A papság éve
2009. március 17. kedd 12:13


Vianney Szent János (1786-1859) halálának 150. évfordulójához kapcsolódóan XVI. Benedek pápa Krisztus hűsége, a papok hűsége mottóval a papságnak szentelt év meghirdetését jelentette be március 16-án a Kléruskongregáció plenáris ülésén Rómában.


A Szentatya Jézus Szentséges Szíve napján, június 19-én vesperás keretében nyitja meg az évet, ez alkalomra az arsi plébános ereklyéi Franciaországból az Örök Városba érkeznek. A 2010. június 19-ig tartó esztendő során Benedek pápa a világon élő valamennyi pap védőszentjévé nyilvánítja Vianney Szent Jánost, egy gyóntatók és lelki vezetők számára készült direktórium kiadására kerül sor, és kötetbe foglalva megjelennek a Szentatya a papi élet és küldetés lényegi vonásait elemző írásai is.

A Kléruskongregáció az egyházmegyék főpásztoraival és a szerzetesrendek elöljáróival együtt lelki és pasztorális kezdeményezések koordinálását tervezi. Ezek célja, hogy a papság az Egyházban és a modern társadalomban betöltött szerepére és küldetésére, valamint a papképzés fontosságára irányítsa a figyelmet. Az év zárásaként megrendezik a papok világtalálkozóját az olasz fővárosban.

 

Forrás: Magyar Kurír