoli életében, s bár nem részei az előbb
fölsorolt ökumenikus szervezeteknek, tevékenységüknek
gyakran van jelentős ökumenikus jellege, amit sajátos
célkitűzésükkel összhangban megfelelően szervezni kellene.
E közösségek és szervezetek közé tartoznak a megszentelt
élet intézményei, az apostoli
élet társaságai és a katolikus hívők különböző egyesületei.
5. A megszentelt élet intézményei és az apostoli élet társaságai
50. Mivel a keresztény egység helyreállításának gondja
az egész Egyházra, mind a fölszentelt szolgákra, mind
a világi Krisztus-hívőkre nehezedik,57 azért a szerzetesrendeknek, a szerzetesi kongregációknak és az
apostoli élet társaságainak -- Egyházon belüli feladataik
természetének és életvitelüknek megfelelően --különleges lehetőségei vannak az ökumenikus eszmény
és tevékenység támogatására. Saját karizmáiknak és
szabályaiknak megfelelően -- néhány szerzetesi
szabályzat keletkezése időben megelőzi a keresztények
megosztottságát -- és lelkületük és célkitűzésük szerint
ezek az intézmények és társulások legyenek bátrak
abban, hogy lehetőségeik
szerint és életszabályaik határain belül kövessék a következőket:
a) ápolják sajátos életformájuk ökumenikus jelentőségének
tudatát, hiszen a szív megtérése, a személyes életszentség,
a magán- és hivatalos imádság, s az Egyház
és a világ iránti önzetlen szolgálat az ökumenikus mozgalom szíve;
b) nyújtsanak segítséget -- azáltal, hogy alkalmat
adnak a lelki nevelés, a szemlélődés, az imádás, az
istendicséret és a felebarát szolgálatának fejlesztésére
-- annak megértéséhez, hogy az összes keresztény
életszentségre szóló meghívásának van ökumenikus dimenziója;
c) a helyek és személyek természetét és igényeit figyelembe
véve szervezzenek találkozókat a különböző egyházak
és egyházi közösségek keresztényeivel liturgikus imádságok,
elmélkedések, lelki gyakorlatok
s keresztény lelkiségi hagyományok mélyebb megértése céljából;
d) tartsanak kapcsolatokat más keresztény közösségek
kolostoraival vagy szerzetesi közösségeivel, annak
érdekében, hogy kicserélhessék lelki és szellemi javaikat,
az apostoli életben szerzett tapasztalatokat, ugyanis
az ilyen szerzetesi közösségek karizmáinak kibontakozása
az egész ökumenikus mozgalom
javára válhat, s ily módon termékeny lelki verseny indulhat el;
e) a sokféle nevelő intézetben vegyék figyelembe az
ökumenikus tevékenységben e Direktórium alább következő elveit;
f) működjenek együtt más keresztényekkel a társadalmi
igazságosság, a gazdasági fejlődés, az egészség- és
nevelésügy jobbítása, a környezetvédelem, s a
nemzetek és közösségek közötti béke és kiengesztelődés érdekében;
g) "amennyire a vallási helyzet engedi, az ökumenizmusról
szóló határozat szellemében elő kell mozdítani az ökumenikus
tevékenységet; a katolikusok fogjanak össze különvált
testvéreikkel, amiben csak lehet, együtt vallják meg
Istenbe és Jézus Krisztusba vetett hitüket a pogányok
előtt, de legyen tőlük távol a közömbösség, a hitigazságok
elködösítése éppúgy, mint az esztelen versengés. Dolgozzanak
együtt elsősorban
Krisztusért, közös Urukért: az ő neve egyesítse őket!"58
E tevékenységükben tartsák meg azokat a szabályokat,
melyeket a megyéspüspök, a keleti katolikus egyházak
szinodusai és a püspöki konferenciák határoztak meg
az ökumenikus tevékenység számára, s úgy tekintsék
ezt, mint az adott terület apostoli tevékenységének
egy részét. Tartsanak szoros kapcsolatot a nemzeti
vagy egyházmegyei ökumenikus bizottságokkal, s bizonyos
esetekben a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanáccsal is.
51. Ezen ökumenikus tevékenység elindításakor nagyon
hasznos, ha a megszentelt
élet különböző intézményei és az apostoli élet társaságai központivezetésük szintjén kineveznek egy megbízottat vagy
egy bizottságot a maguk ökumenikus feladatának előmozdítására
és biztosítására. E megbízottaknak vagy bizottságoknak
feladata, hogy segítsék a tagok ökumenikus képzését,
működjenek együtt azok különleges ökumenikus képzésében,
akiknek helyi vagy magasabb szinten tanácsadóknak
kell lenniük ökumenikus kérdésekben, mert nekik kell
gyakorlatilag
megvalósítani a fentebb (50. p.) említett feladatokat.
6. A hívők szervezetei
52. A katolikus hívők különböző szervezetei -- melyeknek
célja például a lelki megújulás, a békéért és a társadalmi
igazságosságért való tevékenység, a nevelés különböző
szinteken, országok és intézmények gazdasági megsegítése
stb. -- egy részterületen, egy országban vagy nemzetközi
szinten tevékenységüket ökumenikus szempontból is gyümölcsöztessék.
Gondoskodjanak arról, hogy elegendő figyelem jusson
tevékenységük ökumenikus dimenziójára, s ha szükséges,
ez fejeződjék ki szabályzatukban és szervezetükben
is. Tartsanak kapcsolatot a helyi és területi ökumenikus
bizottságokkal, s ha a körülmények megkívánják, a
Keresztények Egységét Előmozdító Pápai
Tanáccsal is a termékeny ismeret- és tapasztalatcsere érdekében.
7. A Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács
53. Az egyetemes Egyház szintjén a római Kúria egyik
hivatalának, a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai
Tanácsnak illetékességi és feladatkörébe tartozik
az összes keresztény teljes kommuniójának előmozdítása.
A Pastor bonus apostoli rendelkezés (lásd fönn
a 6. p.) szerint a Tanács egyrészt előmozdítja
az ökumenikus lelkületet és tevékenységet a katolikus
Egyházon belül, másrészt gondoskodik
a kapcsolatokról más egyházakkal és egyházi közösségekkel.
a) A Pápai Tanács helyes értelmezést ad az ökumenizmus
elveiről, s ezen elvek alkalmazási eszközeiről; aktualizálja
a II. Vatikáni Zsinat ökumenizmust érintő határozatait;
serkenti és segíti a keresztények egységén fáradozó
nemzeti
és nemzetközi csoportokat, és összehangolja ezek kezdeményezéseit.
b) hivatalos dialógusokat szervez nemzetközi szinten
más egyházakkal és egyházi közösségekkel; katolikus
megfigyelőket küld ki az ilyen intézmények és más ökumenikus szervezetek konferenciáira és összejöveteleire,
és meghívja azok megfigyelőit a katolikus
Egyház összejöveteleire, valahányszor ezt alkalmasnak látja.
54. E feladatok teljesítése érdekében a Pápai Tanács
időről időre az egész katolikus Egyháznak szóló útmutatásokat
és eligazításokat tesz közzé. Állandó kapcsolatot
tart a keleti katolikus egyházak szinodusaival és a
püspöki konferenciákkal, ezek ökumenikus bizottságaival,
a püspökökkel és a katolikus Egyház szervezeteivel.
Az egész katolikus Egyház ökumenikus tevékenységének
összehangolása megkívánja, hogy ezek a kapcsolatok
kölcsönösek legyenek. Éppen ezért fontos, hogy a Tanácsot
tájékoztassák az Egyház életében a különböző szinteken
történő kezdeményezésekről. Erre főleg nemzetközi
hatású kezdeményezések esetében van szükség, illetve
amikor nemzeti vagy területi szinten jelentős dialógusokat
szerveznek más egyházakkal és egyházi közösségekkel.
A kölcsönös tájékoztatás segíti az ökumenikus tevékenységet
minden szinten. S mindaz, ami erősíti az egymással
összefÖggő ökumenikus kezdeményezések összhangját,
egyúttal megszilárdítja a katolikus Egyház kommunióját.
III. ÖKUMENIKUS KÉPZÉS A KATOLIKUS EGYHÁZBAN
Az ökumenikus képzés szükségessége és célja
55. "A létrehozandó egység az egész Egyház gondja,
mind a híveké, mind a pásztoroké; mindenkit a maga
adottságának megfelelően érint a mindennapi keresztény életben éppúgy, mint a teológiai és a történelmi
kutatásban."59 Szemmel tartva a katolikus Egyház
természetét, a katolikusok a II. Vatikáni Zsinat útmutatásaihoz való hűségben találják meg az eszközöket ahhoz,
hogy hozzá tudjanak járulni akár az egyes hívők, akár
az egész közösségük ökumenikus képzéséhez, melyhez
tartoznak. Így mindenki egysége Krisztusban közös növekedés
és közös érlelődés eredménye lesz; Isten felszólításai ugyanis a "belső megtérésre"60 és
"az Egyház megújulására",61 melyeknek egyedülálló
jelentőségük van
az egység keresése szempontjából, nem zárnak ki senkit.
Ezért az összes hívő meghívást kapott arra, hogy elkötelezetten
valósítsa meg az egyre növekedő kommuniót a többi kereszténnyel.
Egész különös szerepe lehet azonban Isten népe azon
tagjainak, akik neveléssel foglalkoznak, mint például
az elöljárók és a felsőfokú intézmények és szakiskolák
oktatói. Akik lelkipásztori tevékenységet folytatnak,
különösen a plébánosoknak és a többi
fölszentelt szolgáknak, jelentős feladata van e téren. A püspökök,a keleti katolikus egyházak szinodusai és a püspöki
konferenciák felelőssége,
hogy általános eligazításokat adjanak az ökumenikus képzésről.
A képzés összehangolása a konkrét személyek adottságaival
56. Az ökumenizmus a magatartás megújulását s a módszerek
bizonyos rugalmasságát igényli az egység keresésében.
Számot kell vetni a személyi különbségekkel, feladatokkal
és szituációkkal, valamint a részegyházak és az egységet
kereső közösségek sajátosságaival. Ezért az ökumenikus
képzés olyan pedagógiát igényel, mely alkalmazkodik
a személyek és a csoportok konkrét adottságaihoz, és
tiszteletben tartja a fokozatosság követelményét az
állandó megújulás és
a magatartás megváltoztatása érdekében tett erőfeszítések terén.
57. Nem csupán a tanítókat és nevelőket, hanem mindazokat,
akik lelkipásztorkodással foglalkoznak,
fokozatosan képezni kell a következő alapelvek szerint:
a) Alapvetően fontos a Szentírás ismerete és az elméleti
képzés, melyhez csatlakozik azon ország történelmének
és ökumenikus helyzetének ismerete, melyben az illetők élnek.
b) A szakadások és a kiengesztelődésért tett erőfeszítések
történetének, illetve a más egyházak és egyházi közösségek
tanbeli álláspontjainak ismerete hozzásegít a problémák
társadalmi, kulturális összefüggésekben történő elemzéséhez,
valamint a hit kifejezéseiben a törvényes különbségek
és a katolikus hittel összeférhetetlen eltérések vizsgálatához.
c) Vegyék figyelembe a tudományos kutatások és a teológiai
dialógusok eredményeit. Kívánatos az is, hogy a keresztények
együtt írják
meg szakadásaik és egységet kereső erőfeszítéseik történetét.
d) Így elkerülhető a szubjektív értelmezések veszedelme
mind a katolikus hit bemutatásában, mind a abban a
szemléletben, ahogyan a katolikus Egyház
fölfogja más egyházak és egyházi közösségek hitét és életét.
e) Az ökumenikus képzés előrehaladtával egyre érezhetőbbé
válik, mennyire elválaszthatatlan a katolikus Egyház
egységének gondja attól a törődéstől, amit
a más egyházakkal és egyházi közösségekkel való kommunió igényel.
f) Ennek az egységnek a gondja és e kommunióval való
törődés magában foglalja azt is, hogy a katolikusok
viseljék szívükön a kapcsolatok elmélyítését
mind a keleti keresztényekkel, mind a protestánsokkal.
g) A tanítás módszere, melynek mindig fokozatosnak
kell lennie, lehetővé teszi az anyag fölosztását mind
az elméleti
képzésben, mind az ökumenikus tapasztalatok gyűjtésében.
Így mindazok, akik lelkipásztori tevékenységgel foglalkoznak,
hűségesek lesznek ahhoz a szent és eleven hagyományhoz,
mely az Egyházban a cselekvés forrása. Értékelni tudják
és be tudják fogadni az igazságot, bárhonnan jöjjön
is: "Minden
igazság, bármely részről jön, a Szentlélektől való".62
A) A hívők képzése
58. Az egység gondja az egyházfogalom középpontjában
áll. Az ökumenikus képzés célja
az, hogy az összes keresztényt ökumenikus lelkület hassa át, bármilegyen is személyes küldetése és sajátos feladata a
világban és a társadalomban. Egy olyan hívő életében,
akit Krisztus Lelke tölt be, alapvető jelentőségű az az ajándék, melyet Krisztus szenvedése előtt
imádkozva kért, tudniillik "az egység kegyelme".
Ez az egység elsősorban Krisztussal való egység az
Atya és a felebarát iránti szeretet egyetlen
mozdulatában; másodsorban a hívő mély és aktív kommuniója
az egyetemes Egyházzal abban a részegyházban, melyhez
tartozik;63 harmadsorban a látható egység teljességének
keresése más egyházak és egyházi közösségek keresztényeivel.
1. A képzés eszközei
59. Isten igéjének hallgatása és tanulmányozása.
A katolikus Egyház "az isteni Írásokat" a
Hagyománnyal együtt mindig úgy tekintette, "mint
hitének legfőbb szabályát". A Szentírás
és a hagyomány "az Egyház gyermekei számára ...
a lélek eledele, a lelki élet tiszta és örök forrása."64 Fivéreink és nővéreink a többi egyházakban
és egyházi közösségekben nagy tisztelettel és szeretettel
vannak a Szentírás iránt, ami arra készteti őket,
hogy szüntelenül és szorgalmasan tanulmányozzák a szent
könyveket.65 Ezért, mivel Isten igéje egy és ugyanaz
az összes keresztény számára, olyan mértékben
segíti az egység felé haladást, amilyen
vallásos tisztelettel és szenvedélyes érdeklődéssel fogadják.
60. Az igehirdetés. Különös gondot kell fordítani
a prédikációra, mind a liturgiában, mind azon kívül.
Miként VI. Pál pápa mondta: "Mint evangelizáló emberek nem állhatunk úgy Krisztus hívei elé,
mint megosztott és egyáltalán nem építő vitákat folytató
emberek, hanem a hitben érettnek kell mutatkoznunk,
olyanoknak, akik az igazság közös, őszinte és önzetlen
keresésének köszönhetően -- fölülemelkedve a konkrét
feszültségeken -- egymásra tudnak találni."66
A liturgikus esztendő részei nagyon jó alkalmakat kínálnak
arra, hogy kibontsuk a keresztény egység témáit,
ezeket tanulmányozzuk, elmélkedjünk és imádkozzunk róluk.
A prédikációnak be kell mutatnia az Egyház egységének
misztériumát, s amennyire csak lehetséges, elő kell
mozdítania a keresztények látható egységét. Kerülni kell mindent, ami a Szentírástól idegen.
61. A katekézis. A katekézis nem csupán elméleti
oktatás, hanem az Egyház szentségeiben való részesedés
által bevezetés a keresztény élet egészébe. Emellett
azonban -- miként azt II. János Pál pápa a Catechesi
tradendae apostoli buzdításában megmutatta (32--33.
p.) -- segítséget nyújthat a hiteles
ökumenikus magatartáshoz is a következő irányelvek szerint:
a) A katekézisnek mindenekelőtt világosan, szeretettel
és következetesen elő kell adnia a katolikus Egyház
tanítását, tiszteletben tartva az igazságok rendjét
és hierarchiáját,67 s
kerülve az olyan kifejezésmódot, mely akadályozhatná a dialógust.
b) Amikor egyházakról és egyházi közösségekről van
szó, tanításukat pontosan és hűségesen kell bemutatni.
A katolikus Egyház építő és éltető elemei közül
némelyek -- s nem kevesek és nem kis értékűek -- megtalálhatók
a katolikus Egyház látható határain kívül is.68 Krisztus Lelke nem vonakodik fölhasználni e közösségeket
az üdvösség eszközéül. Ha így járunk el, világossá
válnak a hitnek azon igazságai, melyeket a különböző
keresztény hitvallások közösen birtokolnak. Ez segíteni
fogja a katolikusokat "egyrészt abban, hogy mélyebben
megismerjék a saját hitüket, másrészt, hogy jobban
megismerjék a keresztény testvéreket, s ha ismerik,
jobban is becsüljék őket, és így
közösen tudják keresni az egység felé vezető igaz utat"69 .
c) A katekézisnek akkor van ökumenikus dimenziója,
ha fölébreszti és táplálja az egység utáni igaz vágyat,
s még inkább ha őszinte erőfeszítésekre késztet --
beleértve a tisztulás alázatos erőfeszítését --, hogy
legyőzzük az úton fölmerülő nehézségeket, nem engedékenységgel
vagy tanbeli egyezkedésekkel, hanem a tökéletes egységre
törekedve, melyet
az Úr akar, és olyan eszközökkel, amilyenekkel Ő akarja.70
d) A katekézis akkor ökumenikus, ha a gyermekeket,
a fiatalokat és a felnőtteket is arra neveli, hogy
a többi kereszténnyel megélt kapcsolatukban
mint katolikusok tartsák tiszteletben mások hitét.71
e) Ez akkor történik, ha élnek a hit igazságai és az
azok kifejezési módjai közötti különbségtétel lehetőségével;72
ha kölcsönösen törekszenek a különböző teológiai
hagyományokban lévő értékek megismerésére és megbecsülésére;
ha világosan megmutatják, hogy a dialógus új
kapcsolatokat teremtett, melyeket ha jól használnak
föl, hozzásegíthetnek az együttműködéshez és a békéhez.73
f) A Catechesi tradendae apostoli buzdításnak
kell alapul szolgálnia azoknak az új katekéziseknek
a kidolgozásához, melyek a helyi
egyházakban a püspökök irányítása alatt most készülnek.
62. A liturgia. Mivel a liturgia "az első
és nélkülözhetetlen forrás, amelyből a hívek az igazi
keresztény lelkületet merítik",74 jelentős mértékben hozzájárul azok egységéhez, akik hisznek Krisztusban;
a liturgia ünneplés és egységesítő erő; ahol a maga
teljességében értik és mindenki teljesen részt
vesz benne, a liturgia "a legnagyobb mértékben
hozzásegít ahhoz, hogy a hívek életükkel kifejezzék
és másoknak megmutassák Krisztus misztériumát
és az igaz Egyház sajátos természetét".75
a) Mivel a szent Eucharisztia "az a csodálatos
szentség, mely jelképezi és létrehozza az Egyház egységét",76
nagyon fontos, hogy ünneplésére nagy gondot fordítsanak, hogy a benne részesedő hívek "a szeplőtelen
áldozatot nemcsak a pap keze által,
hanem vele együtt fölajánlván tanulják meg önmagukat fölajánlani, ésnapról napra váljanak eggyé Istennel és egymás között
a Közvetítő Krisztus
segítségével, hogy végül Isten legyen minden mindenben."77
b) Áldásos dolog hűségesnek maradni a keresztények
egységéért végzett imádságban -- a jelen Direktóriumban
mondottak szerint -- a liturgia által fölkínált
alkalmakkor, például igeliturgiákban vagy a keletiek
litia szertartásában; a szentmisében, például
a hívők közös könyörgésében; az ekténiának
nevezett
litániában, vagy az Egyház egységéért szóló votív szentmisében.
Ezen túlmenően nagyon hasznos az ökumenikus képzés
szempontjából terjeszteni az egységért végzett imádságos
alkalmakat, mint például az egység imahetét
(január 18--25), vagy a Mennybemenetel és Pünkösd közötti
hét gyakorlatát, azért, hogy a Szentlélek erősítse
meg az Egyházat egyetemes
üdvözítő küldetésének egységében és apostoliságában.
63. A lelki élet. Az ökumenikus mozgalomban
elsőbbséget kell adni a szív megtérésének, a lelki
életnek és a belső megújulásnak. "E szívbéli megtérést és életszentséget a keresztények egységéért
mondott magán- és nyilvános könyörgésekkel együtt az
egész ökumenikus mozgalom lelkének kell tekinteni,
és jogosan nevezhető lelki ökumenizmusnak is."78
Ezért minden keresztény abban a mértékben, amennyire
hiteles lelki életet él -- melynek központja az üdvözítő Krisztus és célja az Atya Isten dicsősége
--, mindig és mindenütt mélységesen részese az ökumenikus
mozgalomnak azáltal, hogy
saját életével tanúskodik Krisztus evangéliumáról.79
a) A katolikusok becsüljék meg a lelki életből fakadó
értékeket, melyek más egyházakban és egyházi közösségekben
találhatók és Krisztus egyetlen Egyházának kincsei:
a Szentírást, a szentségeket és más szent cselekményeket,
a hitet, a reményt, a szeretetet és a Szentlélek többi
ajándékát.80 Ezek az értékek bőséges termést hoztak,
például a keleti keresztények misztikus hagyományában,
s a szerzetesi élet lelkiségében, az anglikánok liturgiájában és jámborságában, az evangélikusok
imádságában és a protestánsok különböző lelkiségi formáiban.
b) Ennek a megbecsülésnek nem szabad pusztán elméleti
síkon maradnia, hanem amikor különleges körülmények
megengedik, ki kell egészíteni a más lelkiségi hagyományok gyakorlati megismerésével. Nevelő értéke lehet
tehát az érvényben lévő szabályokat tiszteletben tartó
részvételnek81 a közös imádságban és más
keresztények nyilvános kultuszában, illetve jámborsági formáiban.
64. Más kezdeményezések. A tapasztalatok szerint
nevelő értéke van az iskolákban, kórházakban, börtönökben
végzett karitatív és szociális tevékenységnek;
a háború sújtotta területeken s általában a világban
a békéért, az emberi
jogokért és a vallásszabadságért való fáradozásnak.82
E tevékenységek megfelelő irányítás mellett megmutathatják
az evangélium társadalmi alkalmazásának hatékonyságát
és különböző részterületeken az ökumenikus
érzékenység gyakorlati erejét. Hasonlóképpen nevelő
és építő hatású, ha az eredményesség és a hibák
kiigazítása érdekében szabályos időközökben
újra meg újra átgondolják e tevékenységek keresztény alapjait.
2. A képzés megfelelő környezete
65. Az ökumenikus képzés megfelelő környezetét azok
a helyek jelentik, ahol fokozatosan történik az emberi
és keresztény érlelődés, s a közösségi és társadalmi
érzék fejlesztése. Ezért a család, a plébánia, az iskola,
a különböző egyházi csoportok,
társulatok és mozgalmak különös jelentőséggel bírnak.
66. A család, melyet a II. Vatikáni Zsinat "családi
egyháznak"83 nevezett, az első számú környezet,
melyben sok szempontból különböző -- de a szeretet
közösségében egymást elfogadó -- személyek mindennapos
találkozásai által erősödik vagy lazul az egység; a
család az a hely, ahol nem előítéleteket táplálnak,
hanem épp ellenkezőleg, mindenben az igazságot keresik.
a) A családot saját keresztény mivoltának és küldetésének
tudata arra is fölkészíti, hogy mások számára közösség
legyen, mely nemcsak az Egyház felé nyitott,
hanem az emberi társadalom felé is, s készséges a dialógusra
és a szociális elkötelezettségre. Miként az Egyháznak,
úgy a családnak is olyan térnek kell lennie, melyben
továbbadják az evangéliumot, s belőle sugározni tud;
a Lumen Gentium zsinati rendelkezés tanítja,
hogy a családi egyházban "szavukkal és
példájukkal a szülőknek
kell elsőként hirdetniük az evangéliumot gyermekeiknek"84 .
b) A vegyes házasságból fakadt családok kötelessége
a tagjaikban közös keresztség követelményeinek megfelelően
hirdetni Krisztust; továbbá nem könnyű feladatuk az
egységen munkálkodni. "A közös keresztség és a
kegyelem dinamikus ereje az ilyen házasságokban alapot
és okot ad a házastársaknak arra, hogy megéljék
a lelki és erkölcsi értékekben való közösséget."85
67. A plébániának mint az Eucharisztia körül
összegyűlt egyházi egységnek
a hiteles ökumenikus tanúságtétel helyévé kell válnia. Ezért aplébánia egyik nagy feladata, hogy tagjaiban ápolja
az ökumenikus szellemet. Ez megkívánja, hogy figyelmet
fordítsanak az igehirdetés, különösen a homília, valamint
a katekézis tartalmára és formáira. Ezen túlmenően
lelkipásztori programot igényel, ami föltételezi, hogy
valakit bízzanak meg az ökumenikus teendők irányításával és összehangolásával, szoros együttműködésben
a plébánossal; e megbízott esetleg részt vehet más
keresztények megfelelő szintű kezdeményezéseiben.
Természetesen a plébánián belül nem folyhat pártoskodás,
ideológiai polarizáció vagy kölcsönös vádaskodás, hanem
minden egyes hívőnek saját lelkisége
és hivatala szerint kell szolgálnia a szeretet igazságát.86
68. Az iskola bármely formájában ökumenikus
jelleget kell adni a keretein belül folyó hitoktatásnak,
és sajátosságainak megfelelően törekedni kell az emberi
és vallásos értékeket megbecsülő szív és értelem képzésére
azáltal,
hogy személyes kapcsolatokra, dialógusra és békére nevel.87
a) A szeretet, a tisztelet és a dialógus lelkülete
megkívánja, hogy száműzzék az előítéleteket és azokat
a szavakat, melyek hamis képet festenek a többi keresztény testvérről. Ez elsősorban a katolikus iskolákra
érvényes, melyekben a fiataloknak a hitben, az imádságban
és azzal az elszántsággal kell növekedniük, hogy megvalósítják az egység krisztusi evangéliumát. Fordítsanak
rá gondot, hogy a katolikus Egyház
tanítását követve megtanítsák őket a hiteles ökumenizmusra.
b) Amikor lehetséges, a hittanár a többi tanárokkal
együttműködve bizonyos témaköröket, például a történelmet
és a művészeteket a dialógus és az egység szellemében
úgy mutassa be, hogy láthatóvá váljanak az ökumenikus
problémák. Emiatt kívánatos, hogy a tanároknak pontos
és megfelelő ismerete legyen főként az adott területen
található
más egyházak és egyházi közösségek történetéről és tanításáról.
69. Az egyházi csoportok, társulatok és mozgalmak.
A keresztények, s különösen a részegyházak élete a
történelem folyamán nagyon változatos kifejezési formákkal,
célkitűzésekkel, lelkiségi formákkal gazdagodott a
Szentléleknek az Egyház -- melyben világos különbségek
mutatkoznak a közösség feladatai és szolgálatai
között -- épülése érdekében adott karizmáknak megfelelően.
E csoportok, társulatok és mozgalmak tagjaiban legyen
erős az ökumenikus szellem. Annak érdekében, hogy keresztségi
elkötelezettségüknek megfelelően tudjanak élni a világban88 -- akár a katolikus egységet szolgálják a dialógussal
s a különböző
társulatok és mozgalmak közötti közösséggel, akár tágabb körbenkeresik más egyházakkal és egyházi közösségekkel, mozgalmakkal
és csoportokkal --, erőfeszítéseiknek megbízható képzésre
kell alapunia, s rendelkezniük kell a keresztény okosság és bölcsesség világosságával.
B) A lelkipásztori szolgálatot végzők képzése
1. A fölszentelt szolgák
70. A fölszentelt szolgálatra készülők alapvető kötelességei
közé tartozik, hogy olyan személyiséggé formálódjanak,
akik -- amennyire csak lehet -- küldetésük során másokat
el tudnak segíteni a Krisztussal való találkozáshoz.
E távlatot szem előtt tartva a papjelölteknek ki kell
munkálniuk magukban azokat az emberi minőségeket,
melyek a személyt hihetővé és elfogadhatóvá teszik
mások számára; olyanná kell válniuk, hogy uralkodni
tudjanak a nyelvükön és dialógus-képességükön,
s valóban hiteles ökumenikus készséget tudjanak fölmutatni.
Ez lényeges mindazok számára, akik tanítók és pásztorok
egy részegyházban, mint a püspök s a lelkipásztorkodó
papok, nem kevésbé a diákonus, egész különlegesen
a hívő közösség szolgálatára meghívott állandó diákonus számára.
71. Amikor valamit kezdeményez és találkozásokat szervez,
a fölszentelt szolgának egyértelműen és az Egyház iránt
hűségesen kell eljárnia, tiszteletben tartva a különböző
illetékességi köröket, s azokat a rendelkezéseket,
melyeket az Egyház
pásztorai hatáskörüknek megfelelően meghatároznak az egyetemes Egyházés a részegyházak számára, annak érdekében, hogy előítéletek
és oktalan kezdeményezések
nélkül történjék az együttműködés a keresztények egységéért.
a) Elméleti képzés
72. A püspöki konferenciák biztosítsák, hogy a tantervekben
kifejeződjék minden tananyag ökumenikus dimenziója
és gondoskodjanak ökumenikus szakképzésről.
Tanterveiket hangolják össze a jelen Direktórium útmutatásaival.
a/1. A különböző tananyagok ökumenikus dimenziója
73. Az ökumenikus tevékenység nem lehet más, csak "
teljesen és őszintén katolikus, azaz hűséges az apostoloktól
és az atyáktól kapott igazsághoz, és megegyező
a hittel, melyet a katolikus Egyház mindenkor vallott."89
74. A növendékeknek meg kell tanulniuk különbséget
tenni a teológiai igazságok -- melyek mind ugyanazt
a hívő beleegyezést követelik --, megfogalmazási módjuk
és a teológiai tanítások között.90 Ami a kinyilatkoztatott
igazságok megfogalmazását illeti, figyelembe kell venni
azt, amit egyéb dokumentumok között a Hittani Kongregáció
Mysterium Ecclesiae nyilatkozata 5. pontjában
mond: "Jóllehet az igazságok, melyeket az Egyház
a maga dogmatikus formuláival tanítani akar, különböznek
egy adott korszak változó fogalmaitól, s azok
nélkül is kifejezhetők, előfordulhat, hogy ezeket az
igazságokat a Tanítóhivatal olyan kifejezésekkel fogalmazza
meg, melyek tükrözik e változó fogalmakat. Ezt föltételezve
állítanunk kell, hogy az egyházi Tanítóhivatal dogmatikus
formulái kezdettől fogva alkalmasak voltak a kinyilatkoztatott
igazság közlésére, és mindig alkalmasak maradnak
e közlésre azok számára, akik helyesen értik őket."
A növendékek tehát tanuljanak meg különbséget tenni
"a hitletétemény, azaz a tiszteletreméltó tanításunkban
tartalmazott igazságok"91 és az igazságok megformulázási
módja között; a kifejezendő igazságok és a megfogalmazási módok között; az apostoli hagyomány és a szorosan
vett egyházi hagyományok között; ugyanakkor tanulják
meg fölismerni és elismerni a dogmatikus formulák maradandó értékét. Filozófiai képzésüktől kezdődően, a növendékeket
föl kell készíteni a törvényes különbözőségek elfogadására, mely a teológiában a teológusok által az
isteni misztérium kutatására használt módszerek és
nyelvezet különbségéből adódik. Végeredményként be
fogják látni, hogy a különböző teológiai formulák
nem annyira ellentmondóak, mint inkább kiegészítik egymást.
75. Ezen felül mindig tiszteletben kell tartani a katolikus
tanítás "igazságainak hierarchiáját"; mert
bár ezek az igazságok mind hívő elfogadást igényelnek,
nem egyformán központi helyet foglalnak el a Jézus
Krisztusban kinyilatkoztatott misztériumban,
azaz különböző kapcsolatokban állnak a keresztény hit alapjával.
a/2. A teológiai tantárgyak ökumenikus dimenziója általában
76. A leendő papok és diákonusok képzésének része az
ökumenikus nyitottság:
"A szent teológiát és a többi, főként történeti jellegűtárgyat ökumenikus szempontból kell tanítani, hogy
minél jobban megfeleljen a tárgyi igazságnak."92
A teológiai képzés ökumenikus dimenziójának nem szabad
a tanítás bizonyos kategóriáira korlátozódnia.
Mivel interdiszciplináris -- s nem csupán "pluridiszciplináris"
-- témáról van szó, át kell hatnia az érdekelt
professzorok együttműködését és kölcsönösen összehangolást
igényel. Az összes tantárgyra vonatkozóan, beleértve
az
alapvetőeket is, hangsúlyozzuk a következő szempontokat:
a) a keresztény örökség azon elemei az igazság és az
életszentség terén, melyek közösek az összes egyházakban
és egyházi közösségekben, jóllehet olykor eltérő teológiai formulákban jelennek meg;
b) liturgikus, lelkiségi és tanításbeli értékek, melyek
az egyes közösségeknek sajátjai, de segíthetik
a keresztényeket az Egyház természetének mélyebb megismerésében;
c) hit és erkölcs dolgában olyan kérdések, melyek okai
a nézeteltéréseknek, de bátoríthatják Isten igéjének
elmélyültebb kutatását, és hozzásegíthetnek
a valós
és a csak látszólagos ellentmondások közötti különbségtételhez.
a/3. A teológiai tantárgyak ökumenikus dimenziója részleteiben
77. Az ökumenikus megközelítésnek minden teológiai
tárgyban arra kell vezetnie, hogy
figyelembe vegyék a szóban forgó részletkérdés és az Egyház egységemisztériumának kapcsolatát. A tanárnak teológiai, lelkiségi
és egyházfegyelmi kérdésekben buzdítania kell a növendékeket
a hitelesen keresztény hagyomány iránti hűségre. A
növendékek a saját hagyományukat a keleti és nyugati
hagyományok gazdagságával összevetve -- ahogyan az
régen és
most kifejeződik -- e teljességnek jobban tudatára ébrednek.93
78. Ez az összehasonlítás jelentős minden tantárgyban,
így az összes keresztény hitének közös forrása, a Szentírás,
a keleti és nyugati egyházatyák és más egyházi
írók műveiben található apostoli hagyomány tanulmányozása
szempontjából; továbbá az istentisztelet különböző
formáit, s azok tanbeli és lelkiségi jelentőségét
tudományosan elemző liturgia; főként az ökumenikus
dialógusból fakadó problémákat tárgyaló dogmatika
és erkölcstan; az Egyház egységét és a szakadások okait
részletesen tárgyaló egyháztörténelem; a helyi hagyományok,
kultúrák és korszakok szerint változó egyházi
és a változatlan isteni jog között pontos különbséget
tévő kánonjog; s végül a modern világban az összes
keresztény közös helyzetét vizsgáló lelkipásztori
és misszionárius, illetve szociológiai tudományok tanulmányozása
szempontjából. Így jobban kifejeződik az isteni
kinyilatkoztatás teljessége, s jobban tudjuk teljesíteni
a küldetést, melyet Krisztus Egyházára bízott a világ javára.
a/4. Az ökumenizmus speciális kurzusai
79. Bár az egész teológiai képzést át kell hatnia az
ökumenikus dimenziónak, nagyon fontos, hogy az első
ciklus keretében a legalkalmasabb pillanatban kerüljön
sor egy ökumenikus kurzusra, melyet kötelezővé kellene
tenni. Nagy vonásokban s
megfelelő alkalmazással e kurzusnak a következő lehet a tartalma:
a) a katolicitás, az Egyház látható és szerves egysége,
az "oikoumené" és az ökumenizmus
fogalmainak történeti kialakulása és mai jelentése katolikusszempontból;
b) az ökumenikus tevékenység elméleti alapjai, különös
tekintettel a kommuniónak már meglévő
kapcsolataira az egyházak és egyházi közösségek között;94
c) az ökumenizmus története, mely magában foglalja
a megoszlásokat és a századok során tett
sok-sok egyesítő kísérletet, ezek sikereit és kudarcait, s az egységkeresésének mai állását;
d) az ökumenizmus célja és módszere, az egység és együttműködés
különböző formái, az egység helyreállításának reménye,
föltételei, s a teljes és tökéletes egység fogalma;
e) a különböző keresztény közösségek "intézményes"
szempontja
és élete; tanbeli irányzatok, a különállás valós okai, misszióskezdeményezések, lelkiség, istentiszteleti formák,
a keleti teológia és lelkiség mélyebb megismerésének igénye;95
f) néhány különleges probléma, például: közös részvétel
a kultuszban, a prozelitizmus és az irenizmus, a vallásszabadság,
a vegyes házasságok, a világi Krisztus-hívők, s különösen a nők helye az Egyházban;
g) a lelki ökumenizmus, különösen az egységért végzett
közös imádság, s az egységhez --
melyért Krisztus imádkozott -- közeledés más formáinak értelme.
80. A tanterv elkészítéséhez segítenek a következő elgondolások:
a) Minél előbb el kell készíteni egy általános bevezetőt
az ökumenizmushoz, úgy, hogy a növendékeket teológiai
tanulmányaik megkezdésétől kezdve fogékonnyá
tegyék tanulmányaik ökumenikus dimenziója iránt.96
E bevezetésnek kellene tárgyalnia az ökumenizmus alapelemeit.
b) Az ökumenizmus szaktárgyának helye
rendes körülmények között a teológiai tanulányok
első ciklusának vagy a szemináriumi tanulmányok
végén lenne úgy, hogy a növendékek bőséges
ismereteket nyervén az ökumenizmusról,
szintézisbe tudják hozni egész teológiai képzettségükkel.
c) Gondosan kell megválasztani a tan- és kézikönyveket;
a többi keresztény történeti, teológiai és lelkiségi
tanítását hűségesen kell közölni, nemcsak
azért, hogy tisztességes és tárgyilagos megismerést
biztosítsanak, hanem hogy a katolikus
tanítás további elmélyítésére is serkentsenek.
81. Haszonnal járhat, ha más hagyományok
előadóit és szakértőit hívják meg a katolikus
intézmények és más keresztények intézményei
közötti együttműködés keretében.97 Ha egy szemináriumban
vagy egy tanintézetben sajátos problémák
vetődnek föl, a kezdeményezés dolgában a megyéspüspöknek kell döntenie, a püspöki konferencia szabályaival
megegyező módon, az akadémiai hatóságok egyetértésével,
meggyőződvén a más egyházak vagy egyházi
közösségek előadójának erkölcsi és szakmai alkalmasságáról.
E kulturális csere folyamán biztosítani
kell, hogy ne csorbuljon a tanintézet katolikus jellege,
tudniillik joga és kötelessége ahhoz, hogy az Egyház
törvényei szerint képezze
növendékeit és adja át a katolikus tanítást.
b) Ökumenikus gyakorlat
82. A képzés idején, hogy az ökumenikus megközelítés
el ne szakadjon az élettől, hanem a közösségek eleven
gyakorlatában gyökerezzen, hasznos találkozókat és megbeszéléseket szervezni más keresztényekkel
-- mindig tiszteletben tartván a katolikus Egyház
törvényeit -- az egyetemes és a részegyházak
szintjén, más közösségek olyan képviselőit
meghíva, akik rendelkeznek a szükséges szakmai, vallásos
és ökumenikus fölkészültséggel az őszinte és építő dialógushoz. Szervezhetők találkozások
más egyházak és egyházi közösségek
diákjaival is.98 A tanintézetek azonban annyira
különbözőek, hogy lehetetlen részletekbe menő szabályokat
adni. Valójában ugyanis ekkleziológia, együttműködés
és dialógus szempontjából az országok
és régiók, illetve a katolikus Egyház és az
egyházak és egyházi közösségek különböznek
egymástól. E szempontból is nagyon fontos és
elengedhetetlen a progresszivitás és az alkalmazkodás
követelményének figyelembevétele. Az elöljáróknak
kell megfelelően alkalmaznia az általános
elveket a helyi körülményekre és alkalmakra.
2. A nem fölszentelt szolgák és munkatársak
a) Elméleti képzés
83. A lelkipásztori munkában a fölszentelt szolgákon
kívül hivatalosan vesznek részt a hitoktatók, a tanítók
és a mozgalmi vezetők. A helyi egyházakban az ő képzésükre alapíthatnak vallástudományi, lelkipásztori
és más képzési központokat. Ezen intézmények számára
a teológiai intézetekével azonos
tantervek érvényesek, természetesen a megfelelő alkalmazásokkal.
84. Figyelembe véve a kolostorok, a megszentelt élet
intézményei és az apostoli élet társulatai sajátos
tevékenységét és karizmáinak törvényes különbségeit,
rendkívül jelentős, hogy "minden (szerzetes) intézmény
vegyen részt az Egyház életében, és annak szentírási,
liturgikus, dogmatikus, lelkipásztori, ökumenikus,
missziós és szociális stb. kezdeményezéseit és célkitűzéseit
jellegének megfelelően tegye magáévá és támogassa"99 .
85. A szerzetesek képzése foglalja magába az ökumenikus
dimenziót is a novíciátustól kezdődően mindvégig. Minden
intézmény Ratio formationisának a fölszentelt
szolgák tanterveivel párhuzamosan hangsúlyoznia kell
a különböző tantárgyak ökumenikus dimenzióját, és gondoskodnia
kell egy ökumenikus szaktárgyról, mely természetesen
alkalmazkodik a helyi körülményekhez. Ugyanakkor az
intézmény illetékes hatósága gondoskodjék ökumenikus
szakértők képzéséről, akik az egész intézmény ökumenikus tevékenységét irányítják.
b) Ökumenikus gyakorlat
85. A tanultak gyakorlati megvalósítása érdekében hasznos
információcserék, lelki s olykor anyagi támogatás és
kulturális cserék formájában ápolni a kapcsolatokat
más katolikus szerzetes közöségekkel
és más egyházak és egyházi közösségek hasonló közösségeivel.100
86. Tekintettel a világi Krisztus-hívők jelentőségére
az Egyházban és a társadalomban, bátorítsák az ökumenikus
tevékenység világi résztvevőit, hogy alakítsanak ki
kapcsolatokat és cseréket más egyházakkal
és egyházi közösségekkel e Direktórium szabályai szerint.
C) Különleges képzés
A dialógusra képzés jelentősége
87. Tekintettel a felsőfokú kulturális központok befolyására,
nyilvánvalónak látszik, hogy az egyházi egyetemi fakultások
és más felsőfokú tanintézetek nagyon jelentősek az
ökumenikus dialógusra való fölkészítésben, annak folytatásában,
s a keresztények egységének kibontakozásában, melyet
éppen a dialógus annyira segít. A dialógusra való
pedagógiai
fölkészítésnek eleget kell tennie a következő követelményeknek:
a) a hitben megélt személyes és őszinte elkötelezettség,
mely nélkül a dialógus nem
testvérek közötti párbeszéd, hanem pusztán akadémiai gyakorlat;
b) új utak és módok keresése a kölcsönös kapcsolatok
megerősítése és az -- evangélium iránti nagyobb hűségre
s a keresztény hitnek igazságban és szeretetben
való hiteles
megvallására épülő keresztény -- egység helyreállítása érdekében;
c) annak tudata, hogy az ökumenikus dialógus nem személyek
vagy csoportok magánügye, hanem az egész Egyház elkötelezettségének
része, azaz a lelkipásztorok
tanításával és irányításával összhangban kell történnie;
d) készség annak elismerésére, hogy a különböző egyházak
és egyházi közösségek tagjai segíthetnek közösségük
tanításának és életének jobb megértésében és bemutatásában;
e) mindazok lelkiismeretének és személyes meggyőződésének
tiszteletben tartása, akik saját egyházuk álláspontját
vagy tanítását, illetve
az isteni kinyilatkoztatás sajátos megértési módját adják elő.
f) annak a ténynek az elismerése, hogy nem mindenki
képes azonos módon részt venni a dialógusban, tekintettel
arra, hogy a neveltetés, a kritikai
érettség és a lelki fejlődés nem egyforma mindenkiben.
Az egyházi fakultások szerepe
88. A Sapientia christiana apostoli rendelkezés
pontosan meghatározza, hogy a teológiai fakultás első
ciklusától kezdődően a teológia fundamentálist
az ökumenizmussal kapcsolatosan kell tanítani.101
Hasonlóképpen a második ciklus folyamán "részletesen
kell tárgyalni az ökumenikus kérdéseket az illetékes
egyházi
hatóság által kibocsátott szabályok szerint."102
Más szóval alkalmasnak látszik ökumenizmusról szóló
speciális kurzusokat tartani, melyeken az előbbi, 79.
pontban fölsoroltakon
túl még a következő témákkal foglalkozhatnak:
a) a katolikus Egyház és más egyházak és egyházi közösségek
közötti kapcsolatok aktuális állása
a dialógusok nyilvánosságra hozott eredményei alapján;
b) más keleti és
nyugati keresztények hagyományainak és örökségének tanulmányozása;
c) az Egyházak Ökumenikus Tanácsának jelentősége az
ökumenikus mozgalom
számára, s a katolikus Egyház és e Tanács közötti kapcsolatok;
d) az egyházak nemzeti vagy nemzetek
fölötti tanácsainak szerepe, ezek megvalósítása és nehézségeik.
Nem szabad feledni, hogy a teológiai tanításban
és kutatásban soha nem hiányozhat az ökumenikus dimenzió.
A katolikus egyetemek szerepe
89. A katolikus egyetemeknek is hivatása, hogy alapos
ökumenikus
képzést nyújtsanak. Lehetőségeik közül csak néhányat sorolunk föl:
a) Amikor az anyag azt javallja,
ökumenikus dimenziót lehet adni a tanítás és kutatás módszereinek.
b) Szervezzenek
megbeszéléseket és tanulmányi napokat ökumenikus kérdésekről.
c) Szervezzenek konferenciákat és találkozókat közös
tanulmányozás vagy konkrét társadalmi tevékenység céljából,
időt hagyván arra, hogy megvizsgálják a szociális
tevékenység keresztény elveit és eszközeit. Ilyen alkalmakkor
-- akár csak katolikusok vannak jelen, akár katolikusok
és más keresztények is --, amennyire lehet, serkenteni
kell a
területen lévő más felsőfokú intézményekkel való együttműködést.
d) Az egyetemi folyóiratokban és újságokban tartsanak
fönn rovatot az ökumenikus eseményeknek és tanulmányoknak,
melyek lehetőleg
az egyházak közötti dialógusok dokumentumait kommentálják.
e) Az egyetemi kollégiumokban nagyon kívánatos a baráti
kapcsolat a katolikus és más keresztény diákok között,
akik megfelelő vezetés mellett e kapcsolatokból megtanulják az ökumenikus szellemű
együttélést, és hűséges tanúi lesznek keresztény hitüknek.
f) Tanácsos helyet adni az egységért szóló imának,
nem csupán az ennek szentelt imahéten, hanem az év
folyamán máskor is. A helyek és személyek adottságainak megfelelően és a közös szertartások szabályait betartva
szervezhetők közös
lelki napok egy megbízhatóan tapasztalt lelkivezető irányításával.
g) Tág tere van a közös tanúságtételnek, különösen
karitatív és szociális
téren. A diákokat erre föl kell készíteni és serkenteni kell: nemcsupán a teológiát tanulókat, hanem a többi fakultás,
például a jog, a szociológia, a közgazdaságtan diákjait
is, akik együttműködésükkel
megkönnyíthetik az ilyen kezdeményezések megvalósítását.
h) Az egyetemi lelkészek, a diákok lelki asszisztensei
és a professzorok viseljék szívükön, hogy kötelességüket
ökumenikus szellemben végezzék, különösen ha a fentiek
közül szerveznek valamit. E feladat megkívánja tőlük,
hogy mélyen ismerjék az Egyház tanítását, legyenek
szakértői tudományuknak, ugyanakkor legyenek okosak
és mértéktartók; e tulajdonságok teszik őket alkalmassá
arra,
hogy segíthessék a diákokat saját életük harmonikussá tételében ésa mások felé nyitottságukban.
A kifejezetten ökumenikus intézetek szerepe
90. Az Egyháznak, hogy ökumenikus feladatát teljesíteni
tudja, számos ökumenikus szakértőre van szüksége: fölszenteltekre,
szerzetesekre és szerzetesnőkre, hívő férfiakra és
nőkre. Még olyan területeken
is szükség van rájuk, ahol a katolikusok vannak többségben.
a) Ez olyan speciális
ökumenikus intézményeket tételez föl, melyek rendelkeznek:
-- megfelelő dokumentációval az ökumenizmusról, különösen
a folyamatban lévő dialógusokról és a tervezett programokról;
-- jól képzett és alkalmas tantestülettel
mind a katolikus tanítás, mind az ökumenizmus szempontjából.
b) Az ilyen intézmények elsősorban az ökumenikus kutatással
foglalkozzanak, amennyire lehetséges, együttműködve
más teológiai hagyományok szakértőivel és híveivel;
szervezzenek ökumenikus találkozókat, konferenciákat
és kongresszusokat; tartsanak kapcsolatot a nemzeti
ökumenikus tanácsokkal és a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanáccsal, hogy folyamatosan
követni tudják a vallások közötti dialógust és annak eredményeit.
c) Az így képzett szakértők feladata felkészíteni az
ökumenikus mozgalom szereplőit a katolikus Egyházban,
például a egyházmegyei, nemzeti vagy nemzetközi szervezetek
tagjait és igazgatóit, az egyházi központok és intézmények
ökumenikus kurzusainak tanárait,
illetve a hitelesen ökumenikus szellemű mozgalmi vezetőket.
D) A folyamatos képzés
91. Tekintettel arra, hogy az ökumenikus mozgalom kibontakozóban
van, az elméleti és gyakorlati képzés nem korlátozódik
a fölkészülési időre, hanem a fölszentelt szolgák
és a lelkipásztorkodásban részt
vevő más személyek számára is állandó továbbképzés szükséges.
A klérus lelkipásztori továbbképzésének programjában
a püspökök és szerzetes elöljárók nagy gondot fordítsanak
-- a lelkipásztori problémáknak szentelt összejövetelek
és kongresszusok, rekollekciók, elmélkedési vagy tanulmányi
napok révén -- az ökumenizmusra a következő megfontolások alapján:
a) A papokat, a diákonusokat, a szerzeteseket és szerzetesnőket,
és a lelkipásztorkodásban munkatárs világi Krisztus-hívőket
rendszeresen tájékoztassák az ökumenikus mozgalom
aktuális helyzetéről, hogy az ökumenikus dimenziót
be tudják vinni az igehirdetésbe, a katekézisbe, az
imádságba, s általában a keresztény életbe. Ha lehetséges
és alkalmasnak látszik, jó lenne néha meghívni egy
másik egyház szolgáját, hogy ő beszéljen a saját hagyományaikról
vagy gyakran mindannyiunk közös lelkipásztori problémáiról.
b) Ahol erre alkalom kínálkozik és a megyéspüspök beleegyezését
adja, a lelkipásztorkodó papok és munkatársaik részt
vehetnek felekezetközi összejöveteleken annak érdekében,
hogy a kölcsönös kapcsolatok javuljanak és együttesen
oldjanak meg közös lelkipásztori problémákat. Az ilyen
kezdeményezések megvalósítását gyakran megkönnyíti,
ha a fölszentelt szolgákból helyi vagy regionális tanácsot
hoznak
létre, vagy csatlakoznak hasonló, már meglévő szervezethez.
c) A teológiai fakultások, a felsőfokú tanintézetek,
a szemináriumok és más intézmények nagyban hozzájárulhatnak
az állandó képzéshez, akár úgy, hogy kurzusokat
szerveznek a lelkipásztorok számára, akár úgy, hogy
személyi vagy tárgyi segítséget
nyújtanak számukra a mások által szervezett programokhoz.
d) Nagyon hasznosak továbbá a következő eszközök: a
helyi egyház vagy esetleg az állam tömegtájékoztató
eszközeinek tárgyilagos tájékoztatása; információcserék
más egyházak és egyházi közösségek tömegtájékoztató
szolgálataival; rendszeres és állandó kapcsolatok az
egyházmegyei vagy nemzeti ökumenikus bizottsággal,
oly módon, hogy a lelkipásztorkodás minden katolikus
résztvevője pontos dokumentációt
kapjon kézbe az ökumenikus mozgalom fejleményeiről.
e) Hasznot lehet meríteni a lelki találkozók különféle
formáiból a közös és sajátos lelkiség elemeinek elmélyítéséhez.
Ezek a találkozók alkalmat adnak az egység
fölötti elmélkedésre és az összes keresztény megbékéléséért
való imádságra. A különböző egyházak és egyházi
közösségek tagjainak részvétele az ilyen találkozókon
hozzásegíthet
a kölcsönös megértéshez és a lelki kommunió gyarapodásához.
f) Végezetül kívánatos, hogy
szabályos időközökben értékeljék az ökumenikus tevékenységet.
IV. AZ ÉLET ÉS A LELKI TEVÉKENYSÉG KOMMUNIÓJA A MEGKERESZTELTEK KÖZÖTT
A) A keresztség szentsége
92. A keresztség szentsége által egy személy valóságosan
beletestesül Krisztusba és az Ő Egyházába, és újjászületik
az isteni életben való részesedésre.103 Így a keresztség
az egység szentségi köteléke, mely mindazok között
fönnáll, akik általa újjászülettek. A keresztség azonban
önmagában csak kezdet, hiszen az élet teljességének
elnyerésére irányul Krisztusban. Éppen ezért a keresztség
a hitvallásra, az üdvösség rendjébe való teljes
beépülésre és az eucharisztikus kommunióra van rendelve.104
Jézus alapítása következtében a keresztség, mely részesít
az Ő halálának és föltámadásának misztériumában, magában
foglalja
a megtérést, a hitet, a bűnbocsánatot és a kegyelem ajándékát.
93. A keresztséget vízzel és olyan formulával szolgáltatják
ki, mely világosan kifejezi a keresztelés aktusát az
Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Nagyon fontos
tehát Krisztus minden tanítványa számára, hogy a keresztséget
valamennyien így szolgáltassák ki, s hogy a különböző
egyházak és egyházi közösségek amennyire csak
lehet, jussanak egyetértésre
jelentése és kiszolgáltatásának érvényessége tekintetében.
94. Nagyon kívánatos, hogy a keresztség jelentéséről
és érvényes kiszolgáltatásáról szóló dialógus elkezdődjék
a katolikus hatóságok és a többi egyház és
egyházi közösség illetékesei között egyházmegyei vagy
püspöki konferenciák szintjén. Ily módon érkezhetnek el olyan közös nyilatkozatokhoz, melyekben kifejezhetik
a keresztségek kölcsönös elismerését, tisztázván azt
az eljárásmódot is, melyet olyan esetekben alkalmaznak,
amikor kétség
merül föl egyik vagy másik keresztség érvényességét illetően.
95. Az ilyen megegyezések
eléréséhez jól szem előtt kell tartani a következő pontokat:
a) Az alámerítéssel, vagy leöntéssel és szentháromságos
formulával kiszolgáltatott keresztség önmagában nézve
érvényes. Ha tehát egy egyház vagy egyházi
közösség rituáléja, liturgikus könyve vagy állandó
hagyománya ilyen keresztelési módot ír elő, a keresztséget
érvényesnek kell tartani, kivéve, ha alapos indokai
vannak annak, hogy kétségbevonják, vajon a kiszolgáltató
megtartotta-e
saját közösségének vagy egyházának előírásait.
b) A keresztséget kiszolgáltató keresztségre vonatkozó
hitének fogyatékossága önmagában soha nem teszi érvénytelenné
a keresztséget; szándékának elégséges voltát
is föl kell tételezni, kivéve, ha komoly indítéka van
annak, hogy
kétségbe vonják, vajon azt akarta-e tenni, amit az Egyház tesz.
c) Ha kétség merül föl a víz és használatának módja
felől,105 a szentség iránti tisztelet és az egyházi
közösség iránti megbecsülés megköveteli, hogy
komolyan vizsgálják meg a szóbanforgó közösség gyakorlatát,
mielőtt ítéletet
alkotnának az általa kiszolgáltatott keresztség érvényességéről.
96. A helyi körülményeknek megfelelően, amikor arra
alkalom kínálkozik, a katolikusok más keresztényekkel
együtt megemlékezhetnek az őket egyesítő keresztségről, velük együtt újítva meg a bűnnek való ellentmondást,
a teljesen keresztény életre való elkötelezettséget,
a keresztségi ígéreteket, elszántan a készséges
együttműködésre a Szentlélek
kegyelmével a keresztények közötti megoszlások gyógyítására.
97. Bár a keresztség a személyt beletestesíti Krisztusba
és az Ő Egyházába, ez konkrétan mégis egy meghatározott
egyházban vagy egyházi közösségben valósul meg. Ezért
keresztséget nem szolgáltathat ki együtt két különböző
egyházhoz vagy egyházi közösséghez tartozó hivatalos
személy. Másrészt a katolikus teológiai és liturgikus
hagyomány szerint a keresztséget csak egy ember szolgáltatja
ki. Lelkipásztori megfontolások alapján azonban különleges
esetekben a helyi ordinárius mégis engedélyezheti,
hogy egy egyház vagy egyházi közösség szolgája
részt vegyen a keresztelésben egy olvasmány olvasásával, imádsággalvagy más módon. A kölcsönösség csak abban az esetben
lehetséges, ha a másik közösségben kiszolgáltatott
keresztség nem ellentétes
a katolikus Egyház elveivel és egyházfegyelmével.106
98. A katolikus gondolkodás szerint a liturgikusan
és kánonjogilag érvényes keresztszülőknek olyan egyház
vagy egyházi közösség tagjának kell lenniük, mely keresztel. Ők ugyanis nemcsak a megkeresztelt (vagy bérmált)
személy keresztény nevelésének felelősségét vállalják
rokonsági vagy baráti alapon, hanem egy hívő
közösség képviselői is, akik kezességet vállalnak
a jelölt hitéért és egyházi közösségre irányuló vágyáért.
a) A közös keresztség alapján s rokonsági vagy barátsági
meggondolásból egy másik egyházi közösséghez tartozó
megkeresztelt személy elfogadható mint a keresztség
tanúja, de csak katolikus keresztszülővel együtt.107
Katolikus hívő ugyanilyen feladatot betölthet olyan
személlyel kapcsolatban,
akit egy más egyházi közösségben akarnak megkeresztelni.
b) A katolikus Egyház és a keleti ortodox egyházak
között meglévő szoros kommunió erejében indokolt esetben
megengedett, hogy egy keleti hívő keresztszülőként
szerepeljen katolikus keresztapával vagy keresztanyával
együtt katolikus gyermek vagy felnőtt keresztelésénél,
azzal a föltétellel, hogy előreláthatólag gondoskodni
fognak a megkeresztelt neveléséről, s a keleti keresztszülő alkalmas feladatára.
Katolikus hívőnek keleti ortodox egyházban kiszolgáltatott
keresztségnél, ha meghívják, nem tiltott a keresztszülőség.
Ilyen esetben a keresztény nevelésről való
gondoskodás elsősorban annak a keresztapának vagy keresztanyának
feladata, aki a gyermeket keresztelő egyháznak a tagja.108
99. Minden kereszténynek joga lelkiismereti alapon
szabadon eldönteni, hogy teljes közösségre lép-e a
katolikus Egyházzal.109 Részt venni egy olyan személy
fölkészítésében, aki azt akarja, hogy a katolikus
Egyház teljes közösségébe befogadják, önmagában nézve
különbözik az ökumenikus tevékenységtől.110 A felnőttkeresztség szertartáskönyve külön formulát tartalmaz
az ilyen személy befogadására a katolikus közösségbe.
Mindazonáltal ilyen esetekben, például vegyes házasságoknál, a katolikus hatóság szükségesnek láthatja
annak megvizsgálását, hogy a befogadást kérő keresztsége
érvényes-e. Az ilyenfajta
vizsgálat során a következő ajánlásokat jó figyelembe venni:
a) A keleti egyházakban kiszolgáltatott keresztség
érvényessége nem kétség tárgya, ezért elég megállapítani
a keresztség tényét. Ezekben az egyházakban a bérmálás
szentségét a keresztséggel együtt törvényszerűen kiszolgáltatják,
s nagyon gyakran előfordul, hogy a keresztlevélen nem
történik említés a bérmálásról. Ez azonban
nem jogosít föl arra, hogy kétségbe vonjuk a bérmálás tényét.
b) Amikor más egyházak és egyházi közösségek keresztényeiről
van szó, mielőtt egy keresztség érvényességét vizsgálni
kezdenék, meg kell tudni, hogy az adott helyen vagy
körzetben történt-e az egyházak és egyházi közösségek
között keresztségre vonatkozó megegyzés (mint föntebb
a 94. pontban mondtuk), s hogy a keresztséget valóban
e megegyezésnek megfelelően szolgáltatták-e ki. Mindazonáltal
hangsúlyoznunk kell, hogy egy ilyen keresztségre vonatkozó
formális megegyezés hiánya
nem teszi automatikusan kétségessé a keresztség érvényességét.
c) Amennyiben ilyen keresztények keresztlevelet mutatnak
föl, nincs indok a keresztség érvényességének kétségbevonására,
kivéve, ha kiderül, hogy komolyan kételkedni lehet
a víz használata, a keresztelési formula,
a megkeresztelt felnőtt és a keresztelő szándéka tekintetében.111
d) Ha gondos vizsgálat után is kétséges marad a keresztség
helyes kiszolgáltatása és szükségesnek látszik a feltételes
keresztelés, a katolikus keresztelőnek ki kell fejeznie,
hogy tudja, hogy a keresztség csak egyszer szolgáltatható
ki, s az érdekelt személynek magyarázza el a feltételes
keresztelés indokát és szertartását. Mindezek után
a feltételes keresztséget
nem nyilvános, hanem magán formában kell kiszolgáltatni.112
e) Kívánatos, hogy a keleti katolikus egyházak szinodusai
és a püspöki konferenciák adjanak irányelveket a más
egyházakban és egyházi közösségekben megkereszteltek
teljes katolikus közösségbe való befogadásáról, figyelembe
véve, hogy nem katechumenokról van szó, s hogy e keresztények
bizonyos ismeretekkel és keresztény gyakorlattal rendelkeznek.
100. A felnőttkeresztelés szertartása szerint a Krisztushoz
megtérő felnőtteket rendes körülmények között a húsvéti
vigiliában keresztelik meg. Ahol egy ilyen szertartás keretében már megkereszteltek lépnek be a teljes
katolikus közösségbe, világosan
különbséget kell tenni köztük és a keresztelendők között.
101. A 16. századi reformációból származó egyházakkal
való kapcsolataink még nem érkeztek el a bérmálás tartalmára,
szentségi természetére és kiszolgáltatására
vonatkozó megegyezésig. A jelen körülmények között
tehát a protestáns közösségekből a katolikus Egyházzal
teljes közösségre lépőknek meg kell kapniuk a
bérmálás szentségét a katolikus Egyház tanítása és
szertartása szerint,
mielőtt az eucharisztikus kommunióhoz bocsátanák őket.
B) Közös részesedés lelki tevékenységben és eszközökben
Általános elvek
102. A keresztények bátoríthatók arra, hogy osztozzanak
lelki tevékenységekben és eszközökben, azaz a megosztottság
jelen állapotának megfelelő módon
és szinten osszák meg a közösen birtokolt lelki örökséget.113
103. A "lelki tevékenységekben és eszközökben
való közös részesedés" kifejezés alatt például
a közösen végzett imádságot, alább a 116. pontban
leírt módon a szorosan vett liturgiában való részvételt,
a szent
helyek és liturgikus fölszerelések közös használatát értjük.
104. A lelki közösséget a következő elveknek kell irányítaniuk:
a) A teljes egyházi kommuniót akadályozó nagy különbségek
ellenére világos, hogy mindazok, akik a keresztség
révén beletestesültek Krisztusba, a keresztény élet sok elemét közösen birtokolják. Ezért a keresztények
között valós kommunió
létezik, mely bármennyire tökéletlen, sokféleképpen kifejezésrejuthat, beleértve a közös imádságot és liturgikus
kultuszt,114 miként a következő paragrafus pontosan meghatározza.
b) A katolikus hit szerint a katolikus Egyház kapta
meg a teljes kinyilatkoztatott igazságot, és az üdvösség
minden eszközét olyan ajándékként, mely nem mehet veszendőbe.115
Mindazonáltal a katolikus Egyházhoz tartozó elemek
és ajándékok közül (például a Szentírás, a kegyelmi
élet, a hit, a remény és a szeretet stb.) sok létezhet látható keretein kívül is. Ugyanis azok az
egyházak és egyházi közösségek, melyek nincsenek teljes
közösségben a katolikus Egyházzal, nem jelentéktelenek és értéktelenek az üdvösség misztériumában, hiszen
Krisztus Lelke
nem vonakodik fölhasználni e közösségeket az üdvösség eszközéül.116 Az egyes egyházak és egyházi közösségek a maguk módján
szertartásaikkal táplálhatják a kegyelmi életet híveikben,
s utat jelenthetnek az üdvösség közösségéhez.117
c) A lelki tevékenységben és eszközökben való közös
részesedésnél meg kell fontolni a következő kettős valóságot:
1. a lelki élet imádságokban és liturgiákban kifejeződő
valós kommuniója már létezik a keresztények között; ugyanakkor
2. a lelki értékekben való teljes részesedéssel össze
nem egyeztethető hit-
és gondolkodásbeli különbségek miatt e kommunió még tökéletlen.
d) Ezen összetett valóság érzékelése szükségessé teszi
a lelki közösség szabályainak megfogalmazását, figyelembe
véve az egyházak és egyházi közösségek között létező
különböző egyházi helyzeteket, oly módon, hogy a keresztények
értékeljék közös lelki gazdagságukat és merítsenek
belőle, ugyanakkor legyenek tudatában
annak, hogy felül kell emelkedni a még meglévő megosztottságokon.
e) Mivel az Eucharisztia koncelebrációja a katolikus
Egyház életének, kultuszának és hitének teljes kommunióját
jeleníti meg ennek az Egyháznak fölszentelt szolgái által, nem szabad koncelebrálni az
Eucharisztiát más egyházak és egyházi közösségek szolgáival.118
105. Szükség volna bizonyos "kölcsönösségre",
tekintettel arra, hogy a lelki tevékenységek és eszközök
egymás közti megosztása, még ha körülhatároltan is,
a jóakarat és a szeretet szellemében
hozzájárul a keresztények közötti összhang növekedéséhez.
106. Ezen kölcsönösség végett ajánlatosak a konzultációk
az illetékes katolikus és más közösségek hatóságai
között, hogy megtalálják a törvényes kölcsönösség
lehetőségeit
a különböző közösségek tanítása és hagyománya szerint.
107. A katolikusoknak bizonyságot kell tenniük a más
egyházak és egyházi közösségek liturgikus és szentségi
élete iránti őszinte tiszteletről; s viszont, nekik
ugyanezt meg kell kapniuk a többiektől. A fent említett
konzultációk egyik témája lehet egymás liturgikus és
szentségi fegyelmének jobb megértése, s a megegyzés arról, hogy mi történjék olyan helyzetekben, amikor
az egyik Egyház fegyelme ütközik vagy ellenkezik a másikéval.
A közös imádság
108. Ahol alkalmas, a katolikusokat bátorítani kell
a más egyházakhoz és egyházi közösségekhez tartozó
keresztényekkel folytatott közös imádságra az Egyház törvényei szerint. E közös imádságok kétségtelenül
hatékony eszközt jelentenek az egység kegyelmének kiesdésére,
és eredeti megnyilatkozásai azoknak a kötelékeknek,
melyek a katolikusokat még mindig egyesítik a többi
kereszténnyel.119 A közös
imádság önmagában is út, mely elvezet a lelki megbékéléshez.
109. A közös imádságot ajánljuk a katolikusoknak és
a többi kereszténynek, hogy közösen vigyék Isten elé
gondjaikat és bajaikat, mint például a békét,
a szociális kérdéseket, az emberek közötti kapcsolatokat,
a család méltóságát, a szegénység következményeit,
az éhséget, az erőszakot stb. Hasonlóképpen egy nemzet,
egy régió vagy egy közösség közösen adhat hálát Istennek
vagy könyöröghet segítségéért. Ilyen alkalom egy nemzeti
ünnep, természeti csapás vagy nemzeti gyász, a hősi
halottak emléknapja stb. A közös imádság olyan alkalmakkor
is ajánlott, amikor keresztények egy kérdés
tanulmányozására vagy közös cselekvésre jönnek össze.
110. A közös imádságnak azonban elsősorban a keresztények
közötti egység helyreállítása legyen a témája. A figyelmet
összpontosítani lehet például az Egyház és
egysége misztériumára, a keresztségre mint az egység
szentségi kötelékére, vagy a személyes és közösségi
élet megújítására mint a tökéletes egység szükséges
föltételére. A közös imádság különösen ajánlott a keresztények
egységéért szóló
imahéten vagy a Mennybemenetel és Pünkösd közé eső nyolcadban.
111. E közös imádságot közös megegyezéssel, az egyházak,
egyházi közösségek és más csoportok képviselőinek együttműködésévelkell előkészíteni. Jó előre meghatározni a résztvevők
szerepét, kiválasztani
a témákat, a szentírási olvasmányokat, énekeket és imádságokat.
a) Egy ilyen közös imádság szertartása állhat bármilyen
olvasmányból, imádságból és énekből, melyek kifejezik
azt, ami a hit vagy a lelki élet tekintetében közös
az összes kereszténynél. Tartalmazhat buzdító beszédet
vagy bibliai elmélkedést, mely a közös keresztény örökségre
hivatkozva
gyarapítja az egységet és a kölcsönös szeretetet.
b) Gondoskodni kell arról, hogy a Szentírás fordítását,
melynek természetesen hűségesnek
kell lennie az eredeti szöveghez, minden résztvevő elfogadja.
c) Kívánatos, hogy a közös imádság szerkezete -- sok
egyház és egyházi közösség liturgikus megújulásával
összhangban -- vegye figyelembe a közös könyörgések
különböző modelljeit, ugyanakkor különös tekintettel
legyen a liturgikus imádságok
és olvasmányokból merített szövegek és énekek közös örökségére.
d) Ha katolikusok és egy keleti egyház tagjai között
készítenek elő közös imádságot, különösen figyelni
kell az egyes egyházak saját liturgikus
fegyelmére az alább következő 115. pontnak megfelelően.
112. Jóllehet minden közösségnek a saját temploma az
a hely, ahol rendes körülmények között a maga liturgiáját
végzi, a közös imádságot valamennyi résztvevő
beleegyezésével bármely résztvevő közösség templomában
végezhetik. Bármilyen helyet választanak, olyannak
kell lennie, hogy mindenki elfogadja,
megfelelően be lehessen rendezni és emelje az áhítatot.
113. A résztvevők közmegegyezésével a szertartásban
szerepet vállalók a szertartás természetének és egyházi
rangjuknak
megfelelő saját liturgikus ruhájukat viselhetik.
114. Bizonyos esetekben különlegesen képzett és megfelelő
tapasztalattal rendelkező személyek vezetése mellett
hasznos lehet a lelki osztozkodás rekollekciók, lelkigyakorlatok,
tanulmányi csoportok, a lelki hagyományok kölcsönös
kicserélése és állandó jellegű találkozók formájában
a közös lelki élet elmélyítésére. Mindig komolyan
szem előtt kell tartani azonban, amit a tanbeli eltérésekről
mondtunk, s a katolikus Egyház
szentségi közösségre vonatkozó tanítását és fegyelmét.
115. Mivel a vasárnapi szentmise az egész liturgikus
esztendő alapja és központja,120 a katolikusoknak
-- tiszteletben
tartva a keleti egyházak jogát121 -- kötelező vasárnapokon ésparancsolt ünnepeken a szentmisén való részvétel.122
Ezért nem tanácsos ökumenikus imatalálkozókat rendezni
vasárnap, s föl kell hívni a figyelmet arra, hogy a
katolikusoknak, ha vasárnap ökumenikus találkozón
vagy más egyházak és egyházi közösségek imádságán vesznek
részt, még eleget kell
tenniük a szentmisén való részvétel kötelezettségének.
Közös részvétel nem szentségi liturgiában
116. Liturgikus istentiszteleten olyan szertartást
értünk, melyet egy egyház vagy egyházi közösség liturgikus
könyvei, szabályai és szokásai szerint egy egyház vagy
közösség szolgája vagy megbízottja vezet. E liturgikus
kultusz nélkülözheti a szentségi jelleget, illetve
egy vagy több keresztény szentség kiszolgáltatását
jelentheti.
Továbbiakban a nem szentségi liturgikus szertartásokról beszélünk.
117. Bizonyos esetekben egy egyház hivatalos imádságát
előnyben lehet részesíteni a külön e célra készített
ökumenikus szertartásokkal szemben. A hajnali vagy
esti zsolozsmán, rendkívüli virrasztásokon vagy hasonlókon
való részvétel a különböző -- katolikus, keleti, anglikán,
protestáns -- liturgikus hagyományokban felnőtt személyeknek
lehetővé teszi más közösségek imádságának jobb megértését,
s a mélyebb részesedést
olyan hagyományokban, melyek gyakran közös gyökérből nőttek ki.
118. Más egyházakban és egyházi közösségekben tartott
liturgiák esetében a katolikusoknak azt ajánljuk, hogy
vegyenek részt a meghívó közösség zsoltáraiban,
responzóriumaiban, énekeiben, mozgásaiban. Ha a vendéglátók
kezdeményezik, fölolvashatnak olvasmányt és prédikálhatnak.
119. Amikor ilyen liturgikus szertartáson való részvételről
van szó, különleges figyelemmel
kell lenni az összes érdekelt keresztény közösség papságánakés híveinek érzékenységére, továbbá a koronként, helyenként
és személyenként változó és körülményektől függő helyi
szokásokra. Katolikus liturgiában a más egyházak és
közösségek hivatalos személyei megkaphatják a rangjuknak
és hivataluknak járó liturgikus tiszteletet és helyet, ha ez alkalmasnak látszik. Ha a katolikus
papság tagjait hívják meg más egyház vagy egyházi közösség
ünnepére, amennyiben ezt a meghívók elfogadják, viselhetik
az őket hivataluk szerint megillető öltözéküket és jelvényeiket.
120. A helyi ordinárius bölcs megítélése szerint a
katolikus Egyház temetési szertartásában részesíthetők
nem katolikus egyház vagy egyházi közösség
tagjai, föltéve, hogy ez nem ellenkezik akaratukkal,
a saját szolgájuk akadályoztatva van,123
s az eljárás nem ellenkezik a jog általános rendelkezéseivel.124
121. Azok az áldások, melyeket rendes körülmények között
a katolikusoknak szoktak adni, ha kérik, más keresztényeknek
is adhatók, az áldás természetének és tárgyának
megfelelően. Élő vagy elhunyt más keresztényekért,
vagy bajok idején -- amennyiben nem ellenkezik a más
egyházak és egyházi közösségek és lelki vezetőik szándékával
-- végezhetők nyilvános imádságok litániákban
vagy más liturgikus szertartás könyörgéseiben, de a szentmisekánonjában nem. Az ősi keresztény liturgikus és egyházi
hagyomány csak azok nevét engedi említeni
a kánonban, akik teljes közösségben vannak azzal az Egyházzal,mely az Eucharisztiát ünnepli.
C) Közös részvétel a szentségi életben, különösen az Eucharisztiában
a) Közös részvétel
a szentségi életben a különböző keleti egyházak tagjaival
122. A katolikus Egyház és a vele teljes közösségben
nem lévő keleti egyházak között a hit területén nagyon
szoros kommunió áll fenn.125 Ezen felül "az Úr Eucharisztiájának ünneplése által ezekben az
egyházakban Isten Egyháza épül és növekszik",
és "ezeknek az egyházaknak, jóllehet különváltak, valódi szentségeik vannak, kiváltképpen
pedig az apostoli jogfolytonosság következtében van
papságuk és Eucharisztiájuk..."126 Ez a katolikus
Egyház fölfogása szerint ekkleziológiai és
szentségi alapot ad ahhoz, hogy engedélyezze, sőt biztassa
ezekkel az egyházakkal a közös részvételt a liturgiában,
még az Eucharisztiában is "megfelelő körülmények
között és az egyházi hatóság jóváhagyásával."127
Mindazonáltal tudjuk, hogy a keleti egyházak sajátos ekkleziológiájuk következtében e témakörben szigorúbb
fegyelműek lehetnek, s e fegyelmet tiszteletben kell
tartani. A lelkipásztoroknak gondosan meg kell tanítaniuk
a híveket, hogy tisztában legyenek a liturgiában
való közös részvétel indokaival és az eltérő fegyelemmel.
123. Valahányszor szükséghelyzet megkívánja, vagy lelki
haszon javasolja -- elkerülvén természetesen a tévedés
vagy a közöny veszélyét -- minden katolikus, akinek
fizikailag vagy erkölcsileg lehetetlenné vált katolikus
paphoz fordulnia, kérheti a bűnbánat, az Eucharisztia
és a betegek kenete szentségét egy keleti egyház papjától.128
124. Mivel a katolikusok és a keleti keresztények szokásai
az áldozás gyakorisága, az áldozás előtti gyónás és
szentségi böjt tekintetében eltérnek egymástól, a
katolikusoknak ügyelniük kell arra, hogy ne keltsenek
botrányt és bizalmatlanságot a keleti keresztényekben
azáltal, hogy nem követik az ő szokásukat. Ha egy katolikus megengedett módon kéri a szentáldozást a keletieknél,
amennyire csak lehet, be kell tartania a keleti fegyelmet;
s ha az az egyház a szentáldozást mindenki más kizárásával a
saját híveinek tartja fönn, tartózkodnia kell a szentáldozástól.
125. A katolikus papok megengedetten szolgáltathatják
ki a bűnbánat, az Eucharisztia és a betegek kenete
szentségét a keleti egyházak tagjainak, valahányszor önként kérik skellően föl vannak készülve. Ilyen esetekben is ügyelni
kell a keleti egyháziak fegyelmére,
s el kell kerülni a prozelitizmusnak még a látszatát is.129
126. Szentségi liturgia keretében egy keleti egyházban,
ha fölkérik, a katolikusok felolvashatnak olvasmányokat,
s ugyanígy egy keleti keresztény fölkérhető,
hogy hasonló szertartásban fölolvasson katolikus templomban.
127. Katolikus szolga jelen lehet és részt vehet egy
keleti egyház házasságkötési szertartásában, ha a házasságot
keleti keresztények, illetve katolikus és keleti keresztény köti, ha a keleti egyház illetékes hatósága
meghívta, s ha ez megegyezik a vegyes házasságokról
alább következő
szabályokkal, amennyiben ezeket az adott területen alkalmazzák.
128. Egy keleti egyházhoz tartozó személy katolikus
templomban kötött házasság tanúja lehet; hasonlóképpen
katolikus személy tanúskodhat egy keleti egyházban
kötött házasságnál. E gyakorlatnak azonban minden
esetben összhangban kell állnia
a két egyház házasságkötésre vonatkozó általános fegyelmével.
b) Közös részvétel a szentségi
életben más egyházak és egyházi közösségek keresztényeivel
129. A szentség Krisztus és az Egyház cselekménye a
Szentlélek által.130 A szentség kiszolgáltatása egy
konkrét közösségben e közösség egységének jele
a hitben, a kultuszban és a közösségi életben. A szentségek
s egész különlegesen az Eucharisztia, mivel jelek,
a keresztény közösség egységének és a lelki
életnek forrásai és gyarapító eszközei. Az eucharisztikus
közösség tehát elválaszthatatlan
a teljes egyházi kommuniótól és annak látható kifejezésétől.
Ugyanakkor a katolikus Egyház tanítja, hogy a keresztség
által a más egyházak és egyházi közösségek tagjai reális,
ámbár tökéletlen közösségben vannak a katolikus Egyházzal,131
s hogy "a keresztség az egység szentségi kötelékét
hozza létre, mely mindazok között érvényesül, akik
általa újjászülettek... és mindenestől a Krisztusban
való élet teljességének megszerzésére irányul."132
A megkereszteltek számára az Eucharisztia lelki táplálék, mely képessé teszi őket arra, hogy legyőzzék
a bűnt és Krisztus életét éljék, mélységesen belé testesüljenek
és jobban
részesüljenek Krisztus misztériumának egész művében.
Ezen elvek alapján -- melyeket mindig együtt kell szem
előtt tartani -- a katolikus Egyház elvileg kizárólag
azokat bocsátja az eucharisztikus kommunióhoz, a szentségi
gyónáshoz és a betegek kenetéhez, akik a hit,
a kultusz és az egyházi élet közösségében vannak vele.133
Ugyanezen megfontolásból elismeri, hogy bizonyos körülmények
között kivételesen, meghatározott föltételek
megtartásával e szentségekhez bocsátás törvényes, sőt
ajánlott lehet
más egyházak és egyházi közösségek tagjai számára.134
130. Halálveszély esetén a katolikus papok a következő
pontban fölsorolt feltételek mellett e szentségeket
kiszolgáltathatják. Egyéb esetekben nagyon ajánlott,
hogy a megyéspüspök -- szem előtt tartva a
keleti egyházak szinodusai vagy a püspöki konferenciák
által hozott szabályokat -- adjon ki általános szabályokat
arra nézve, hogyan lehet megítélni a súlyos és sürgős
eseteket, s az alább fölsorolt feltételek meglétét.135
A kánonjoggal összhangban136 ilyen általános szabályokat
csak az érintett más egyházak és egyházi közösségek
illetékes hatóságaival való konzultációk után adjanak
ki. Ahol ilyen szabályokat kibocsátottak, a katolikus
papok mérlegeljék a konkrét esetet és a szabályoknak
megfelelően szolgáltassák ki e szentségeket. Egyébként
a jelen Direktórium szabályai alapján alkossanak ítéletet.
131. A feltételek, melyek alapján egy katolikus pap
kiszolgáltathatja az Eucharisztia, a bűnbánat és a
betegek kenete szentségét egy olyan megkeresztelt személynek,
aki az előző pontban fölsorolt körülmények közé került,
a következők: lehetetlen számára saját egyháza vagy
egyházi közössége szolgáját elérni, hogy a vágyott
szentséget megkapja; egészen önként kéri a szentséget;
kifejezi a katolikus
hitet a szentségre vonatkozóan, s kellően fölkészült.137
132. A szentségekre és érvényességükre vonatkozó katolikus
tanítás alapján a 130--131. pontban fölsorolt körülmények
között egy katolikus személy csak olyan Egyház papjától
kérheti a mondott szentségeket, melyben érvényes szentségek
vannak, vagy csak olyan paptól kérheti, aki az ordinációra
vonatkozó katolikus tanítás szerint elismert szenteléssel bír.
133. A katolikus Egyház szentmiséjében a Szentírást
ennek az Egyháznak tagjai olvassák és hirdetik. Kivételes
esetekben és jogos okkal a megyéspüspök engedélyezheti, hogy egy másik
egyház vagy egyházi közösség tagja töltse be a fölolvasó szerepét.
134. A katolikus szentmisében a liturgia részét képező
homília a papnak vagy a diákonusnak van fenntartva,
mert ebben adják elő -- összhangban a katolikus tanítással
és hagyománnyal
-- a hit misztériumait és a keresztény élet törvényeit.138
135. A Szentírás felolvasására és a prédikációra nézve
a szentmisén kívüli szertartásokban
a föntebb (118. pont) mondott szabályokat kell betartani.
136. Más egyházak és egyházi közösségek tagjai tanúskodhatnak
egy katolikus egyházban kötött házasságnál; s katolikusok
is lehetnek tanúk más egyházakban vagy egyházi közösségekben kötött házasságoknál.
D) A lelki
élet és lelki tevékenység egyéb eszközeinek közös használata
137. A katolikus templomok konszekrált vagy megáldott
épületek, melyeknek teológiai és liturgikus jelentése
van a katolikus közösség számára. Ennek következtében
általában fönn vannak tartva a katolikus istentisztelet
számára. Mindazonáltal ha papok, szolgák vagy közösségek,
akik nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal, nem rendelkeznek megfelelő hellyel, sem a szükséges
liturgikus tárgyakkal vallásos szertartásaik méltó
végzéséhez, a megyéspüspök engedélyezheti számukra egy katolikus egyház vagy épület használatát,
s az istentiszteletükhöz szükséges tárgyakat is rendelkezésükre
bocsáthatja. Hasonló helyzetben engedélyezhető számukra,
hogy
katolikus temetőkben temessenek vagy szolgálatokat végezzenek.
138. A társadalmi fejlődés, a népesség gyors szaporodása,
az urbanizáció és gazdasági indokok miatt, ahol jó
ökumenikus kapcsolat és megértés van a közösségek
között, az istentiszteleti helyek hosszabb ideig tartó
közös birtoklása vagy használata gyakorlati jelentőségűvé válhat.
139. Amikor a megyéspüspök erre a püspöki konferencia
vagy a Szentszék szabályaival összhangban engedélyt
adott és istentiszteleti helyet közösen használnak,
gondosan mérlegelni kell az Eucharisztia őrzésének
kérdését -- például egy elkülönített fülke vagy kápolna
biztosításával --, oly módon, hogy az megfeleljen
a szentség teológiájának, s az őt megillető tiszteletnek,
számolva azok érzékenységével is, akik az épületet még használják.
140. Mielőtt közösen használni kezdenének egy épületet,
az érdekelt közösségeknek megegyezésre kell jutniuk
abban a kérdésben, hogyan biztosítják a tiszteletet
az eltérő szokások, különösen a szentségek kérdésében.
Nagyon hasznos az írásbeli megegyzés, melyben világosan
és egyértelműen tisztázzák azokat a kérdéseket,
melyek a fenntartás költségei
s az egyházi és polgári törvények kapcsán fölmerülhetnek.
141. A katolikus iskolákban és nevelő intézetekben
minden erőfeszítést meg kell tenni azért, hogy a más
egyházakhoz vagy egyházi közösségekhez tartozó tanulók vagy tanárok hitét és lelkiismeretét tiszteletben
tartsák. Saját jóváhagyott szabályzatuknak megfelelően
ezen iskolák és intézetek elöljáróságának gondoskodnia
kell arról, hogy a más közösségek fölszentelt szolgái
minden nehézség nélkül végezhessék lelki és szentségi
szolgálatukat az iskolát vagy intézetet látogató
híveik számára. Amennyiben a körülmények javallják,
a megyéspüspök engedélyével ilyen alkalmakra a katolikusok helyiségeiket
is fölajánlhatják, beleértve a templomot vagy kápolnát is.
142. A katolikusok által vezetett kórházakban, öregotthonokban
és hasonló intézményekben az elöljáróságnak gondoskodnia
kell arról, hogy a más keresztény közösségek papjai
és szolgái tudomást szerezzenek híveik ottlétéről,
és segíteni kell őket, hogy híveiket látogathassák,
s méltó és illő körülmények között, beleértve
a kápolna
használatát is, nyújthassanak lelki és szentségi segítséget.
E) A vegyes házasságok
143. Az Ökumenikus Direktórium következő része nem
tűzte ki célul, hogy kimerítően tárgyalja az összes
lelkipásztori és kánonjogi kérdéseket, akár
a keresztény házasság szentségének kiszolgáltatása,
akár a keresztény családok
lelkipásztori gondozása tekintetében, mivel ezek a kérdések mindenpüspök és püspöki konferencia általános lelkipásztori
tevékenységi körébe tartoznak. A következőkben a hangsúly
a vegyes házasságokra esik, s a mondottakat ebben
az összefüggésben kell látni. A "vegyes házasság"
kifejezés minden olyan házasságra vonatkozik, melyben
az egyik fél katolikus, a másik olyan keresztény, aki nincs teljes közösségben a katolikus Egyházzal.139
144. Az Egyház fő törekvése minden házasságban az,
hogy megőrizze a felbonthatatlan házastársi kötelék
és a belőle fakadó családi élet hűségét és
stabilitását. A személyek házas állapotot alkotó tökéletes
egysége és teljes életközössége könnyebben biztosítható,
amikor a házastársak ugyanahhoz a hívő közösséghez
tartoznak. Az élet és a dialógusok tapasztalatai mutatják,
hogy a vegyes házasságok gyakran jelentenek nehézséget a házastársaknak és gyermekeiknek a hit megőrzésében,
az elkötelezett kereszténységben és a családi élet
összhangjában. Ezek miatt ajánlani és segíteni
kell
az azonos közösséghez tartozó személyek közötti házasságkötést.
145. Mivel szerte a világban növekszik a vegyes házasságok
száma, az Egyház lelkipásztori gondoskodása azokra
a párokra is kiterjed, akik ilyen házasságkötésre készülnek, vagy már ilyen házasságban élnek. Az ilyen
házasság minden sajátos nehézsége ellenére "több
olyan tulajdonsággal rendelkezik, melyeknek ápolása és támogatása mind belső jelentőségük, mind
az ökumenikus mozgalomra való hatásuk miatt hasznos.
Ez leginkább akkor válik nyilvánvalóvá, amikor mindkét fél hűségesen teljesíti vallásos kötelezettségeit.
A közös keresztség és a kegyelem dinamikus ereje az
ilyen házasságokban alapot és okot ad a házastársaknak
arra, hogy megéljék
a lelki és erkölcsi értékekben való közösséget."140
146. Mindenki, de elsősorban a papok, a diákonusok,
s a lelkipásztori munkában segítők állandó kötelessége,
hogy tanítást és támogatást nyújtsanak a katolikus
házastársnak hitéletében, s a vegyes párnak a házasságra
való fölkészülésben, a házasság megkötésekor és közös
életük során. E lelkipásztori gondoskodásnak
figyelembe kell vennie minden házaspár
konkrét lelki állapotát, neveltetését a hitben és hívő gyakorlatát.Ugyanakkor tiszteletben kell tartania minden pár sajátos
helyzetét, lelkiismeretét és a szentségi házasság szent voltát.
Amennyiben hasznosnak látszik, a megyéspüspökök, a
keleti katolikus egyházak szinodusai és a püspöki konferenciák
részletesebb elirányítást adhatnak e lelkipásztori szolgálathoz.
147. E feladat teljesítéséhez, ha a helyzet úgy kívánja
és lehetséges, jó pozitív lépéseket tenni a más egyház
vagy egyházi közösségek szolgájával való kapcsolat
érdekében akkor is, ha ez nem jár könnyű sikerrel.
Elméletileg a keresztény lelkipásztorok találkozásai
a vegyes házasságok támogatása és értékelése céljából
az ökumenikus együttműködés kiemelkedő területei lehetnek.
148. A házassági előkészítés során a papnak vagy diákonusnak
s annak, aki
még részt vesz az előkészítésben, hangsúlyoznia kell azokat a pozitívszempontokat, melyekben a jegyespár mint két keresztény
közösen részesedik a kegyelem életében, a hitben,a
reményben és a szeretetben, s a Szentlélek többi belső
ajándékában.141 Mindkét jegyesnek -- hűségben
saját kereszténységéhez -- keresnie kell azt, ami az
egységre és az összhangra vezethet, anélkül, hogy lekicsinyelné a létező különbségeket, s elkerülve a vallási közömbösséget.
149. A jobb megértés és a mélyebb egység érdekében
mindegyik félnek keresnie kell, hogy jobban megértse
a másik vallásos meggyőződését, s egyházának, vagy
egyházi közösségének tanításait és vallási gyakorlatait.
Annak érdekében, hogy a jegyesek élni tudjanak közös
keresztény örökségükből, emlékeztetni kell
őket arra, hogy a közös imádság lényeges lelki összhangjuk
szempontjából, s hogy igen jelentős a Szentírás olvasása
és tanulmányozása. A fölkészítés idején a jegyesek
törekvése arra, hogy megértsék vallási és egyházi hagyományaikat
és komolyan mérlegeljék a meglévő különbségeket,
elvezethet a becsületes, szeretetteljes
megértésre a valós helyzet, sőt maga a házasság iránt.
150. Amikor "jogos és értelmes" ok miatt
kérik egy vegyes házasság megkötésének engedélyét,
a két jegyest föl kell világosítani a házasság céljairól és lényeges tulajdonságairól, melyeket
egyikük sem zárhat ki. Továbbá a katolikus féltől a
keleti katolikus egyház részleges joga vagy a püspöki konferencia által meghatározott formában megkívánják,
hogy nyilatkozzék, kész-e elhárítani a hithagyás veszedelmeit,
s megígéri-e őszintén, hogy a maga részéről mindent
megtesz azért, hogy minden gyermekük a katolikus Egyházban
legyen megkeresztelve és nevelve. A másik felet ezekről
az ígéretekről és kötelességekről tájékoztatni kell.142
Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy a nem katolikus
fél a maga keresztény elkötelezettségéből következően
hasonló kötelezettséggel bírhat. Megjegyzendő,
hogy a kánonjog ebben
a vonatkozásban nem követel sem szóbeli, sem írott ígéretet.
A vegyes házasságra készülőket buzdítani lehet arra,
hogy még a házasságkötés előtt beszéljék meg, s ha
lehet, döntsék el születendő
gyermekeik katolikus keresztségének és nevelésének kérdését.
A helyi ordinárius a vegyes házasság engedélyezéséhez
szükséges "jogos és értelmes ok" mérlegelésekor
vizsgálja meg, hogy a nem katolikus jegyes nem
utasítja-e el kifejezetten a rá háruló kötelezettséget?
151. A katolikus szülő, miközben teljesíti kötelezettségét,
hogy átadja a katolikus hitet a gyermekeknek, tartsa
tiszteletben a másik szülő vallásszabadságát és lelkiismeretét,
törődjön a házasság egységével és stabilitásával, és
őrizze a családi közösséget. Ha mindezen erőfeszítések
ellenére a gyermekeket nem keresztelik és nem nevelik
a katolikus Egyházban, a katolikus szülő nem esik
a kánonjogban kilátásba helyezett büntetés alá.143 Mindazonáltal nemszűnik meg a kötelezettsége, hogy a gyermekeivel közölje
a katolikus hitet. Ez az igény maradandó, s elvezethet
például oda, hogy a katolikus házastárs aktív szerepet
játsszék a család keresztény légkörének kialakításában;
hogy szavaival és példájával segítse a többi családtagot
a katolikus hagyomány sajátos értékeinek megbecsülésében;
hogy szerezzen meg minden szükségeset
hitének megfelelő bemutatásához és másokkal való megbeszéléséhez;hogy családjával együtt imádkozzék
a keresztények egységének kegyelméért, miként ezt az Úr akarja.
152. Figyelembe véve a tanbeli különbségeket -- melyek
megakadályozzák a teljes szentségi és kánonjogi kommuniót
a katolikus Egyház és a különféle keleti egyházak
között --, a katolikus és keleti keresztény közötti
házasságok lelkipásztori gondozásában különleges hangsúlyt
kell helyezni a házastársak hitének közös voltára
s arra a tényre, hogy a keleti egyházaknak "valódi
szentségeik vannak, kiváltképpen pedig az apostoli
jogfolytonosság következtében van papságuk
és Eucharisztiájuk, s ezáltal igen szoros kapcsolatban
állnak velünk mindmáig"144 . Az őszinte lelkipásztori
figyelem az ilyen házastársakat segítheti abban, hogy
jobban megértsék: gyermekeik Krisztus szentségi misztériumainak
válnak részeseivé és lelkileg azokból táplálkoznak.
Elméleti és gyakorlati képzésüknek a lényeget illetően
minden egyház esetében hasonlónak kell lennie. A liturgikus
élet és a magánájtatosságok különbségei nem akadályozzák,
hanem inkább serkenthetik a családi imádságot.
153. Egy katolikus és egy keleti hívő közötti házasság
akkor érvényes, ha vallásos szertartásban egy fölszentelt
pap előtt kötik, föltéve, hogy a kánonjog egyéb
érvényességi föltételei teljesültek. Ilyen esetben
a házasságkötés kánoni formája megengedettségi föltétel.145
A kánoni forma érvényességi föltétel a katolikusok
és más egyházak
illetve egyházi közösségek keresztényei közötti házasságkötésnél.
154. Súlyos okok miatt a katolikus fél helyi ordináriusa,
tiszteletben tartván a keleti egyházak jogát,146 a
házasságkötés helyének ordináriusával folytatott előzetes konzultáció után fölmentheti a katolikus felet
a házasság kánoni
formájának megtartásától.147 A fölmentés motívuma lehet példáula családi béke megőrzése, a szülők házassághoz adott
beleegyezésének elnyerése, a nem katolikus fél különleges
vallási elkötelezettségének elismerése vagy rokoni
köteléke egy másik egyház vagy egyházi közösség szolgájával.
A püspöki konferenciák szabályokat határozhatnak
meg, melyek alapján e fölmentés általában megadható.
155. Az, hogy egyes egyházak vagy egyházi közösségek
kötelezik tagjaikat saját házasságkötési formára, automatikusan
nem ok a katolikus kánoni forma alóli fölmentéshez.
Az ilyen típusú eseteknek az egyházak
közötti dialógus tárgyává kell lenniük, legalább helyi szinten.
156. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy valamilyen
nyilvános forma szükséges a házasság érvényességéhez,148
ha a kánoni forma alóli fölmentéssel kötik meg. A
házasság egységének hangsúlyozására sem megengedett,
hogy két különböző vallásos szertartást végezzenek,
melyekben a házasságkötési szándékot kétszer,
vagy egy szertartás keretén belül párhuzamosan vagy
egymást követően két egyházi személy előtt nyilvánítanák ki.149
157. A kánoni forma alóli fölmentés esetén a helyi
ordinárius előzetes engedélyével, ha meghívják, egy
katolikus pap vagy diákonus jelen lehet a vegyes házasság megkötésénél. Ilyen esetben egyetlen szertartás történik,
melyben a celebráns fogadja a jegyesek szándéknyilvánítását.
A celebráns felkérésére a katolikus pap vagy
diákonus imádságot mondhat, olvashat Szentírást,
szólhat néhány buzdító szót, és megáldhatja a házaspárt.
158. Ha a jegyespár kéri, a helyi ordinárius engedélyezheti,
hogy a katolikus pap meghívja a nem katolikus fél egyházának
vagy egyházi közösségének szolgáját, vegyen
részt a házasságkötésen, olvasson szentírási
részeket, szóljon néhány buzdító szót, és áldja meg a házaspárt.
159. Mivel nehézségek támadhatnak az Eucharisztiában
való részvétel körül, a nem katolikus tanúk és meghívottak
miatt a katolikus formában kötött vegyes házasság
általában szentmisén kívül történik. Jogos ok miatt
azonban a megyéspüspök engedélyezheti
a szentmisét.150 Ebben az esetben a döntést, hogy a nemkatolikus házastársat engedik-e áldozni vagy sem, mind
a keleti keresztényekre,151 mind a többi keresztényre152
vonatkozó általános szabályok megtartásával s e különleges helyzet -- tudniillik hogy a keresztény
házasság szentségét két megkeresztelt
keresztény veszi föl -- figyelembevételével kell meghozni.
160. Jóllehet a vegyes házasság részesei közösen részesedtek
a keresztség és a házasság szentségében, az Eucharisztiában
való közös részesedésük csak kivételes lehet, s minden
esetben be kell tartani a fentebbi rendelkezéseket,
melyek szabályozzák a nem katolikus keresztény áldozását,153
illetve a katolikus áldozását egy másik egyházban.154
V. AZ ÖKUMENIKUS EGYÜTTMŰKÖDÉS, DIALÓGUS ÉS KÖZÖS TANÚSÁGTÉTEL
161. Amikor a keresztények együtt élnek és imádkoznak
a világban az előző, negyedik
fejezetben leírt módon, tanúságot tesznek közös hitükről és akeresztségről mindenek atyja, az Atyaisten, mindenek
megváltója, az Ő fia, Jézus, és a szeretetének hatalmával
mindeneket átformáló és egyesítő Szentlélek
nevében. Az élet és a lelki ajándékok e kommuniójára
épülve az ökumenikus együttműködésnek sok más formája
van, melyek kifejezik és támogatják az egységet,
és napfényre hozzák az evangélium üdvözítő hatalmának
tanúságtételét, melyet a keresztények kínálnak föl a világnak. Miközben a keresztények együttműködnek
a Szentírás tanulmányozásában és terjesztésében, a
liturgia kutatásában, a katekézisben és a felsőfokú
oktatásban, a lelkipásztorkodásban, az evangelizációban,
és egy olyan világnak szóló szeretetszolgálatban, mely
harcol az igazságosság, a béke és a szeretet
megvalósításáért, gyakorlatba ültetik át azt, amit
a II. Vatikáni Zsinat ökumenikus határozata fogalmazott
meg: "A keresztények mind vallják meg az összes
nemzet előtt a Szentháromság Egy Istenbe és Isten megtestesült
Fiába, a mi megváltó Urunkba vetett hitüket, s kölcsönösen
megbecsülve egymást, közös erőfeszítéssel tegyenek
tanúságot reményünkről, mely nem csal meg. Minthogy
manapság szociális téren széles körű együttműködés van kialakulóban, minden ember kivétel nélkül
hivatott a közös munkálkodásra,
kiváltképpen az istenhívők, köztük is főleg a keresztények, minthogyKrisztus neve ékesíti őket. A keresztények együttműködése
életszerűen fejezi ki azt a kapcsolatot, amely máris
egyesíti őket, és teljesebb
fényben mutatja meg Krisztusnak, a Szolgának arcát."155
162. A keresztények nem zárhatják el szívüket a segélykiáltás
elől, mely a mai világban az emberiség szükségleteiből
száll feléjük. A szolgálat, amit tehetnek az
emberi élet minden területén, ahol csak megnyilvánul
az üdvösség igénye, sokkal hatásosabb, ha együtt végzik,
s ha az emberek látják, hogy a keresztények egyek
a tevékenységben. Együtt óhajtják ugyanis valóra váltani
mindazt, ami közös a hitükben. A különböző egyházak
és egyházi közösségek közti teljes kommunió hiánya,
a hit és erkölcs tanításában még létező eltérések,
az el nem felejtett sebek, s a megoszlás történetének
öröksége mind olyan elemek, melyek határt szabnak a
keresztények pillanatnyilag lehetséges közös cselekvésének.
Együttműködésük segítheti őket annak legyőzésében,
ami akadályozza a teljes kommuniót eszközeik közös
bevetésében annak érdekében, hogy tanúságtétel értékű
életet és szolgálatot valósítsanak meg a küldetésben,
melynek közösen részesei. "Ebben a Krisztus szándéka
szerint közös feladatban a keresztényeknek már a teljes
egység megvalósulása előtt meg kell
találniuk azokat a szálakat, melyek összekötik őket."156
1. Az ökumenikus együttműködés formái és szervezetei
163. Az ökumenikus együttműködés egyik formája a különböző
egyházak és egyházi közösségek részvétele egyikük vagy
másikuk által már meghatározott programokban. Másik
forma az egymástól független tevékenységek összehangolása,
hogy így elkerüljék a kezdeményezések ismétlődését és az adminisztratív szervezetek haszontalan
sokasodását. További lehetőség hosszabb-rövidebb időre
különböző tanácsok és bizottságok létrehozása, hogy
megkönnyítsék az egyházak és egyházi közösségek kapcsolatait,
együttműködésüket és közös tanúságtételüket.
164. A katolikusoknak, ha részt vesznek az ökumenikus
találkozók és együttműködések bármely
formájában, tiszteletben kell tartaniuk a helyi egyházi hatóságáltal kiadott szabályokat. A megyéspüspök feladata
ítéletet mondani minden helyi ökumenikus tevékenység
helyes és alkalmas voltáról, figyelembe véve a regionális vagy nemzeti szinten hozott döntéseket. A püspökök,
a keleti katolikus egyházak szinodusai és a püspöki
konferenciák a Szentszék, különösen a Keresztények
Egységét
Előmozdító Pápai Tanács irányelveivel összhangban járjanak el.
165. Nagy mértékben elősegíthetik az ökumenikus együttműködést
az egyházak és egyházi közösségek meghatalmazott képviselőinek
rendszeres vagy különleges alkalommal tartott
találkozói. Bár e találkozók önmagukban is jelentős
tanúságai a résztvevők keresztény egységet előmozdító
elkötelezettségének, a tekintély pecsétjét üthetik
azokra a tevékenységekre, melyeket az együttműködésben
a képviselt egyházak és egyházi közösségek tagjai
végeznek. Alkalmat adhatnak arra is, hogy megvizsgálják
az ökumenikus együttműködésben fölmerülő különleges
problémákat és megoldásokat, s hogy meghozzák
a szükséges döntéseket
munkacsoportok létrehozására és feladataik meghatározására.
2. Az egyházak tanácsai és a keresztény tanácsok
166. Az egyházak tanácsai és a keresztény tanácsok
a legállandóbb szervezetek, melyeket az egység előmozdítása
és az ökumenikus együttműködés érdekében hoztak
létre. Az egyházak tanácsa egyházakból áll,157 és
a benne résztvevő egyházak találkozásaiért felelős.
A keresztény tanács egyházakon kívül más keresztény
szervezeteket és csoportokat is magában foglal. Természetesen
vannak az együttműködésnek más, e tanácsokhoz hasonló
szervezetei is. Általában a tanácsok és a hozzájuk
hasonló intézmények alkalmat adnak tagjaiknak a közös
cselekvésre, a dialógusra, a megosztottságok és megnemértések legyőzésére, az egységért végzett imádságra
és tevékenységre, s a lehetőségek szerint a közös tanúságtételre
és szolgálatra. Tevékenységük és saját szabályzatuk
alapján kell őket értékelni; illetékességük a tagjaik
által meghatározott körre korlátozódik; általában
nincs fölhatalmazásuk a más egyházakkal való egységről tárgyalni.
167. Mivel kívánatos, hogy a katolikus Egyház találja
meg különböző szinteken a más egyházakhoz és egyházi
közösségekhez fűződő kapcsolatainak sajátos kifejezését,
s mivel az ökumenikus együttműködés egyik legjelentősebb
formáját az egyházak tanácsai és keresztény tanácsok
alkotják, örülni kell az egyre gyakoribb kapcsolatoknak,
melyeket a katolikus
Egyház vesz föl a világ különböző részein ezekkel a tanácsokkal.
168. Egy tanácshoz való csatlakozás kérdésének eldöntése
annak a régiónak a püspökeire tartozik, ahol a tanács
működik; a püspökök feladata a katolikusok e tanácsokban
való részvételének felügyelete is. Nemzeti tanácsok
esetében az illetékesség és a felelősség általában
a keleti katolikus egyházak szinodusaié, illetve
a Püspöki konferenciáké (kivéve ha a nemzet egyetlen
egyházmegyét alkot). A tanácshoz tartozás kérdésének
mérlegelésében -- tudniillik a döntés előkészítésében
-- az illetékes hatóságok vegyék föl a kapcsolatot
a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanáccsal.
169. A sok megfontolandó tényező között, melyeket számba
kell venni a döntésnél, hogy csatlakoznak-e tagként
egy tanácshoz, e lépés lelkipásztori alkalmassága
is szerepel. Mindenekelőtt azt kell biztosítani, hogy
a tanács életében való részvétel
összeegyeztethető legyen a katolikus Egyház tanításával, és nehalványítsa sajátos és egyedülálló identitását. Az
első mérlegelendő ténynek a tanbeli tisztaságnak kell
lennie, főleg ami az ekkleziológiát illeti. Az egyházak
tanácsai és keresztény tanácsok ugyanis sem önmagukban,
sem együttesen nem egy új egyház csírái, mely helyettesíthetné
a katolikus Egyházban meglévő kommuniót. Nem tekintik
magukat egyházaknak és nem követelnek maguknak olyan
tekintélyt, mely lehetővé tenné számukra az Ige vagy
a szentségek szolgálatát.158 Ajánlatos külön
figyelmet szentelni e tanácsok képviseleti rendszerére,
szavazati jogára, döntéshozatali folyamatára, hivatalos
megnyilvánulásaik módjára és a megnyilatkozásoknak
tulajdonított tekintélyre. Világos és egyértelmű megegyezésre
kell jutni ezekben a pontokban,
még mielőtt tagként csatlakoznak egy ilyen tanácshoz.159
170. A katolikusok csatlakozása egy helyi, nemzeti
vagy regionális tanácshoz teljesen különbözik a katolikus
Egyház és az Egyházak Ökumenikus Tanácsa közötti kapcsolatoktól. Az Ökumenikus Tanács ugyanis meghívhat kiválasztott
tanácsokat arra, "hogy mint társult tanácsok munkakapcsolatba
lépjenek vele," de e tanácsok és ezek tagegyházai
fölött semmiféle tekintélye vagy ellenőrzési hatalma nincsen.
171. Megfontolandó, hogy egy tanácshoz való csatlakozás
jelentős felelősségvállalást hoz magával. A katolikus
Egyházat illetékes és hozzáértő személyeknek kell
képviselniük. Küldetésük teljesítése közben tudatában
kell lenniük a határoknak, melyeket nem léphetnek át
anélkül, hogy ne folyamodnának ahhoz a hatósághoz,
melytől megbízatásukat kapták. Minél inkább figyelemmel
kísérik a képviselt egyházak e tanácsok tevékenységét,
annál
hasznosabb és jelentősebb lesz az az ökumenikus mozgalom számára.
3. Az ökumenikus dialógus
172. A dialógus áll az ökumenikus együttműködés középpontjában,
és azt minden formájában kíséri. A dialógus meghallgatást
és válaszokat, illetve kölcsönös megértésre törekvést
igényel. Kérdések föltételére és megválaszolására való
készséget jelent; azt jelenti, hogy az ember valamit
önmagából közöl, és hitelt ad annak, amit mások mondanak
önmagukról. Minden résztvevőnek készen kell lenni arra,
hogy egyre jobban megtisztítsa és módosítsa személyes
látásmódját, élet- és cselekvésmódját azáltal, hogy
engedi magát vezetni az igazság igaz szeretetétől.
A dialógus lényeges elemei a kölcsönösség és a kölcsönös
elkötelezettség, s annak tudata, hogy résztvevői az
egyenjogúság alapján állnak.160 Az ökumenikus dialógus
lehetővé teszi a különböző egyházak és egyházi közösségek
tagjainak, hogy eljussanak a kölcsönös megismerésre, a hit ésa gyakorlat azon pontjainak fölismerésére, melyekben
közösek, s melyekben eltérnek egymástól. A résztvevők
próbálják fölfogni e különbségek gyökereit, s mérlegelni,
mennyiben valós akadályai a közös hitnek. Amikor beismerik,
hogy ezek a különbségek valóban barrikádok a kommunió
útjában, a közösen birtokolt hit szikráinak
fényénél törekszenek megtalálni az eszközöket a lebontásához.
173. A katolikus Egyház elindíthatja a dialógust az
egyházmegye, a püspöki konferencia vagy a keleti katolikus
egyházak szinodusai és az egyetemes Egyház szintjén.
Szervezete -- mint a hit és a szentségi élet egyetemes
kommuniója -- lehetővé teszi számára, hogy azonos és
egységes álláspontot képviseljen bármelyik szinten.
Amikor a dialógus másik partnere egyetlen egyház vagy
közösség, a dialógus kétoldalú
(bilaterális), ha több, a dialógus sokoldalú (multilaterális).
174. Helyi szinten számtalan alkalom kínálkozik a keresztények
találkozására: A mindennapi életben adódó szokványos
beszélgetésektől a szervezett összejöveteleken át
-- ahol keresztény szempontok szerint az élet helyi
problémáit vagy egy-egy hivatás (szülői, nevelői, orvosi,
szociális) különleges kérdéseit közösen vizsgálják
-- egészen a kifejezetten ökumenikus problémákat taglaló
csoportokig. A dialógusokat folytathatják világi Krisztus-hívők
csoportjai, a klérus tagjai, hivatásos teológusok
vagy e csoportok személyeiből szerveződött társaságok.
E találkozásokon -- akár van hivatalos szabályzatuk,
akár nincs -- az egyházi hatóságtól kapott
támogatásból vagy megbízásból eredően mindig nagyon
erős egyházi érzéknek kell megnyilvánulnia. A katolikus
résztvevőknek tudatában kell lenniük, hogy jól
kell ismerniük hitüket, életüknek a hitből kell
táplálkoznia, s a gondolkodás és akarat közösségében kell maradniukegyházukkal.
175. Bizonyos dialógusokra a résztvevők a hierarchiától
kaptak küldetést, s nem személyes
jogcímen, hanem egyházuk megbízott képviselőiként vannak jelen. Ilyenmegbízást adhat a helyi ordinárius, a keleti katolikus
egyházak szinodusa és a püspöki konferencia a maga
területén,
vagy a Szentszék. Ilyen esetekben a katolikus résztvevőknekkülönleges felelőssége van az őket küldő hatóság felé.
A dialógus bármilyen eredményéhez e hatóságnak jóváhagyást
kell
adnia, hogy az hivatalosan kötelező legyen az Egyház számára.
176. A dialógus katolikus résztvevői tartsák magukat
a katolikus tanítás elveihez a zsinat ökumenikus határozata
szerint: "a katolikus hit megfogalmazása semmiképpen
sem lehet akadálya a testvérekkel folyó párbeszédnek.
A tanítást teljes egészében és világosan kell előadni.
Semmi sem annyira idegen az ökumenizmustól, mint a
hamis irenizmus, mely csorbítja a katolikus tanítás
tisztaságát és elhomályosítja eredeti és biztos értelmét.
Ugyanakkor a katolikus hitet mélyebben és pontosabban
kell kifejteni, oly módon és olyan megfogalmazásban,
hogy különvált testvéreink is jól megérthessék. Ezenfelül
az ökumenikus dialógusban az Egyház tanításához ragaszkodó
katolikus teológusoknak, amikor elkülönült testvéreikkel
vizsgálják Isten misztériumait, igazságszeretettel,
szeretettel és alázattal kell eljárniuk. A tanítások
egybevetésekor ne feledjék, hogy a katolikus tanításhoz
tartozó igazságoknak hierarchiájuk van, mert nem azonos
módon kapcsolódnak a keresztény hit alapjához. Így
egyengetjük útját a testvéri vetélkedésnek, amely serkenteni
fog mindenkit, hogy egyre mélyebben megismerje és egyre
világosabban
föltárja Krisztus felfoghatatlan gazdagságát."161
Az igazságok hierarchiájának kérdését a Riflessioni
e suggerimenti riguardanti il dialogo ecumenico
című dokumentum tárgyalja: "Nem minden áll azonos
szinten sem az Egyház életében, sem az Egyház
feladataiban; kétségtelen, hogy az összes kinyilatkoztatott
igazság ugyanazt a hívő elfogadást igényli, de attól
függően, hogy milyen közel állnak a kinyilatkoztatott
misztérium alapjához, különböző helyet foglalnak
el és különbözők az egymással való kapcsolataik."162
177. A dialógus tárgya lehet aránylag nagy időszakot
átfogó tanbeli kérdések széles köre, vagy egy jól meghatározott
korszak egyetlen kérdése; tárgyalni lehet egy lelkipásztori
vagy misszionárius problémát, melynek megoldására az
egyházak közös álláspontot szeretnének kialakítani
annak érdekében, hogy föloldják a köztük lévő
feszültségeket,
s előmozdítsák a kölcsönös segítségnyújtást és közös tanúságtételt.Bizonyos kérdések esetében hatékonyabb a kétoldalú
dialógus, más esetekben jobb eredményre vezet a sokoldalú
dialógus. A tapasztalat azt mutatja, hogy a keresztények
egysége előmozdításának összetett feladatában a dialógus
két formája kiegészíti egymást. Tanácsos, hogy egy
kétoldalú dialógus eredményeit pontosan
közöljék az összes érdekelt egyházakkal és egyházi közösségekkel.
178. Két vagy több egyház vagy egyházi közösség kérésére
egy, a dialógus elindítására létrehozott bizottság
különböző szinteken eljuthat odáig, hogy a megtárgyalt
témában megegyezzen és nyilatkozatban tételeket formulázzon
meg. Már a megegyezés előtt egy bizottság meg tudja
ítélni egy nyilatkozat vagy beszámoló közzétételének
alkalmas voltát, melyben kifejezik az elért közeledést,
pontosan megfogalmazzák a még függőben lévő kérdéseket, és megmutathatják az irányt, mely felé
a dialógus folytatható. A dialógus bizottságainak minden
nyilatkozata és beszámolója az érdekelt egyházak jóváhagyására szorul. E nyilatkozatok értéke a kibocsátó
bizottság illetékességi körétől és működési szabályzatától
függ. Ezért a katolikus Egyházat nem kötelezik
mindaddig, míg az illetékes egyházi hatóságok jóvá nem hagyták.
179. Amikor az illetékes hatóságok egy dialógus eredményeit
érettnek tartják arra, hogy kiértékeljék, Isten népe
tagjainak szerepük és karizmájuk szerint részt
kell venniük e kritikus folyamatban. A hívőknek ugyanis
hivatásuk, hogy éljenek a sensus fideivel, "a
hit természetfölötti érzékével", mely az egész
nép tulajdona, hiszen "a püspöktől kezdve
a legkisebb világi Krisztus-hívőig" kifejezi az
egyetemes egyetértést a hit és erkölcs igazságaira
vonatkozóan. Ez az Igazság Lelke által támasztott
és irányított hitérzék a szent Magisterium, a Tanítóhivatal
irányítása alatt áll, s ha hűségesen engedelmeskednek
neki, képessé tesz az emberi szónál nagyobb isteni
szó elfogadására:163 e hitérzéknek köszönhetően Isten
népe fogyatkozások nélkül ragaszkodik a szenteknek
egyszer s mindenkorra átadott hithez,164 kellő
módon hatol a mélyére, és egyre tökéletesebben váltja életre.165
Minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében,
hogy a lehető legmegfelelőbb módon ajánljuk föl a dialógus
eredményeit az Egyház minden tagjának. Amennyire csak lehetséges, el kell magyarázni a híveknek a dialógusban
kialakított új hit-értelmezéseket, a hit igazságának
új tanúságtételeit és új kifejezési formáit, valamint
a javasolt megegyezések tartalmát. Ezzel együtt helyesen
kell megítélni a hívők reakcióit, megbecsülve az apostoloktól
kapott és a hívők közösségének -- képzett tanítóik
irányítása alatt -- átadott hagyományhoz való hűségüket.
Remélnünk kell, hogy ezt az eljárásmódot a dialógusban
résztvevő és az egységre hívására érzékeny minden egyház
és egyházi közösség alkalmazni fogja,
s hogy az egyházak együttműködnek ebben az erőfeszítésben.
180. A hívő élet és hívő imádság, valamint a hit tanítására
irányuló reflexió mind része e befogadási folyamatnak,
mely által -- a Szentlélek sugalmazása alatt, aki
"a hívők között szétosztja a sokféle különleges
kegyelmet"166 s aki különösen is vezérli a tanítók
szolgálatát -- az egész Egyház magáévá teszi
a dialógus gyümölcseit
a meghallgatás, a tapasztalat, a megítélés és az élet útján.
181. Amikor a katolikusok döntenek arról, hogy elfogadják-e
a hitnek az ökumenikus dialógus nyilatkozataiban feltűnő
új kifejezési formáit, illetve a régi kifejezési formákat -- melyekhez azért térnek vissza, mert alkalmasabbak
az újabb terminológiánál --, tartsák
szem előtt a zsinat ökumenikus határozatában mondott különbséget a"hit letéteménye és igazságai" és "kifejezési
módjuk" között.167
De igyekezzenek elkerülni a kétértelmű kifejezéseket, főként haa tanításnak hagyományosan vitatott pontjaiban keresik
a megegyezést. Vegyék figyelembe a módot, is, ahogyan
maga a II. Vatikáni Zsinat e különbségtételt alkalmazta
a katolikus hitről adott megfogalmazásában; vegyék
figyelembe az "igazságok hierarchiáját" is
a
katolikus tanításban, melyről az ökumenikus határozat beszél.168
182. A befogadás folyamata magában foglalja a mai Egyház
hívő hagyományára, a lelkipásztori tevékenységre és
liturgiára vonatkozó gyakorlati jellegű teológiai
reflexiót is. E folyamathoz nagyon jelentősen járulnak
hozzá különleges illetékességüknél fogva a teológiai
fakultások. De az egész folyamatot az Egyház hivatalos
tanító tekintélye vezérli, melynek felelőssége végső
ítéletet mondani az ökumenikus megnyilvánulásokról.
Az így elfogadott új távlatok az Egyház életének részévé
válnak, bizonyos értelemben
megújítják azt, ami elősegíti a megbékélést más egyházakkal ésegyházi közösségekkel.
4. Közös foglalkozás a Szentírással
183. A Szentírásba foglalt isteni szó különféle módokon169
táplálja az Egyház életét és "rendkívül jelentős
eszköz a mindenható Isten kezében annak az egységnek
elérésére, melyet a Megváltó kínál minden embernek"170
. A Szentírás tisztelete az egység alapvető köteléke
a keresztények között; olyan kapcsolat, mely akkor
is megmarad, amikor a keresztény egyházak és egyházi
közösségek nincsenek teljes közösségben egymással.
Mindez -- mert az egyházak és egyházi közösségek tagjai
olvassák, s ha lehet, például úgynevezett "biblikus
heteken", közösen olvassák Isten igéjét -- erősíti az egység már meglévő kötelékét, kitárja a lelkeket
Isten egységesítő tevékenysége előtt, s nagyobb erőt
ad közös tanúságtételüknek, melyet Isten üdvözítő
igéjéről a világ előtt tesznek. Az Ige hallgatásának
alapfeltétele a Szentírás megfelelő kiadása és terjesztése. A katolikus Egyház, jóllehet folytatja a Szentírás
olyan kiadásait, melyek megfelelnek saját törvényeinek
és igényeinek, szívesen működik együtt más
egyházakkal és egyházi közösségekkel olyan közös fordítások
és kiadások érdekében, melyek megfelelnek a II. Vatikáni
Zsinat elveinek és a kánonjognak.171 Az Egyház
az ökumenikus együttműködést e téren úgy tekinti, mint
a közös szolgálat és a közös tanúságtétel
jelentős formáját az Egyházban és a világ javára.
184. A katolikus Egyház sok szinten és sokféleképpen
elkötelezett ezen együttműködés mellett. A Keresztények
Egységét Előmozdító Pápai Tanács 1969-ben kezdeményezte
a Biblikus Apostolkodás Katolikus Világszövetségének
(Katolikus Biblikus Szövetség)
megalapítását, mely nyilvános, nemzetközi katolikus szervezet,s feladata a Dei Verbum 6. fejezetének lelkipásztori
megvalósítása. E célt szem előtt
tartva kívánatosnak látszik, hogy ahol a körülmények azt javallják,mind a helyi egyházak, mind regionális szinten támogassák
az együttműködést
az ökumenikus megbízott és e szövetség helyi részlege között.
185. A Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács
a Katolikus Biblikus
Szövetség általános titkársága segítségével kapcsolatot tart azEgyetemes Biblikus Szövetséggel, mely nemzetközi keresztény
szervezet, s a titkárság vele együtt tette közzé a
szentírásfordítás
felekezetközi együttműködésének irányelveit.172
E dokumentum tartalmazza a Szentírással kapcsolatos
együttműködés elveit, eszközeit és
gyakorlati eligazításait, s már értékes eredményeket hozott. Hasonlókapcsolatfölvétel és együttműködés kívánatos a Bibliát
kiadó és terjesztő intézményekkel az egyházi élet minden
szintjén. Ez megkönnyítheti az egyházak és egyházi
közösségek együttműködését a misszionálásban, a katekézisben
és a vallási oktatásban, a közös imádságban és kutatásban.
Eredménye lehet a közös szentíráskiadás, melyet egy
adott kultúrterület sok egyháza és egyházi közössége
használhat, illetve meghatározott célt, például
a tudományos kutatást vagy a liturgikus életet szolgálhatja.173
Az ilyen együttműködés a Szentírás fundamentalista vagy szektás használatának megelőző gyógyszere lehet.
186. A katolikusok más egyházak és egyházi közösségek
tagjaival együtt
többféleképpen és különböző szinteken vehetnek részt a Szentírástanulmányozásában a plébániai csoportoktól az egzegéta
professzorok tudományos kutatásáig bezáróan. Hogy az
ilyen tanulmányozásnak bármely szinten ökumenikus
értéke legyen, a hitre kell támaszkodnia és táplálnia
kell a hitet. A közös munka a benne résztvevőkkel gyakran
világosan megláttatja, hogy a különböző egyházak
és egyházi közösségek tanbeli álláspontjai s a Szentírás
magyarázatában és használatában mutatkozó különbségeik hogyan vezetnek bizonyos szentírási részek különféle
magyarázatához. A katolikusok számára hasznos, hogy
olyan kiadásokat használjanak, melyek fölhívják a
figyelmet azokra a részekre, melyek fontosak az Egyház
tanítása szempontjából.
Ne hagyják figyelmen kívül, hogy a Szentírás ökumenikus használatábólfakadó nehézségeket és különbségeket az Egyház tanítása
iránti megértéssel és hűséggel kell fogadniuk. Ez azonban
nem fogja őket megakadályozni annak elismerésében,
hogy a Szentírás értelmezésében milyen közel állnak
más keresztényekhez. Így végül értékelni fogják azt
a világosságot, amit a különböző egyházak tapasztalata
és hagyományai vetítenek a számukra különösen fontos
szentírási részekre. Legyenek nyitottak arra, hogy
a Szentírásban új kiindulópontokat találhatnak a vitatott
részek tárgyalásához. Fedezzék föl, hogy Isten igéjének
mondanivalója van a mai emberi helyzetekről is, melyeket
a többi keresztény testvérekkel együtt élnek át.
És örömmel fogják tapasztalni Isten igéjének egységesítő erejét.
5. Közös liturgikus szövegek
187. Az olyan egyházak és egyházi közösségek, melyek
tagjai homogén kulturális környezetben élnek, ahol
ez lehetséges, közösen szerkeszthetik meg a legjelentősebb
keresztény szövegek gyűjteményét, benne
a Miatyánk, Apostoli Hitvallás, Nicea-Konstantinápolyi
Hitvallás, Szentháromságos doxológia, Gloria. E gyűjtemény rendeltetése az lehet, hogy az összes
egyházak és egyházi közösségek használják,
legalábbis akkor, amikor ökumenikus összejöveteleken
közösen imádkoznak. Hasonlóképpen kívánatos
lenne egy közös zsoltárfordítás liturgikus használatra,
vagy legalább azoknak a zsoltároknak a szövegében
való megegyezés, melyeket sűrűbben használnak.
Ajánlott egy hasonló megegyezés néhány
liturgikus használatra szánt szentírási olvasmány
tekintetében is. Az egyházak megoszlása előtti
időből származó liturgikus és liturgián kívüli
imádságok használata segíthet az ökumenikus lelkület
növekedésében. Hasonlóképpen ajánlottak
közös énekeskönyvek, vagy legalább annyi, hogy
a különböző egyházak és egyházi közösségek
énekeskönyveiben adjanak helyet a közös énekek
gyűjteményének; ugyancsak ajánlott az
együttműködés a liturgikus zene területén.
Amikor a keresztények közösen imádkoznak, hangjuk
és közös tanúságtételük eléri az eget, de meghallják a földön is.
6. Ökumenikus együttműködés a katekézisben
188. Az alapvető katekézis -- melyben a katolikusoknak
mindenképpen részesedniük kell -- összehangolása tekintetében
a katolikus Egyház elismeri, hogy a vallási pluralizmus
helyzetében az együttműködés a katekézis terén gazdagíthatja
saját életét s más egyházak és egyházi közösségek életét,
s erősítheti képességét arra, hogy a világban a ma
lehetséges mértékben közös tanúságot tegyenek az evangélium
igazságáról. Ezen együttműködés alapját, föltételeit
és határait a Catechesi tradendae apostoli buzdításban
II. János Pál pápa mondta el: "Ezeknek a kísérleteknek
a teológiai alapját az összes keresztény vallás közös
kincsei adják.174 Mivel azonban a katolikusok
és a többi keresztények egysége még nem teljes, nem
tökéletes, és bizonyos dolgokban igen nagy eltérések
vannak, az említett együttműködésnek természete szerint
nagyon pontosan meghatározottnak
kell lennie. Nem fordulhat elő, hogy a hitoktatást ezenegyüttműködés érdekében közösen elfogadott minimumra
redukálják. Továbbá a hitoktatás nem csupán a tanítás átadásában áll,hanem bevezetés a keresztény életbe, amely az Egyház
szentségeiben való teljes részesedést is magában foglalja.
Ezért ha valahol ilyen hitoktatási együttműködés
már kialakult volna, gondosan ügyelni kell arra, hogy
a katolikusok képzése hitelesen katolikus
legyen a keresztény élet minden vonatkozásában."175
189. Bizonyos országokban az államok vagy különleges
körülmények közös keresztény tanítást szabnak meg katolikusoknak
és más keresztényeknek; olyan tanítást, melynek
meghatározott tankönyve és tartalma van. Ilyen esetekben
nem beszélhetünk igazi katekézisről, sem e könyvek
nem használhatók katekizmus gyanánt. Mégis, ha egy
ilyen tanítás hitelesen mutatja be a keresztény tanítás
elemeit, ökumenikus értékkel bír. Azonban elismerve
e tanítás lehetséges értékét, elengedhetetlen a katolikus
gyermekek számára a sajátosan katolikus katekézis biztosítása.
190. Amikor a hittant az iskolákban nem keresztény
vallások híveivel együttműködve tanítják, külön erőfeszítéseket
kell tenni annak érdekében, hogy a keresztény tanítást
úgy mutassák be, hogy az kifejezze a keresztények között
az alapvető pontokon létező hitegységet, ugyanakkor
magyarázza el a fönnálló megosztottságokat s a legyőzésükre irányuló kezdeményezéseket.
7. Ökumenikus együttműködés a felsőfokú oktatási intézményekben
191. Az ökumenikus együttműködés és a közös tanúságtétel
számára sok alkalom kínálkozik a teológia és a vele
kapcsolatos tárgyak tudományos kutatása területén.
Az ilyen együttműködés kedvező a teológiai kutatás
számára; javítja a teológiai tanítás minőségét azáltal, hogy segíti a professzorokat abban, hogy
figyelmüket a teológiai kérdések ökumenikus szempontjának
szenteljék, ami a katolikus Egyházban az Unitatis
redintegratio zsinati határozat óta követelmény;176
megkönnyíti a lelkipásztorkodásban résztvevők ökumenikus
képzését (lásd a 3. fejezetet); segíti a keresztényeket
abban, hogy a keresztény bölcsesség és tapasztalat
közös alapjából kiindulva közösen vizsgálják azokat
a nagy szellemi problémákat, melyekkel a mai férfiak
és nők szemben találják magukat. Ahelyett,
hogy kiélezné különbségüket, a keresztények képessé
válnak arra, hogy inkább a hit és a megértés mély
összhangját helyezzék
előtérbe, mely teológiai kifejezései különbségében is létezhet.
a) Ökumenikus együttműködés
a szemináriumokban és az első tanulmányi ciklusban
192. Mind a tanulásban, mint a tanításban kívánatos
az ökumenikus
együttműködés már a teológiai oktatás előkészítő fázisában, amia szemináriumokban és a teológiai fakultások első ciklusában
történik, jóllehet ezen a szinten a tanulás és a tanítás
még nem követheti a kutatók és azok módszerét,
akik már befejezték általános teológiai képzésüket.
Az ökumenikus együttműködés alapvető föltétele e felső
szinteken -- melyekről alább a 196--203. pont szól
--, hogy a résztvevők
megbízható képzést kapjanak hitükben és egyházuk hagyományában.
A szemináriumi oktatásnak és a teológiai fakultás első
ciklusának az a célja, hogy a növendékeknek megadja
ezt az alapképzést. A katolikus Egyház, miként a többi egyházak és egyházi közösségek, kidolgozza
a tanmenetet és a kurzusokat, melyeket a célnak megfelelőnek
tart, s kiválasztja a megfelelő irányítókat és tanárokat. Alapszabály, hogy a kurzusok tanárai
katolikusok legyenek. Az ökumenizmus bevezetésének
és teológiájának alapelemeit tehát -- melyek a teológiai
alapképzés szükséges elemei177 -- katolikus
tanárok adják elő. Ha a teológiai alapképzés ezen igényeinek
-- melyeket sok más egyház és egyházi közösség
megért és magáévá tesz -- eleget tettek, a katolikus
szemináriumok és teológiai fakultások növendékei és
tanárai különféle
módokon részt vehetnek az ökumenikus együttműködésben.
193. A katolikusok és más keresztények között a szeminárium
és a teológiai tanulmányok első ciklusa szintjén történő
ökumenikus együttműködés szabályait a a keleti
katolikus egyházak szinodusainak és a püspöki konferenciáknak
kell megfogalmazniuk, különös tekintettel a szentelésre
készülő jelöltek oktatására. E tekintetben
figyelembe kell venni az illetékes ökumenikus bizottságot.
A megkívánt irányelveknek helyet kell kapniuk a papképzésben,
melyet az Optatam totius zsinati határozattal
összhangban dolgoznak ki. Tekintettel arra, hogy a
szerzetesrendek tanintézetei ugyanígy érdekeltek a
teológiai képzésen belüli ökumenikus együttműködésben,
a nagyobb elöljárók vagy megbízottaik vegyenek részt
a Christus Dominus
zsinati határozat szerint a szabályzatok szerkesztésében.178
194. A katolikus növendékek részt vehetnek olyan speciális
kurzusokon, melyeket az intézményekben, beleértve a
szemináriumokat is, más egyházak vagy egyházi közösségek keresztényei tartanak; e kurzusok legyenek összhangban
a katolikus növendékek ökumenikus képzésének
általános kritériumaival, és tartsák tiszteletben mindazokat aszabályokat, melyeket a keleti katolikus egyházak szinodusa
vagy a püspöki konferencia határozott meg. Amikor afelől
kell dönteni, hogy alkalmas-e vagy sem a katolikus
növendékek részvétele ilyen speciális kurzusokon,
gondosan mérlegeljék a kurzus hasznos voltát képzésük
egészének összefüggésében, az előadó minőségét és ökumenikus lelkületét, a növendékek fölkészültségét,
lelki és pszichológiai érettségüket. Az ilyen konferenciák
vagy kurzusok minél közelebbről érintik a tanbeli
kérdéseket, annál nagyobb gonddal kell megfontolni,
hogy alkalmas-e a növendékek számára a részvétel. Ökumenikus
képzésük és ökumenikus érzékük fejlődése ugyanis fokozatosságot követel.
195. A fakultások második és harmadik ciklusában és
a szemináriumokban, miután a növendékek megkapták az
alapképzést, meg lehet hívni más egyházak és
egyházi közösségek tanárait, hogy tartsanak előadásokat
az általuk képviselt egyházak és egyházi közösségek
tanításbeli álláspontjáról annak érdekében, hogy a
növendékek ökumenikus képzése, amit katolikus tanáraiktól
kapnak, kiegészítést nyerjen. Ilyen tanárok gyakorlati
természetű -- például nyelv-, tömegtájékoztatási,
vallásszociológiai -- kurzusokat is tarthatnak. Amikor
az ilyen jellegű együttműködést szabályozzák, a püspöki
konferenciák és a keleti katolikus egyházak szinodusai
vegyék figyelembe az ökumenikus mozgalom
országukban elért szintjét, valamint a katolikusok s a más egyházakés egyházi közösségek közötti kapcsolatok természetét.179
Mindenekelőtt azt határozzák meg, hogy a saját területükön
hogyan alkalmazzák a katolikus kritériumokat a tanárok
minőségének, tanításuk idejének és a kurzusuk
tartalmának megítélésében.180 Azt is határozzák meg,
hogy az ilyen kurzusokon kapott ismereteket a katolikus
növendékek hogyan építhetik be tanulmányi programjuk
egészébe. A meghívott tanárok "meghívott előadó"
minőségben tevékenykednek. Ha szükséges, a katolikus
intézmények szervezzenek szemináriumokat vagy kurzusokat,
hogy el tudják helyezni tananyaguk összefüggésében
a más egyházak és egyházi közösségek előadóitól kapott
tanítást. Ha katolikusokat hívnak meg hasonló körülmények
között, tudniillik hogy más egyházak teológiai iskoláiban
és szemináriumaiban adjanak elő, jó szívvel fogadják
el ugyanezeket a föltételeket. Az ilyen tanárcsere,
mely tiszteletben tartja minden egyház érdekeit, saját
hívei s főként a szolgálatra hivatottak teológiai képzésében az ökumenikus együttműködés hatékony formája,
s hatásos közös tanúság
arról, mennyire fontos a keresztényeknek Krisztus Egyházában ahiteles tanítás.
b) Ökumenikus együttműködés
a felsőfokú intézményekben és a teológiai kutatásban
196. Azok számára, akik teológiai kutatással és felsőfokú
intézményekben tanítással foglalkoznak, tágabb tér
nyílik az ökumenikus együttműködésre, mint a
szemináriumi oktatók vagy akadémiai intézetek tanárai
előtt. A résztvevők (kutatók, előadók, diákok) érettsége
és a saját egyházuk teológiájának és hitének már befejezett
felsőfokú tanulmányai egész különös biztonságot és
gazdagságot ad együttműködésüknek, ami nem várható
el azoktól, akik a fakultásokon
vagy a szemináriumokban az alapképzéssel foglalkoznak.
197. A magasabb szintű tanulmányok szintjén az együttműködést
szakemberek -- akik kutatásaikat megosztják és cserélik
más egyházak és egyházi közösségek szakértőivel
--, valamint ökumenikus csoportok ,s külön e célra
kijelölt szakértők társulatai valósÚtják meg. Egész
különleges az együttműködés a más egyházak teológiáját
kutató intézetek közötti kapcsolatokban. Az ilyen kapcsolatok
és együttműködés következtében a résztvevő
intézetek egész tevékenysége ökumenikus jelleget ölthet.
Ebben az összefüggésben el lehet jutni odáig, hogy
egymás rendelkezésére bocsátanak személyeket,
könyvtárakat, helyiségeket és más eszközöket,
hogy a kutatók, az előadók és a diákok hasznot merÚtsenek belőle.
198. Az ökumenikus együttműködés különösen fontos azoknál
az intézményeknél,
melyeket egy már létező teológiai fakultás kebelén belül azökumenikus teológia kutatására, speciális ökumenikus
képzésre vagy az ökumenikus lelkipásztori gyakorlat
céljából alapÚtottak; de fontos az ugyanilyen célból a fakultásoktól függetlenül alapÚtott intézetek
számára is. Ez utóbbiak, bár egy részegyházhoz vagy
egy egyházi közösséghez tartozhatnak, hatékonyabbak
lesznek, ha tevékenyen együttműködnek a más egyházakhoz
tartozó hasonló intézetekkel. Ökumenikus szempontból
hasznos, ha az ökumenikus intézetek tanári
karában és diákjai
között vannak más egyházak és egyházi közösségek tagjai is.
199. A teológiai kutatás területén ökumenikusan együttműködő
intézmények és szervezetek létrehozásását és vezetését
rendes körülmények között azokra lehet bízni, akik
a szóbanforgó intézetek élén állnak, ott dolgoznak,
s bizonyos törvényes akadémiai szabadságnak örvendenek.
Ökumenikus hatékonyságuk azonban megköveteli,
hogy azoknak az egyházaknak és egyházi közösségeknek
hatóságaival szoros kapcsolatban tevékenykedjenek,
melynek tagjai. Ha egy ilyen együttműködésre szánt
intézmény része egy katolikus teológiai fakultásnak,
vagy a katolikus Egyház attól függetlenül a saját tekintélyévelhozta létre, az Egyház hatóságaival való kapcsolatát
az együttműködési megállapodás pontjai határozzák meg.
200. A felekezetközi intézetek, melyeket néhány egyház
és egyházi közösség közösen hozott létre és irányít,
különlegesen arra vannak rendelve, hogy az összes
keresztény közös kérdéseit vizsgálja. Témakörök közös
kutatása -- mint például a missziós tevékenység, a
nem keresztény vallásokkal való kapcsolatok, az ateizmus
és a hitetlenség, a tömegtájékoztató eszközök használata,
a szakrális építészet és művészetek; teológiai téren
a szentírásmagyarázat, az üdvtörténet és a lelkipásztorkodás
teológiája -- hozzájárul a problémák megoldásához és olyan programok alkalmazásához, melyek a keresztények
egysége javára szolgálnak. Ezeknek az intézeteknek
a felelősségét egyházaik és egyházi
közösségeik felé pontosan meg kell határozni szabályzatukban.
201. Létre lehet hozni társaságokat vagy intézeteket
a különböző egyházak és egyházi közösségek szolgáiból
a teológiai és lelkipásztori kérdések közös tanulmányozására.
Ezek a szolgák a különböző területek szakértőinek vezetésével
és segítségével együtt vitatják meg és elemzik
szolgálatuk elméleti és gyakorlati kérdéseit, saját
közösségükön belül ökumenikus dimenzióban
s a közös keresztény tanúságtétel szempontjából.
202. Az ökumenikus tevékenység és együttműködés ezen
intézményeiben a kutatás és tanulmányozás átfoghatja
az egész ökumenikus valóságot, vagy egy-egy
mélyebben vizsgált részletkérdésre korlátozódik. Amikor
egy intézmény az ökumenizmus egy részletkérdésére specializálódik
(például az ortodox hagyományra, a protestantizmusra,
az anglikán közösségre, a 200. pontban fölsoroltak
egyikére), fontos, hogy a témát az ökumenikus mozgalom
egészének és a többi részletkérdésnek az összefüggésében vizsgálják.
203. Bátorítjuk a katolikus intézményeket, hogy lépjenek
be olyan ökumenikus társaságokba, melyek célja a teológiai
oktatás színvonalának emelése, a pásztori szolgálatra
készülők jobb képzése, illetve a felsőfokú intézmények
közötti együttműködés fokozása. Hasonlóképpen legyenek
nyitottak a nyilvános és nem egyházi egyetemek hatóságainak
-- ma egyre gyakoribb -- aggregációs kezdeményezéseire,
s fogadják el a vallás tanulmányozása céljából
különböző intézetek aggregációját. Az ilyen ökumenikus
társaságokhoz tartozásban, s a csatlakozott intézmények
tanításában való részvételnél tiszteletben
kell tartani a katolikus intézmények törvényes autonómiáját,
a tanulmányi program, a tantárgyak tartalma s a szentelésre
készülő növendékek lelki és papi képzése tekintetében.
8. Lelkipásztori együttműködés különleges helyzetekben
204. Igaz, hogy minden egyház és egyházi közösség saját
híveinek gondozásával törődik, és helyi közösségeinek
pásztorai nem helyettesíthető módon építik azokat,
mégis vannak olyan helyzetek, amikor a keresztények
vallásos igényét sokkal hatékonyabban lehet kielégíteni,
ha a különböző egyházak és egyházi közösségek fölszentelt
vagy laikus pásztorai közösen dolgoznak. Ilyen ökumenikus
együttműködés valósítható meg a kórházak, a
börtönök, a hadsereg, az egyetemek és a nagy ipari
központok lelkipásztori ellátásánál. Különösen hatásos
továbbá a keresztény jelenlét a tömegtájékoztató
eszközök világában. Úgy tűnik, ezeket a különleges
ökumenikus szolgálatokat gondosan össze kell hangolni
minden egyház és egyházi közösség helyi lelkipásztori
szervezetével, ami sokkal könnyebben valósul meg, ha
ezeket a szervezeteket ökumenikus lelkület hatja át
és ökumenikusan együttműködnek más egyházak és
egyházi közösségek megfelelő helyi egységeivel. Az
együttműködés ilyen helyzeteiben a liturgikus szolgálatot,
s különösen az Eucharisztia és a többi szentség kiszolgáltatását
minden egyház és egyházi közösség számára a saját szabályai
biztosítják; a katolikusok számára e Direktórium 4. fejezete tartalmazza e szabályokat.
9. Ökumenikus együttműködés a missziós tevékenységben
205. Az ökumenikus együttműködés minden formájának
közös tanúságtétele már önmagában missziós jellegű.
Ugyanis sok közösség az ökumenikus mozgalommal
párhuzamosan fedezte föl újra az Egyház missziós természetét.
Az ökumenikus együttműködés megmutatja a világnak,
hogy akik Krisztusban hisznek, s a Ő Lelkéből
élnek, mivel Isten fiaivá váltak, aki mindenkinek Atyja,
bátran és reménykedve próbálják legyőzni az emberi
megosztottságokat, még olyan kényes területeken
is, mint a hit és a vallásgyakorlat. A keresztények
megosztottsága kétségtelenül nagy akadály az evangelizáció
útjában.181 A legyőzésére tett erőfeszítések azonban
nagyban hozzájárulnak a botrány ellensúlyozásához,
s ahhoz, hogy a keresztények hitelessé váljanak annak
hirdetésében, hogy Krisztus az, akiben minden személy
és minden dolog megtalálja az egységet. "Mint
evangelizáló emberek nem állhatunk úgy Krisztus hívei
elé, mint megosztott és egyáltalán nem építő
vitákat folytató emberek, hanem a hitben érettnek kell
mutatkoznunk,
olyanoknak, akik az igazság közös, őszinte és önzetlen keresésénekköszönhetően -- fölülemelkedve a konkrét feszültségeken
-- egymásra tudnak találni. Igen, az evangelizáció
sikere össze van kötve az Egyház egységének tanúságtételével.
Ez felelőssé tesz, ugyanakkor bátorít is."182
206. Az ökumenikus tanúságtétel megtörténhet magában
a missziós tevékenységben. A katolikusok számára a
többi kereszténnyel a misszióban való együttműködés
alapja "a keresztség és a hit örökségének közös
volta".183
A többi egyház és egyházi közösség, melyek híveiket azüdvözítő Krisztus hitére az Atya, a Fiú és a Szentlélek
nevében történt keresztségben
vezetik el, bevezetik őket abba a valós, de még tökéletlenkommunióba, mely köztük és a katolikus Egyház között
áll fönn. A katolikusok helyesen szeretnék,
ha mindazok, akik meghívást kaptak a keresztény hitre, a kommuniónakabban a teljességében egyesülnének vele, mely hitük
szerint a katolikus Egyházban létezik, mindazonáltal
elismerik, hogy az isteni Gondviselés szerint egyesek
egész keresztény életüket olyan egyházakban
vagy egyházi közösségekben élik le, melyek nem biztosítják
a kommunió e teljességét. A katolikusoknak nagyon ügyelniük
kell arra, hogy tiszteljék az evangéliumot hirdető
más egyházak és egyházi közösségek eleven hitét, és
ünnepeljék
meg a tényt, hogy Isten kegyelme az ő körükben is működik.
207. A katolikusok csatlakozhatnak más egyházakhoz
és egyházi közösségekhez -- csak ne legyen semmi szektás
vagy szándékosan katolikusellenes vonás evangelizáló
tevékenységükben -- olyan szervezetekben és
programokban, melyek elősegítik az összes résztvevő
egyházak közös missziós tevékenységét. Az ilyen együttműködés egyik fő feladata annak biztosítása, hogy
azokat az emberi, kulturális és politikai tényezőket,
melyek hatottak az egyházak megoszlására és meghatározták az elkülönültség történeti hagyományát, ne ültessék
át azokra a helyekre, ahol most kezdik hirdetni az
evangéliumot és alapítanak egyházakat. Akiket missziós
társaságok küldenek új egyházak alapításában való részvételre,
ebből a szempontból különösen legyenek érzékenyek.
Jó, ha a püspökök erre külön figyelmet szentelnek.
Az ő feladatuk, amennyiben szükséges, külön is ügyelni
azokra a dogmatikus vagy erkölcsi pontokra, melyekben
a katolikusok különböznek a többi egyházaktól és egyházi
közösségektől; ezek viszont szükségét érezhetik, hogy
ugyanígy járjanak el a katolicizmussal szemben. Ezt
azonban nem agresszív vagy szektás lelkülettel, hanem
egymás kölcsönös tiszteletben tartásával kell megtenni.184
Az újonnan megtérteket nagyon gondosan ökumenikus szellemben
neveljék, oly módon, hogy "a katolikusok fogjanak
össze különvált testvéreikkel, s, amiben csak lehet,
együtt vallják meg Istenbe és Jézus Krisztusba vetett
hitüket a pogányok előtt, de legyen tőlük távol
a közömbösség, a hitigazságok elködösítése éppúgy,
mint az esztelen versengés. Dolgozzanak együtt elsősorban
Krisztusért, közös Urukért: az ő neve egyesítse
őket! Jöjjön létre az együttműködés magánszemélyek
között éppúgy, mint a helyi főpásztor megítélése alapján
az egyházak
vagy egyházi közösségek és ezek szervezetei között."185
208. Az ökumenikus együttműködésre mindenekelőtt a
mai világ elkereszténytelenedett tömegeinek misszionálásában
van szükség. A még elkülönült keresztények képessége,
hogy közös tanúságot tegyenek az evangélium központi
igazságairól,186 határozott felszólítás lehet arra,
hogy egy szekularizált társadalomban újjáéledjen a
keresztény hit megbecsülése. A mai világban jelenlévő
és ható ateizmus, szekularizáció és materializmus formáinak
közös kiértékelése és a velük való közös foglalkozás
nagyon sokat segíthet a mai világ keresztény misszionálásában.
209. A különböző egyházak és egyházi közösségek tagjai
közötti együttműködésben különleges helyet kell biztosítani
az egyébként állandóan szükséges reflexiónak
a keresztény misszió értelméről, a más vallások tagjaival
elindítandó üdvös dialógusról, valamint a Krisztus
evangéliumának hirdetése s a mai világ kulturális és
gondolkodásbeli
irányzatai közötti kapcsolat általános problémájáról.
10. Ökumenikus együttműködés a más vallásokkal folytatott dialógusban
210. A mai világban egyre gyakoribbak a keresztények
és a más vallású személyek kapcsolatai, melyek lényegesen
különböznek az egyházak és egyházi közösségek kapcsolataitól,
mert azok célja a keresztények közötti egység helyreállítása,
és ökumenikus kapcsolatoknak nevezhetők. A más vallásokkal
való kapcsolatok a gyakorlatban nagyban függenek az
ökumenikus kapcsolatoktól, s viszont hatással vannak
rájuk, minek következtében a keresztények elmélyíthetik
a köztük meglévő kommuniót. E kapcsolatok az
ökumenikus együttműködés jelentős részét alkotják.
Ez elsősorban azokra a kapcsolatokra érvényes,
melyeket a keresztények a zsidó néppel tartanak fönn.
A katolikusok számára a zsidókkal való kapcsolatokra
vonatkozóan egy külön bizottság, míg a más vallások
tagjaival való kapcsolatról a Vallások Közötti Kapcsolatok
Pápai Tanácsa adott ki irányelveket. A zsidókkal és
a többi vallások képviselőivel kialakítandó, az említett
szabályoknak megfelelő kapcsolatokban a katolikusok
sok alkalmat találhatnak az együttműködésre más egyházak
és egyházi közösségek tagjaival. Sok terület van, melyeken
a keresztények együttműködhetnek a zsidókkal
dialógusban vagy közös cselekvésben, például közösen
harcolva az antiszemitizmus, a vallási fanatizmus és
a szektásság ellen. A többi vallás híveivel
való együttműködés célja lehet a vallási távlatok érvényesítése
az igazságosság és a béke problémáiban, a családi
élet támogatásában, a kisebbségi csoportok tiszteletben
tartásában. Az ilyen együttműködés azonban sok új problémát
vethet föl. A keresztények az ilyen vallásközi kapcsolatokban
közösen hivatkozhatnak közös biblikus és teológiai
forrásaikra, hozzájárulva egy olyan tágabb keresztény
látásmódhoz, mely a keresztények egységének javára van.
11. Ökumenikus együttműködés a társadalmi és kulturális életben
211. A katolikus Egyház az egységre törekvés jelentős
szempontjának látja a társadalmi és kulturális életben
való ökumenikus együttműködést. Az ökumenikus
határozat mondja, hogy ez az együttműködés világosan
kifejezi az összes
megkereszteltet egyesítő köteléket.187 Éppen ezért bátorítja éstámogatja az együttműködés sok konkrét formáját: "Ez
az együttműködés
már több nemzet körében megvalósult, de egyre tökéletesebbnekkell lennie -- főleg azokon a vidékeken, ahol most
bontakozik ki a társadalmi vagy technikai fejlődés
-- mind az emberi személy méltóságának kellő megbecsülésében, mind a béke előmozdításában, mind az evangélium
társadalmi alkalmazásában, mind a tudomány és a művészet
keresztény szellemű ápolásában; mind korunk
nyomorúságainak -- éhínség és egyéb csapások, írástudatlanság,
nyomor, lakásínség és a javak méltánytalan elosztása -- minden lehető eszközzel való orvoslásában."188
212. Általános elv, hogy a társadalmi és kulturális
életben való ökumenikus együttműködésnek a keresztény
egységtörekvés egészében kell megvalósulnia. Amennyiben
nem kapcsolódik más ökumenikus megnyilvánulásokhoz,
mindenekelőtt az imádsághoz és a lelki javakban való
közös részesedéshez, könnyen összetéveszthető
ideológiai vagy pusztán politikai érdekekkel, s így
az egység bontakozásának akadályává válik. Mint az
ökumenizmus minden más formája, ez az együttműködés
is igényli a helyi püspök, vagy a keleti katolikus
egyházak szinodusa, vagy a püspöki konferencia felügyeletét.
213. Ezen együttműködés révén mindazok, akik hisznek
Krisztusban, könnyebben megismerhetik, jobban megbecsülhetik
egymást, és készíthetik az utat a keresztények egysége felé.189 II. János Pál pápa sok alkalommal erősítette
meg a katolikus Egyház elkötelezettségét az ökumenikus
együttműködés mellett.190 Ugyanez a megerősítés
fejeződött ki Willebrands bíboros és Philip Potter,
az Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkára közös nyilatkozatában
abból az alkalomból, hogy a Szentatya 1984-ben meglátogatta
Genfben az Ökumenikus Tanács központját.191 Ebbe az
összefüggésbe tartozik, hogy ez az Ökumenikus Direktórium,
anélkül, hogy kimerítő fölsorolást akarna
adni, különböző szintű példákat mutat be az együttműködésre.
a) Ökumenikus együttműködés
a szociális és erkölcsi kérdések közös tanulmányozásában
214. A regionális vagy nemzeti püspöki konferenciák,
együttműködve más egyházakkal és egyházi közösségekkel
és egyházi tanácsokkal, csoportokat szervezhetnek
azért, hogy közös kifejezést adjanak az alapvető keresztény
és erkölcsi értékeknek. Egy ilyen közös elhatározás
jó kiindulópont lehet ahhoz, hogy ökumenikus módon
nézzenek szembe szociális és erkölcsi kérdésekkel;
segít kibontakoztatni annak a még nem teljes kommuniónak
erkölcsi és szociális dimenzióját, melynek
a különböző
egyházak és egyházi közösségek keresztényei már örvendenek.
Egy ilyen közösen folytatott tanulmányozás célja a
keresztény kultúrának, "a szeretet civilizációjának",
annak a keresztény humanizmusnak előmozdítása,
melyről oly gyakran szólt VI. Pál és II. János Pál
pápa. Hogy ezt a kultúrát fölépíthessük, világosan
meg kell határoznunk, melyek azok az értékek,
melyekből épül, s mik azok a tényezők, melyek fenyegetik.
Nyilvánvaló tehát, hogy egy ilyen tanulmányozás meg
fogja hozni például az emberi élet, az emberi munka
értelmének, az igazságosság és a béke, a vallásszabadság,
az emberi jogok és a földhoz való jogok megbecsülését.
Ugyanakkor föl kell hívnia a figyelmet azokra a tényezőkre,
melyek a társadalomban alapvető értékeket veszélyeztetnek:
a szegénységre, a fajgyűlöletre, a fogyasztói szemléletre,
a terrorizmusra, s mindarra, ami bármi módon fenyegeti
az emberi életet fejlődésének bármely stádiumában.
A katolikus Egyház szociális tanításának hosszú hagyománya bőséges
tárház az ilyen együttműködés kezdeményezéséhez és irányításához.
b) Ökumenikus együttműködés a fejlődés, az
emberi igények és a teremtett világ megőrzése területén
215. Belső összefüggés van a fejlődés, az emberi igények
és a teremtett világ megőrzése között. A tapasztalat
tanítja, hogy súlyos következményekkel jár, ha az
emberi szükségleteket szolgáló fejlődés a
természeti erőforrások rossz vagy visszaélő használatából fakad.
A teremtett világért való felelősséget, melynek önmagában
sajátos méltósága van, a Teremtő úgy ruházta rá az
összes népre, mint a teremtés őreire.192 Bátorítjuk
a katolikusokat, hogy különböző szinteken vegyenek
részt azon problémák megoldási kísérleteiben, melyek
a teremtés méltóságát fenyegetik és veszélybe
sodorják az egész emberi fajt. A kutatás és beavatkozás
területei lehetnek például a gyors iparosodás és az
ellenőrizetlen technológiák bizonyos formái, melyek
környezetszennyezést okoznak és súlyosan
károsítják az ökológiai egyensúlyt, mint például az erdőirtás,a nukleáris kísérletek, s a helyreállítható, illetve
a többé már helyre nem állítható természeti források
esztelen vagy rossz használata. Ennek az együttműködésnek
egyik jelentős szempontja megtanítani az embereket
mind a természetes erőforrások használatára,
mind e használat tervezésére és a természet megőrzésére.
A fejlődés, mely alapjában válasz az emberi igényekre,
sok lehetőséget tár a katolikus Egyház s a többi egyházak
és egyházi közösségek együttműködése elé regionális,
nemzeti és helyi szinten. Az ilyen együttműködés többek
között magában foglalhatja az erőfeszítéseket egy igazságosabb
társadalomért, a békéért, a nők jogainak és
méltóságának elismeréséért, a javak méltányosabb elosztásáért.
Ebben az értelemben közös szolgálatot lehet biztosítani
a szegények, a betegek, a mozgássérültek, öregek s
mindazok megsegítésére, akik "a bűn struktúráinak"
igazságtalanságai miatt szenvednek.193 Az ilyen együttműködés
különösen ajánlott ott, ahol aránylag kis területen
nagy népesség koncentrálódik, súlyos következményekkel
a környezetre, élelemre, vízre, ruházatra, higiénére
és orvosi ellátásra nézve. További fontos szempont
a kivándorlók, a menekültek és a természeti katasztrófák
áldozatainak problémáival való foglalkozás. A nagyméretű
szükséghelyzetekben a katolikus Egyház azt ajánlja,
hogy hatékonyság és költségkímélés miatt az
anyagi eszközöket és szolgáltatásokat bocsássák az
egyházak nemzetközi szervezeteinek rendelkezésére. Javasolja az ökumenikus együttműködést
e témakörök specializált nemzetközi szervezeteivel is.
c) Ökumenikus együttműködés az egészségügyben
216. Az egészségügy egész területe nagyon fontos lehetőségeket
kínál az ökumenikus együttműködésre. Bizonyos országokban
lényeges az egyházak ökumenikus együttműködése
egészségügyi programokban, mert csak így tudnak megfelelő
ellátásokat biztosítani. Ez az együttműködési forma
azonban mind a kutatás, mind a segítésnyújtás területén
egyre inkább fölveti az orvosi etika problémáit, melyek
egyszerre jelentenek kihívást és alkalmat az ökumenikus
együttműködés számára. A fönt említett kötelesség,
tudniillik hogy meg kell határozni a keresztény élet
alapvető értékeit, itt különösen sürgető, tekintettel
bizonyos szakterületek pl. a genetika gyors fejlődésére.
Ebben az összefüggésben külön jelentősége van az ökumenikus
együttműködésről 1975-ben kiadott dokumentum
jelzéseinek: "Mindenekelőtt amikor erkölcsi törvényekről
van szó, a katolikus Egyház tanítását kifejezetten
ismertetni kell, s a belőle fakadó nehézségeket az
ökumenikus együttműködés terén a katolikus tanítás
iránti hűséggel és becsülettel kell számbavenni."194
d) Ökumenikus együttműködés a tömegtájékoztató eszközökben
217. A tömegtájékoztató eszközök területén lehetséges
az együttműködés abban, hogy megismerjék ezen eszközök
természetét s különösen a mai keresztényeknek szóló
kihívásaikat. Az együttműködés irányulhat arra, hogy
megtalálják a keresztény elvek érvényesítésének módját
a tömegtájékoztató eszközökben; tanulmányozzák az ezzel
kapcsolatos problémákat, s neveljék az embereket ezen
eszközök kritikus használatára. Az egyházközi csoportok
különösen mint tanácsadó szervek lehetnek
hatékonyak a tömegtájékoztató eszközök számára, főként ha vallásostémákról van szó. Egész különlegesen hasznosak lehetnek
az ilyen csoportok azokban az országokban, melyekben
a népesség -- a nézők, hallgatók és olvasók -- egyetlen
egyházhoz vagy egyházi közösséghez tartoznak. "Az
együttműködés lehetőségei ezen a téren szinte korlátlanok."
Néhány nagyon kézenfekvő lehetőség: közös rádió- és
televízió-programok; oktatási programok főként szülők
és fiatalok számára; összejövetelek és megbeszélések
szakértők között, akár nemzetközi szinten;
a tömegtájékoztató eszközök kutatása, főként hivatásos résztvevőinekképzésére és nevelésére."195 Ahol már léteznek
egyházközi szervezetek, melyekben katolikusok is részt
vesznek, támogatni kell a rádió, televízió,
sajtó és az audióvizuális eszközök használatát. Annak
is jó hatása van, ha minden résztvevő szervnek
van lehetősége beszélni saját tanításáról és életéről.
218. Olykor jelentős lehet a kölcsönös személycsere,
azaz a tömegkommunikáció katolikus munkásainak részvétele
más egyházak és egyházi közösségek kezdeményezéseiben
és viszont. Az ökumenikus együttműködés magában foglalhat
cseréket a nemzetközi katolikus szervezetek s más egyházak
és egyházi közösségek tömegtájékoztató szervezetei
között (például a tömegtájékoztatási világnap alkalmával).
Műholdak és televíziós hálózatok közös használata
példája lehet az ökumenikus együttműködésnek.196 Nyilvánvaló,
az ilyen együttműködést regionális szinten az ökumenikus tanácsokkal, nemzetközi szinten a Keresztények
Egységét Előmozdító
Pápai Tanáccsal kapcsolatban kell megvalósítani. A tömegtájékoztatáskatolikus munkásai képzésének
komoly ökumenikus előkészítést is magában kell foglalnia.
Őszentsége II. János Pál pápa a jelen Direktóriumot
1993. március 25-én jóváhagyta. A maga tekintélyével
megerősítette, s az ellenkező értelmű rendelkezéseket
hatályon kívül helyezve elrendelte közzétételét.
Edward
Idris Cassidy
bíboros, elnök
Pierre Duprey
thibarisi c. püspök
titkár
TÁRGYMUTATÓ
áldás, más egyházhoz tartozóknak adott ÖD121
általános vallásoktatás ökumenikus értéke ÖD189
befogadás, katolikus Egyházba
-- érvényes keresztséget tételez fel ÖD99
bérmálás, szentsége ÖD99, 101
--, a keleti egyházakban ÖD100
--, a protestáns közösségekből
a katolikus Egyházzal teljes közösségre lépők esetében ÖD101
betegek kenete ÖD123, 125, 131
--, a katolikus Egyházban csak az kérheti, aki
a hit, a kultusz és az egyházi élet közösségében van vele ÖD129
--, katolikus hívő kérheti keleti egyház papjától ÖD123
--, katolikus hívő csak olyan
Egyház papjától kérheti, melyben érvényes szentségek vannak ÖD132
--, keleti hívő kérheti katolikus paptól ÖD125
Biblikus Apostolkodás Katolikus Világszövetsége ÖD184
börtönökben ökumenikus lelkipásztori ellátás ÖD204
bűnbánat ökumenikus jelentősége ÖD19,
bűnbánat szentsége ÖD123, 125, 131
--, katolikus kérheti keleti egyház papjától ÖD123
--, keleti hívő kérheti katolikus paptól ÖD125
család ÖD15, 27, 65, 66, 109, 144, 151
--, ökumenikus képzés helye ÖD66
dialógus, lásd ökumenikus dialógus
egyetemeken ökumenikus lelkipásztori ellátás ÖD204
Egyház egysége ÖD16, 77, 110
--, a különbözőségek gazdag hálózatában valósul meg ÖD16
egyházak közötti kommunió ÖD14
egyházak ökumenikus tanácsai ÖD166, 167, 169
egyházi csoportok, ökumenikus képzés helye ÖD69
egyházi fakultások szerepe az ökumenikus képzésben ÖD88
egyházi ökumenikus csoportok ÖD65
egyházi temetés, nem katolikusé ÖD120
egyházmegyei ökumenikus bizottság ÖD42
-- feladatai ÖD44
egyházmegyei ökumenikus megbizott ÖD41--42
egyházmegyei ökumenikus titkárság ÖD42
egység kegyelme ÖD58
egység keresése ÖD1, 7, 55
énekek ökumenikus gyűjteménye ÖD187
Eucharisztia ÖD11, 62, 67, 104, 122 123, 125, 129, 131, 139, 159, 160, 204
--, katolikus hívő kérheti keleti egyház papjától ÖD123
--, keleti hívő kérheti katolikus paptól ÖD125
--, megvan a keleti egyházakban ÖD122, 152
--; őrzése közösen használt templomban ÖD139
--, szentségi fegyelmének megtartása ÖD124
eucharisztikus kommunió ÖD92, 129, 132
felekezetközi ökumenikus intézetek ÖD200
felkészítés vegyes házasságra ÖD149
felsőfokú intézmények társulása ÖD203
folyamatos ökumenikus képzés ÖD91
fölszentelt szolgák ökumenikus képzése ÖD70
hadseregben ökumenikus lelkipásztori ellátás ÖD204
házasság, csak egyszer köthető meg ÖD156
házasságkötésnél fölszentelt személy jelenléte ÖD127
házasságkötésnél tanuskodás ÖD128 ,136
házasságkötés kánoni formája vegyes házasság megkötésénél ÖD153--154
--, alól felmentés katolikus és keleti hívő között ÖD154
--, érvényességi feltétel katolikusok és
más egyházak illetve egyházi közösségek keresztényei között ÖD153
--, megendegettség feltétele katolikus és keleti hívő között ÖD153
hit igazságai és 'kifejezési módjuk' ÖD181
hitérzék szerepe az ökumenikus eredmények befogadásánál ÖD179
igazságok hierarchiája ÖD75, 176
igehirdetés mint az ökumenikus képzés eszköze ÖD60, 67
imádság, ökumenikus képzés eszköze ÖD62
írásbeli megegyzés közösen használt épületek esetén ÖD140
irenizmus ÖD79, 176
iskola, ökumenikus képzés helye ÖD65, 68
Isten igéjének hallgatása
és tanulmányozása mint az ökumenikus képzés eszköze ÖD59
Jézus imája az egységért ÖD9, 15
karitatív tevékenység mint az ökumenikus képzés eszköze ÖD64
katekézis ÖD61, 67, 188, 189
--, mint az ökumenikus képzés eszköze ÖD61
--, ökumenikus összhangolása ÖD188, 190
Katolikus Biblikus Szövetség ÖD184
katolikus és keleti keresztény közötti házasság ÖD152--153
katolikus egyetemek szerepe az ökumenikus képzésben ÖD89
katolikus fél kötelességei vegyes házasságban ÖD150, 151
katolikus pap vagy diákonus jelenléte
forma alóli fölmentéssel kötöttú vegyes házasságnál ÖD157
katolikusok ökumenikus feladatai
ÖD6, 23, 24, 107, 109, 115, 118, 121, 124, 164, 188, 189, 206
katolikusok részvétele egyházi tanácsokban ÖD169
-- keresztény tanácsokban ÖD169
-- ökumenikus misszós tevékenységben ÖD207
keleti katolikus egyházak szinodusai
-- ökumenikus bizottsága ÖD46--47
-- ökumenikus feladatai
ÖD21, 23, 39, 40, 44, 46, 50, 55, 99, 146, 164, 169, 173, 195
keresztény imaádságok közös gyűjteménye ÖD187
keresztény ökumenikus tanács ÖD166
keresztények egységéért szóló imahét ÖD110
Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács ÖD6, 30, 53--54, 164, 184, 185
--, feladata és felelőssége az ökumenikus
tevékenység ösztönzése és irányítása az egész Egyház számára ÖD30
keresztények ökumenikus együttműködése ÖD161
keresztség, az egység szentségi köteléke ÖD92
--, érvényes kiszolgáltatásának ökumenikus jelentősége ÖD93
--, érvényessége ÖD95
--, érvényességének kétes volta ÖD95
--, kommuniója a teljes egyházi kommunióra van rendelve ÖD22
--, ökumenikus jelentősége
ÖD7, 22, 66, 92, 94, 95, 97, 98, 99, 104, 129, 145, 160, 206
--, önmagában csak kezdet,
mert az élet teljességének elnyerésére irányul Krisztusban ÖD92
keresztségről folytatott dialógus ÖD94
keresztszülők más egyházi közösségben ÖD98
kétoldalú dialógus ÖD177
kommunió ÖD12,
13, 14, 19, 28, 29, 30, 36, 57, 91, 98, 104, 122, 162, 172, 206
--, a zsinat ekkleziológiájának alapfogalma ÖD12
--, egység az Atyával Krisztus által a Szentlélekben ÖD13
--, konkréten a részegyházakban
valósul meg, melyek saját püspökük körül egyesülnek ÖD13
--, részesei, akik a hit, a remény és a szeretet egységében,
a kölcsönös szolgálatban, a közös
tanításban és a szentségekben élnek pásztoruk vezetése alatt ÖD13
kórházakban ökumenikus lelkipásztori ellátás ÖD204
kölcsönös személycserék ökumenikus együttműködésben ÖD218
kölcsönösség az a lelki közösségben ÖD105
közömbösség ÖD23, 50, 207
--, az igazi ökumenikus szellem halála ÖD23
közös foglalkozás a Szentírással ÖD183
közös imádság ÖD7, 79, 103, 108--111, 149
közös liturgikus szövegek ÖD187
közös megemlékezés a keresztségről ÖD96
közös részvétel a szentségi életben ÖD122, 129
-- a különböző keleti egyházak tagjaival ÖD122, 126
-- más egyházak és egyházi közösségek keresztényeivel ÖD129
közös részvétel nem szentségi liturgiákban ÖD117
közös részvétel zsolozsmán ÖD117--120
közös szentíráskiadás ÖD185
különbségtétel a 'hit
letéteménye és igazságai' és 'kifejezési módjuk' között ÖD74, 181
lelki élet, ökumenikus jelentősége ÖD59, 63, 104, 111, 114, 137
-- mint az ökumenikus képzés eszköze ÖD63
lelki és szentségi szolgálat, iskolákban és nevelő itézetekben ÖD141
--, kórházakban és hasonló itézetekben ÖD142
lelki közösség elvei ÖD104
lelki ökumenizmus ÖD25, 44, 79
lelki tevékenységekben és eszközökben való közös részesedés ÖD103
lelkipásztori együttműködés különleges helyzetekben ÖD204
lelkipásztorok kapcsolata vegyes házasságok esetén ÖD147
lelkipásztorok ökumenikus társasága ÖD201
liturgia ÖD116
--, mint az ökumenikus képzés eszköze ÖD62
--, ökumenikus jelentősége ÖD62, 78, 126, 134, 161
liturgiában való közös részvétel ÖD103, 113
liturgikus fölszerelések közös használata ÖD103
liturgikus imádságok ökumenikus gyűjteménye ÖD187
más egyházak és
egyházi közösségek tanárai meghivása ökumenikus kurzusokra ÖD195
megyéspüspök feladata ÖD164
Mennybemenetel és Pünkösd közé eső ökumenikus nyolcad ÖD110
mozgalmak, ökumenikus képzés helyei ÖD69
nagy ipari központokban, ökumenikus lelkipásztori ellátás ÖD204
nem fölszentelt szolgák ökumenikus képzése ÖD83
nem katolikus áldozása vegyes házasság megkötésekor ÖD160
nem katolikus fél egyházának vagy egyházi közösségének
szolgájának részvétele katolikus házasságkötésen ÖD158
nyilvános imádságok más egyházhoz tartozókért ÖD121
ordináriusi engedély vegyes házasság megkötéséhez ÖD150
ökumenikus alapképzés a papképzés irányelveiben ÖD193
--, a saját egyház tanárai adják elő ÖD192
ökumenikus dialógus, ÖD21, 87, 172, 181
--, bilaterális ÖD173
--, eredményeinek befogadása ÖD180--182
--, eredményeinek fölajánlása a híveknek ÖD179
--, eredményéről nyilatkozat ÖD178
--, és a hitérzék ÖD179
--, formái ÖD174
--, hivatalos megbízás alapján ÖD175
--, katolikus résztvevők kötelessége ÖD176
--, multilaterális ÖD173
--, témái ÖD177
ökumenikus dialógusra képzés ÖD87
ökumenikus együttműködés ÖD147, 161, 163, 165--167,
172, 191--193, 195, 198, 204--205, 210, 213, 215--216, 218
--, a fejlődés szolgálatában ÖD215
--, a felsőfokú intézményekben és a teológiai kutatásban ÖD196
--, a felsőfokú intézményekben és a teológiai kutatásban, szakértőké ÖD196
--, a felsőfokú intézményekben
és a teológiai kutatásban, szakértő csoportoké ÖD196
--, a felsőfokú oktatási intézményekben ÖD191
--, a katekézisben ÖD188
--, a más vallásokkal folytatott dialógusban ÖD210
--, a missziós tevékenységben ÖD205
--, a szemináriumokban és az első tanulmányi ciklusban ÖD192
--, a szociális és erkölcsi kérdések közös tanulmányozásában ÖD214
--, a társadalmi és kulturális életben ÖD211
--, a teológiai kutatásban ÖD191
--, a teológiai tanításban ÖD191
--, a teremtett világ megőrzése területén ÖD215
--, a tömegtájékoztató eszközökben ÖD217
--, az egészségügyben ÖD216
--, az emberi igények kielégítésében ÖD215
--, felső szinteken, feltétele ÖD191
--, formái és szervezetei ÖD163
ökumenikus gyakorlat a képzésben ÖD82, 85
ökumenikus intézetek, együttműködése ÖD198
--, szerepe az ökumenikus képzésben ÖD90
ökumenikus képzés ÖD55--58, 62, 65
--, célja ÖD58
--, elvei ÖD57
ökumenikus kurzus ÖD79
ökumenikus mozgalmak ÖD5, 35, 36, 65, 69
ökumenikus mozgalom
ÖD3, 9, 18--20, 22, 25, 30, 39, 50, 63, 88, 90, 91, 171, 195, 202
--, végső célja az az egység, mely természete szerint
az összes keresztény látható, teljes kommunióját követeli meg ÖD20
--, Isten kegyelmi ajándéka, melyet az Atya Jézus imádságára
és az
Egyház Szentlélektől sugallt könyörgéseire válaszul ajándékoz ÖD22
--, válasz Isten kegyelmi ajándékára ÖD9
ökumenikus tanúságtétel ÖDl67, 206
ökumenikus társaságok ÖD203
ökumenikus tevékenység területén
a püspökök apostoli szolgálatára különösen is szükség van ÖD30
ökumenizmus ÖD1, 2, 6, 21, 22,
25, 26, 30, 32, 38, 40, 46, 47, 53, 56, 79, 80, 90, 192, 202, 212
--, a keresztény lelkiség mélységeit érinti ÖD25
--, a magatartás megújulását, s a módszerek
bizonyos rugalmasságát igényli az egység keresésében ÖD56
--, befogadási folyamata ÖD182
--, legfelső fóruma a püspöki Kollégium és az apostoli Szentszék ÖD29
plébánia, ökumenikus feladatai ÖD45, 65, 67
--, mint az ökumenikus képzés helye ÖD67
prédikáció ökumenikus feladatai ÖD60
prozelitizmus, kerülendő ÖD23, 79
--, az igazi ökumenikus szellem halála ÖD23
püspöki konferencia ökumenikus bizottsága ÖD46--47
püspöki konferenciák ökumenikus
feladatai ÖD21, 28, 39, 40, 44, 46, 47, 48, 50, 55, 72, 94
püspökök ökumenikus feladatai
ÖD4, 11, 12, 14, 17, 20, 21, 30, 39, 47, 55, 61, 91, 164, 168, 207
részegyházak belső és egymás közti kommuniója Isten ajándéka ÖD16
részvétel más egyház keresztelőjén ÖD97
reverzális ma ÖD150
sokoldalú dialógus ÖD177
speciális kurzusok ÖD194
speciális ökumenikus kurzus ÖD79, 194
szekták ÖD5, 35--36
szektás irányzatok ÖD23
szent helyek, közös használata ÖD103, 112
-- és tárgyak közös használata ÖD141
--, katolikus iskolákban és nevelő itézetekben ÖD141
--, kórházakban és hasonló itézetekben ÖD142
Szentírás, ökumenikus
jelentősége ÖD57, 59, 78, 104, 111, 135, 149, 161, 183, 185, 186
--, ökumenikus használata ÖD186
--, ökumenikus kiadásai ÖD183
szentírásfordításban felekezetközi együttműködés irányelvei ÖD185
szentírási olvasmányok ökumenikus gyűjteménye ÖD187
szentmisében a homília a papnak vagy a diákonusnak van fenntartva ÖD134
szentmisében lektor nem katolikus keresztény ÖD133
szentségek ÖD17, 129, 132, 140, 169
szentségi gyónás, katolikus Egyházban csak az járulhat,
aki
a hit, a kultusz és az egyházi élet közösségében van vele ÖD129
--, katolikus személy csak olyan
Egyház papjától kérheti, melyben érvényes szentségek vannak ÖD132
szentségkiszolgáltatási feltételek katolikus részről ÖD131
szerzetesek, ökumenikus bizottsága ÖD51
--, ökumenikus megbizottja ÖD51
--, ökumenikus lehetőségei és feladatai ÖD49--50
szociális tevékenység, ökumenikus képzés eszköze ÖD64
szolgák, egyházaké ÖD12, 70, 83, 84, 91, 137, 201
tanácsok ÖD163, 166, 167, 168, 169, 170, 171
tananyagok ökumenikus dimenziója ÖD73
tanárcsere mint ökumenikus együttműködés ÖD195
társulatok, ökumenius jelentősége ÖD65, 69
--, ökumenikus képzés helyei ÖD69
temetés, más egyházhoz tartozóé ÖD120
teológiai tantárgyak ökumenikus dimenziója ÖD76--78
területi ökumenikus bizottság ÖD44
tömegtájékoztató eszközökben ökumenikus keresztény jelenlét ÖD204
új vallási mozgalmak ÖD5, 35--36
vasárnapi szentmise és ökumenikus találkozók ÖD115
vegyes házasság ÖD79, 143--145, 147, 150, 157, 159, 160
--, megkötése nászmisében ÖD159
--, ökumenikus képzés helye ÖD66
világi Krisztus-hívők ökumenikus szervezetei ÖD52
zsinat egyházképe ÖD11
|