II. János Pál pápa szentmiséje a Hősök terén

Szent István király ünnepén
Budapest, 1991. augusztus 20., kedd
első magyarországi látogatás, 1991. augusztus 16-20.

Reggel öt órától folyamatosan érkeztek a zarándokok a Hősök terére: moldvai csángók, erdélyi magyarok, szlovákiai csoportok, közeli-távoli plébániák hívei. Hét órától érkeztek a ministráns csoportok, hogy készen legyenek a Szent Jobb fogadására. Reggel nyolckor ugyanis megérkezett a térre a Szent Jobb és elhelyezték fenn az oltártérben, a nagy feszület mellett. Ettől kezdve imádkozva-énekelve készültünk a szentmisére és a pillanatra, amikor feltűnik a Szentatya. Közben megteltek a meghívottak – a kormány, a diplomácia testület, az önkormányzatok és pártok, a papság és szerzetesek – számára fenntartott helyek is. És fél tízkor megérkezett a Szentatya.
Negyed óráig tartott, míg a pápamobillal körüljárt a téren, majd megérkezett az oltár elé, ahol – a tervezett útvonallal épp ellenkező irányban – előbb a papokat, majd a kórus és zenekar tagjait köszöntve ment a sekrestyébe.
A szentmise kezdetekor Paskai László bíboros úr köszöntötte a Szentatyát:

Szentséges Atya!
A legnagyobb magyar nemzeti ünnepen mély tisztelettel köszöntőm hazánk fővárosában. Történelmi esemény minden magyar számára, hogy Szent István király napját az idei esztendőben Szent Péter apostol utódával üljük meg.
Három évvel ezelőtt ezen a napon, a Mária-év magyarországi befejezésekor, ünnepélyesen megújítottuk Szent István királyunk felajánlását a Boldogasszonynak. Külön örömet jelentett, hogy ebbe a felajánlásba Szentatyánk is imájával bekapcsolódott. Az elkövetkező változások jele volt, hogy ugyanezen a napon hozhattuk nyilvánosságra a lelkipásztori látogatásra szóló meghívásunkat, amelyet az egybegyűlt hívek kitörő örömmel fogadtak.
Megtapasztaltuk, hogy ettől kezdve a magyar egyház és a magyar nép helyzete folytonosan javult, míg végre elnyerhettük a teljes szabadságot, éspedig békés formában. Ebben a tényben mi hívő katolikusok joggal tekinthetjük a Magyarok Nagyasszonyának hathatós pártfogását.
A Szent István-i felajánlást a mai napon a Magyarok Nagyasszonya iránti teljes bizalommal Szentatyánkkal együtt ismét felújítjuk.
A fáradságos és lelkiekben felemelő lelkipásztori látogatását Szent István király ünnepén hálás szeretettel megköszönjük. Kérjük továbbra is imáit a Magyarok Nagyasszonya pártfogásáért, akihez történelmünk folyamán mindig teljes reménységgel fordultunk, és akinek az oltalmába ajánljuk a jelenben is magyar népünket és egyházunkat.
Az evangélium után a Szentatya a következő homíliát mondta:
1. „Sziklára építette házát”[1]
Íme István, Magyarország királya, a szent, aki lerakta házatok alapjait. Rá vonatkoztathatók Krisztus szavai a hegyi beszédben, arról a bölcs emberről, aki sziklára építette a házát. Az ő háza a ti házatok. A királynak ugyanis, mivel ő kormányoz, az a hivatása, hogy az egész nemzet közös javának első szolgája legyen.
István király, ezt a házat ezer évvel ezelőtt őseiteknek építette, és rajtuk keresztül a magyarok minden nemzedékének, akik azóta követik egymást országotokban. Tovább élnek ők, és tovább folytatják ugyanannak a háznak az építését, amelynek alapjait Szent István vetette meg.
Éppen a hegyi beszéd igazsága az a szilárd alap, amelyre nagy királyotok a nemzetet építette. Krisztus Evangéliumának igazsága az a szikla, amelyre ő alapozott, és amely az embereknek adott isteni erőt tartalmazza. Ezer év után adjunk hálát a Mindenható Istennek ezért az alapért: mert ennek a nemzetnek a háza, a magyar történelem háza sziklára, nem pedig homokra épült.
Ma Róma püspöke, Szent Péter utóda köszönti a magyar nemzet minden fiát; köszönti azokat a magyarokat akik e hazában élnek, és azokat, akik annak határain kívül laknak. Köszönti mindazokat, akik lélekben ragaszkodnak Szent István koronájának közös örökségéhez. Különösen is köszönti Paskai László bíborost, az esztergomi érseki székben tisztelendő Testvérét és minden jelenlévő bíboros és püspök testvérét. Köszönti a papokat, a szerzeteseket és szerzetesnőket és az egyházi közösség többi tagját. Tiszteletteljes köszöntéssel fordul a megjelent állami vezetőkhöz, és azokhoz, akik lehetővé tették ezt a lelkipásztori látogatást, amely immár a végéhez közeledik. Szívből köszöntöm a különböző országokból jött testvéreket, a szlovák, a lengyel és a német zarándokokat.
Szlovák nyelven:
Különleges köszöntéssel fordulok a nagyszámú szlovák zarándokhoz, akik azért jöttek a magyar fővárosba, hogy találkozzanak Péter utódával, és együtt esdjék le Isten áldását. Miként a Duna természetes összeköttetést jelent Közép-Európa és a földrész délkeleti részének népei között, úgy legyen hitetek egyesítő kötelék, testvéreim, kölcsönös megértésben, a béke előmozdításában és a kiengesztelődésben.
Lengyel nyelven:
Szeretetteljes köszöntéssel fordulok a Szent István országában összegyűlt lengyel hívekhez. Magyar testvéreitekkel és más népek híveivel együtt adjatok hálát Istennek az országaitoknak ajándékozott szabadságért. Használjátok fel életeteknek ezt az új lehetőségét arra, hogy társadalmatokat azokra a keresztény értékekre alapozva építsétek, amelyek századokon át jellemezték földrészünket.
Német nyelven:
Szeretettel köszöntöm a Német Szövetségi Köztársaságból érkezett zarándokokat is. Szent Péter utódával és magyar testvéreitekkel akartatok találkozni e nemes fővárosban, melynek történetét és hagyományát mindig a különböző népek és kultúrák találkozása jellemezte. Egyesüljünk az imádságban, hogy az Úr erősítsen meg benneteket a keresztény hit és a mindennapok tanúságtételében.
Kedves Testvérek, hallgassátok meg Krisztus szavait! Igyekezzetek újra felfedezni származásotok és egész történelmetek igazságát, ezekben az egyszerű, de erőteljes kifejezésekben, amelyeket a mai liturgia Szent István királyra vonatkoztat. Valóban, ő volt és ő marad a nemzedékek emlékezetében az a „bölcs ember”[2], aki hallgatta az Isteni Bölcsesség szavait és meg is valósította azokat. A királynak, a nemzet atyjának ez a bölcsessége, ez a ti nagy örökségetek.

2. Szent István ezt az örökséget tudatosan adta át a jövendő nemzedékeknek. Ünnepnapján, minden évben újraolvassuk azokat az Intelmeket, amelyeket fiának hagyott. A mai liturgia szavai megdöbbentő hasonlóságot mutatnak ennek szövegével: „Hallgasd hát meg, fiam, és fogadd el szavamat... Megmutatom neked a bölcsesség útját; egyenes lesz az út, amelyen járatlak”[3]
Így szól a Biblia sugalmazott szerzője, és hasonlóan beszélt Szent István is fiának, Imrének.
De vajon egyedül hozzá intézte-e szavait? Nemde inkább a magyarok minden jövőbeli nemzedékéhez, koronája minden örököséhez írta Intelmeit?
Kedves magyarok! Szent királyotoktól nemcsak a II. Szilveszter pápától kapott királyi koronát örököltétek. Rátok hagyta szellemi végrendeletét is, az alapvető és megsemmisíthetetlen értékek örökségét: az igazi sziklára épített házat.

3. Ez a sziklára alapozott épület nem csupán tanítás, vagy törvények és tanácsok gyűjteménye, vagy pedig emberi mű: hanem mindenekelőtt szilárd tanúságtétel a keresztény életről.
Szent István olyan keresztény, aki hisz a kinyilatkoztatott igazságban, szívét Jézusra, az igaz Istenre és igaz emberre hangolja, és habozás nélkül követi az ő tanítását.
Ugyanis Krisztusra épül az Egyház és minden keresztény ember léte: Krisztusra, a szegletkőre[4], aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké[5], aki velünk van az idők végezetéig[6].
Akkor állunk szilárdan ezen a sziklán, ha Krisztus által, Krisztusban, és Krisztusra tekintve élünk. Aki Krisztus által él, az számít kegyelmének erejére. Aki Krisztusban él, az ugyanazt a lelkületet ápolja magában, amely őbenne volt[7]: feltétlenül engedelmeskedik az Atyának, és nagylelkűen szereti felebarátját. Aki pedig Krisztusra tekintve él, az Isten Országának a világban való építésén fáradozik.

4. Ez a ti hivatásotok és kötelességetek, kedves Testvérek, ha azt akarjátok, hogy a nemzet épülete szilárdan fennmaradjon a történelmi változások között.
Mindnyájan tudjátok milyen sok támadás érte ezt a házat különféle időkben a külső ellenségek részéről, és azt is, hogy mennyi nehézséggel kellett megbirkóznia a belső feszültségek és megosztottságok miatt. Ma Magyarországon új helyzet állt elő, most nem fenyegetik külső ellenségek. Ez egyedülálló lehetőséget nyújt az ősöktől épített ház megerősítésére. Ennek a vállalkozásnak sikeréhez azonban az szükséges, hogy a benne lakók féken tudják tartani az egyéni jólétük önző és gátlástalan keresését valamint az ellenségeskedés kísértését, amely újra meg újra egymás elleni küzdelemre uszítja az állampolgárokat, a társadalmi rétegeket és osztályokat.
Az Úr Krisztus – az út, az igazság és az élet – az a szilárd szikla, amelyre maradandóan lehet építeni. Magyarország felszabadult a külső elnyomástól; eljött az óra, amikor meg kell szabadulnia a lelki rabszolgaság különféle formáinak belső kötelékeitől is. A béke neve igazságosság, szolidaritás és szeretet. A nemzet csak akkor remélhet egy jobb jövőben, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a közjóért.
Szent István felismerte, hogy a kereszténység felvétele az igazi útja a túlélésnek, és annak, hogy a különféle törzsekből egy nemzetet alkosson. A valódi emberi kultúra számára ugyanis csak a keresztény értékek tudnak szilárd alapot teremteni. Magyarország most pluralista társadalommá vált, amelyben az egyes állampolgárok és csoportok eltérő értékrendszerekhez csatlakoznak. De a történelem arra tanít, hogy a modern emberiség életébe olyan alapvető keresztény értékek épültek be, mint a személy méltósága, a szolidaritás, a szabadság és a béke. Az Egyház veletek van, hogy folytassa Isten Országának hirdetését, és bizonyítsa, hogy ez az Ország az emberi méltóság alapja és az a transzcendens távlat, amelyben minden emberi érték elnyeri teljes értelmét.

5. Mennyien vannak köztetek, akik az üldözés alatt is kitartóan megőrizték a hitet! Az ő tanúságtételük ma hatalmas ösztönzést ad a közösség minden tagjának, egyrészt arra, hogy Krisztussal egységben maradjon, másrészt pedig arra, hogy az új és annyira szükséges evangelizálásnak bátor és meggyőződéses apostola legyen.
Korunkban a bátorság és a merészség kiegészítésre szorul; szükség van tanulékonyságra és engedelmességre is az Egyház, az élet tanítója iránt. De hogy le ne térjünk a hűség útjáról, hozzájárul ehhez a mindennapi imádság és a vasárnap megszentelése, a szentségekhez járulás és mindenekelőtt a szentmisén való részvétel, amikor az eucharisztikus kenyérrel együtt Isten Igéjéből is részesedünk.
Az apostolkodásban tevékenykedő közösségekhez és csoportokhoz való tartozás lehetőséget ad a hit alaposabb elmélyítésére és a lendületesebb lelkipásztori tevékenységre; arra serkent, hogy hivatásunkat mélyebben megéljük, az apostoli munkát pedig olyan gyümölcsözővé teszi, hogy soha ne vegyen erőt rajta a megszokás.
Azt sem szabad azonban soha elfelednetek, hogy az apostolkodás e szervezetei, amelyekben az Evangélium hirdetéséért fáradoztok, csak akkor lesznek egészen hatékonyak, ha nem szigetelődnek el az Egyház közösségétől, hiszen arra hivatottak, hogy annak élő sejtjei legyenek, a püspökök irányítása alatt, akiket Isten állított oda, hogy igazgassák az Ő Egyházát.[8]
Mi tehát az Egyház feladata? Hívők és nem hívők egyaránt föltehetik ezt a kérdést. Az Egyház feladatát, minden keresztény ember feladatát világosan jelzi az Evangélium: tanúskodjék arról, hogy a meghalt és feltámadott Krisztus megváltotta a világot; hirdesse Isten Országát; alázatosan szolgálja az egyes emberek és a közösség javát mindenkinek megmutassa az élet igazi értelmét és minden lehetséges módon megossza azoknak a nehézségeit, akik szükséget szenvednek. Az Egyház nem úgy jelentkezik mint hatalmi központ a társadalom fölött vagy mellett, hanem mint a szolgálat helye, ahová kivétel nélkül bárki szabadon fordulhat.

6. Nagy királlyal a nemzet igazi atyjával ajándékozott meg titeket az isteni Gondviselés, aki nemcsak uralkodói erejével volt kiváló, hanem lelkületében is. Atya és nevelő, aki szól századokon és nemzedékeken át. A mai nemzedéknek is elismétli azt, amit az Efezusiakhoz írt levélben olvasunk: „Azt mondom tehát, sőt kérve kérlek titeket az Úrban, ne éljetek úgy mint a pogányok, akik hiúságokon járatják az eszüket. Sötétség borult elméjükre, elidegenedtek az istenes élettől... és érzéketlenné váltak... ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól”[9].
Királyotoktól és nevelőtöktől Krisztus ismeretét tanultátok; megtanultatok az Evangélium szerint élni.
Akkor hát ne éljetek tovább úgy mint a „régi ember”, aki rabszolgája önző egyéni vágyainak, az élvezetek, a birtoklás és a siker hajszolásának; hanem mint „új ember”, aki hasonlóvá válik Krisztushoz, és megnyílik mások felé úgy, hogy Isten iránti szeretetéből nektek ajándékozza önmagát. Ez Jézus stílusa, aki „kiüresítette magát, szolgai alakot öltött... megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig mégpedig a kereszthalálig”[10]. Ez Szent István életstílusa is, amelyet örökségként hagyott rátok.
Az Isten és a felebarát iránti konkrét szeretet nem elégszik meg néhány jócselekedettel, hanem kötelességének érzi, hogy nagylelkű szolgálattá alakítsa át az egész életet. Az ilyen szeretet megújítja a családot: a szülők kölcsönösen egymásnak adják magukat, együtt pedig odaajándékozzák magukat gyermekeiknek, és ezáltal a családjukat az isteni terv szerint formálják[11]. Az ilyen szeretet megújítja a munkát: a közjó előmozdítása érdekében vállalt tevékenységgé és szolgálattá teszi. Végül megújítja a társadalmat: emberibbé, az isteni tervhez méltóbbá teszi.

7. Itt azonban különösen is szeretném kiemelni ennek a szeretetnek két jellemzőjét. Szent István beillesztette Magyarországot az európai nemzetek közösségébe, amikor elfogadta a földrész közös társadalmi formáit és keresztény hagyományait s befogadta az országba az idegeneket, különösen a zarándokokat. Így történt, hogy az ősi Magyarország hamarosan olyan nemzetté vált, mely mindenki számára híres volt vendégszeretetéről és kedvességéről. Ti Európa közepén éltek, különböző népektől és nemzetektől körülvéve. Csak akkor lesz boldog és biztonságos a házatok, ha nagylelkűen a „közös európai ház” építésén fáradoztok, a nyitottság, a szolidaritás és az együttműködés szellemében.

Szent Istvánnak, mint annyi más magyar szentnek is, másik jellemzője a szegényekről való rendkívüli gondoskodás volt. A szent királyon kívül elég itt Szent Erzsébetre emlékeztetni, mert egyik is, másik is kiemelkedett ebben a magasztos szolgálatban. Hazátokban, akárcsak a többi közép- és kelet-európai országban ma is jelentkezik ez a szükséglet, amikor a gazdasági struktúrák változásaiból származó nehézségekkel küszködik. Ebben az átmeneti állapotban ugyanis megnőtt a szegények száma, egyre több a munkanélküli és a hajléktalan, sokan arra kényszerülnek, hogy szűkös körülmények között éljenek, a nyugdíjasok bevételei az infláció miatt fokozatosan csökkennek, számos család pedig az alapvető létszükségletekben is hiányt szenved. Miközben egyes társadalmi csoportok a jobb jövő érdekében magánvállalkozásba fognak és egyre jobban meggazdagodnak, másokat az a veszély fenyeget, hogy egyre növekvő nyomorba süllyednek. Kedves Testvérek, Szent István és Szent Erzsébet nyomdokain járva tudjátok minden szegényben megtalálni Krisztust, és segíteni neki lehetőségeitek szerint. Ne feledjétek: a szegények az Egyház kincsét jelentik: Krisztus rejtett jelenlétét köztetek!

8. „Ez az igazságban és valódi szentségben Istenhez hasonlóvá alkotott új ember”[12] ma kiemelkedik a ti egész ezeréves történelmetekből, és jelenvalóvá válik itt, a Hősök terén.
Egyáltalán nem távoli ő, nem a múlthoz tartozik, a ma embere ő. Az „új ember”, aki Isten rendeléséből feltűnik történelmetek kezdetén, és mindaz, ami benne jó, nemes, nagy és hősi volt, végigvezetett titeket a századokon keresztül.
A ma embere ő. Mert az igazság mindig időszerű, és ugyanúgy nem veszíti el aktualitását, miként a jóság, az igazságosság és a szentség.
Szent István az „új ember”... „valóban őt hallottátok és megtanultátok hogy Jézusban van az igazság”[13].
Ez az ember, István, a magyarok királya és nevelője, maradjon továbbra is jelen köztetek, hogy támogasson titeket azokban a feladatokban és fáradozásokban, melyeket jövőtök útján vállalnotok kell.
Ez az ember, a szent, a harmadik keresztény évezred küszöbén mindnyájatoknak azt mondja, amit fiának is mondott: „Öltsétek magatokra az új embert”.

A szentmise végén a Szentatya a bíboros úrral együtt imádkozta el az országfelajánlás imáját, megújítva és jelenvalóvá téve azt a felajánlást, amit Szent István tett a halála előtt.
Az utolsó áldás előtt a Szentatya a következő szavakkal fordult a jelenlévőkhöz:

Szent Istvánnak, Magyarország védőszentjének ünnepén szívből köszöntök minden magyart, minden jót kívánva számukra az Úrban.
Köszöntöm az összes európai népet is, és kérem az Úristen áldását jövőjükre, hogy az mindig összhangban legyen keresztény gyökereikkel, és azokkal az értékekkel, amelyek naggyá tették Európát.
A Szovjetunióból érkező híreket hallva még buzgóbban imádkozom, azt kérve Istentől, hogy ez a nagy ország elkerülje az újabb tragédiákat. Azért könyörgök imádságomban, hogy ne kerüljenek veszélybe azok az erőfeszítések, amelyeket az elmúlt években tettek, hogy az egész társadalom visszakaphassa szavát és méltóságát.
Hálásan emlékezem vissza találkozásaimra Gorbacsov elnökkel, aki két alkalommal meglátogatott engem. Különösen becsültem az őt vezérlő őszinte szándékot és azokat a nemes törekvéseket, amelyek őt áthatották az ember jogainak és méltóságának előmozdításában, valamint elkötelezettségét országa és a nemzetközi közösség javára.
Az általa megkezdett folyamatnak nem szabad megszakadnia.
Ti, kedves magyar testvéreim, legyetek tudatában annak a nagy szerencsének, melyet jövőtök számára az a szabadság jelent, amelyet visszafordíthatatlan módon megszereztetek. Becsüljétek meg és éljetek helyesen a szabadságotokkal.
Szent Istvánnak, égi pártfogótoknak ünnepén megköszönöm Istennek a lehetőséget, hogy meglátogathattam országotokat és egyházatokat. Köszönöm a jelenléteteket és a tapasztalt nagy vendégszeretetet.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Jegyzetek:
[1] Mt 7,24.
[2] Vö. Mt 7,24.
[3] Péld 4,10.
[4] vö. Ef 2,20.
[5] vö. Zsid 13,8.
[6] vö. Mt 28,20.
[7] vö. Fil 2,5.
[8] vö. ApCsel 20,18.
[9] 4,17-20.
[10] Fil 2,7-8.
[11] vö. Ef 5,25-33.
[12] vö. Ef 4,24.
[13] Ef 4.21.