REDEMPTORIS CUSTOS
II. János Pál pápa
apostoli buzdítása Szent József személyéről,
valamint Jézus Krisztus és az egyház életében kifejtett
tevékenységéről
Tartalomjegyzék
BEVEZETÉS
I. Az evangélium adatai
Házasság Máriával
II. Isten titkának őrzője
Az atyaság mint szolgálat
A népszámlálás
A születés Betlehemben
A körülmetélés
A névadás
Jézus bemutatása a templomban
Menekülés Egyiptomba
Jézus a templomban
Jézus élete és neveltetése Názáretben
III. Az igaz férfi – a hitves
IV. A munka, mint a szeretet kifejezése
V. A lelki élet elsődlegessége
VI. Korunk Egyházának védőszentje
Jegyzetek
A PÜSPÖKÖKHÖZ,
A PAPOKHOZ ÉS DIAKÓNUSOKHOZ,
A SZERZETESEKHEZ, SZERZETESNŐKHÖZ
ÉS MINDENKIHEZ, AKI HISZ KRISZTUSBAN
Tisztelendő Testvérek és Kedves Fiaim!
Üdvözöllek benneteket és apostoli áldásomat küldöm nektek.
BEVEZETÉS
1. A Megváltó jövendő őrzője, „József úgy tett, amint
az Úr angyala megparancsolta, és magához vette feleségét”
(Mt 1,24).
Az első évszázadok egyházatyái épp az evangélium indítására
hangsúlyozták, hogy Szent József, amilyen szeretetteljesen viselte
gondját Máriának és amilyen örömmel szentelte magát Jézus Krisztus
nevelésének,[1] ugyanígy oltalmazza
és őrzi annak Titokzatos Testét, az Egyházat, melynek előképe és
példája maga a Szent Szűz.
Száz éve jelent meg XIII. Leó pápa Quamquam pluries
kezdetű enciklikája.[2] Ezért, kedves
testvéreim és nővéreim, e jubileum alkalmából, a Szent József
iránti tisztelet több százados nyomán haladva szeretnék nektek
felvetni néhány elmélkedő gondolatot arról a férfiról, akire Isten
„legdrágább kincsei védelmezését”[3]
bízta.
Örömmel töltöm be ezt a lelkipásztori kötelességet, hogy minden
keresztényben növekedjék az egyetemes Egyház patrónusa iránti
tisztelet, valamint a Megváltó iránti szeretet, hiszen Szent
József őt úgy szolgálta, hogy mindenki számára ragyogó példát
adott.
Így az egész keresztény nép nemcsak buzgóbban fog Szent Józsefhez
fordulni és kérni az ő pártfogását, hanem azt is szem előtt fogja
tartani: milyen alázatos és bölcs módon szolgálta az emberek
üdvözítésének művét, és miként vett részt abban.[4]
Meg vagyunk győződve, hogy ha az Egyház ismét elelmélkedik Mária
jegyesének az isteni misztérium szolgálatában való részévételéről,
az segíteni fogja az egész emberiséggel együtt a jövő felé
haladva, hogy sajátos természetét mindig megtalálja annak az
üdvözítő szándéknak a keretében, amelynek alapja a
megtestesülés misztériuma.
A Názáreti József éppen ebben a misztériumban töltött be –
Máriát, az emberré lett Ige édesanyját kivéve – egyetlen más
emberi teremtményhez sem hasonlítható szerepet. Máriával együtt
részese volt e misztériumnak, mert Isten őt is bevonta a
tulajdonképpeni üdvtörténeti eseménybe, és ugyanannak a
szeretetnek lett a védelmezője, amelynek hatalma révén az Örök
Atya „eleve arra rendelt minket, hogy Jézus Krisztus által fiai
legyünk” (Ef 1,5).
I. Az evangélium adatai
Házasság Máriával
2. „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni
feleségedet Máriát, mert a gyermek, amelyet a szíve alatt
hordoz, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit Jézusnak
nevezel el, mert Ő szabadítja meg népét bűneitől” (Mt 1,20-21).
Ezek a szavak tartalmazzák a Szent Józsefről szóló szentírási
igazság központi magját, életének ezt a pillanatát, amelyre az
egyházatyák különösen sokszor hivatkoznak.
Máté evangélista megmagyarázza e pillanat jelentését, elmondván,
miként élte meg azt József. Ám ahhoz, hogy egészen megérthessük
mondanivalójának tartalmát és összefüggéseit, föl kell idéznünk Lukács
evangéliumának párhuzamos helyét. Ugyanis Mária
várandósságának a Szentlélektől való eredete – melyet Máté így
mond el: „Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária jegyese
volt Józsefnek. Még mielőtt egybekeltek volna, úgy
találtatott, hogy gyermeket
fogant a Szentlélektől” (Mt 1,18) – Lukácsnál is
olvasható, amikor az angyali üdvözletről ír, de sokkal
részletesebben és pontosabban.
„Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy
szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a
jegyese, és Máriának hívták” (Lk 1,26-27).
Az angyal szavai – „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van
teveled” (Lk 1,28) – Máriában komoly nyugtalanságot keltettek és
gondolkodóba ejtették. A hírnök ekkor megnyugtatta a szüzet, és
kinyilatkoztatta Isten reá vonatkozó különleges tervét: „Ne
félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket
fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz Ő, a
Magasságbeli Fiának fogják nevezni. Az Úr Isten neki adja
atyjának, Dávidnak trónját.... (Lk 1,30-32)
Néhány verssel korábban az evangélista megerősítette, hogy az
angyali üdvözletkor Mária „jegyese volt egy József nevű férfinak,
aki Dávid házából származott”. E jegyesség lényegét Lukács
közvetve magyarázza meg, amikor Mária az égi hírnök szavainak
meghallgatása után a gyermek születésével kapcsolatosan
megkérdezi: „Hogyan történik mindez, amikor férfit nem
ismerek?” (Lk 1,34). Erre a következő választ kapja: „A
Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával.
Ezért a születendő gyermek szent lesz és Isten Fiának fogják
nevezni” (Lk 1,35). Mária, még ha József „jegyese” is, szűz marad,
mert az angyali üdvözlet során benne megfogant gyermek a
Szentlélek közreműködésével fogant.
Ezen a ponton Lukács szövege megegyezik a Máténál (1,18)
leírtakkal, és megvilágítja azt, amit itt olvasunk. Ha a Józseffel
való eljegyzés után úgy mutatkozott, hogy Mária „gyermeket vár a
Szentlélek közreműködése által”, ez a kijelentés teljesen megfelel
a hírüladás tartalmának és különösen Mária ezt követő szavainak: „Történjen
úgy, ahogy mondtad” (Lk 1,38). Miután Mária igent
mondott Isten tervére, a következő napokban és hetekben
nyilvánvalóvá vált az emberek és József előtt, hogy gyermeket vár,
hogy szülni fog és az anyaság titkát hordozza magában.
3. Ilyen körülmények között „József, aki
igaz ember volt és nem akarta a nyilvánosság előtt
megszégyeníteni, elhatározta, hogy titokban bocsátja el”
(Mt 1,19).
Nem tudta ugyanis, hogyan viselkedjen Mária „csodálatos”
anyaságával kapcsolatban. Választ keresett a nyugtalanító
kérdésre, és kiutat a számára nehéz helyzetből. „Míg ezen
töprengett, álmában megjelent neki az Úr angyala, és így szólt
hozzá:
'József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát,
mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiút szül, akit te
Jézusnak nevezel, mert Ő szabadítja meg népét bűneitől'” (Mt
1,20-21).
A Máténál és Lukácsnál közölt híradás között szoros egybehangzás
figyelhető meg. Isten küldötte beavatja Józsefet Mária
anyaságának titkába. Mária, aki a törvény szerint az ő
„hitvese”, miközben szűz marad, a Szentlélek erejétől
„megárnyékozva” anya. Ha majd világra jön a fiúgyermek, akit Mária
méhében hord, a Jézus nevet kell kapnia. A „Jézus” név ismert volt
a zsidóknál, és időnként a fiúgyermekek kapták. Ebben az esetben
azonban arról a Fiúról van szó, aki – az isteni ígéret
szerint – beteljesíti a Jézus név jelentését: Jézus –
Yehosua azt jelenti: Isten üdvözít. A hírnök úgy fordul Józsefhez,
mint „Mária hitveséhez”, akinek az lesz a kötelessége, hogy a
Názáreti Szűztől, az ő jegyesétől születendő fiúgyermeknek a Jézus
nevet adja. Tehát Józsefhez fordul, és megbízza, hogy ő lássa
el Mária mellett a földi apa feladatait.
„Amikor József felébredt, úgy tett, ahogy az Úr angyala
parancsolta, és magához vette feleségét” (Mt 1,24).
Magához vette őt anyaságának egész titkával, magához vette a
fiúval együtt, akinek a Szentlélek ereje által kellett világra
jönnie: így
a Máriáéhoz hasonló készséges beleegyezésről tett bizonyságot
mindazzal kapcsolatban, amit Isten rábízott a küldötte által.
II. Isten titkának őrzője
4. Amikor Mária nem sokkal az angyali üdvözlet után
belépett Zakariás házába, hogy meglátogassa rokonát, Erzsébetet, a
köszöntéskor megértette a szavakat, melyeket Erzsébet „a
Szentlélekkel eltelve” (Lk 1,41) mondott. Az angyal
köszöntésével egybehangzó szavai után Erzsébet így szólt: „Boldog,
aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott” (Lk
1,45). E szavak adták a vezérgondolatot Redemptoris Mater
kezdetű enciklikánkhoz, amellyel a II. Vatikáni Zsinat tanítását
kívántuk elmélyíteni, mely azt mondja: „A Boldogságos Szűz a
hit zarándokútját járta. A Fiával való egységet hűségesen
megőrizte, egészen a keresztig”,[5]
ezzel „megelőzvén”[6] a hitben
Krisztust követő embereket.
A zarándokút kezdetén Mária hite találkozik József hitével.
Ha ugyanis Erzsébet a Megváltó édesanyjáról azt mondhatta: „Boldog
az, aki hitt...”, akkor bizonyos mértékig Józsefre is
vonatkoztathatjuk ezt a kijelentést, hiszen a döntő pillanatban
igennel válaszolt az Igére, melyet Isten közölt vele. Hogy
pontosak legyünk: József nem szavakkal válaszolt az angyal
„híradására”, mint Mária, hanem „úgy tett, ahogy az Úr
parancsolta, és magához vette Máriát mint hitvesét”. Amit
tett, az a „hit legtisztább engedelmessége” (vö. Róm 1,5;
16,26; 2Kor 10,5-6).
Ezért mondhatjuk azt, hogy amit József tett, az egészen
különleges módon összekötötte őt Mária hitével: Istentől származó
igazságként fogadta el azt, amit Mária már az angyali
üdvözletkor elfogadott. A Zsinat ezt tanítja: „A
kinyilatkoztató Istennek a 'hit engedelmességével' tartozunk.
Ezzel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, 'értelmével
és akaratával egészen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt' és
önként elfogadja a tőle kapott kinyilatkoztatást”.[7] Az előbb idézett mondat, amely a hit
lényegét érinti, teljességgel és egészében ráillik a Názáreti
Józsefre.
5. Ezért egyedülálló módon lett
annak a titoknak őrzője vagy letéteményese, amely „kezdettől
fogva el volt rejtve Istenben” (Ef 3,9). Amiként Mária birtokosa
lett ennek a titoknak abban a döntő pillanatban, melyet az apostol
az „idők teljességének” nevez, amikor ugyanis
„...Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, ... hogy
kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot
elnyerjük” (Gal 4,4-5). „Istennek úgy tetszett – mondja a Zsinat –
az ő jóságában és bölcsességében, hogy kinyilatkoztassa önmagát és
tudtunkra adja akaratának titkát (vö. Ef 1,9), hogy az emberek
Krisztus, a testté lett Ige által a Szentlélekben eljussanak az
Atyához, és az isteni természet részesei legyenek” (vö. Ef 2,18;
2Pt 1,4).[8]
József Máriával együtt az első letéteményese ennek az isteni
titoknak. Máriával együtt – és éppen Máriához való
kapcsolatában is – kezdettől fogva részesedik Isten
Krisztusban megvalósuló önkinyilatkoztatásának döntő szakaszából.
Ha szem előtt tartjuk a két evangélista, Máté és Lukács szövegét,
azt is mondhatjuk, hogy József az első, aki részesedik az
Istenanya hitében, és ezáltal támogatja hitvesét az isteni
hírüladás hitében. Ezen túlmenően ő az; akit Isten elsőként
állított a „hit zarándokútjára”, amelyen Mária – különösen a
Kálvária és a pünkösdi események óta – tökéletes módon előttünk
jár.[9]
6. József személyes útja, hitbeli
zarándoklása előbb ér véget, mint Máriáé. Mária még ott áll
a Kálvárián a kereszt tövében, és miután Krisztus visszatért az
Atyához, ő még jelen van az utolsó vacsora termében pünkösdkor,
azon a napon, amikor a világ előtt nyilvánosságra lép az Igazság
Lelkének erejéből született Egyház. Mégis, József a hitnek
ugyanazt az útját járja, mint Mária. Az ő útját is
teljességgel az a misztérium határozza meg, amelynek Máriával
együtt lett első letéteményese.
A megtestesülés és a megváltás ugyanis feloldhatatlan, bensőleg
összefüggő egységet alkot, amelyben „a kinyilatkoztatás üdvrendje
egymáshoz lényegileg kapcsolódó eseményekben és szavakban
bontakozik ki”.[10] Épp eme
bensőséges kapcsolat miatt rendelte el XXIII. János pápa, Szent
József kiváló tisztelője, hogy a megváltás örök emlékezetében,
nevezetesen a római misekánonban, Szent József neve Máriáé mellé
kerüljön, megelőzve az apostolok, a pápák és vértanúk neveit.[11]
Az atyaság mint szolgálat
7. Amint az evangéliumi szövegekből következik, József
atyaságának jogi alapját a Máriával való házassága alkotja. Isten
rendelte Mária hitvestársául, hogy ezáltal biztosítsa Jézus
számára József atyai oltalmát. Ezért az isteni kiválasztás és
elrendelés – mely Józsefet atyaságában állítja legközelebb
Krisztushoz, minden kiválasztás és elrendelés céljához (vö. Róm
8,28 köv.) – a Máriával kötött házasságon, vagyis a családon
keresztül vezet.
Jóllehet az evangélisták teljesen és világosan kimondják, hogy
Jézus a Szentlélek közreműködésével fogantatott és hogy ebben a
házasságban a szüzesség megőrződött (vö. Mt 1,18-25; Lk 1,26-34),
Józsefet mégis Mária férjének, Máriát pedig József feleségének
nevezik (vö. Mt 1,16.18-20.24; Lk 1,27; 2,5).
Az Egyház számára, akármilyen jelentős Jézus szűzi
fogantatásának megvallása, nem kevésbé fontos, hogy
védelmezze József házasságát Máriával, hiszen jogilag ettől a
házasságtól függ József atyasága. Így válik érthetővé az is, miért
sorolják fel az evangélisták a nemzedékeket József származási
rendje szerint. Szent Ágoston felteszi magának a kérdést: „Miért
ne lehetnének a nemzedékek Józseféi? Talán nem volt Mária
hitvese?... Az Írás megerősíti az angyal tekintélye által, hogy
igenis hitves volt. Ne félj magadhoz venni feleségedet,
Máriát, mert a gyermek, akit hord, a Szentlélektől van –
mondta az angyal. És megparancsolta neki, hogy adjon nevet a
gyermeknek, akkor is, ha nem tőle származik. Így szól a
továbbiakban az Írás: Fiút fog szülni, akit Jézusnak nevezz el.
Az Írás jól tudja, hogy Jézus nem Józseftől származik, hiszen
amikor József nyugtalankodott jegyese várandósságának eredete
miatt, az angyal közölte vele: a gyermek a Szentlélektől van.
Ennek ellenére nem vitatják el tőle az atyai tekintélyt, mióta a
parancsot kapta, hogy ő nevezze el a gyermeket. Végül maga Szűz
Mária is, aki nagyon jól tudja, hogy Krisztust nem a jegyesével
való házassági kapcsolat által foganta, Józsefet Krisztus atyjának
nevezi.”[12]
Mária fia Józsefnek is fia az őket egybekötő házassági
kötelék ereje által: „Hűséges házasságuk alapján mindketten
kiérdemelték, hogy Krisztus szüleinek nevezzük őket, nemcsak
Krisztus édesanyját, hanem atyját is, és éppen olyan módon,
ahogyan ő Mária hitvese volt – nem testi, hanem lelki
értelemben”.[13] Ebben a
házasságban semmi sem hiányzik a házasságkötés alapvető feltételei
közül: „Krisztus szüleinél megvalósult a házasság minden java:
utód, házassági hűség, szentségi jelleg. Mindannyian jól ismerjük
az utódot, aki maga az Úr Jézus, a hűséget, hiszen nem történt
házasságtörés, a szentséget, mert nem történt válás.”[14]
Mind Szent Ágoston, mind pedig Szent Tamás, amikor a házasság
természetét elemzik, úgy beszélnek róla, mint a „lelkek
oszthatatlan egységéről”,[15] a
„szívek egységéről”, „egyetértésről”, tehát olyan összetevőkről
beszélnek, amelyek ebben a házasságban példaadó módon nyilvánultak
meg. Amikor az üdvtörténet döntő pillanatában Isten kinyilvánítja
az emberek iránti szeretetét az Ige odaajándékozásán keresztül,
éppen Mária és József házassága valósítja meg a teljes
„szabadságban történő házassági önátadást”, a szeretet
elfogadásában és kinyilvánításában.[16]
„Ebben a nagy vállalkozásban, hogy minden dolgot megújítsunk
Krisztusban, új valósággá válik a hasonlóképpen megtisztult és
megújult házasság, az Újszövetség szentsége. Így – amint az
Ószövetség kezdetén is – egy házaspár áll az Újszövetség küszöbén.
Amíg azonban Ádám és Éva házassága a bűn forrásává vált, amely
elárasztotta a földet; Mária és József házassága azt a csúcspontot
jelenti, ahonnan a szentség szétárad az egész világra. Üdvösségünk
szerzője ezzel a szűzi és szent szövetséggel indította el
megmentésünk művét, hogy nyilvánvaló legyen mindenható akarata: tisztuljon
és szentelődjék meg a család, a szeretet szentélye és az
élet bölcsője.”[17]
Mennyi tanítást vezethetünk le ebből a mai család számára! Mivel
a „házasság lényegét és feladatait végső soron a szeretet
határozza meg”, „ezért a család hivatása és küldetése, hogy őrizze,
tanúsítsa és árassza a szeretetet, mint élő
visszatükröződése és valóságos részese annak a jóságnak, amellyel
Isten szereti az embereket, Krisztus Urunk pedig Egyházát, az ő
jegyesét”.[18] Ezért a Szent
Család, vagyis az első „családegyház”[19]
életének kell tükröződnie minden keresztény családban. „Isten
titokzatos rendelése szerint ugyanis sok éven át benne élt
elrejtve az Isten Fia. A Szent Család ennek következtében őskép és
minta valamennyi keresztény család számára”.[20]
8. Isten arra rendelte Szent Józsefet,
hogy saját atyaságának gyakorlásával szolgálja Jézust és
küldetését: ezáltal együttműködik vele az idők teljességében a
megváltás nagy művén, és így valóban „az üdvösség szolgája”.[21] Atyasága konkrétan abban
fejeződik ki, hogy”életét szolgálattá, áldozattá tette, amely a
megtestesülés misztériumára és a vele kapcsolatos megváltói
küldetésre irányult. A Szent Család feletti tekintélyét, amely őt
jog szerint megillette, arra használta fel, hogy önmagát, életét
és munkáját egészen a Szent Családnak szentelje. A család
szeretetére szóló emberi hivatását átváltoztatta önmaga, szíve és
minden képessége emberfeletti áldozatává, olyan szeretetté,
amelyet a házából származó Messiás szolgálatába állított”.[22]
Miután a szent liturgia megemlítette, hogy „József gondos
oltalmára bízták megváltásunk kezdeteit”,[23] magyarázatként megjegyzi: „Isten a Szent
Család élére állította Szent Józsefet, mint hűséges és bölcs
szolgát, hogy atyaként oltalmazza egyszülött Fiát”.[24] XIII. Leó pápa kiemeli e
küldetésmagasztosságát: „Szent József fönséges méltóságával
mindenkit felülmúl, mert isteni rendelkezés folytán oltalmazója,
az emberek véleménye szerint pedig atyja volt Isten Fiának. Ebből
következett, hogy az Isten Igéje Józsefnek volt alárendelve,
engedelmeskedett neki, és vele szemben azt a tiszteletet és
megbecsülést tanúsította, amelyet a gyermekek kötelesek megadni
atyjuknak”.[25]
Lehetetlen föltételezni, hogy egy ilyen magasztos feladatnak ne
felelnének meg azok a tulajdonságok, amelyek szükségesek annak
illő betöltéséhez. El kell ismernünk, hogy József „az ég különös
adományaként a természetes szeretet egészét és azt a
szeretetteljes gondoskodást érezte Jézus iránt, amelyet csak egy
atyai szív képes felmutatni”.[26]
A Jézus feletti atyai hatalommal együtt Isten megadta Józsefnek a
megfelelő szeretetet is, azt a szeretetet, amelynek forrása az
Atyában van, „akiről nevét kapja minden atyaság a mennyben és a
földön” (Ef 3,15).
Az evangéliumok világosan bemutatják József atyai feladatát
Jézussal kapcsolatban. Ugyanis az üdvösség, amely Jézus emberségén
át vezet, megnyilvánul azokban a magatartási formákban is, amelyek
a családi élet mindennapjaihoz tartoznak, miközben a Megtestesülés
tervéhez kapcsolódó „megalázkodást” vagy alárendelődést
tiszteletben tartja. Az evangélisták nagy hangsúlyt fektetnek
annak bemutatására, hogy Jézus életében semmi sem volt a
véletlenre bízva, hanem minden az Isten által eleve elrendelt terv
szerint történt. A gyakran visszatérő formula: „Így történt, hogy
beteljesedjen...” és a leírt eseményeknek az ószövetségi
szövegekre való vonatkoztatása arra irányul, hogy kihangsúlyozza
annak a tervnek az egységét és folytonosságát, amely Krisztusban
éri el teljességét.
Az Ige megtestesülésével valósággá válnak az Ószövetség ígéretei
és előképei, összefonódnak a színhelyek, személyek, események és
szokások, mégpedig pontos isteni parancsok szerint. Ez utóbbiak
közlése az angyalok szolgálata és Isten szavára különösen fogékony
teremtményekhez szólnak. Mária az Úr alázatos szolgálója, aki
öröktől fogva arra lett felkészítve, hogy Isten anyja legyen.
József pedig valóban az, akit Isten arra választott, hogy
„elrendezze Jézus születését”.[27]
Őt bízta meg a Mindenható, hogy az isteni rendelkezések és emberi
törvények figyelembevételével gondoskodjék Isten Fiának e világba
való „rendezett” beilleszkedéséről. Jézus egész „magán-”, másképp
„rejtett” élete József oltalmára bízatott.
A népszámlálás
9. József a törvényes közhatalom utasításának
engedelmeskedve az összeírás miatt Betlehembe ment és teljesítette
a gyermekkel kapcsolatban azt a fontos, jelentőségteli feladatot,
hogy „Jézus, a Názáreti József fia” (vö. Jn 1,45) néven
hivatalosan felíratta őt a Római Birodalom lakóinak listájára. Ez
a bejegyzés nyilvánvalóan bizonyítja, hogy Jézus az emberi nemhez
tartozik, ember az emberek között, e világnak a polgára, alávetve
az evilági törvényeknek és intézményeknek, valójában azonban ő a
„világ megmentője”.
Origenész igen helyesen fejtegeti, mily nagy a teológiai
jelentősége ennek a fontos történelmi eseménynek. „Mit jelent ez a
történet, vagyis a földkerekség első népszámlálása, mely Augustus
császár idején történt? És annak elmondása, hogy a többi ember
között József is feliratkozott várandós feleségével, Máriával? És
az a tény, hogy Jézus még a népszámlálás befejezése előtt világra
jött? Aki gondosan figyel az eseményre – Krisztus nevét is be
kellett jegyezni a népszámláláskor –, arra a következtetésre jut,
hogy Krisztus nevének a bejegyzése valamilyen nagy misztériumot
rejteget. Azért kellett Krisztust beírni az emberiség tagjai közé,
hogy az emberiség tagjaként szentelje meg ugyanazt az emberiséget,
amellyel közösséget vállalt. Az emberiség vele együtt legyen
beírva az életkönyvébe. Vagyis, akik majd hisznek benne, legyenek
feljegyezve az égben Annak szentjeivel együtt, 'Akié a dicsőség és
a hatalom mindörökké. Ámen.'”[28]
A születés Betlehemben
10. Szent József „az Istenben öröktől fogva elrejtett
misztérium” letéteményese, és amikor elérkezett „az idők
teljessége”, a misztérium az ő és Mária szeme előtt kezdett
beteljesedni a betlehemi éjszakán. József Máriával
együtt az Isten Fia világra jöttének kivételes tanúja.
Lukács ezt írja: „Ott tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés
ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és
jászolba fektette, mert nem jutott neki hely a szálláson”
(Lk 2,6-7).
József szemtanúja volt ennek a születésnek, amely
emberileg megalázó külső körülmények között történt és ezzel első
meghirdetése annak a „kiüresítésnek” (vö. Fil 2,5-8), amelyet
Krisztus a bűnök bocsánatáért önként vállal magára. József
ugyanígy tanúja volt a pásztorok imádásának, akik, mivel
az angyal közölte velük a nagy örömhírt (vö. Lk 2,15-16),
rátaláltak Jézus születésének helyére. Később pedig tanúja
volt a napkeleti bölcsek hódolatának (vö. Mt 2,11).
A körülmetélés
11. A fiúgyermek körülmetélése az apa első vallási
kötelezettsége (vö. Lk 2,21), ezért József ezzel a rítussal Jézus
feletti jogát és kötelességét gyakorolta.
Az elv, amely szerint az Ószövetség valamennyi rituális szokása a
„valóság árnyéka” (vö. Zsid 9,9 köv.; 10,1), megmagyarázza, hogy
Jézus miért fogadja el azokat. Mint minden más rítus, a
körülmetélés rítusa is Jézusban nyeri el „beteljesedését”. Isten
szövetsége Ábrahámmal, amelynek jele a körülmetélés volt (vö. Ter
17,13), Jézusban nyeri el teljes érvényességét és tökéletes
megvalósulását, mert Jézusban „Isten valamennyi ígérete 'Igenné'
vált” (vö. 2Kor 1,20).
A névadás
12. A körülmetéléskor József a Jézus nevet adja a
gyermeknek. Egyedül ebben a névben van üdvösség (vö. ApCsel 4,12),
jelentését az angyal hangsúlyozta Józsefnek: „A Jézus nevet add a
gyermeknek, mert ő szabadítja meg népét bűneitől” (Mt 1,21). A
névadással József kifejezésre juttatja Jézus feletti törvényes
atyaságát, a Jézus névvel pedig kihirdeti Jézus szabadítói
küldetését.
Jézus bemutatása a templomban
13. Ez a szertartás, amelyről Lukács tudósít (2,22 köv.),
magában foglalja az elsőszülött kiváltását, és megvilágítja a
tizenkét éves Jézus jelenlétét a templomban.
Az elsőszülött kiváltása az atya másik fontos
kötelessége, amelyet József teljesít. Az elsőszülött a Szövetség
népét példázta, amely megszabadult a szolgaságból, hogy Istenhez
tartozzon. Jézus, aki a megváltás igazi „ára” (vö. 1Kor 6,20;
7,23; 1Pt 1,19), itt nemcsak „beteljesíti” az ószövetségi
előírást, hanem egyúttal messze túlmegy azon, hiszen ő nem
egyszerűen egy a megváltandók közül, hanem maga a megváltás igazi
szerzője.
Amint az evangélista kiemeli, Jézus atyja és édesanyja
csodálkoztak azon, amit Simeon fiukról mondott (Lk 2,33),
különösen álmélkodtak szavain, amikor Istenhez intézett
himnuszában Jézus mint „üdvösség” szerepel, melyet „minden
nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok
megvilágítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek”. Kissé később
pedig elhangzik: „jel lesz, amelynek ellene mondanak” (vö. Lk
2,30-34).
Menekülés Egyiptomba
14. Miután Jézust bemutatták a templomban, Lukács
evangélista megjegyzi: „Elvégeztek mindent az Úr törvénye szerint,
aztán visszatértek városukba, a galileai Názáretbe.
A gyermek pedig növekedett és erősödött. Bölcsesség töltötte el és
Istennek kedve telt benne” (Lk 2,39-40).
Máté szövege szerint a Galileába való visszatérés előtt történt
még egy nagyon fontos esemény, amelyre az isteni Gondviselés újra
Józsefet használta fel. Ezt olvashatjuk: „Miután a bölcsek
elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta
neki: 'Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj
Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes
keresi a gyermeket, hogy megölje'” (Mt 2,13). A napkeleti bölcsek
érkezésekor Heródes is hallott a „zsidók királyának”
megszületéséről (vö. Mt 2,2). Amikor a bölcsek elhagyták városát,
„Betlehemben és környékén megöletett minden fiúgyermeket 2 éves
korig” (Mt 2,16). Azzal, hogy mindet legyilkoltatta, „a zsidók
újszülött királyát” akarta megölni, akinek születéséről a bölcsek
nála tett látogatása során szerzett tudomást. Ezért József, miután
álmában megkapta a figyelmeztetést, „felkelt éjszaka és Egyiptomba
menekült a gyermekkel és anyjával. Ott maradt Heródes
haláláig. Mert kellett, hogy beteljesedjen az, amit az Úr
mondott prófétája által: 'Egyiptomból hívtam fiamat'” (Mt 2,14-15;
vö. Oz 11,1).
Jézus visszatérése Betlehemből Názáretbe így vezetett tehát
Egyiptomon keresztül. Amiként Izrael a szolgaság házából a
kivonulás és visszatérés útjára lépett, hogy megkezdődjön az
Ószövetség, hasonlóképpen Isten gondviselése misztériumának
letéteményese és segítője, József szintén számkivetésben
virrasztott afölött, aki majd megvalósítja az Újszövetséget.
Jézus a templomban
15. Az angyali üdvözlet óta Máriával együtt bizonyos módon
József is részese annak a Istennél öröktől fogva elrejtett
titoknak, amely végül is testet öltött:
„Az Ige testté lett és közöttünk élt” (Jn 1,14). Emberek között
élt, élettere a názáreti Szent Család volt, egy a kis
galileai városka sok családja közül, egy Izrael földjének számos
családja között. A gyermek Jézus ott „növekedett és erősödött.
Bölcsesség töltötte el és Istennek kedve telt benne” (Lk 2,40). Az
evangéliumok néhány szóban foglalják össze a „rejtett” élet
hosszú időtartamát, mely alatt Jézus messiási küldetésére
készült. Egyetlen pillanat kivétel e rejtettség alól, amelyet Lukács
evangéliuma ír le: az a húsvét Jeruzsálemben, amikor
Jézus tizenkét éves volt.
Jézus ifjú zarándokként vett részt Máriával és Józseffel ezen az
ünnepen. „Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek
Jézus azonban Jeruzsálemben maradt, anélkül, hogy szülei tudták
volna” (Lk 2,43). Egy nap elteltével vették észre eltűnését,
és elkezdték keresni „a rokonok és ismerősök között”. „Három nap
múlva megtalálták a templomban, ott ült a tanítók között,
hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, csodálkoztak
okosságán és feleletein (Lk 2,46-47). Mária megkérdezte:
„Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Atyád és én bánkódva
kerestünk” (Lk 2,48). Jézus válasza azonban olyan
volt, hogy egyikük sem értette, mit is akar mondani vele. Ezt
mondta: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem
Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” (Lk 2,49-50).
Ezt a választ hallotta József, akit Mária éppen az előbb „Jézus
atyjának” nevezett. Valóban mindenki így beszélt és így is
gondolta: Jézust „József fiának tartották” (Lk 3,23) az emberek.
Mindazonáltal Jézus templombeli válasza a „feltételezett apának”
bizonyára emlékezetébe idézte, amit egy éjszaka, tizenkét évvel
azelőtt hallott: „József, ... ne félj magadhoz venni feleségül
Máriát, mert a gyermek, akit méhében hord, a Szentlélektől van.”
Már attól fogva tudta, hogy Isten titkának őrzője és
letéteményese, a tizenkét éves Jézus pedig éppen ezt a titkot
idézte emlékezetébe: „Atyám dolgaiban kell fáradoznom.”
Jézus élete és neveltetése Názáretben
16. Jézus József felügyelete alatt növekedett és
gyarapodott „bölcsességben, korban és kegyelemben” (Lk 2,52) a
Szent Család körében. József kapta azt a magasztos feladatot, hogy
Jézust felnevelje, vagyis: táplálja, öltöztesse, oktassa a
Törvényre és egy mesterségre, amint ez az apa saját föladata.
Az eucharisztikus áldozatban az Egyház tisztelettel emlékezik meg
„elsősorban a dicsőséges, mindenkor Szűz Máriáról, valamint Szent
Józsefről”,[29] mert ő „azt
táplálta, akit a hívők az örök élet kenyereként kell, hogy
magukhoz vegyenek”.[30]
Jézus a maga részéről „engedelmeskedett nekik” (Lk 2,51), és
„szülei” figyelmes gondoskodását tisztelettel, odaadással
viszonozta. Ezzel akarta megszentelni a család kötelességeit,
valamint a munkát, amelyet József oldalán végzett.
III. Az igaz férfi – a hitves
17. József egész élete hitbeli zarándokút volt. Ennek
folyamán, akárcsak Mária, ő is hű maradt Istentől kapott
hivatásához. Mária élete tökéletes beteljesítése annak az első „fiat”-nak,
amelyet
az angyali üdvözletkor mondott. József ellenben, amint föntebb
mondottuk, amikor az angyal hírül adta neki Isten üzenetét,
egyetlen szót sem szólt. Egyszerűen „úgy tett, ahogy az Úr angyala
parancsolta neki” (Mt 1,24). Ez az első „tett” lett „József
útjának” kezdete. Az út folyamán az evangéliumok
egyetlen szót sem említenek, amit József mondott volna. József
hallgatása azonban különleges jelentőségű: éppen hallgatásából
olvashatjuk ki teljesen azt az igazságot, amelyet az evangélium
ítélete tartalmaz róla: „igaz ember volt” (Mt 1,19).
Meg kell tanulnunk ezt az igazságot helyesen értelmezni, mert az
egyik
legfontosabb tanúbizonyságot tartalmazza az emberről és
hivatásáról. A nemzedékek során az Egyház egyre
figyelmesebben és tudatosabban olvassa ezt a tanúbizonyságot,
miközben e páratlan igaz kincs gazdagságából „új és régi” (Mt
13,52) elemeket hoz újra és újra felszínre.
18. Mindenekelőtt a názáreti
„igaz” férfiú rendelkezik a hitves valamennyi szembeszökő
jellemzőjével. Az evangélista Máriát így mutatja be: „A szűz egy
férfinek, Józsefnek volt a jegyese (Lk 1,27). Tehát az
evangéliumok először a férj–feleség képét tárják elénk, s
csak azután tudatják, hogy megkezdődött „az évszázadokon át
elrejtett misztérium” (Ef 3,9) beteljesedése. (A zsidó nép szokása
szerint a házasságkötés két részletben történt: először ünnepelték
meg a törvényes házasságkötést a tulajdonképpeni házasságot), és
csak bizonyos idő elteltével fogadta a férj feleségét a házába.
Tehát József, még mielőtt együtt élt volna Máriával, már a „férje”
volt; Mária azonban megőrizte szíve mélyén a vágyat, hogy
kizárólag Istennek szentelje magát. Megkérdezhetnénk, hogyan
egyeztethető össze ez a vágy „a házasságkötéssel”. A választ
egyedül és kizárólag az üdvtörténet fejleménye, vagyis Isten
különleges cselekedete adja meg. Mária az angyali üdvözlet
pillanatától tudja, hogy a szüzesség iránti vágyát meg kell
valósítani, vagyis magát kizárólag és teljes értelemben
Istennek kell szentelnie, hogy Isten Fiának anyja legyen.
A Szentlélek közreműködésével létrejött anyaság az önátadásnak az
a formája, amelyet Isten elvár attól a szűztől, aki József
„jegyese”. Mária éppen ezért mondja ki a maga „fiat”-ját.
Az a körülmény, hogy ő József „jegyese”, bennfoglaltatik
Isten tervében. Erre utal az általunk idézett két
evangélista, különösen pedig Máté. Az angyal Józsefhez intézett
szavai nagyon jelentősek: „Ne félj magadhoz venni feleségül
Máriát, mert a gyermek, akit méhében hord, a Szentlélektől van”
(Mt 1,20). Ezek ugyanis József hitvesének titkát világítják meg.
Mária anyaságában is szűz. Benne a „Magasságbeli Fia” öltött
magára emberi testet és lesz az „Emberfia”.
Amikor Isten az angyal szavaival Józsefhez
fordult, úgy fordult hozzá, mint a Názáreti Szűz
jegyeséhez. Ami Máriában a Szentlélek közreműködése által
történt, egyben kifejezésre juttatja a házassági kötelék
megerősítését, amely kötelék már korábban fennállt József és
Mária között. Az égi küldött egészen világosan mondta Józsefnek:
„Ne félj magadhoz venni feleségül Máriát. „ Ami tehát
korábban történt – József Máriával kötött házassága –, Isten
akarata szerint való és ezért meg kell maradnia. Istenanyaságában
Máriának továbbra is úgy kell élnie, mint aki „szűz és jegyese egy
férfinek” (vö. Lk 1,27).
19. Az éjszakai „hírüladás” szavaiból
nemcsak azt az isteni igazságot hallja meg József, hogy hitvesének
hivatása kimondhatatlanul fönséges, hanem újra felidézi az
igazságot saját hivatásáról. Ez az „igaz” ember, aki a
választott nép legnemesebb hagyományainak szellemében szerette a
Názáreti Szüzet és a házassági szeretet kötelékére lépett vele,
most Istentől kap ismét megbízatást erre a szeretetre.
„József úgy tett, ahogy az Úr angyala megparancsolta neki, és
magához vette feleségét” (Mt 1,24). A gyermek, akit Mária hordoz,
„a Szentlélektől származik”. Nem kell ebből a kijelentésből is
arra következtetnünk, hogy József hitvesi szeretetét szintén
újjáformálta a Szentlélek? Nem kell-e arra gondolnunk, hogy
Isten szeretete, amely a Szentlélek által árad az emberek szívébe
(vö. Róm 5,5), a legtökéletesebb módon formál mindenféle emberi
szeretetet? Hiszen egyedülálló módon átalakítja a házastársak
hitvesi szeretetét is, miközben elmélyíti és felmagasztosítja
benne mindazt, ami emberhez méltó és szép, ami magában hordozza a
kizárólagos önátadásnak, a személyek összetartozásának és a
Szentháromság misztériuma szerinti, igazi összetartozásnak a
jegyeit.
„József magához vette feleségét. De nem ismerte meg, amíg
világra nem hozta fiát” (Mt 1,24-25). Ezek a szavak egy másfajta
házasságbeli közelségre utalnak. Az összetartozás mélysége,
vagyis az egység, a személyek közötti kapcsolat lelki ereje –
végsősoron az „Éltető Lélektől” származik (vö. Jn 6,63). József,
aki engedelmeskedett a Léleknek, éppen benne fedezte fel újra a
szeretet forrását, férfiúi és hitvesi szeretete forrását. Ez
a szeretet nagyobb volt, mint az, amit az „igaz ember” emberi
szívének lehetőségei szerint kívánhatott volna magának.
20. A liturgia úgy ünnepli Máriát, mint
„akit a házastársi és szűzi szeretet köteléke fűz össze Józseffel,
az igaz emberrel”.[31] Valóban, a
szeretet két formájáról beszélhetünk, amelyek együttesen
jelenítik meg az Egyház mint szűz és jegyes titkát, melynek
jelképe Mária és József házassága. „A szüzesség és az Isten
országáért vállalt cölibátus nemcsak hogy nem állnak semmiféle
ellentmondásban a házasság méltóságával, hanem feltételezik és
megerősítik azt. „A házasság és a szüzesség Isten és az ő népe
szövetsége misztériumának és a belőle fakadó életnek két
megnyilvánulási módja”.[32]
József önmaga teljes föláldozásával kifejezi az Isten Anyja
iránti nemes szeretetét, fölajánlván magát „jegyajándékként”.
Jóllehet biztos, hogy vissza akart vonulni a kapcsolatból, nehogy
akadályozza Istennek ama tervét, amely Máriában már megkezdte
teljesedését. Mégis, az angyal kifejezett utasítására továbbra is
együtt marad vele, és tiszteletben tartja azt, hogy Mária
kizárólag Istennek adta magát.
Másrészről éppen a Máriával kötött házasságból sarjadt József
számára egyedülálló méltósága és Jézus feletti jogainak együttese.
„Az Istenanya méltósága kétségkívül oly nagy, hogy ennél
magasztosabb senkié sem lehet. Mivel azonban a Boldogságos Szűz és
József között házassági kötelék állt fenn, semmi kétség nem fér
hozzá, hogy József
mindenki másnál közelebb áll ahhoz a nagy méltósághoz,
melynek alapján az Istenanya minden teremtményt felülmúl. Márpedig
a házasság az a legmagasabb rangú közösség, amely természete
szerint együtt jár a javaknak a felek közötti közösségével. Ezért,
amikor Isten hitvestársul adta Józsefet a Szent Szűznek, nemcsak
élettársul, szüzessége tanújául és házassága oltalmazójául
rendelte, hanem azért is, hogy e házassági szerződés által ő is
részesedjen Mária kiemelkedő méltóságában.”[33]
21. Ilyen szeretetkötelék tartotta
össze a Szent Család életét. Kezdetben a betlehemi
szegénységben, aztán az egyiptomi száműzetésben, végül názáreti
létükben. Az Egyház mély tisztelettel övezi ezt a családot és
példaképül állítja valamennyi család elé. A megtestesülés
misztériumába közvetlenül bevont názáreti család maga is
különleges titok. Ehhez a titokhoz – mint a megtestesülésben –
hozzátartozik az igazi apaság: az Isten fia családjának emberi
formája igazi emberi család, melyet Isten titka alakított
ki. E családban József az atya: atyasága nem vezethető
vissza gyermek nemzésére, és mégsem „látszólagos”, vagy
„pót”-apaság, hanem rendelkezik az emberi apaság teljes
igazságával, az atyának a családban betöltött feladatával.
Itt is a személyi egység(= unio hypostatica) egyik
következményével találkozunk: az Isteni Személy, az Ige–Fiú
egységébe fölvett emberi természettel. Az emberlét fölvételével
Krisztus ugyanis fölemelt magába minden emberit, különösen a
családot, földi létének első föltételét. Ebben az
összefüggésben József földi atyasága szintén fölvételt nyert.
Máriának a tizenkét éves Jézushoz intézett szavai ennek fényében
tárják föl igazi jelentésüket: „Atyád és én aggódva kerestünk.” Ez
nem egy szokásos beszédfordulat: Jézus anyjának szavai a
megtestesülés teljes igazságára utalnak, amely a názáreti család
titka. József, aki a „hit engedelmessége által” kezdettől
fogva elfogadta Jézus feletti földi atyaságát, miközben a
Szentlélek fényét követte, amelyet az ember a hit által nyer
el,minden bizonnyal egyre nagyobb mértékben fedezte fel
atyaságának kimondhatatlan ajándékát.
IV. A munka, mint a szeretet kifejezése
22. A názáreti család életében ennek a szeretetnek
mindennapos kifejezője a munka. Az evangéliumi elbeszélés
közli, hogy az a munka, amellyel József a család megélhetését
biztosította, az ácsmesterség. E mögött az egyszerű szó
mögött rejtőzik József egész felnőtt élete. Jézus számára ezek a
rejtett élet évei, melyekről az evangélista a templomi esemény
után ennyit mond: „Ezután visszatért velük Názáretbe, és
engedelmeskedett nekik” (Lk 2,51).Ez az „alávetettség”, vagyis
Jézus engedelmessége a názáreti házban, Jézusnak József munkájában
való részvételét is jelenti. Ő, akit az „ács fiának”
tartottak, vélt atyjától megtanulta az ácsmesterséget.
Amiként a názáreti család az üdvösség és szentség rendjében az
emberi családok példaképe, hasonlóképpen elmondhatjuk ezt Jézus
munkájáról is, melyet József, az ács oldalán végzett.
Korunkban az Egyház azzal kívánta kiemelni ennek a jelentőségét,
hogy május hó első napjára helyezte munkás Szent József liturgikus
emléknapját. Az evangéliumban nagy becsületnek örvend az
emberi munka, különösen ha azt kézzel végezték. A munka
együtt lépett be a Megtestesülés misztériumába Isten Fiának
emberségével,sőt sajátos módon részesült a megváltásból. József,
munkapadjának köszönhetően, amelyen Jézussal együtt végezte
tevékenységét, az emberi munkát is közelebb vitte a megváltás
titkához.
23. Abban, hogy Jézus emberileg
növekedett „bölcsességben, korban és kedvességben”, jelentős
szerepet játszott a tevékenység erénye, a szorgalom,
hiszen a munka „érték az ember számára”, alakítja a természetét és
„képessé teszi arra, hogy tökéletesedjen emberségében”.[34]
A munka jelentősége az ember életében megköveteli, hogy
elfogadjuk azon elemeket, „melyek lehetővé teszik minden ember
számára, hogy munkája révén közelebb kerüljön Teremtő és Megváltó
Istenéhez, együttműködjék vele az ember és világának üdvösségére
irányuló tervben, Krisztus iránti barátsága mélyüljön, hite által
pedig részt vegyen Urunk papi, prófétai és királyi hármas
küldetésében.”[35]
24. Végeredményben a mindennapi élet
megszenteléséről van szó, amelyre mindenkinek törekednie kell
saját helyzetének megfelelően, s amelyet segíthet egy mindenki
számára elfogadható példakép: „Szent József a példaképe azoknak az
alázatosaknak, akiket a kereszténység nagy célokra rendel... Ő
annak a bizonyítéka, hogy nincs szükség rendkívüli dolgokra ahhoz,
hogy az emberek Krisztus jó és hiteles követői legyenek, csak
általános, emberi, egyszerű, de igaz és hiteles erények
szükségesek.”[36]
V. A lelki élet elsődlegessége
25. Csend borítja mindazt, ami József alakjával
kapcsolatos, és ez kiterjed a názáreti házban végzett ácsmunkára
is. Mégis, ez olyan hallgatás, ami jelesül föltárja az ő
személyének belső természetét. Az evangéliumok ugyanis
kizárólag arról beszélnek, amit József „tett”, ám az ő
csendbeburkolózó „cselekedeteiben” mégis megragadhatjuk
belőlük a mélységes szemlélődés légkörét. József
mindennapos kapcsolatban állt az „öröktől fogva elrejtett”
titokkal, amely az ő házában „vett lakóhelyet” magának. Például ez
magyarázza meg, miért lett Jézusról nevezett Szent Terézia, a
szemlélődő karmelita rend nagy megújítója Szent József
tiszteletének buzgó terjesztője a nyugati keresztények körében.
26. Egész életének egyetemes áldozata –
amit József hozott azoknak a követelményeknek, amelyek együtt
jártak a Messiásnak az ő házába érkezésével – „az ő
kifürkészhetetlen belső életében” találja meg ésszerű
igazolását, „...ahonnan egészen egyedi parancsok és vigasztalások
érkeztek számára, s ahonnan a tiszta és egyszerű lelkekre
jellemző, következetes erő és bátorság fakadt számára, mely kell a
nagy elhatározásokhoz. Például amikor József alárendelte saját,
jogos emberi szabadságát, házastársi boldogságát az isteni
akaratnak; amikor elfogadta a családi állapotot és kötelezettséget
annak súlyával együtt, és az egyedülálló szűzi szeretet jegyében
lemondott a természetes házastársi szeretetről, amely a házasságot
építi és táplálja.”[37]
Ez az Isten iránti feltétlen engedelmesség, az akarat készsége
mindaz iránt, ami az Ő szolgálatára vonatkozik, nem más, mint a
jámborság gyakorlása, amely a vallásosság erényének egyik
bizonyítéka.[38]
27. A József és Jézus közötti
életközösség méltán irányítja figyelmünket arra, hogy a
megtestesülés titkát Krisztus embersége szempontjából elmélyedve
szemléljük, az ugyanis az isteni Fönség hatásos eszköze az emberek
megszentelésére: „Istenségének köszönhetően Krisztus emberi
cselekedetei is üdvösségszerzők voltak számunkra, amennyiben
érdemük és hatékonyságuk alapján kegyelmet eszközöltek ki
számunkra.”[39]
A cselekedetek közül az evangélisták a húsvéti misztériummal
kapcsolatosakat hangsúlyozzák, de nem felejtik el kiemelni a
Jézussal való testi érintkezés jelentőségét sem a gyógyulások
esetében (vö. például Mk 1,41), és kiemelik azt a hatást is,
amelyet Jézus Keresztelő Jánosra gyakorolt, amikor még mindketten
édesanyjuk méhében voltak (Lk 1,41-44).
Az apostoli tanúságtétel – fentebb láttuk – nem hanyagolta el
Jézus születésének, körülmetélésének, a templomban történt
bemutatásának, Egyiptomba menekítésének és rejtett názáreti
életének elbeszélését, mert ezekben a mindenki számára üdvösséges
„tettekben” is ott volt a kegyelem „misztériuma”, hiszen a
szeretet egyazon forrásából, Krisztus istenségéből részesedtek. Ha
pedig ez a szeretet Krisztus embersége által minden emberre
kiterjedt, akkor nyilvánvalóan elsősorban azokat szentelte meg,
akiket az Isten akarata a legszorosabb, legbizalmasabb közelségbe
állított számára: Máriát, az édesanyját, és Józsefet, akit
atyjának tartottak.[40] Lehetetlen
még elgondolni is, hogy József „atyai” szeretete ne gerjesztette
volna Jézus „fiúi” szeretetét, és viszont, hogy Jézus „fiúi”
szeretete ne fokozta volna József „atyai” szeretetét. Tilos lenne
talán betekinteni ebbe az elrejtett, bensőséges szeretetáramlásba?
Ellenkezőleg. Az isteni szeretet indításaira fogékony lelkek
joggal látják Józsefben a lelki élet ragyogó példáját.
Ezenkívül József ideális módon hidalja át azt a feszültséget,
amely a tevékeny és szemlélődő élet között jelentkezik, amint erre
képes az, akiben a szeretet már tökéletes. Ha követjük azt a
tanítást, amely megkülönbözteti az igazság szeretetét
(charitas veritatis) és a szeretet kívánalmait
(necessitas charitatis), oly módon, hogy az elsőbbséget az
igazság szeretetének adja, a szeretet kívánalmait pedig abból
származtatja,[41] akkor joggal
állíthatjuk, hogy József egyrészt: élte az igazság szeretetét,
amikor a Krisztus emberségében fénylő isteni igazságot szerette;
másrészt: eleget tett a szeretet kívánta követelményeknek, amikor
ellátta azt a szolgálatot, amelyet megkívánt Krisztus emberségének
védelme és kibontakozása.
VI. Korunk Egyházának védőszentje
28. IX. Pius pápa az Egyház igen nehéz időszakában azért
nyilvánította Szent Józsefet a „Katolikus Egyház Patrónusává”,
hogy ezzel az Egyházat a szent pátriárka különleges oltalmába
ajánlja.[42] Nagyon jól tudta
ugyanis, hogy ezzel nem egy eddig ismeretlen tiszteleti formát
ajánl, hiszen az a kiemelkedő méltóság – amellyel Isten ruházta
fel leghűségesebb szolgáját – indokolta, hogy „az Egyház az
Istenszülő Szűz után mindjárt annak jegyesét részesítse a
legnagyobb tiszteletben, szorongattatásaiban pedig hozzá
folyamodjon segítségért”.[43]
Mi az alapja ennek a nagy bizalomnak? XIII. Leó a következőképpen
fogalmazza meg: „Az ok, amiért nevezetesen Szent Józsefet
tekintjük az Egyház különleges védőszentjének és amiért az Egyház
a maga részéről nagyon sokat remélhet oltalmától és
közbenjárásától, főként abból ered, hogy Mária hitvese és ahogy
tartották: Jézus atyja... Ebből természetszerűen fakad, hogy az
Isteni Családot, melynek ő a feje – őrizze, védje és gondozza...
Következésképpen: méltó hozzá, hogy amint a Názáreti Családot
minden tekintetben ellátta és óvta, ugyanúgy most Krisztus
Egyházát oltalmazza és védje égi közbenjárásával.”[44]
29. Ezt a pártfogást most kérni kell,
erre az Egyház mindig rászorul. Nemcsak azért, hogy kivédhesse a
szüntelenül megújuló veszélyeket, hanem azért is, hogy támogassa
az Egyháznak a világ evangelizálására, illetve azoknak a népeknek
és nemzeteknek az újraevangelizálására tett erőfeszítéseit – amint
azt a Christifideles laici kezdetű apostoli buzdításomban
megállapítottam –, „amelyekben korábban virágzott a vallásos
keresztény élet..., de akiket most komoly nehézségek gyötörnek”.[45] Elsősorban a „felülről jövő
erő” (vö. Lk 24,49; ApCsel 1,8), a Szentlélek Úristen bőséges
ajándékai kellenek ahhoz, hogy Krisztus örömhírét elvigyük azokra
a helyekre, ahol még soha nem hirdették, vagy olyan vidékekre,
ahol elhanyagolták illetve feledni hagyták. E kegyelmek
elnyeréséhez szinte nélkülözhetetlen a szentek közbenjárása és
példájuk követése.
30. Az Egyház nemcsak Szent József
hatékony oltalmába veti bizalmát, hanem túl ezen bízik példájában
is. József példája ugyanis nem szorítkozik az élet néhány konkrét
helyzetére, hanem túllépve azokat, az egész keresztény közösség
minden helyzetében és feladatában mindenkinek mintául szolgál.
Az Egyháznak ma is úgy kell viselkednie, ahogyan azt a II.
Vatikáni Zsinat az isteni kinyilatkoztatással kapcsolatban
előírja: „áhítatosan hallgatva Isten Igéjét”[46] legyen teljességgel kész arra, hogy
hűségesen megvalósítsa a Jézusban kinyilatkoztatott üdvözítő
isteni akaratot. Az emberek megváltásának kezdetén az
engedelmesség megtestesült példaképét Mária után éppen Józsefben
találjuk meg, őbenne, aki Isten parancsolatainak hűséges
megvalósítása által tűnik ki.
VI. Pál pápa arra buzdított, hogy kérjék a hívek Szent József
közbenjárását: „Miként azt az újabb időben az Egyház teszi,
elsősorban, azért, hogy teológiailag elmélkedjék arról, miként
kapcsolódik össze az isteni tevékenység az emberrel a megváltás
tervében. E tervben az isteni tevékenység önmagában elégséges,
viszont az emberi, vagyis a mi tevékenységünk, mely önmagában
semmit sem tehet (vö. Jn 15,5), az isteni szándék folytán mindig
megkapja a nélkülözhetetlen segítséget. Az Egyház szíve mélyéből
kéri oltalmazóját, hogy életét újra és újra újítsa meg és ékesítse
állandóan azokkal az erényekkel, amelyek benne, Szent Józsefben
tündököltek.”[47]
31. Az
Egyház
e szükségleteit imádságaiba foglalta. Szem előtt tartja ugyanis,
hogy Isten „megváltásunk kezdetét Szent József hűséges oltalmára
bízta.” Ezért kéri, adja meg Isten, hogy az Egyház épp olyan
megbízhatóan működjék együtt az üdvösség rendjében, mint József.
Legyen meg benne is ugyanaz a hűség és teljes önátadás, amely
Szent Józsefet lelkesítette a megtestesült Ige szolgálatában, és
az ő közbenjárására és példája szerint szentségben és igazságban
járja útját Isten előtt.[48]
XIII. Leó pápa már száz évvel ezelőtt felszólította a katolikus
világot, hogy kérje Szent Józsefnek, az egyetemes Egyház
védőszentjének oltalmát. A Quamquam pluries kezdetű
enciklikában arra az „atyai szeretetre” hivatkozott, amellyel
József a „gyermek Jézust szerette”, és „a szent család gondos
őrzőjének” oltalmába ajánlotta és rábízta azt a drága örökséget,
amelyet „Jézus Krisztus a vére árán szerzett”. Miként említettük,
az Egyház azóta is esedez
Szent József oltalmáért, „arra a szeretetre hivatkozva,
amely őt Isten Szeplőtelen Szűz Anyjához fűzte”, és neki ajánlja
minden gondját: azokat is, amelyek az emberi családot fenyegetik.
Ma is számtalan okunk van, hogy ugyanígy imádkozzunk:
„Távolítsd el tőlünk, ó, legszeretőbb atya, a tévelygés és
romlottság mételyét, védelmezz az égből, ó, legerősebb támaszunk a
harcban, és amint kiragadtad egykor a Kisded Jézust a legnagyobb
életveszélyből, védd meg most is Isten szent Egyházát az
ellenséges cselvetésektől és minden bajtól.”[49] A mai időkben is állandóan komoly okunk
van arra, hogy minden embert Szent Józsefnek ajánljunk.
32. Szívből kívánom, hogy ez a Szent
Józsefre emlékeztető kis irat bennünk is újítsa meg azt a buzgó
imádságot, amelyet elődöm száz évvel ezelőtt hozzá intézni
javasolt. Ez az imádság és Szent József alakja minden
bizonnyal új aktualitást nyer korunk Egyháza számára az új
keresztényévezred küszöbén.
A II. Vatikáni Zsinat tovább fokozta bennünk a fogékonyságot
Isten „nagy tettei” iránt. Nevezetesen az üdvösség azon terve
iránt, amelynek József kimagasló szolgája volt. Amikor tehát
annak oltalmába ajánljuk magunkat, akire maga Isten bízta rá
„legdrágább és legnagyobb kincsei védelmét”,[50] akkor egyben azt is meg akarjuk tőle
tanulni, hogyan szolgáljuk „az üdvösség tervét”. Legyen
Szent József mindannyiunk számára Krisztus üdvözítői küldetése
szolgálatában az egyedülálló tanítómester. Olyan szolgálat ez,
amely az egész Egyház és minden egyes tagjának ügye: a
házastársaké és szülőké, azoké, akik kétkezi munkájukból vagy
bármilyen másféle munkából élnek, és azoké is, akik a szemlélődő
életre vagy az apostolságra kaptak meghívást.
Az igaz férfiú, aki magában hordozta az Ószövetség teljes
örökségét, hasonlóképpen bevezetést nyert a Jézus Krisztusban
megalapított új és örök szövetség „kezdetébe” is. Ő mutassa
meg számunkra ennek az üdvösséget ígérő szövetségnek az útjait az
új évezred küszöbén, amelyben az Ige megtestesülésének
kimondhatatlan titkához tartozó „idők teljessége” továbbhalad a
beteljesedés felé.
Szent József eszközölje ki az Egyház és a világ, valamint
mindannyiunk számára az Atya, a Fiú és a Szentlélek áldását.
Kelt Rómában, Szent Péter városában, 1989. augusztus 15-én, Szűz
Mária mennybevételének ünnepén, pápaságunk tizenegyedik évében.
II. János Pál pápa
Jegyzetek:
[1] vö. Szt. Iréneusz, Adversus
haereses, IV, 23, 1: S. Ch. 100/2, pp. 692-694.
[2] XIII. Leó, Quamquam pluries
enciklika Szent Józsefről (1889. augusztus 15.): Leonis XIII P.M.
Acta, IX (1890), pp. 175-182.
[3] Sacror. Rituum Congreg., Decr.
Quemadmodum Deus (1870. december 8.): Pii IX P.M. Acta, pars I, vol.
V, p. 282; IX. Pius, Apostoli levele Inclytum Patriarcham (July 7,
1871): idézet helye, pp. 331-335.
[4] vö. Szt. Chrysostom János, In
Matth. Hom. V, 3: PG 57, 57f. The Fathers of the Church and the
Popes, on the basis of their common name, also saw in Joseph of
Egypt a prototype of Joseph of Nazareth, inasmuch as the former
foreshadowed in some way the ministry and greatness of the latter,
who was guardian of God the Father's most precious treasures-the
Incarnate Word and his most holy Mother: vö., for example, Szt.
Bernard, Super „Missus est,” Hom. II, 16: S. Bernardi Opera, Ed.
Cist., IV, 33f.; XIII. Leó, Quamquam pluries enciklika Szent
Józsefről (1889. augusztus 15.): idézet helye, p. 179.
[5] II. Vatikáni zsinat, Dogmatikus
konstitúció az Egyházról, Lumen Gentium, 58.
[6] vö. ugyanott, 63.
[7] II. Vatikáni zsinat, Dogmatikus
konstitúció az isteni kinyilatkoztatásról, Dei Verbum, 5.
[8] ugyanott, 2.
[9] vö. II. Vatikáni zsinat, Dogmatikus
konstitúció az Egyházról, Lumen Gentium, 63.
[10] II. Vatikáni zsinat, Dogmatikus
konstitúció az isteni kinyilatkoztatásról, Dei Verbum, 2.
[11] Szentszéki Rítuskongregáció,
Decree Novis hisce temporibus (1962. november 13.): AAS 54 (1962),
p. 873.
[12] Szt. Ágoston, Sermo 51, 10, 16:
PL 38, 342.
[13] Szt. Ágoston, De nuptiis et
concupiscentia, I, 11, 12: PL 44, 421; vö. De consensu
evangelistarum, II, 1, 2: PL 34, 1071; Contra Faustum, III, 2: PL
42, 214.
[14] Szt. Ágoston, De nuptiis et
concupiscentia, I, 11, 13: PL 44, 421; vö. Contra Iulianum, V, 12,
46: PL 44, 810.
[15] vö. Szt. Ágoston, Contra
Faustum, XXIII, 8: PL 42, 470f.; De consensu evangelistarum, II, 1,
3: PL 34, 1072; Sermo, 51, 13, 21: PL 38, 344f.; Szt. Tamás, Summa
Theol., III, q. 29, a. 2 in conclus.
[16] vö. Párbeszéd 1980. január 9.,
16. február 20.: Insegnamenti, III/I (1980), pp. 88-92; 148-152;
428-431.
[17] VI. Pál, Párbeszéd a „Equipes
Notre-Dame” mozgalommal (1970. május 4.), n. 7: AAS 62 (1970), p.
431. Similar praise of the Family of Nazareth as a perfect example
of domestic life can be found, for example, in XIII. Leó, Apostoli
levele Neminem fugit (June 14, 1892); Leonis XIII PM. Acta, XII
(1892), p. 149f.; Benedict XV, Motu Proprio Bonum sane (1920. július
25.): AAS 12 (1920), pp. 313- 317.
[18] Apostoli buzdítás Familiaris
Consortio (1981. november 22.), 17: AAS 74 (1982), p. 100.
[19] ugyanott, 49: idézet helye, p.
140; vö. II. Vatikáni zsinat, Dogmatikus konstitúció az Egyházról,
Lumen Gentium, 11; Dekrétum a világi hívekapostolkodásáról,
Apostolicam Actuositatem, 11.
[20] Apostoli buzdítás Familiaris
Consortio (1981. november 22.), 85: idézet helye, pp. 189f.
[21] vö. Szt. Chrysostom János, In
Matth. Hom. V, 3: PG 57, 57f.
[22] VI. Pál, Párbeszéd (1966.
március 19.): Insegnamenti, IV (1966), p. 110.
[23] vö. Római misekönyv, könyörgés
Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese ünnepére.
[24] vö. ugyanott, prefáció Szent
József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese ünnepére.
[25] XIII. Leó, Quamquam pluries
enciklika Szent Józsefről (August 15, 1889): idézet helye, p. 178.
[26] Pius XII, Rádiós üzenet az
Egyesült Államok katolikus diákjainak (1958. február 19.): AAS 50
(1958), p.174.
[27] Origenész, Hom. XIII in Lucam,
7: S. Ch. 87, pp 214f.
[28] Origenész, Hom. XI in Lucam, 6:
S. Ch. 87, pp. 196f.
[29] vö. Római misekönyv, I.
eucharisztikus ima
[30] Szentszéki Rítuskongregáció,
Quemadmodum Deus dekrétum (1870. december 8.): idézet helye, p. 282.
[31] könyörgés a Boldogságos Szűz
Mária miséjéből, 1, „Názáreti Szűz Mária,” prefáció.
[32] Apostoli buzdítás Familiaris
Consortio (1981. november 22.), 16:106. cit., p. 98.
[33] XIII. Leó, Quamquam pluries
enciklika Szent Józsefről (1889. augusztus 15.): idézet helye, pp.
177f.
[34] vö. Laborem Exercens enciklika
(1981. szeptember 14.), 9: AAS 73 (1981), pp. 599f.
[35] ugyanott, 24: idézet helye, p.
638. A pápák az utóbbi időben folyamatosan bemutatják Szt. Józsefet,
mint a dolgozók és a munkások példaképét; vö., például, XIII. Leó,
Quamquam pluries enciklika Szent Józsefről (1889. augusztus 15.):
idézet helye, p. 180; Benedict XV, Motu proprio Bonum sane (1920.
július 25.): idézet helye, pp. 314-316; XII. Pius, Discourse (1945.
március 11.), 4: AAS 37 (1945), p. 72: Párbeszéd (1955. május 1.):
AAS 47 (1955), p. 406; XXIII. János, Rádiós üzenete (1960. május
1.): AAS 52 (1960), p. 398.
[36] VI. Pál, Párbeszéd (1969.
március 19.): Insegnamenti, VII (1969), p. 1268.
[37] ugyanott: idézet helye, p. 1267.
[38] vö. Szt. Tamás, Summa Theol.
II-IIae, q. 82, a. 3, ad 2.
[39] ugyanott, III, q. 8, a. 1, ad 1.
[40] vö. XII. Pius, Haurietis aquas
enciklika (1956. május 15.), III: AAS 48 (1956), pp. 329f.
[41] vö. Szt. Tamás, Summa Theol.
II-IIae, q. 182, a. 1, ad 3.
[42] vö. Szentszéki Rítuskongregáció,
dekrétuma Quemadmodum Deus (1870. december 8.): idézet helye, p.283.
[43] ugyanott: idézet helye, pp.
282f.
[44] XIII. Leó, Quamquam pluries
enciklika Szent Józsefről (1889. augusztus 15.): idézet helye, pp.
177-179.
[45] Szinódus előtti apostoli
buzdítás Christifidele Laici (1988. december 30.), 34: AAS 81
(1989), p. 456.
[46] II. Vatikáni zsinat, Dogmatikus
konstitúció az isteni kinyilatkoztatásról, Dei Verbum, 1.
[47] VI. Pál, Párbeszéd (March 19,
1969): Insegnamenti, VII (1969) p. 1269.
[48] vö. Római misekönyv, könyörgés,
imádság Szt. József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese,
ünnepének ajándékai; imádság és áldozás utámi könyörgés Szent József
votív miséből.
[49] vö. XIII. Leó, „Oratio ad
Sanctum Iosephum,” contained immediately after the text of the
Quamquam pluries enciklika Szent Józsefről (1889. augusztus
15.)-Leonis XIII P.M. Acta, IX (1890), p. 183.
[50] Szentszéki Rítuskongregáció,
dekrétuma Quemadmodum Deus (1870. december 8.): idézet helye, p.
282.
Fordította: Katona Farkas Ferenc OCist
Lektorálta: Dr Török József
|