A nagy csend
2009. április 11. szombat 10:27


Egyedülálló dokumentumfilm született Philip Gröning jóvoltából, aki tizenhat évi előkészület és várakozás után mintegy hat hónapra beköltözhetett a Francia-Alpokban megbúvó Nagy Karthauzi Kolostorba, a „néma barátok" ismeretlen közösségébe. A nagy csend című alkotás nemrég hazánkban is megjelent DVD-n az Etalon Kiadó jóvoltából.

Philip Gröning egyszemélyes stábként hangolódik rá témájára, így képes arra, hogy kézzelfoghatóvá tegye e varázslatos és ismeretlen világot. Kitartóan, művészi módon filmezte a nap minden órájában teljes csendben élő szerzeteseket, kiknek életvitele gyakorlatilag kilencszáz éve nem változott.

A nagy csend különös, a mienktől teljesen eltérő világba tett utazás. Mit jelent az idő annak az embernek, aki tudja, hogy sohasem fogja elhagyni azt az épületet, amelyben él? Mit jelent számára a mindennapi élet? Mi az ima egy olyan világban, amelyben minden csak ismétlődik és mégis mindenki a saját idejében él? Mit jelent az ima? A kolostor? Az ember?

Nézőként betekinthetünk a kolostor mindennapjaiba, hogyan telnek az imádság, a templomi szertartások, a hegyekben tett ritka szabadtéri séták vagy a magány órái. A film teljes mértékben alámerül a szerzetesi élet csendjébe. Csupán képi eszközökkel érzékelteti az idő múlását, az évszakok változását, láttatja a napok egyre csak ismétlődő elemeit, az ismétlődő imákat, arcokat. Gröning bemutatja a szerzeteseket körülvevő fizikai világot (felszeletelt almát, a tűzifa aprítását, vakvezető botot), sőt a „külvilágot” is (a kolostor fölött szálló repülőt, a porta előtt gyülekező turistákat), jelezve, hogy a karthauziak bár a világtól elzárva, de ebben a világban élnek.

Az alkotó, amíg a kolostorban élt, teljes mértékben osztozott a szerzetesek mindennapi életében. Emellett készült el a film, ami a rendező számára ugyan olyan munka volt, mint a szerzetesek mindennapi feladatainak ellátása. A kolostor lakói nem szabtak a művésznek semmilyen feltételt, kivéve, hogy nem használhat mesterséges fényt, hozzáadott zenét, sem kommentárokat. Ezen kívül stáb nélkül, egyedül kellett dolgoznia.

A mintegy 160 perces film folyamán a szerzetesek nem beszélnek egymással, kivéve a heti káptalant vagy sétájuk során. A képi ábrázolást – a szerzetesek zsoltáréneklését kivéve – nem kíséri hozzáadott zene vagy kommentár. A nagy csend végén egyetlen interjú kap helyet: a közösség – a világ szemében talán egyik legelesettebb – tagja fogalmazza meg gondolatait Isten jelenlétéről a világban: „Ha az ember elutasítja Istent, miért él a földön? Isten végtelenül jóságos, mindig a javunkat akarja. Nem kell mást tennünk, csak hinni ebben, akkor boldogok leszünk.”