|
Téged, Isten Dicsérünk Az előbbi ének (Gloria) mellett az őskeresztény lelkiség másik nagy alkotása a "Téged, Isten, dicsérünk" (Te Deum) himnusz. Benne az ég és föld egyesül a Legszentebb dicséretében. Isten fölségének magasztalására és hálaadásul imádkozzuk különféle ünnepeken, ünnepi szertartásokon, zsolozsmában. Igen ajánlatos a közösségekben is. Sok katolikus hivő gyakran elimádkozza Isten dicséretére magán imádságként.
A Te Deum az Egyház legrégibb, egyben legszebb magasztaló hálaadó éneke. A IV. században keletkezett, sőt egyes részei, elemei még korábbra, a vértanúk korába vezethetők vissza. A szöveg a zsoltárok költészetéhez hasonlóan magasrendű, emelkedett próza, rím és szabályos ritmus nélkül, mégis szárnyaló, ünnepélyesen egyszerű nyelven, mint a Biblia és a liturgia többi szövegei is.
A Te Deumot őseink gyakrabban énekelték, mint manapság szokásos. Ezzel is arra nevelték magukat, hogy a liturgia szellemében Isten imádását tartsák a legszebb, az emberhez legméltóbb foglalatosságnak, abba egész önátadással bekapcsolódjanak. Mi is énekeljük minél gyakrabban: misék végén a nagy ünnepeken (pl. Húsvét, Szentháromság, Krisztus Király, más főünnepek), ájtatosságokon, vallásos összejövetelek, lelkigyakorlatok alkalmával.
Téged, Isten dicsérünk, * téged Úrnak ismérünk.
Téged, örök Atyaisten * mind egész föld áld és tisztel.
Téged minden szép angyalok * Kerubok és Szeráfkarok.
Egek és minden hatalmak * szüntelenül magasztalnak.
Szent vagy, szent vagy, * erősséges szent Isten vagy!
Nagyságoddal telve ég, föld,* dicsőséged mindent bétölt.
Téged dicsér, egek Ura * apostolok boldog kara.
Dicséretes nagy próféták * súlyos ajka hirdet és áld.
Jeles mártírseregek * magasztalnak tégedet.
Vall tégedet világszerte * szent Egyházad ezerszerte.
Ó Atyánk, téged *s mérhetetlen nagy Fölséged.
S azt, ki hozzánk tőled jött le * Atya igaz Egyszülöttje.
És áldjuk veled * Vigasztaló Szentlelkedet.
Krisztus, Isten Egyszülöttje * Király vagy te mindörökre.
Mentésünkre közénk szálltál * szűzi méhet nem utáltál.
Halál mérgét megtiportad * mennyországot megnyitottad.
Isten jobbján ülsz most széket: * Atyádéval egy fölséged.
Onnan leszel eljövendő: * mindeneket ítélendő.
(Itt meghajlunk vagy letérdelünk.)
Téged azért, Uram, kérünk,* mi megváltónk, maradj vélünk!
Szentjeidhez végy fel égbe * az örökös dicsőségbe!
Szabadítsd meg, Uram, néped, * áldd meg a te örökséged!
Te kormányozd, te vigasztald * mindörökké felmagasztald!
(Fölegyenesedünk vagy fölállunk.)
Mindennap dicsérünk téged, * szent nevedet áldja néped.
Bűntől e nap őrizz minket * és bocsásd meg vétkeinket!
Irgalmazz, Uram, irgalmazz; * híveidhez légy irgalmas!
Kegyes szemed legyen rajtunk * tebenned van bizodalmunk.
Te vagy Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem!
A himnusz első részében az ég és föld egyesül egy óriási karban, hogy egy szívvel énekelje a Legszentebbet. E rész középpontjában hangzik föl az Izaiás próféta látomásából ismert, Istenhez legméltóbb dicséret: SANCTUS -- Szent, szent, szent! Az énekben ez a vers mintegy Isten személyes jelenlétét idézi. Előtte a teremtés nagy műve zengi a dicséretet (az egész kozmosz, majd az angyalok, s az Isten trónjához legközelebb álló kerubok és szeráfok), a Sanctus után pedig a megváltás műve idéződik fel (először a megtestesült Istenhez legközelebb álló apostolok, azután azok, akiket Isten különleges szolgálatra kiválasztott - az ősegyház ezeket hívta prófétáknak -, majd a vértanúk, s az egész földön elterjedt Anyaszentegyház). Az első részt a Szentháromság magasztalása zárja le.
A második szakasz Krisztusról szól. Őt jövendölte a 23. zsoltár: a "Dicsőség Királyát", aki majd megjelenik, s az angyali fejedelmektől megnyitott mennyei kapun át belép oda, emberi természete szerint is. A Te Deum erre gondolva már a beteljesülést hirdeti: a Dicsőség Királya kijött az Atyától, hogy az emberiséget megmentse; a halál és feltámadás győzelme után neki újból megnyílnak e kapuk, hogy oda már minket is bevigyen magával.
A harmadik szakasz kéri, hogy a megváltásban részesült, megkeresztelt hívőket is vigye be Krisztus az örök dicsőségbe, végül a negyedik rész zsoltárokból vett idézetekkel Isten segítségét kéri földi életünkre.
|
|
Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak. Lk 12,35-40
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
A nap szentje
Szent Imre herceg
1000 és 1007 között született. Apja Szent István király, anyja Boldog Gizella, nevelője Szent Gellért püspök volt. Fiútestvérei korán meghaltak, és így ő volt a trón várományosa. Apjának hozzá intézett intelmei arról szólnak, hogy milyen legyen a jó keresztény uralkodó. Imre az is lett volna, ha egy vadászat alkalmával meg nem öli egy vadkan. Szent Imre tiszta életével ma is útmutatója a jóra törekvő ifjaknak. 1031. szeptember 2-án halt meg Veszprém közelében.
|
|