Beiktatták hivatalába Ternyák Csaba érseket
2007. június 9. szombat 20:46


Az egri bazilikában június 9-én, szombaton délelőtt ünnepi szertartás keretében foglalta el érseki székét Ternyák Csaba érsek, az Egri Főegyházmegye új főpásztora. A szertartáson vatikáni küldöttség is képviseltette magát, jelen volt többek között Cláudio Hummes bíboros, a Papi Kongregáció prefektusa és a Kongregáció több tagja is. Jelen voltak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, határon túli magyar püspökök, valamint a közélet számos képviselője.


A délelőtt fél 11-kor kezdődő szertartás kezdetén Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius felolvasta a Szentatya üdvözletét és a kinevezési bullát, amelyet magyarul Ficzek László kanonok, érseki irodaigazgató ismertetett a papság és a hívek közössége előtt. Ezután következett Seregély István érsek beszéde, majd a nyugalomba vonult egri érsek átadta a pásztorbotot utódának.

Seregély István köszönetet mondott mindenekelőtt Istennek, valamint munkatársainak és a híveknek, hogy az elmúlt húsz évi szolgálatban mellette álltak. Mint mondta, „változatos korban és változatos körülmények között” teljesítette szolgálatát.

A '90-es évek kezdetén még 40 évre becsülte azt az időt – fogalmazott –, amely a magyar egyház teljes újjászületéséhez szükséges. Most azonban úgy érzi, hogy ehhez még több időre van szükség. Seregély érsek ehhez a munkához kívánt erőt utódának, és arra kérte az Egri Főegyházmegye 81. püspökét és 13. érsekét, hogy mindenekelőtt szeresse a főegyházmegye csaknem 650 templomához tartozó híveket, bízzon papjaiban és diakónusaiban. Kérte továbbá a hívek imáját az új érsekért, és saját magáért is.

Ezután a Püspöki Konferencia nevében Erdő Péter bíboros, a Főegyházmegye Érseki Káptalanja és Tanácsosi testülete nevében Mándy Zoltán pápai prelátus, a bazilika plébánosa, a papság nevében Csizmadia István, az Érseki Hittudományi Főiskola rektora, a hívek nevében pedig Löffler Erzsébet, az Érseki Gyűjteményi Központ igazgatója köszöntötte Ternyák Csaba érseket.

Az új érsek köszöntő szavaiban kiemelte: az evangéliumi szolgálatban megerősíti az a tudat, hogy nincs egyedül, közösségben van a Szentatyával, a püspökökkel, a papsággal és a hívekkel. „Örömmel és várakozással jöttem ebbe az egyházmegyébe, amelynek nevezetes múltja, virágzó jelene és ígéretes jövője van” – fogalmazott Ternyák Csaba, és hozzátette: a szeretetet szeretettel igyekszik viszonozni, és életét a Főegyházmegye szolgálatába állítja.

A szertartás ezután az ünnepi szentmisével folytatódott, amelynek végén Ternyák Csaba bejelentette, hogy további intézkedésig megerősíti hivatalukban a főegyházmegyében szolgálatot ellátókat.

Neumayer Katalin/Magyar Kurír

fotók: Balogh Ferenc, Fehér János
(további képek az Egri Főegyházmegye honlapján.)