A főpásztor bevezető elmélkedésében arra a kérdésre kereste a választ, vajon az európai egyház mennyiben járult hozzá ahhoz, hogy földrészünkön elerőtlenedett a kereszténység. Véleménye szerint korunk embere az „aszfaltkultúrával” elvesztette mindennapi kapcsolatát a földdel, ahonnan vétetett és ahová visszatér, ezáltal nem abban a közegben él, amiből kisarjadt. Az egyház az utóbbi évtizedekben elindult az ember megkeresésére, de mintha a hívő és szerzetesközösségekre is igaz lenne a megállapítás: elhagyták alapvető szimbólumaikat (pl. ének, szakrális nyelv, tűz), mondván, hogy a mai ember nem érti ezeket. Ezzel maguk is belekeveredtek az „aszfaltkultúrába”. A püspök azt ajánlotta, hogy a szerzetesek az embereket megkeresve emeljék fel őket és saját közösségeiket a hit alapvető szimbólumainak megértésére és befogadására, mert ezek az élhető élet értékeit hordozzák.

Kocsis Fülöp ugyanakkor megállapította, hogy a magyarországi keleti és nyugati egyházban egyaránt tapasztalható az imaélet megújulása, amelynek legbeszédesebb jele a görög katolikusoknál a Jézus-ima, a római katolikusoknál pedig a zsolozsma felfedezése. Utalt XVI. Benedek pápa liturgikus intézkedéseire is (pl. a latin mint szakrális nyelv használatára), amelyek nem egy „öreg pápa” nosztalgikus gondolatai, hanem az ember visszavezetése a szenthez. A szerzetesek hivatásának pedig egyik legfontosabb gyümölcse, hogy imaéletükkel a Szenttel való érintkezés lehetőségét biztosítsák az emberek számára.

Az előadást követő hozzászólások is megerősítették a megyéspüspök szavait. Fr. Varga Kapisztrán novícius magiszter elmondta, hogy a felvilágosodás arra kényszerítette a szerzeteseket, hogy megmutassák az európai társadalomnak: tudnak dolgozni. Sok nagy múltú szerzetesi közösséget évszázadokon át ez a megfeszített és szép gyümölcsöket termő munka tartott össze, valamint tett meghatározó tényezővé a világban. Ma azonban, amikor az állam ezeknek a feladatoknak jelentős részét átvette a szerzetesrendektől, a történelmi körülmények arra kényszerítik őket, hogy a munkától eltaláljanak szerzetesi lelkiségük gyökereihez, az imádsághoz mint összetartó erőhöz és feladathoz, mert azt semmilyen közintézmény nem tudja elvégezni helyettük.

Az ünnepi szentmise a búcsújáróhely gyóntatóudvarán kezdődött, ahonnan a gyertyák megáldása után körmenetben vonultak a szerzetesrendek képviselői és a hívek a templomba. A hajdúdorogi megyéspüspök homíliájában kiemelte: az evangélium szerint a templomban az imádkozó öregek és a törvény rendje szerint odavitt Gyermek találkozik egymással ezen a napon. Kocsis Fülöp hangsúlyozta, hogy az egyház életében ma is elengedhetetlen a templomot egy életen át imádsággal betöltő idősek jelenléte és találkozásuk a gyermekekkel. Ez akkor valósul meg, ha a szülők teljesítik a törvényt: rendszeresen viszik gyermekeiket az Isten házába, és ott imádkozó embereket találnak.

A megszentelt élet napját zsolozsma és szentségimádás zárta Mátraverebély-Szentkúton, amelynek keretében a jelenlévő szerzetesek II. János Pál pápa imájával ajánlották fel magukat Istennek. Önátadásuk jeleként egy-egy égő mécses elhelyezésével és tömjénnel hódoltak az Eucharisztia előtt.