Tiltakozás

Magyar Katolikus Püspöki Kar
Róma, 1993. október 11.

A „Kurír” 1993. október 11-i számában megjelent „Támad a püspöki kar” c. cikke ellen a Magyar Katolikus Püspöki Kar a leghatározottabban tiltakozik. A szerző, Meruk József, meghamisítja a tényeket, valótlanságokat állít.

Az „Erkölcsi értékek jelentősége a politikai életben” című nyilatkozat 1993. szeptember 23-án kelt. Az MTI és a jelentősebb napilapok közlése által a közvélemény szeptember 24-én megismerhette a teljes szöveget. Nem felel meg tehát a valóságnak a lap állítása, hogy a Püspöki Kar a nyilatkozatát és annak publikálását a miniszterelnök távollétéhez időzítette.
A nyilatkozatban ez olvasható: „az ország súlyos gazdasági nehézségekkel küzd, amelyeket az elmúlt rendszerben felhalmozott adósság, a világgazdaságban bekövetkezett visszaesés, a keleti piacok elvesztése, az elmaradott termelői rendszer és több más tényező okoz.” A Püspöki Kar tehát nem a jelenlegi kormányt és politikai rendszert teszi felelőssé az ország helyzetéért, mint ahogyan azt a Kurír állítja.

Ennek következtében világos, hogy a Püspöki Kar nem támadta meg Antall József miniszterelnököt. Valójában a Kurír támadta meg a Püspöki Kart: kivárta azt a pillanatot, amikor a miniszterelnök és a Püspöki Kar tagjainak többsége külföldön tartózkodik. A Kurír cikke „a rossz hangulat tudatos keltését, mások rosszindulatú lejáratását” szolgálta, amit nyilatkozatunk kifejezetten károsnak tart.

A Püspöki Kar elvárja, hogy a jelen tiltakozását a Kurír ugyanolyan kiemelt helyen közölje, mint az október 11-i támadást, és igényt tart arra is, hogy olvasóival ismertesse meg a nyilatkozat teljes szövegét.

Róma, 1993. október hó 11-én

Magyar Katolikus Püspöki Kar