Jézus halálával minden egyes embert megváltott –a keresztáldozat emléknapján, nagypénteken erre hívja fel hívei és minden jóakaratú ember figyelmét a Katolikus Egyház. A Megváltó halála feletti mély gyászt a liturgia piros színe és az egész napos szigorú böjtölés éppúgy kifejezi, mint az, hogy ezen a napon az egyház nem szolgáltat ki ünnepélyesen szentségeket és nem mutat be szentmiseáldozatot.
A nagypéntek istentisztelet alapelemei már a IV. században kialakultak. Jeruzsálemben e napon imádkozva vonultak a hívek az utolsó vacsora termétől a Golgotáig, a keresztre feszítés helyéig, ahol a püspök tiszteletadásra felmutatta a szent kereszt ereklyéjét. Ezt követően szentírási részleteket olvastak fel.
A nagypénteki szertartás időpontja az őskeresztény kortól a középkorig az Úr halálának órájához, délután 3 órához kapcsolódott, ám később átkerült a délelőtti órákra. XII. Piusz pápa reformja állította vissza a délutáni ünneplést. A csonka misének is nevezett szertartás három fő részből áll: igeliturgia olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, hódolat a kereszt előtt, áldozási szertartás.
Sok helyen szokás ilyenkor szentsírt állítanak, ahová a hívők imádkozni járulnak. Nagypénteken, akárcsak a nagyböjt többi péntekjén, a templomban vagy a kálvárián keresztúti ájtatosságot tartanak, amelynek segítségével bárki bekapcsolódhat Jézus kínszenvedésébe és halálába.
Nagypénteken a 18 és 60 év közötti híveknek csak háromszor lehet étkezniük és egyszer jóllakniuk. 14 évesnél idősebb tagjaitól azt kéri az Egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.
A szertartások rendje a püspöki székhelyeken
Kép: Török Viktória