A XX. század zivataros idejében több kiváló személy élte meg a vértelen vértanúságot. Közöttük található Meszlényi Zoltán Lajos, aki – hároméves kistarcsai internálást követően – 1951. március 4-én hunyt el Budapesten, a Mosonyi úti rabkórházban. Fogvatartói kényszerítették, hogy állandóan nyitott ablak mellett tartózkodjék cellájában, és ez megtörte fizikai erejét.

A kiváló képességű főpap 1892. január 2-án Hatvanban látta meg a napvilágot. Papi pályájának bölcsőjénél ott találjuk Vaszary Kolos hercegprímást (1892-1912), aki hamar felismerte tehetségét, ezért az esztergomi bencés gimnázium befejeztével Rómába küldte a Collegium Germanico-Hungaricumba a teológiai tanulmányok elvégzésére. Rómában részesült a papi rend szentségében is 1915. október 28-án.

Meszlényi Zoltán több mint három évtizedet töltött az esztergomi érseki aulában, és az egyházi ranglétrán fokozatosan emelkedett. Csernoch János rendelte be 1917-ben központi irodai szolgálatra, de kancellári kinevezését már az utód Serédi Jusztinián bíborostól kapta 1930-ban. A XI. Piusz pápa püspökké nevezi ki 1937-ben.

Amikor 1937. október 2-án a Szentszék rendezte a szétszakított rozsnyói és kassai egyházmegyék sorsát, és a magyarországi területen apostoli adminisztraturát szervezett, annak élére Serédi bíborost állította. E munkájában helynökévé nevezte ki segédpüspökét, Meszlényit, aki az első bécsi döntés (1938) értelmében visszakerült felvidéki területtel megnövekedett főegyházmegye ügyes-bajos dolgaiban is osztozott bíboros főpásztorával.

Meszlényi Zoltán életének utolsó főpásztora Mindszenty József volt. A hercegprímás bebörtönzése és Drahos János káptalani helynök bekövetkezett halála után az esztergomi főkáptalan Meszlényi püspököt választotta meg káptalani helynöknek, az egyházmegye főpásztorának 1950. június 17-én. Az e tisztséget betöltők sorában talán egyedülállóan rövid ideig, július 4-ig viselhette hivatalát, mert ekkor elfogták és Kistarcsára internálták.

Kérdés, vajon személye vagy pozíciója miatt tartóztatták-e le? Valószínű, hogy a nyáj szétkergetése volt a cél. Biztosan Meszlényi szeme előtt lebegett kiváló érsekeinek példája, akik a hívek mellett maradásra ösztönözték papjaikat. S ezekből a példákból, önmagához híven vállalta az internáló tábor keresztjét. Teste a kínzások által megtöretett, akárcsak Krisztusé, akárcsak a római vértanuké. Életét mégis önként adta oda nem csupán övéiért, hanem megkínzóiért is. A rákoskeresztúri temetőben temették el titokban. Csak a zord idők enyhültével, 1966. június 24-én helyezhették el végső nyughelyén, az esztergomi bazilika kriptájában, kanonoktársai mellett. A gyorsan változó történelmi időben példát adott az örök értékek iránti rendíthetetlen ragaszkodásáról, mert biztos volt abban, hogy keresztútja végén felfénylik a Feltámadt Krisztus arca.