Ünnepi örömmel gyűltünk ma egybe a Szentek Közössége kápolna felszentelésére. Ezt a kápolnát a magyar Egyház fogadalmi adományaként ajánljuk fel az Isteni Irgalmasságnak. Méltó kifejezése ez a magyar kápolna a lengyel és a magyar nép, a lengyel és a magyar Egyház ősi barátságának és testvéri szeretetének. Ha végigtekintünk a kápolna gyönyörű mozaikjain, nem csupán magyar szenteket és boldogokat látunk, hanem olyan szenteket is, akik a régió népei számára fontos tanúságtevői voltak Isten Irgalmasságának és Krisztus szeretetének.

A mai evangélium különös módon szól a szeretetről. Beszél egyszer arról, hogy az Isten irántunk való szeretete a példakép: ezt kell utánoznunk nekünk is. "Amint engem küldött az Atya, amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket."

Elindul a szeretet nagy körforgása az Atyától a Fiún keresztül az emberekhez. És aztán, első feladatunk, ami ebből következik, hogy maradjunk meg Jézus szeretetében. Vagyis legyünk hűségesek ehhez a szeretethez, értékeljük ezt a szeretetet, viszonozzuk ezt a szeretetet.

De ezzel együtt azt is halljuk a mai evangéliumban, hogy mi is úgy szeressük egymást, mint ahogyan Jézus szeret bennünket, s amint az Atya szereti Jézus Krisztust.

Ez utóbbi szeretet-parancs nagyon különös hangsúlyt tartalmaz. Hiszen olvasunk másutt az evangéliumban az ellenségszeretetről, olvasunk arról, hogy abban kell utánozni az Atya irántunk való szeretetét, hogy amint ő „fölkelti napját jókra és gonoszakra egyaránt”, úgy nekünk is szeretettel kell lennünk az emberek iránt, akár jót tesznek nekünk, akár pedig az ellenségeink.

De a mai evangélium valami mást mond el a szeretet titkáról. Arról beszél, hogy a krisztuskövetőknek, a krisztustanítványoknak különös módon kell szeretniük egymást. Nem az ellenségszeretet vagy az általános szeretet parancsa az, amit a mai evangéliumban hallunk, hanem arra kapunk felhívást, hogy az Egyház tagjai, a Krisztus követői, egészen különleges módon szeressék egymást. Szeressék egymást, mert meglátják egymásban Krisztus képét. Nemcsak a teremtés alapján, de a keresztség alapján is. És így a hívőknek, az Egyháznak ez a belső szeretetközössége jellé válik a világ számára. Ugye, azt olvassuk az Újszövetségben: "arról ismerjenek meg benneteket, hogy szeretitek egymást" (Jn 13,35). És ez a jel egyben meghívás a bekapcsolódásra, meghívás, hogy ehhez a szeretetközösséghez tartozzunk, hogy ezen keresztül kapcsolódjunk bele az Atya és Fiú szeretetének áramába.

De ez a meghívás azt jelenti, hogy ez a szeretet egyben erőt is közöl, vagyis az Egyházon belül a szeretetnek mintegy szakramentális, szentségi ereje van. Ennek egészen különleges, talán a legkiemelkedőbb megjelenése a házasság szentsége. Erről azt olvassuk, hogy Krisztus és az Egyház egymás iránti szeretetére, titkára vonatkoztatja az apostol a keresztények között férj és feleség szeretetét. Látjuk itt is: a keresztségre tekintettel ez a kölcsönös szeretet valami különleges, szakramentális erőt ad. Ha a II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint bátran elmondhatjuk, hogy az Egyház az üdvösség jele és művelője a világban, akkor jogosult az a kérdés is, hogy miben ismerhetjük fel az Egyház szentségi jelét. A társadalmilag is látható, Krisztus akaratából egységgé szervezett közösségben, de ezen belül mindazokban a látható és érzékelhető kapcsolatokban is, amelyek a megkeresztelt emberek közötti áldozatkész szeretetet és különleges összetartást fejezik ki.

Ez az a szeretet, amiről a mai evangélium szól. A hívők között, a hívő közösségen belüli szeretetnek ilyen szinte szentségi erejű szeretetnek kell lennie, amely tanúságot tesz és közvetíti az Isten irántunk való szeretetét.

Éppen ezért nagyon nagy a felelősségünk. Nagyon nagy a felelősségünk, hogy hogyan szólunk hozzá az Egyház ügyeihez, hogyan próbálunk javításokat javasolni, hogyan próbálunk értékeket fenntartani vagy megvédeni, ha meg vagyunk róla győződve, hogy méltók arra, mert ez a belső, ez az egymás közötti szeretet, az egyházi működésünk és tanúságtételünk lényegét alkotja.

Ehhez éleslátásra van szükségünk, különös erőre és figyelemre, hogy Jézus példáját tartsuk a szemünk előtt.

Szeretett Ő mindenkit. Életét adta az egész világért, jókért és rosszakért egyaránt. De mégis különös szeretettel gyűjtötte maga köré a tanítványait. Különös szeretettel tanította azokat, akik hittek a szavában. Valami ilyesmiről van itt is szó, ennek a bensőséges, Krisztus körül összegyűlő közösségnek a szeretetéről. És ez az a szeretet, amelyet a keresztény család is megjelenít. Keresztény közösség lesz az, ahol a családtagok egymás közötti szeretete Isten szeretetét jeleníti meg. Ezért nem mindegy, hogy csupán jó családunk van, vagy igazi, jó, keresztény családban élünk. Ez még magasabb fokra emeli azt a természetes jót és szeretetet, ami az emberek között a családban megvalósul.

Az ilyen családoknak a szíve mindig az édesanya, az ő hivatása tehát az Egyházon belül is, a családján belül is egészen különleges, teológiailag kiemelkedő hivatás. De az édesapák és a testvérek szeretete is fontos erő a családok életében. Ha a Szentírás szavait figyeljük, magáról Istenről, az Isten szavára hallgató emberről, az emberi közösségről, gyakran a család életéből vett fogalmakkal szól. Isten atyasága, az istengyermekség, a testvéri szeretet a keresztények között nehezen érthető és érzelmileg megragadható olyan emberek számára, akik saját életük során nem tapasztalták meg a családi közösségben ennek a szeretetnek a hitelességét.

Nemcsak a család fejezheti ki a hívők egymás iránti szeretetének tanúságtételét. A nagyobb közösségek, a népek életét, belső rendjét és egymáshoz való viszonyát is meghatározhatja a szeretet. Ennek a szeretetnek a tanúságtételére ma itt, Közép-Európában égetően szükségünk van. Az Európai Unió kibővítése minden nehézségen és új feladaton túl egyben lehetőséget kínál arra, hogy különleges szeretettel tekintsünk egymás felé, keresztény hagyományú közép-európai népek gyermekeiként. Az egyszerre végbement történelmi fordulat, a magyar és a lengyel nép keresztény hitre térése óta újra és újra megjelenik népeink körében a történelmi barátság és szolidaritás érzése. Lehetséges, hogy ebben is sajátos hivatás és küldetés rejlik. Mert ahogyan az új magyar kápolna mozaikjai is mutatják, a térségben élő minden népnek békességre, szeretetre és kiengesztelődésre kell törekednie. Erre kötelez bennünket az Isteni Irgalmasság, amelyet a saját életünkben és népeink életében megtapasztaltunk. A történelmi sebeket és keserűségeket az Irgalmas Isten példáját követő keresztény szeretettel kell megbocsátássá, kiengesztelődéssé, igaz, reális, kölcsönös tiszteleten alapuló történelmi emlékezéssé érlelni.

Ehhez kérjük ebben a kegyelmi órában a Boldogságos Szűz Mária, a magyarok, a lengyelek és minden más szomszédos nép Nagyasszonya és Pártfogója, a magyar szentek, különösen pedig Szent István király pártfogását, akinek felbecsülhetetlen értékű ereklyéjét Macharski bíboros úrtól a kápolna számára átvehetjük.

Kérjük Szent Faustyna nővér szavaival: Legirgalmasabb Jézus, akinek Szíve maga a szeretet! Fogadd irgalmas Szíved hajlékába azokat a lelkeket, akik különösen tisztelik és dicsőítik Irgalmadat!

Ámen.