Peruba utazott Erdő Péter bíboros
2011. december 5. hétfő 17:04


December 4-én, vasárnap Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek a perui Limába utazott. A Magyar Katolikus Rádiónak nyilatkozva, útjának céljáról elmondta: Az Apostoli Szentszéktől azt a megtisztelő megbízást kaptam, hogy apostoli vizitátorként látogassak el Limába.
A főpásztor beszámolt arról, hogy Limában működik egy nagy történelmi múltra visszatekintő, jelentős hallgatói létszámú, nagy intézményes hálózattal rendelkező pápai Katolikus Egyetem. Az egyetem szabályzata, működési módja és az Ex corde Ecclesiae kezdetű apostoli rendelkezés, amely a katolikus egyetemekről 1990-ben jelent meg, összhangba kell, hogy kerüljön – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, aki elmondta, hogy apostoli vizitátorként feladata a lehetőségek tanulmányozása.

Erdő Péter arról is szólt, hogy a budapesti Katolikus Egyetem már az említett az apostoli rendelkezés után jött létre, ezért szabályzatát és szervezeti formáit eleve az 1990-es rendelkezésnek megfelelően lehetett kiépíteni. Régebbi egyetemek esetében azonban régi jogi fogalmakkal, régi intézményes követelményekkel dolgoztak, amikor megalapították azokat. Mindezt a megváltozott fogalomkészlethez, működési rendhez hozzá kell igazítani. Ennek során figyelni kell a világegyház szempontjaira.

Azt hiszem, a jogi és az emberi helyzet tanulmányozása, a különböző vélemények és álláspontok megismerése talán hozzájárulhat ahhoz, hogy Szentszék megfelelő szempontokat kapjon egy esetleges döntéshez vagy a helyzet további kezeléséhez – összegezte Erdő Péter bíboros, egy hetes limai tartózkodásával kapcsolatban, apostoli vizitátori szolgálatát.

Zimányi Ágnes/Magyar Kurír