Elhunyt Rudolf Baláľ besztercebányai püspök
Erdő Péter bíboros részvétnyilvánítása
2011. augusztus 1. hétfő 10:00


Július 27-én, szerdán délután elhunyt Rudolf Baláľ besztercebányai megyéspüspök. Halálát embólia okozta. Rudolf Baláľ 1940. november 20-án született Tormáskerten (Nevoµné). 1958 és 1963 között a pozsonyi Szent Cirill és Metód Római Katolikus Teológiai Kar hallgatója volt. 1963. június 23-án szentelték pappá, ezután több helyen teljesített lelkipásztori szolgálatot. 1968-ban a Besztercebányai Püspöki Hivatalba került, ahol 1970-ig tevékenykedett. 1971-től 1982-ig az állam nem engedélyezte számára a papi működést, így először traktorosként, majd teherautó-vezetőként dolgozott.

1982 és 1990 között a túrócszentpéteri plébánia adminisztrátora volt. Püspökké 1990. február 14-én nevezték ki, Besztercebányán szentelték fel 1990. március 19-én. 1994-től 2000-ig a Szlovák Püspökkari Konferencia elnöke, később elnökhelyettese volt. 

Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke levélben fejezte ki részvétét a július 27-én elhunyt Rudolf Baláľ püspök halála miatt.

Baláľ püspök példa volt számunkra: papságában nyitott volt minden szűkölködő felé, minden hívő felé, aki lelkipásztori szolgálatára volt bízva. Egyike volt azoknak, akik koncelebrálták 'a szívek kiengesztelődése' szentmisét, amit a szlovák és magyar püspökök együtt mutattak be az esztergomi bazilikában 2006 júniusában. Sohasem felejtem el meghatottságát, amelyben mindannyian osztoztunk – zárja sorait Erdő Péter. – Nagy szeretettel őrizzük emlékét.”

Magyar Kurír/katolikus.hu

Kép: bbdieceza.sk