„Nem a maga erejéből”
Tíz éve szolgáló érsekét köszöntötte a Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye
2009. június 26. péntek 09:53


Hálaadó szentmisét mutatott be érseksége tizedik évfordulója alkalmából Bábel Balázs főpásztor június 25-én Kalocsán. Az ünnepséget annak a kiállításnak a – konferenciával kísért – megnyitója egészítette ki, amely a Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye legutóbbi évszázadát mutatja be. Az érseket ma este hat órakor egyházzenei koncert keretében is köszöntik.

„Szeretném, hogyha a püspökség mindenkinek atyai ház lenne” – fogalmazta meg főpapi működésének filozófiáját Bábel Balázs. A kalocsai székesegyházban tartott homíliájában az elmúlt száz év viharait is felidézte az érsek, aki azt tartja a legfontosabbnak, hogy az igaz keresztények fogjanak össze, s alkossanak közösséget. „Pont ekkor kell a püspöknek, Isten emberének másokat lelkesítenie, de nem a maga erejéből” – szólt a mai válságos időkre is utalva.

Egyházmegyés tevékenységéből a több mint harminc felszentelt papot és a számos helyi televízión keresztül is követhető bibliaóráit emelte ki Bábel Balázs. A püspöki kar tagjaként végzett szolgálatából arra a legbüszkébb, hogy kezdeményezésére a testület nyilatkozatot adott ki, amelyben elhatárolódott az akkor készülődő iraki háborúban való magyar szerepvállalástól, valamint, hogy az idei csíksomlyói búcsún a határon túliak kettős állampolgársága elleni szavazás bűnbánatát odavihette a Jóisten elé.

Az ünnepi szentmise előtt – amelyben Dankó László előző érsek halálának tizedik évfordulójáról is megemlékeztek – Juliusz Janusz apostoli nuncius nyitotta meg A Kalocsai Érsekség 100 esztendeje (1909–2009) című időszaki kiállítást. Az Érseki Kincstár öt termét elfoglaló tárlat jelentős fénykép- és tárgyi anyaggal ismerteti az egyházmegye XX. századi történetét, a népiskolák és a kalocsai iskolanővérek áldásos tevékenységéről éppúgy megemlékezve, mint a kemény és puha diktatúra egyházellenes működéséről. A székesegyház huszadik századi átépítéseinek tervrajzai és az egyházmegye területi változásait szemléltető térképek mellett a főpásztorok kinevezési okmányait és számos személyes tárgyát is megtekintheti a látogató. Sokatmondó az a tárló, amely Grősz József érsek pompás miseruhája mellett a közeli Állampusztai Büntetés-végrehajtási Intézetben viselt rabruháját őrzi. Az alapos magyarázó feliratokkal kísért kiállítás október 31-ig, hétfő kivételével naponta 9–17 óráig tekinthető meg a Katona István házban (Kalocsa, Hunyadi u. 2.).